Karafiáth: Meghalt a barátnőm, mert a magyar egészségügy a sorsára hagyta
Mindennek magának kellett utána járnia, aztán félrekezelték.
A 75 év alatti magyarok több mint negyven százaléka 2015-ben úgy halt meg, hogy az orvostudomány és -technológia szerint meg lehetett volna menteni, állítja az Eurostat. Elkerülhető halálnak az számít az uniós statisztikai hivatal vizsgálatában, meg amúgy a logika szerint is, ha a beteg, amennyiben megfelelő időben jut megfelelő orvosi ellátáshoz, túlélte volna a krízist.
Személyes példákkal tele a padlás.Nekem egy éven belül két ismerősöm halt meg a János kórházban, mindkettő túlélhette volna.Az egyikük elesett és beverte a fejét, halálának oka kórházi fertőzés. A másikuk rákbeteg volt, megműtötték, halálának oka szintén kórházi fertőzés. Egyikük sem volt még ötven.
Velem a következő történt: pár hónapja bementem a rendelőintézetbe, jelentkeztem a betegfelvételen, miszerint fáj a fülem, szédülök, szeretnék időpontot. Jó, van, két és fél hónap múlvára. Huh, az nem most lesz, mondtam, fogalmam nincs, hol járok két és fél hónap múlva. Eloldalogtam. Aztán a fájdalom enyhült kicsit, próbáltam nem figyelni rá. Ám végül bedurrant a fejem. Vissza. Most öt hétre kaptam volna időpontot. Sírva fakadtam, hogy de hát nagyon fáj, és voltam már itt.
A válasz: „Erre vannak a magánrendelések.”
Eldurrant az agyam, pánikrohamot kaptam, zokogva, remegve botorkáltam ki, majd összeestem a rendelő előtt.Mindenki el mellettem, mintha ott se lennék. Egyedül a biztonsági őr jött ki, hozott egy pohár vizet, és részvéttel kérdezte, valami rossz diagnózist kaptam-e. Intettem a fejemmel, ő meg mondta, hogy nem állhat mellettem, megbüntetik, visszament. Hívtam az ügyeletet, ahol megkérdezték, vérzik-e a fülem, vagy ömlik-e belőle genny. Mert ha nincs semmi ilyesmi, akkor legyek szíves időpontot kérni, stb, stb… És nekem szerencsére csak a fülemmel volt gond, ráadásul máshol végül orvosolták a bajt.
De például a rákbeteg barátnőmnek magának kellett fizetnie az MR-t és a PET CT-t, nem kapott segítséget, a kötelező teljes körű tájékoztatásról meg ne is beszéljünk: mindennek magának kellett utánajárnia.És persze így is belehalt: félrekezelték, majd a sorsára hagyták.Amikor kérvényt nyújtott be az OEP-hez, hogy finanszírozzák az új műtétet (egy áttétet, ami a félrekezelés következménye volt), nem kapta meg. Merthogy így is túl sokba került a kezelése.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
A héten sokakhoz eljutott Szentesi Éva gyomorszorító írása, milyen megalázóan bántak vele, amikor a mentők bevitték az ügyeletre. És ezek után ne érezzük azt, látva a most napvilágra került 2019-es költségvetés számait, hogy a rohadt életbe, hát tényleg tűrjük ezt?Hát nekünk már az sem elég a garnitúra elzavarásához, hogy az életünket, a puszta létünket semmibe veszik?! Hogy tök mindegy, élünk-e, halunk-e?!
Persze, úgy látszik, nálunk mások a prioritások. Bruck Andrást idézem:
A futball mellett talán az egészségügy a legpontosabb indikátora, mi történik ma Magyarországon. E két teljesen szétesett, lezüllött terület egyúttal Orbán Viktor eszének, szakértelmének, tisztességének bizonyítványa is. A hazai futball színvonalát valószínűleg valóban szerette volna emelni, de éppen a saját szellemi, erkölcsi állapota nem teszi lehetővé, hogy felfogja: az ő felcsúti sufnimódszerei nem versenyképesek. De ebbe legalább nem halunk bele, legfeljebb a bánatba, már amennyiben bárkit is érdekel még a magyar foci. Az egészségügy már a bánat egy egészen más foka, hiszen az emberek meghalni szeretnek legkevésbé, márpedig a sorsára hagyott hazai egészségügyben mind többekre vár szükségtelen szenvedés, idő előtti halál. És itt már a jobbító szándék is hiányzik Orbánból – „egészségpolitikájára” egyetlen megnevezés illik: előre tervezett gyilkosság, mégpedig nemzeti szinten.
