Ma 29 esztendeje annak, hogy Youdapesten a hazaáruló, ország – és nemzetvesztő bűnözők hordája gyülekezett össze a Legfelsőbb Bíróság épületébe. Nagy dolog készülődött.
Magyarország hullája fölötti tor keretében avatták szentté az ’56 pesti Majdan főbűnözőjét. Délre az ezrek haláláért felelős martalócvezér jogilag is megdicsőült.
Ma 29 esztendeje annak, hogy 1989 július 6-án délelőtt Budán – magányosan, elhagyatva, és a magyarság kirablására készülő hazaáruló banditák által meggyalázva – elhunyt a magyar nép történelmének máig legnagyobb jótevője, Kádár János.
Halálának időpontja talán szimbolikus jelentőséggel bír.
“…Voltam bojtár falusi kondásnál, szolgagyerek kuláknál, vicigyerek, újságkihordó-fiú, kifutó a városban, még kilakoltatott is. Dolgoztam reggel 5-től, míg a tanítás nem kezdődött az iskolában, majd délután újra, késő estig. Azután jöttek az akkori inas élet „gyönyörűségei”. S amikor segéd lettem – 1929-ben – a nagy gazdasági válság, a munkanélküliség. Így élt abban az időben az egész ifjúmunkás nemzedék…” – Beszélgetés Kádár Jánossal 1956. szeptember 2-án.
Neve ma is ijedelemmel és rettegéssel tölti el a rendszerváltás óta az országot szétdúló, kifosztó, a magyar népet gyarmati sorba és kilátástalanságba taszító bűnözőket.
Kádár János neve és személye a kort megértek számára a szociális biztonságot, a fejlődést, a haladást jelenti. Az emberhez méltó életet!
Ma 29 éve, 1989 július 6-án hunyt el Kádár János!
“Ott voltam, ahol lennem kellett. Azt tettem, amit tennem kellett.” – KÖSZÖNJÜK!
EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT!
A Munkáspárt Kádár Jánosra emlékezik július 08-án, szombaton.
A XX. század legnagyobb magyar politikusára emlékezünk 2018 július 07-én, szombaton, Budapesten.
A Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete 2018. július 08-án /vasárnap/ 11:00 órakkor megemlékezést tart Kádár János halálának 29. évfordulója alkalmából a Fiumei úti temetőben Kádár János sírjánál.
Megemlékező beszédet mond: Semegi Richárd, a MIKSZ elnöke.
A megemlékezésre mindenkit szeretettel várunk egy szál virággal, aki tisztelettel adózik Kádár János életműve, politikai munkássága előtt!
Az esemény: https://www.facebook.com/events/228565107747505/
EMLÉKEZZÜNK KÁDÁR JÁNOSRA, A SZOCIALIZMUSRA, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGRA! A SZÉP MÚLTRA!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
“Neve ma is ijedelemmel és rettegéssel tölti el a rendszerváltás óta az országot szétdúló, kifosztó, a magyar népet gyarmati sorba és kilátástalanságba taszító bűnözőket.”
Ez pontosan így van! Főleg, ha a politikai teljesítményeket hasonlítja össze az ember, akkor óriási a kontraszt. Nem véletlen, hogy a neve kapcsán a rendszerváltás elitje (ebben meglepő egység mutatkozik) ideges lesz, és elkezd üvöltve szitkozódni. Valamivel csak takargatni kell azt a sok híg ürüléket, amit az elmúlt közel 3 évtizedben közösen összehoztak. Az már csak “hab a tortán”, hogy az egész rendszerváltásnak nevezett folyamat egy felfúvódott, pszichopata őrült tombolásába torkollott. Idáig süllyedt ez az ország, a sokáig lenézett, megvetett románok mögött vagyunk szinte minden tekintetben. Valaki ezért egyszer bocsánatot fog kérni ettől a nemzettől???
Hát igen merész egy kijelentés (és nem is igaz)
“a magyar nép történelmének máig legnagyobb jótevője, Kádár János.”
csak szerényebben
talán az egyik jelzővel,
ugyanis a magyar nép történelme nem a pozsonyi csatával és Árpáddal kezdődött, hanem már sokkal , de sokkal korábban……
Na, meséljen, kikkel kezdődött? Ez annyira vicces:)))
“a magyar nép történelmének máig legnagyobb jótevője, Kádár János.”
Ez a mondat pedig nagyon igaz, akkor is, ha az önnek nem tetszik. Mondhatnám: tetszik, vagy nem, így van:) És ahogy nézem jelenünk “fejlődési útját”, egyre jobban világossá válik ennek a mondatnak az igazsága.
