Csapatszállító gépnek álcázott repülővel utazott a vajda és az udvartartás Izraelbe
A Magyar Honvédség által megvásárolt Airbus A319-esen érkezett a magyar kormánydelegáció kedden Izraelbe, írja a 444. Ez azért érdekes, mert Simicskó István és Lázár János is azt hangsúlyozta korábban, hogy az AirBerlintől megvásárolt két Airbus nem kormánygép, hanem csapatszállító lesz.
A lap emlékeztet, hogy egyes vélemények szerint az, hogy a gépeket a honvédség szerezte be, csak azzal magyarázható, hogy így nemzetbiztonsági okokra hivatkozva teljes titokban tarthatták a beszerzést. (24.hu)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: “…Simicskó István és Lázár János is azt hangsúlyozta korábban, hogy…” a “…két Airbus nem kormánygép, hanem csapatszállító lesz…”
– És? Hazudtak?
NEM HAZUDTAK!
Hiszen egész csapatnyi banditát vitt most is. Tehát csapatszállítók azok a gépek! Bár kissé furcsa rajtuk a föliratozás – “Hungaryan Air Force” – de hát már megszokhattuk a rongyrázást. Naponta hallunk nem is létező dolgokről. Így vannak álcázva Döbrögisztán dolgai.
A – one- még hiányzik róla.
Gyerünk család,megyünk egy kört apa új játékával,meglátogatjuk nagybácsit.
Megalomán gyerek,kiszvaszút, jepüjő,hejikoptej,tojnyosz kasztély.
Ez kell a sok adósrabszolgának,hejj!
Tényleg az zavarja őket (444-et) a legjobban, hogy a honvédség gépével repültek oda? Engem sokkal jobban zavar Orbán reggeli kis előadása. Konkrétan, hogy Netanyahu minden egyes testnyílását fényesre nyalta. Nem most figyeltem fel erre a gusztustalan szokására, csak megint feltűnt. Muszáj mindig ennyire szolgai magatartást mutatnia mindenkinek, legyen az államfő, miniszterelnök, vagy ázsiai diktátor? A lakájmédia által felépített cukormáz “Orbán az erős vezető” az most olvadt szét, mint a karamella a napon.
Ez a “dakota” viselkedés méltatlan egy magyar vezetőhöz. A mindenkori magyar király Jeruzsálem királya, mivel a Szentföld őslakosai szkíták, ahogy a magyarok ősei is. “Onnét tovább indultak, és felvonultak Szkithopolisz ellen, amely 600 stádiumnyira van Jeruzsálemtől.” (Makkabeusok II. Könyve)
Ha véletlenül eltalálná egy rakéta azt a gépet lenne ám felfordulás a ner és a fideSS berkein belül…
A Gazsi gyereket nem látom a képen, lehet hogy az uzsorás magángépén repült izraelbe?
vagy maradt a ficivébé után egy kis lelki-vallási tréningre orosz földön ? Mindegy, a lényeg
az hogy nemzetvezetőnk a nejével együtt a jeruzsálemi siratófalnál megszabadulnak
bűneiktől, a zsidó király áldását kérve a bűnös cselekedeteikre.
Az csupán mellékes, hogy a repülőgépet miért vették. A fő az hogy a kormányfő és családja
ingyen bármikor használhatja. Most már a “nemzet vejének és nejének ” olajüzlet ügyekben,
nem kell más repülőgépet keresnie ha a perzsa öböl menti országok valamelyikébe akar üz-
letelni. Mert 2013-tól a családnak van ám olajkútja is !? Hogy honnan ? Saját erőből eloroz-
va, a kebelbarát “simicska – kismiska ” segédletével. Mert kellett az ész a családba. De most
már mehet a volt barát, 14-15Mrd forinttal kárpótolva , nyugdíjas éveire ! (börtön helyett )
Hatalmassat csalódtam a “vaskupolába”!