A kormányzati kommunikációban nyilván ott lesz öles betűkkel, hogy több mint százmilliárddal emelik az egészségügyre fordítandó pénzt. Csak éppen a többség nem látja az apróbetűt.
Vegyük például azt a csekélységet, hogy még 315-ös euróval kalkuláltak, de hol van az már?!
És vegyük azt, hogy ezen összeg nagy része személyi kiadásra, valamint adósságmenedzsmentre megy, mert valahogy itt kell tartani az orvosokat, ápolókat. Nemrég elhűlve hallgattam egy neves onkológust, aki arról beszélt, hogy többek között Németországban és Svájcban már minden biztosított hozzájuthat a rákkezelésben alkalmazott célzott gyógyszerekhez, ám nálunk ez álom, akárcsak az ehhez szükséges vizsgálatok OEP-támogatott elvégzése, melyeknek átlagos költsége egymillió forint felett jár.
Vagyis, ha szegény vagy, kapod az általános protokoll szerinti eljárást, ami vagy bejön, van sem.
Mindenesetre a kórházfalra festett gúnyrajznak már hűlt helye, bizonyítván, hogy igenis vannak problémák, amiket azonnal tudnak orvosolni.
(24.hu)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: “…Erre vannak a magánrendelések…”
– Tehát VAN MEGOLDÁS! Jah! Hogy ez nem tetszik? Kedveskéim! EZ MÁR NEM A SZOCIALIZMUS!
Ez itt a Döbrögisztán vajdaság gyarmat terület! Oszt’ jónapot!
Lehet ajvékolni, lehet toporzékolni, lehet gúnygraffitikkel tiltakozni a dolog ellen!
CSAK EZT TUDJA CSINÁLNI AZ ÁLELLENZÉK MINDEGYIKE! “A”-tól “Z”-ig! Megtolva a “szültelijakárpátmedencét!” – szittya rikkantással.
ENNÉL TÖBBRE UGYANIS SE QRMÁNYNAK, SE ÁLELLENZÉKÉNEK NEM TELIK!
Talán meg lehet még említeni a vissza – és egymásra mutogatósfival. Loptok! Ti is loptatok! Ti többet loptok! Ti még többet loptatok!
Ennyi! Ennyire telik “EZEKTŐL”! No meg hogy “MI JOBBAN…”!
Egy ország közegészségügyét JÓ SZÍNVONALON TARTANI ÉS MŰKÖDTETNI a büdzsé legnagyobb kiadási tételét igényli. Nem CSAK százalékosan.
Ahhoz pedig bevétel szükségeltetik. A bevételhez pedig FORRÁS SZÜKSÉGELTETIK!
Jobb helyeken ezt az adott ország gazdasága produkálja. Döbrögisztán vajdaság gyarmatnak NINCS SAJÁT GAZDASÁGA! Ennélfogva nincsenek forrásai!
Könnyű azt kimondani, hogy forráskivonás történik vajdaságban a közegészségügyből! Ez az állítás netto hazugság! Hiszen nincs is forrás. Elapadt! ELAPASZTOTTÁK RENDSZERVÁLTÓINK! Hiszen amíg volt Magyar Népköztársaság, volt ÖNÁLLÓ MAGYAR GAZDASÁG! Volt kielgítő színvonalú közegészségügyi ellátás! NEM CSAK A JÁRULÉKBEFIZETÉSBŐL ÁM!
De hát ez csak volt! A helyzet pedig katasztrofálisba fordult. És még inkább katasztrofálisba fog átcsapni.
Qrmányunk bizakodó és ámít, álellenzékünk ámít és jajong! “A” – tól “Z” – ig!
