„Európa” legaktívabb törésvonala

Az „európai” liberális Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora felvázolta „Európa” új törésvonalát, melynek két oldala a főbb alakok (Angela Merkel, Emmanuel Macron, O. Viktor és Matteo Salvini) után a Merkron illetve az Orbvini neveket kapta tőle.

Az írás elején a prof. felteszi a kérdést, hogy vajon szemtanúi vagyunk-e a liberális „Európa” különös halálának, de a végén megnyugtatja liberális olvasóit: nem, nem hiszi ezt, bár eltarthat néhány évig, amíg visszavágnak, és ezalatt a dolgok rosszabbra fordulhatnak, mielőtt jobbak lesznek. A Bal-Rad persze úgysem tud beleszólni abba, hogy melyik szörny határozza majd meg „Európa” mögöttes tartalmát arra az időre, ami még hátra van ennek az „álomnak”. Admin megnyilvánulásait ismerve egyik társulás sem a szíve csücske. Ez teljesen természetes. Mégis érdekelhet minket az, hogy sírásóink a fontos választóvonalak mentén milyen táborokba szerveződnek jelenleg, és erre most egy emészthető, egyszerűsített választ kaphatunk, ami segít jobban megértenünk daliás Vezérünk „európai” „harcait”.

A professzor szerint a Merkron–Orbvini törésvonal megosztja a már létező pártokat és újakat dob be. Frontokat nyit nemzetek, pártok között. A Merkron-táborban Merkel és Macron az eurózóna liberális megoldásait részesíti előnyben, nemzetközi együttműködésre alapozva az EU-n belül és globálisan is. O. Viktor és az olasz Matteo Salvini minden különbözőségük ellenére az illiberális, nemzeti megoldásokat favorizálják. Most undorodnunk kellene, de ha van is hányinger, az valószínűleg nem a nemzeti megoldások, hanem azok valódi, elhazudott tartalma, módszertana és a gátlástalan klientúraépítés miatt van. A liberális kövezés folytatódik: mindketten bűnbakokat képeznek, etnikai vagy kulturális alapon határoznak meg „másokat” (nos, ez O. Viktoréknál a pénzüktől is függ…), akiket kizárnak vagy kiutasítanak (vagy nem…) – ez az Orbvini-tábor. Spanyolország szocialista miniszterelnöke, Pedro Sanchez, és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk a Merkron-tábort erősítik, míg a bajor CSU, az osztrák kancellár, Sebastian Kurz, Jarosław Kaczyński Jog és Igazságosság (PiS) pártja Lengyelországban, és néhány brexites (nem mind) az Orbvinikhez tartozik. A következő évben a merkronizmus és az orbvinizmus közötti harc formálja majd „Európa” politikáját. Az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) attól fél, hogy a Fidesz a Jog és Igazságosság párttal léphet új szövetségre, ezért ragaszkodik hozzá. Salvini pártja, a Liga pedig az Európai Ligák Ligájával fenyeget. Az „európai” választások kimenetele már régóta elég bizonytalan.

Az EU-ban természetesen nem minden törés helyezkedik el a Merkron–Orbvini tengely mentén. Az eurózónával és a következő „európai” költségvetéssel kapcsolatos viták pl. inkább nemzeti, mint politikai frontvonalak mögé húzódnak. A Brexit 27 ország vezetésének ellentéte egy országéval. De ahogyan a nemzeti demokratikus politika játszik az „európai” politikában, az egy új játék. A professzor szerint az előny most az Orbvini csapatnál van, a Merkron csapat fáradtnak és védekezőnek tűnik. A „bevándorlás” (!) témája (így nevezi a prof. a jelenleg többségében illegális határátlépésekkel járó migrációt), amely mentén az Orbvini-tábor a katonáit gyűjti, egyszerre valódi és szimbolikus. Ecsetelné még a migráció valódiságát a jóember azzal, hogy említi Merkel „csodálatos hibáját” (Wolf Biermann) 2015-ben, melynek következtében rengeteg nem európai illegális migráns érkezett rövid idő alatt Németországba, majd rögtön az EU-hoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép európai országokból érkező, többségükben munkavállaló emberek (a munkavállalói mivoltukat nem említi) nagy tömegben történő, Egyesült Királyságba való (szabályos, melyet megint nem említ) vándorlásával és a Görögországba, Olaszországba és Spanyolországba beszökdöső migránsok sajnáltatásával folytatja, de ezen gyorsítunk kicsit. A „bevándorlás” szimbolikus jelentésénél azt hangsúlyozza, hogy a kultúra és identitás változásától tartó emberek, bár 2015 óta „drámaian” csökkent a „szabályozatlan bevándorlás” (így nevezi a prof. a tömeges, leginkább megélhetési célú migrációból fakadó illegális határátlépést), még mindig azt gondolják, hogy túl sok az idegen az országukban. Egy 2017-es, Bertelsmann Alapítvány által készített közvéleménykutatás az EU-ban 50%-nak, Olaszországon belül 71%-nak mérte az ezzel egyetértők arányát.

A professzor a liberalizmus által okozott változásokra reagáló mozgalmak brit és „európai” párhuzamai után („Európa” a gyakorlatban liberalizáció, „európaizáció” és globalizáció a prof. soraiból kikövetkeztethetően) röviden vázolja még, mit kellene tennie a liberálisoknak a visszavágáshoz. A populisták ugyanis egyszerű történetet mondanak az embereknek arról, hogy az irányítás visszavétele egy elképzelt múltbeli aranykor munkalehetőségeinek, boldog családjainak és sokkal hagyományosabb nemzeti közösségeinek helyreállítását hozza el. Ezzel szemben a digitális forradalom éppenséggel még zavaróbb változásokat és bizonytalanságokat fog eredményezni, különösen a munkahelyen. A liberalizmus szükséges radikális politikái között említi az egyetemes alapjövedelmet vagy egy alapszintű munkagaranciát. Emellett meg kell találniuk a módját, hogy kezeljék azokat a mély érzelmi igényeket a közösséget és az identitást illetően, amelyeket a populisták kihasználnak. A nemzeti identitás továbbra is a szenvedély és a hozzá való tartozás egyedülálló forrása. Véleménye szerint illúzió azt hinni, hogy a belátható jövőben bármilyen transznacionális vagy szupranacionális identitás versenyezni tudna ezzel. Tehát amíg mindent meg kell tenniük, hogy erősítsenek egy „európai” identitást, valamint egy globálisat is (!), nem hanyagolhatják el a nemzet vonzerejét a nacionalisták számára. Pozitív, polgári patriotizmusra lesz szükségük, olyanra, amit Macron népszerűsít Franciaországban, hogy kiegészítsék az „európaizációt” és a globalizációt. A professzor Macron La République En Marche! (LREM) (Előre a Köztársaságért!) mozgalmában látja a lehetőséget (nincs sok) egy olyan pártra, amely ezeket a gondolatokat a magáévá teheti, programjába veheti és nyerhet velük. Mindenhol máshol a liberálisok teret vesztettek a fővonalbeli jobbközép és balközép pártokkal szemben (illiberális tendenciák).

Nos… akkor melyik ujjunkat harapjuk? Harapjuk egyáltalán?

(Fergeteg)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!