1970 szerint:
2018-07-06 – 09:34
“Na, meséljen, kikkel kezdődött? Ez annyira vicces:)))”
nem vagyok La Fontain, tessék megdolgozni érte……vagy kacarásszon egyet, ahogy Lipótmezőn úgy szokás…..
Az úgy kezdődött,
hogy volt a nagy semmi,
ami semmiből a hét magyar törzsszövetséget megkötötték -tudod- a hapci, a morgó, a kuka , a szundi, stb. és a tivadar – mint láthattuk a napokban itt egy videóbejátszásban,
aztán valószínűleg abból megszületett Árpád apánk,
mert a kommunista történészek valami effélét okulláltak ki,
meg persze előtte a hansik-mansik- osztyják a tundrán, de azok nem játszanak be, mert nem is volt történelmük……
“Ez a mondat pedig nagyon igaz” ,
mert csak?
Ja,
hogy nem is voltak korábban vezéreink, szentté avatott királyaink, mártírjaink,
akiknek védő karja óvta meg a magyarságot a történelem vérzivatarában;
hát hogyne legnagyobb jótevőnek nevezik az 56 után kivégzettek özvegyei, árvái, a kitelepítettek, akiknek elvették őseik pár holdas örökségét,
sőt a fácánok, vaddisznók is, mert az öreg alapos pusztítást végzett közöttük is.
Mivel itt a magyar nép iránti “legnagyobb” jótéteményről szól az állítás,
talán akkor az érintetteknek, a magyar népnek kellene véleményt formálnia
és nem egy-két hőzőngő kommunista ivadéknak…
olvasó szerint:
2018-07-06 – 09:57
Azért az “egy-két hőzőngő kommunista ivadék” egy kicsit erős…
Azért azon el lehetne vitatkozgatni, hogy azok a “védő karok” kit, mit hogyan, milyen érdekek mentén és milyen áron védtek meg…
Kádár mellett egy teljesen tiszta, manipulálatlan és manipulálhatatlan jelző szól, amelyet a “korrekt és tárgyilagos” nyugat akasztott rá és rendszerére:
“A legvidámabb barak.”
https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&type=20&id=68878
Rosi Nante szerint:
2018-07-06 – 19:17
mert, ha “a magyar nép legnagyobb jótevője volt Kádár”, akkor nem az érintetteknek, azaz a teljes magyar népnek kellene ezt állítani, mintsem a mai alig 0,5%-nyi kommunistának?
Helyes a “SZERINTÜNK legnagyobb….” szóhasználat lenne, ami ténylegesen megfelelhet az igazságnak……
“lehetne vitatkozgatni, hogy azok a “védő karok” kit, mit hogyan, milyen érdekek mentén és milyen áron védtek meg…”
igen beszélhetünk akár a felhozott 907-ről és Árpádról is , amikor is a frank király a pápa “ugros eliminandos esse” felkiáltására a korabeli Európa legnagyobb haderejével támadt a magyarokra, hogy végképp kiirtassék népünk.
És igen ,
nagy volt az ár, nemcsak Árpád, hanem mindhárom fia is áldozata lett népéért vívott öldöklő küzdelemnek………
mert melyik közelmúltbéli-mai vezető is harcolt a frontvonalban, amikor ezt követelte a haza, a magyar nép megmaradása?
Van több királyunk is példa rá,
akár Mátyás Király, II. Ulászló, II. Lajos, Kun László, II, Endre, stb. nagy királyaink, mind a vérével vállaltak felelősséget a magyarságért és nem bolsevik – marxi ideológiával,
vagy “jogszabályokkal védjük majd a magyar népet, de inkább magunkat”………..szellemében
olvasó szerint:
2018-07-06 – 20:03
A korokkal változnak a szokások, van amikor a vezéreknél, királyoknál más, más a jelszó: “utánam!” és “előre!”. Talán nem kellene végigmennünk az egész történelmen a vizsgálathoz, talán elég lenne napjainkat (amit egyébként a legjobban ismerhetünk) megnézni, hogy pl. a jelenlegi vezérünk a migráns válság közepén ugyan kit, mit és milyen érdekek mentén véd. Angi mama ép a napokban ismerte el, hogy a magyar határvédelem jelentős mértékben szolgálja a német érdekeket.
Hogy az összeesküvés elméleteket már ne is citáljam ide…
Az ezzel kapcsolatos rendelet- és törvény alkotás is nagyüzemben működik. Ezek szerint ez, nem feltétlenül csak marxista technológia…
“Helyes a “SZERINTÜNK legnagyobb….” szóhasználat lenne, ami ténylegesen megfelelhet az igazságnak……”
Ezzel akár egyet is lehetne érteni, csak a körülmények (agymosás, és az eltelt idő) ezt a lehetőséget annullálták… Ma csak azok tudják hitelesen értékelni a Kádár-rendszert, akik éltek benne, ismerik az előzményeket, és megélik a jelent. A vizsgálati módszer egyszerű: összehasonlítás.