“Majmink tuggyuk…!” Pedig legfeljebb csak azt tudják, hogy rosszabb lesz! MEGOLDÁST JELENTŐ ELKÉPZELÉST VISZONT EGYIK SEM VIRÍT! Mert tudják, hogy JELEN KONSTELLÁCIÓBAN NINCS MEGOLDÁS! EZ A RENDSZER EZT TUDJA! De azt nagyon. PUSZTULJON A MAGYAR!
Kedveskéim! Lehet ajvékolni meg Döbrögit a falra festeni! EGYÜTT ÁSTÁTOK MEG AZ ORSZÁG SÍRJÁT! KÖZÖS A BŰN!
A kérdés csak az, hogy a MAGYAR NÉP akar – e ISMÉT EMBERI SORSOT GARANTÁLÓ ORSZÁGBAN ÉLNI!
HAJLANDÓ – E AZÉRT TENNI, ÉS SZENVEDNI! ISMÉT! ÚGY, MINT NAGYSZÜLEINK, SZÜLEINK, ÉS RÉSZBEN MI – UTÓDOK!
Mert “program” az van! Ami úgy kezdődik, hogy “ELŐSZÖR IS KELL EGY ORSZÁG!” Amihez CSAK közakarat kell!
https://hu.wikisource.org/wiki/1972._%C3%A9vi_I._t%C3%B6rv%C3%A9ny
No meg persze egy ŐSZINTE, A NÉP BIZALMÁRA ÉRDEMES ÚJ POLITIKAI ERŐ, AMELY ELKÖTELEZETT EGY ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ÜGYE, A SZOCIALIZMUS ÜGYE IRÁNT!
A “program” lényeges fő elemei is megvannak! Csak aktualizálni, és realizálni kell!
Magyarán: EGY ÚJ RENDSZERBEN, ÚJ ORSZÁGOT KELL ISMÉT FELÉPÍTENI! VAGY VÉGLEG VÉGE A MAGYARSÁGNAK!
Mi szóltunk! Sőt! Azt is megmontuk/megmondjuk ELŐRE: IRGALMATLANUL NEHÉZ LESZ!
Persze csak ha akarjuk!
De bele is törődhetünk, hogy “EZEK”…- CSAK A MAGÁNOSÍTÁSBAN gondolkodnak! “A” – tól “Z” – ig MIND!
Hát rakjuk már “EZEKET” MIND vonatra, és irány nekik Csukotka! A helyüket pedig fessük le! (Legfeljebb csak hétmilliónyian maradunk! DE ITT!)
„EGYÜTT ÁSTÁTOK MEG AZ ORSZÁG SÍRJÁT! KÖZÖS A BŰN!”
Nem lehet, nem szabad a népet felelőssé tenni, a kihasználtak nyakába varrni a kufárok cselekedeteit. Az agrárium szétverése, az életidegen csődtörvény, a magyar-orosz klíring elszámolás megszüntetése, az ész nélküli privatizáció, a monopolista helyzetben lévő cégek kiárusítása, az előkészítetlen EU csatlakozás, az MNB dilettantizmusa, a közgazdászok megbokrosodása, mindez nem a felkészítetlen, átvert, az „élni és élni hagyni”szellemében önállótlanságra nevelt állampolgárok bűne. Ellenben szégyene a mindenkori parlamenti pártoknak, akik a haszonlesés bűnébe esve nemcsak az állam vagyonát árulták ki, hanem a honfitársaik jövőjét is. Hogyan tovább? „Nincs királyi út!” (Eukleidész) mondta a tudós. Tévút annál több, járt IS és járatlan IS.
“szégyene a mindenkori parlamenti pártoknak, akik a haszonlesés bűnébe esve ”
igen,
el kell gondolkodni mi is vezetett a mához, ami valahol a 80-as években indult el, amikor is az elvtársak bepánikolva a “peresztrojka”-tól és a KGST piac felborulása láttán nagyon gyorsan politikai hatalmukat gazdasági hatalomra váltották fel………. annak lett az egyenes folyamodványa az a hitvány privatizáció,
amit a még hatalommal bíró ‘urak’ gyorsan lezavartak
és már akkor sem volt véletlen:
“A Fidesz abban az időben értelemszerűen imádta a privatizációt, az SZDSZ-szel együtt. Ez érthető is, hisz 90 százalékos volt az állami tulajdon, és teljes a gazdasági csőd. ”
“szakirodalom szerint a spontán privatizáció ’87-től ’90-ig tartott,”
“Miből adott az állam hitelt, amikor neki sem volt pénze?
