
A svájci hatóságok tegnap – szeptember 4-én – Zürichben a döbrögisztáni Nemmzetthy Nyomozó Iroda detektívei kezére adták a Bihar Ura Kósa Fejenagy hordapotentáttal hírbe hozott „csengeri milliárdosnőként” ismertté lett Szabó Gáborné Máriát.
Az „örökösnőt és kiséretét” menetrend szerint közlekedő SwissAir légijárata kora este landolt Ferihegyen. Máriának taxiról sem kellett gondoskodnia. Kísérete a szálláshelyről és ellátásáról is intézkedett.
A „Lajos fiú este Csengerí Marival” story Mária yudapesti fogdában eltöltött éjszakája után ma délelőtt bírósági meghallgatással folytatódik. Vélhetőleg ezt követően kerül majd sor a detektívek és Mária közti „hun a pííz?” – kérdezz-felelek játékra. A nyilvánosság mellőzésével.
Merthogy az „örökösnő” ELLEN – NEM ÁM KÓSA ELLEN! – CSALÁS GYANÚJA MIATT nyomozni fognak Döbrögisztán hatóságai.
Egyesek tudni vélik, hogy a csengeri temető „kivetettek” (öngyilkosok) parcélláját (IS) a közeljövőben rendbe fogják rakni. (A várható nagy tévésroham miatt!)
Nagyjából a zürichi reptéri átadás – átvétellel egyidőben – persze az időeltolódás miatt ez nem igaz – Bishkekben is jelentős dolgok estek meg. Ott vajdánk főszereplésével.
https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/293711714778327/
Hogy a történet a lehető legkerekebb legyen, hozzáadjuk Döbrögi rövid videojelentéséhez Fergeteg kommentben megírt – vélhetőleg leghelyesebb – elemzését a vajda Nomád Világjátékokon intézett föllépéséről.
„Előrebocsátom, hogy van véleményem a cikk témájáról is, de fontosabbnak gondolom a NER-terelés mögötti helyzet felvázolását, hogy kicsit árnyaljam Admin gyanúját. Kazahsztán messze van és keveseket érdekel, szóval nem haszontalan feleleveníteni, mi történt ott mostanában. 2016 áprilisának végén tüntetések kezdődtek az országban a tervezett, földhöz kapcsolódó jogszabályi változások miatt, amelyek július 1-től érvényesültek volna. Ezek a változások megnyitnák a lehetőséget a nem kihasznált állami földek (pl. a termőföldek egy részének) privatizálása, ill. külföldiek által történő bérlése előtt (25 évre), az árveréseken magánszemélyek és vegyesvállalatok vehetnének részt. A bevétel az utóbbi évek gazdasági nehézségei miatt megfogyatkozó Nemzeti Alapba kerülne, amibe az ország gáz- és olajbevételei is. Az alap gondokkal küszködött, egy azóta felmentett menedzsere szerint egy évtizeden belül kiürülhet, nyilván emiatt vált szükségessé a bevételek növelése, de mostanság jól jöhetett egy kis (nem feltétlenül tartós) könnyebbség az olajárak emelkedése miatt, ami talán növelte a mozgásteret, viszont így is kénytelenek növelni a pénzforrásaik változatosságát. Az alap körül megszellőztetett problémák mellett a helyi és külföldi szakemberek bérezése közti különbség is növeli a feszültségeket. Nazarbajev elnök a tüntetések mögötti provokatőrök megbüntetését ígérte, a vitatott földtörvényi változást pedig 2017-ig elnapolta. Azóta moratóriumot hirdettek a “reformra” 2021 decemberéig, tehát gyakorlatilag elnapolták a bevezetését. Látható az ország fokozatos nyugati (ennek része pl. a latinbetűs írásra való átállás 2025-ig, ami jelentősen könnyíti a külföldiek helyzetét is) és kínai nyitása, ez felfogható egyfajta, kényszer szülte zsarolási stratégiaként a hagyományos szövetséges (Oroszország) felé, emellett ápolja a török nyelvű országokkal fennálló kapcsolatait, így nem nehéz kitalálni, hogy Kazahsztán vitális geostratégiai helyzete miatt pl. Törökországgal szemben Oroszország nem lehet túlságosan ellenséges. Ez a Vajda török felé irányuló hízelgésének is használ. És most, hogy a Vajda körei lehetséges üzletet szimatoltak, véleményem szerint megkezdődött a NER-legyek kirajzása, ami először finom udvariaskodásokkal, tudományos (a Kazahsztántól erősen függő Nemzetközi Türk Akadémia) és kulturális (Kurultáj, egy ideje “pártunk” is felkarolja Lezsákon, egy “hasznos személyen” keresztül) együttműködésekkel lesz megalapozva, hogy mire a lényeg, a földszerzés és más üzleti lehetőségek elérhetővé válnak, jó helyzetből indulhassanak a közpénzeken felhízott milliárdosok és a NER-barát cégek. Ezek meg az egyéb jövőbeli közép-ázsiai haszonszerzések, helyezkedések állhatnak a messziről jött ember nagyotmondásai mögött. A Vajda az utolsó, akit a felhajtás vagy a turkológia esetleges fellendülése érdekel, de udvariaskodnia kell, és maga mellé “hasznos személyeket” akar találni. A jelek szerint (és a képek alapján) sikerrel vette az akadályt.”
A tegnapi nap jelentős történéseihez már csak egy aprócska megjegyzés. Ami csupán föltételezés.
Tegnap este 19:10 – kor furcsa repülőgéphangra figyeltem föl. Furcsa irányból. Már a FELHŐK ALATT, NEM NAGY MAGASSÁGBAN, keleti irányból nyugati irányba EGY SZÜRKE SZÍNŰ, KÉT HAJTÓMŰVES „nagy repülőgép” haladt, szemmel láthatóan leszállási szándékkal.
Pontosan fél órával később UGYANOLYAN REPÜLŐGÉP HANG hallatszott, ugyanolyan haladási irányból és magasságból, viszont a látási iszonyok már annyira leromlottk, hogy a gép színe és mérete nem volt szabad szemmel megállapítható.
Viszont mindkét légijármű MINTHA TÖKÖL irányába ÉRKEZETT VOLNA Kelet felől!
Nem tudni, hogy vajdánk megérkezett – é már Türkmenisztánból. Ha igen?-akkor LEHETSÉGES HOGY…? Tegnap este? KÉT GÉPPEL? MINT A „NAGYOK”? (Persze ez CSAK FELTÉTELEZÉS!)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