1970 és Admin is a nép tagjai.
„meg persze előtte a hansik-mansik- osztyják a tundrán, de azok nem játszanak be, mert nem is volt történelmük……”
Ezzel a mondattal egészen nyugodtan bekerülhetnél az Észbontókba, sok „mélymagyar” társaddal egyetemben. Elférnél köztük. Aki viszont szeretne „olvasónál” többet tudni ebben a témában, és ért angolul, az kattintson!
http://dl4.libgen.io/get.php?md5=3CD431506EEA883D803FBBD2E909FFE3&key=NOG4SM8PI6OK493V
“Eszes” barátom!
Látom se a humorra, se a szatírára nem vagy érzékeny….
De kioktatni azt tudsz, csak a látásoddal akad még némi gond, mert azt akadályozza a szemedben lévő gerenda…..
Már eddig is gyanítottam , hogy van személyes érintettséged a Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont ténykedésében, mert a módszereid az ott gyűlölködőket hajazzák….
Legalább a három pont használatát tanulnád meg végre, „olvasó”!
https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1rom_pont
Észbontó! De az eddigi teljesítményed alapján nem is várok többet.
Fergeteg szerint:
2018-07-06 – 20:5
Látom barátom nagyon fontos vagyok neked,
mert általában nem a témával foglalkozol, hanem a személyemmel, hogy hogyan keress valami ” csipkelődő” fogást akár az utolsó betű erejéig rajtam.
Köszönöm segítő szándékodat, de azt hiszem az egyéniségemen már nem lehet változtatni arra a maradék kis időre…
Közellenség vagyok?
Idáig azt hittem, csak – szórakozásból- a kommunistákkal pofozkodom kicsit, részes szocialista meggyőződésem ellenére.
Millió egy idézett és összefoglalt , logikailag levezetett anyagot tárok fel, de neked a személyem kikezdése a legfontosabb………. ja és a 3 pontozás, ami nálad persze nem az egyik fajta gyógyító technikára vonatkozik……. hát igen megtisztelő…… te pontosan érted miért….
Az, hogy nem a téma,
hanem a hozzászóló személyiségével, stílusjegyeivel foglalkozol, elég sokat elárul……,
azt is elismertem már többször, hogy intelligenciád kiterjed széles körű ismeretanyagra;
sok és azonnali információhoz hozzáférsz, (vagy a háttérben segítenek), mert hát valljuk be, nem mindenki tölti fel a háttértárolóját szerteágazó(!) információs anyagok tömegével;
És értelmes ember ráadásul nem is szívesen köti mindenféle jött-ment orrára a neten fellelhető infót, ugyanis számtalanszor (velem is előfordult) az éppen olvasott dokumentumok nyomtalanul eltűntek, vagy tartalmában lényegesen megváltoztak.
Könyveket tiltottak be és semmisítettek meg; és nem csak a korabeli nácik.
Ennek 3 féle oka lehet logikusan,
a feltöltő lényegtelennek tartja-tárhely hiányában eltávolítja vagy belátja tévedését-az érdektelenséget,
a másik, hogy nem valós az információ
de a harmadik a durva, amikor a hatalmon levők vagy tudományos élet résztvevői által képviselt eszmék és személyek érdekeit, pökhendiségüket sérti, veszélyt szimatolnak benne; a társadalmi konszenzus és megtűrt beletörődés ellen hat (nem a rágalmazásra, hazudozásra értve) és ezért hitelteleníteni, vagy eltüntetni kell!
Ezeket a szerzőket és eszmeiségüket régebben reformernek, forradalmi irányzatnak , vagy anarchista lázadozóknak bélyegezték meg.
És mint régen, ma sem tűrik el. Ennek ellenére általában mégis ezek az eszmék összhatasá, vagy éppen ellenhatása lendítették előre az emberiség szekerét.
Sajnálatos, hogy manapság ugyan itt tart az emberiség és nagyon sok értékes anyagnak, gondolkodónak, kutakodónak jelentette ez a vesztét. Manapság is.
Szóval azért nem hozok nyilvánosságra bizonyos oldalakat -most röhögd nyugodtan ki magad- hogy a hozzád hasonló gondolkodásúak, módjában állók ne tüntethessék el az elhallgatott információtöredékek maradékát is a közösségi térből, a forrás létrehozóit ne érhesse “megkülönböztetett” bánásmód.