Semmiből. Gyártotta a hitelt, nyomta a pénzt, ’93-ban így lett 33 százalékos az infláció.”
“Végeredményben tehát nagy pénzekhez mégis az juthatott csak, aki jó helyen volt jó időben, politikai kapcsolatokkal.
Igen, de ez nem feltétlenül jelentett rossz hírt, hisz a régi rendszer emberei jobban ismerték ezeket a vállalatokat, mint bárki más. Régi, örök érvényű bölcsesség, hogy a demokrácia végső menedéke a tolvajok közötti verseny.”
a verseny, még mintha mai nap is tartana, csaj még fokozottabb tempóban………..
olvasó!
Annyi blődséget összehord, hogy az már fájdalmas.
Legyen szíves, nézzen utána az egykori Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat (kifejezetten
eredményesen működő állami vállalat volt!) 1993-as (!!!) elkótyavetyélésének. El fog képedni, mit művelt az MDF-kormány dilettantizmusa ezen a téren (is).
Most a mezőgazdaság tönkretételéről ne beszéljünk…, ami ugye nem az ún. “spontán privatizáció” következménye.
“Ez érthető is, hisz 90 százalékos volt az állami tulajdon, és teljes a gazdasági csőd. ”
Ezt az ostoba mantrát is el kellene már felejteni! Nem volt a ’80-as évek végén gazdasági csőd, csak
a rendszerváltó elit érdeke ezt elhitetni az emberekkel, hogy saját csődjüket (Olvassa el a fenti cikket, meg Admin kommentjét, és megérti, miről írok!) leplezzék.
“Legyen szíves, nézzen utána az egykori Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat (kifejezetten
eredményesen működő állami vállalat volt!)”
Tényleg? Akkor annak nézzen utána, hogy ez a sikeres állami vállalat milyen piacon értékesítette a termékeit és milyen pénznemben!
Az eladósodás dollárban történt. Dollárból tartották lélegeztető gépen a gazdaságot. A megtermelt árut viszont nem dollárért adták el, hanem rubelért, bartelért vagy a végén ki sem fizették. Dollár alig folyt be a gazdaságba. A vége totális csőd!
Sub Zero szerint:
2018-07-09 – 21:41
Dobd már le a szemellenzőt!
1970 szerint:
2018-07-09 – 21:07
5*
1970 szerint:
2018-07-09 – 21:07
Nem én hordtam össze,
hanem az idézetek a korabeli sajtóból valók.
Ahhoz meg nem kell sok ész és tapasztalat,
hogy egy a politika- gazdaság-törvénykezés és rendfenntartók -katonaság feletti ellenőrzés jogával kizárólagosan egyedül rendelkező hatalom miért is fújt visszavonulót és dobta el a stafétabotot?
nem akarom mélységes komcsi hitében megingatni, de gondolom gyenge fogalma még lehet arról, kik is töltötték be az állami nagyvállalatok vezető pozícióit az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején…….
Segítek; marxista egyetem alkalmanként párttagság nélkül senki sem lehetett igazgató…… na ezek az emberek nagyon jól tudták, mitől döglik a légy és mit lehet kicsavarni a mosott göncből!
“Nem volt a ’80-as évek végén gazdasági csőd”
mire is kellett akkor 20 milliárd dollárnyi hitelt felvenni?
Miért is nem tudtak fizetni a szovjet elvtársak, miért omlott akkor össze a KGST?
‘Hiszen a szocialista gazdálkodásnál nem létezett jobb a világon….’?
“a rendszerváltó elit érdeke” azok pedig pont azok a kommunista elvtársak voltak, akik belátták, a politikai hatalmuk vesztésre áll Európa keleti felében…..