Válasz helyett vádaskodott a honvédelmi miniszter, mikor Orbán repülős útjairól kérdezték
Benkő Tibor szerint az, hogy a miniszterelnök a honvédség gépével utazgat, teljesen szabályszerű, és már korábban is volt ilyesmire példa.
Nem sikerült megtudnia a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének, hogy mennyibe került a Magyar Honvédségnek, hogy Orbán Viktor az új, Airbus A319-es típusú repülőgépükkel utazott több országba is diplomáciai látogatásra.
Tordai Bence kérdésére írásban válaszolt a honvédelmi miniszter, ám a dokumentumból éppen csak a lényeg hiányzik: a miniszterelnök utaztatásának ára. Benkő Tibor azt írta: az ilyen jellegű utazások kizárólag a jogszabályok betartásával, önköltséges módon, a honvédelmi miniszter engedélyével valósulhatnak meg. A pilóták és a személyzet kiképzése során a gépeket csak kisebb delegáció szállítására használják, de feladataikat ugyanúgy ellátják.
A dokumentum végén a honvédelmi miniszter közli, hogy a honvédelmi tulajdonú gépek felhasználásában az utóbbi években nem történt változás, a katonai feladatú repülőgépek korábban is szállítottak kormánytagokat, állami vezetőket és delegációikat. Benkő Tibor külön kiemeli, hogy a szocialista kormányzat idején is volt erre példa, ráadásul mintegy 100 alkalommal. (HVG)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: „…mennyibe került a Magyar Honvédségnek, hogy Orbán Viktor az új, Airbus A319-es típusú repülőgépükkel utazott több országba is diplomáciai látogatásra…”
– Már a kérdés megfogalmazása is álságos, és csak afféle álellenzéki MAGAMUTOGATÁS jellegű.
Éppen ezért képmutató Benkő semmire nem jó válasza.
Döbröginek jönnie – mennie kell! Mint ahogyan minden hozzá hasonló beosztású politikusnk és/vagy maffiavezérnek. Nyilvánvaló, hogy egy – egy ilyen túra olcsóbb, mint bérelt masinával reptetni a vajdát és cinkosait.
A problémát inkább azzal lehetne szemléltetni, hogy a morefamilia az összelopott zsákmányból miért Lamborginit vásárol a családfőnek ahhoz, hogy a zsibvásárra a lyukas lábast elvihesse eladni? Pedig ott áll az udvaron a kétkerekű ekhós leppentyű.
A kérdést úgy kellett volna föltennie Tordainak, hogy MENNYIBE KERÜL A MAGYAROKNAK A RONGYRÁZÁS?
Erre is mondhatta volna Benkő, hogy „hát csak aszcsinájjuk mintatöbbijek!”
Persze ÍGY a kérdést egyetlen álellenzéki sem teszi föl. Mert az csak olyan újabb kérdéseket vetne föl, amikor mindenki számára világossá válna:

EURÓPA KOLDUSAIVÁ TETTÉK az egykori „keleti blokk legvidámabb barakkját”.
Így viszont önfeledten tovább röföghet az elégedett csürhe a Dagonyában.


Beszéljunk magyarul,hogy a magyarok is értsék.
Orbán paranoiás ez tény.
A Lengyel kormány lezuhant ez is tény.
Orbán paranoiája és a lengyel kormány lezuhanásának következménye
a saját Orbán airs.
Azt ez a szerencsétlen kappan hangu herélt honvédelmi miniszteretek ,hogy komonikálja
az legyen az ö dolga. Ennyi fizetésért amit ö kap én is hazudoznék.na persze én férfi hangon,
nem ilyen herélt hangon. 🙂
Igor szerint:
2018-08-09 – 07:20
Azt azért tegyük hozzá, hogy attól, hogy „Orbán airs” vagy hungarian airforce, vagy akármi más, attól még leeshet. A lengyel gép is kormánygép volt…
Inkább a földön kellene járnia (minden értelemben), és akkor mindenki jobban járna…
Újból a HVG-től átvett cikk, mindegy milyen baromi nagy hülyeségeket írnak le a lényeg, hogy Orbánt támadják. Most legyünk őszinték jobban tennék a magyar delegációk ha gépet bérelnének? Inkább a saját honvédségnek fizetni mint idegennek.
Nem! Akkor tennék a legjobbat ha ” Kalibr+-on utaznának.