1. A rendszerváltás vesztese a vidék és a benne élő roma társadalom. Érdemtelenül megdőlt az agrártermelés rendszere, alapvető gazdaságpolitikai és politikai hibák sorozata miatt. Fölborult a vidéki népesség társadalmi réteg struktúrája, megrendültek gazdasági alapjai. Elveszítette aktív és motivált értelmiségének jelentős részét.
2. Megkezdődött a népességi viszonyok átalakulása, nem csak etnikai összetételében, hanem az életkorfa megváltozott struktúrájában is.
3. Nincs koncepcióval végrehajtható vidék, agrárstratégia.

A vidék és a mezőgazdaság jövőjének tervezése nem lehetséges a tudományos eredmények hasznosítása, új kutatási programok indítása nélkül.

A szegénység és szegregáció nagyobb részt a határainkhoz közel elhelyezkedő területeinken van jelen. A vidék válságtüneteinek kezelése több kihívást jelent, mint a probléma közvetlen kezelése: nemzetgazdasági és országos politikai, valamint nemzetbiztonsági érdek is. Az említett területek skanzenesedése a kérdés, a megoldásban nem válasz az infrastruktúra kiépítése, mindamellett, hogy nélkülözhetetlen.

A tervek elkészítése két tényezőt nem nélkülözhet: a távlatos gondolkodást és a tervezők gazdasági, szociális és erkölcsi alapú empátiáját, összhangban az ország gazdasági erejével.

A feladathoz nem elegendő, – igaz, nem is elkerülhető -, az Európai Uniónak, a hazai lobbyk és a multinacionális vállalatok elvárásainak üzleti alku nélküli megfelelés. Ezen a körön túl létezik a politikának és a gazdaságnak az a világa, amelyre saját válaszokat kell adni, társadalmi párbeszéd, keretében, de nem a kijelölt érdekképviselőkkel lebonyolított álvitában.

Mivel a politikai pártok között sincs érdemi párbeszéd, a párt megkeresi a vele lojális érdekkört vagy érdekképviselőt az elkészített program „segéd-auditálására”.

Körvonalazni kell a participatív döntés előkészítésben: milyen termelési struktúrát és milyen a XXI. századba illő környezetgazdálkodást, a szükséges, gazdasági lehetőségeinkkel szinkronban lévő környezetvédelmet akarunk kialakítani, azon lakosság körül, amelyet a tájban vagy tájakban meg akarunk tartani.

Környezetünk a XX. században megkezdett funkcióváltás befejező szakaszába kerül.

A mezőgazdasági termelés csak a vidék részeleme lesz, előtérbe kerül a pihenés, a rekreáció, a turizmus, az egészség, amelyeknek szükségleteit és irányait tervezni kell. Nem csak pénzben, hanem, többek között oktatásban, kutatásban, egészségtudatosságban, és egészségmegőrzésben is.

A magyar agrárpolitika, a szakmai közvélemény deklarált álláspontja ellenére, nem rendelkezik hosszú távú, konzisztens, tudományosan megalapozott és az érintett népesség által ismert, támogatható stratégiai célokkal.

A túl erős politikai hatások miatt az uniós forrásmegszerzési ambíciók mellett a nemzeti agrárpolitika felpuhult, döntően politikai hatásokra reagál, nem a már jól előre jelezhető piacváltozásokra reagálni képes szerkezeti átalakulást preferálja. Ebből következik, hogy az indokoltnál nagyobb a támogatásfüggőség, a földhasználat pozitív, externális lehetőségeinek alábecslése.

A magyar vidéket és a mezőgazdaságot kétszer érte trianoni méretű csapás a huszadik században.

Az első, amikor a második világháború után a nagybirtokrendszert szétzilálták. A második, ennél súlyosabb csapás, amikor a rendszerváltoztatást követően, az 1960-as évek forint árfolyamán számolva, kb. 800 milliárd forint közvetlen állami befektetéssel és több mint hárommillió ember munkájának eredményeképpen kialakított és világszínvonalon termelő, nagyüzemi termelési szerkezetet likvidálták.

(Nem a szövetkezetek és állami gazdaságok megszüntetését érintjük, és nem azok a magántulajdonnal inkoherens rendszerét.)

Mai árfolyamon, (nehéz ezt megbecsülni), minimum nyolcezer milliárd forintra és politikai intelligenciára lenne szükség, ha más szervezeti, szerkezeti és vállalkozási formában, ezt a hatékony birtokszerkezetet újra kellene éleszteni. Az összehasonlítás a körülmények megváltozásával történelmietlen ugyan, de a veszteségeink nagysága történelmi tény.                                                         (civilhetes)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: Óriási – de alaposan, sőt végzetesen – megkésett fölismerés(ek)!

1. A MAGYAR VIDÉK TERVSZERŰ, SZÁNDÉKOS TÖNKRETÉTELE!

2. A TERVEZÉS jövőépítő fontossága.

Magyarul: A NÉPI SZOCIALIZMUS KÉT ALAPVETÉSÉNEK A FELEMLÍTÉSE! VIDÉK – MAGYARORSZÁG ÚJBÓLI TALPRAÁLLÍTÁSA, ÉS A HOSSZÚTÁVÚ TERVEZÉS! VISSZA AZ ALAPOKHOZ!

Ez volt eddig az óhaj! De a realitás az már sokkal keményebb ügy!

A szétvert, elpusztított, A VILÁGBAN PÉLDAÉRTÉKŰNEK SZÁMÍTOTT SZOCIALISTA MAGYAR mezőgazdaság ÚJBÓLI MEGSZERVEZÉSE NÉLKÜL esély sincs a nemzet fő megtartó erejének, Vidék – Magyarországnak a megteremtésére.

„…ha más szervezeti, szerkezeti és vállalkozási formában, ezt a hatékony birtokszerkezetet újra kellene éleszteni…”

– Nos ez egy végzetesen hibás elgondolás, mert csak a kasztrendszert konzerválná.

Ám mindennél nagyobb probléma a vidéki népesség HÁTRÁNYOS genetikai megváltoz(tat)ott összetétele, és a kultúrális, pszichés deviancia térnyerése.

Hogy mennyit és mit veszített a magyarság a vidék szétroncsolásával, a mezőgazdaság – és általában a magyar gazdaság – megsemmisítésével, – A RENDSZERVÁLTSSAL!- az számokkal, összegekkel nem is fejezhető ki!

Kikalkulálható lenne a „ha nekem lenne egy tyúkom, és az tojna egy tojást, abból kikelne egy másik tyúknak való, és ha az is tojna egy tojást, és abból is lenne egy tyúkom…” – egyenlettel. Érdekességként neki lehetne futni.

Viszont ideje szembenéznünk a ténnyel: A MAGYAR JÖVŐ LÁTSZIK ELVESZNI!