Így viszont akit érdekel, kitartással még ráakadhat az igazság morzsáira…….. és az már csak az egyénen múlik, hogy azon elhallgatott információmorzsákat mennyire tartja a hivataloshoz illeszkedőnek, a hivatalos részének.
Az kétségtelen, hogy ez azzal a kockázattal jár, hogy sokszor lehet tévútra tévedni…. de legalább az esélye meg van, hogy valós tények, elhallgatott igazság és azt kutató személyek a jövőnek megmaradhassanak………. mert hatalmi erőből elnyomás nem csak a politika-gazdaság talaján burjánzik……..
és mert nem csak a pride jelenti a sokszínűséget…….
Csak azt kapod, amit itt másoknak adsz. Szórakozásból „pofozkodsz” néhány kommunistával, kéretlen stílusban, ez a jelenlegi befolyásukat figyelembe véve arra emlékeztet, amikor néhány suttyó a hajléktalant zaklatja. Pedig lenne jobb hely a tobzódásra, valódi „kedvencekkel”. Ott szűrnek? Hát persze, majdnem elfelejtettem…
Admin türelmének köszönhetően – talán valamiféle küldetéstudattól vezérelve – egyelőre nyugodtan kiélheted magad az oldalon. Ahogyan sok más, erre megforduló gonoszzsidó-imádó, kommunistagyűlölő, A Magyarsággal Kapcsolatos Igaz Tudás birtokában lévő, a Háttérhatalom és az Akadémia, meg a finnugristák ellen küzdő „valódi magyar” stb. is szorgosan áldozhat kedvenc időtöltéseinek. A Bal-Rad az ő Mekkájuk, ahova minden évben elzarándokolnak, hogy az oldal körül keringjenek, meg az előző nap összegyűjtött köveiket a „komcsikra”, vagy a szinte végtelen hatalommal felruházott gonosz istenségre (a zsidókra és a Háttérhatalomra) dobálják. Ha nem találnak ilyeneket, úgy csinálnak maguknak, a transzformáció a Bölcsek Kövének birtokában általában könnyű. A Titkos Tudás hordozói ők mindannyian…
Az elhallgatott igazság témájára térve, tele van a net a magyarság „igaz” történeteivel. Annyi elképzelés, mint manapság, még nem mérgezte a fejeket, és ezek egymással is vetélkednek. Ha egy tárhely töröl, kettő másik bukkan fel. A „guruk” háborújában élünk, viszont a „gurukat” néhány dolog azért rendszerint összeköti. Az egyik, hogy az elméleteiket Kádárék alatt főleg külföldön terjeszthették, így nem szeretik a „komonistákat”. A másik, hogy jelenleg is bőven szint alatt vannak, komoly (vagy komolyan vehető) tudományos támogatást nem (vagy ritkán) kapnak, tehát az elnyomott szerepében pózolnak, akik a Gonosz (az Akadémia, a magyarellenes Háttérhatalom stb.) ellen harcolnak. A harmadik, hogy a „komonisták” előtti időszakok szellemi áramlatai erős hatást gyakoroltak rájuk, szintúgy az emigrációban lévők zsidókkal kapcsolatos tapasztalatai, ezért hajlamosak a zsidók szerepét túl, másokét pedig alábecsülni a világ eseményeinek alakulásában (ebből alakult ki a gonoszzsidó-imádat). A Bal-Rad a maga olvasótáborával nem igazán fenyegeti a „guruk” világát, mégis megtalálják a tanítványok, a Titkos Tudás hordozói. Mert megtűri őket itt a többi magyar, a hőzöngések ellenére. Ezen kellene elgondolkodni kicsit.
Fergetegnek 5*
olvasó
“Így viszont akit érdekel, kitartással még ráakadhat az igazság morzsáira…….. és az már csak az egyénen múlik, hogy azon elhallgatott információmorzsákat mennyire tartja a hivataloshoz illeszkedőnek, a hivatalos részének.”
Mint nagy filozófusnak gondolom nem kell mondanom a világ relatív!
A róka igazsága a nyúl halála!
1970 szerint:
2018-07-06 – 09:34
Uram ! Ne bonyolodjon bele. Akinek szólt az megértette,aki nem az rágódik rajta!
László Kiss A nemzet fiai lányai – hazafiak zsoldosokat felfogadva – eredményes a nyomozásuk! MAI FRISS: A KIZSÁKMÁNYOLÓ
DE KI Ő?
„…Neve ma is ijedelemmel és rettegéssel tölti el a rendszerváltás óta az országot szétdúló, kifosztó, a magyar népet gyarmati sorba és kilátástalanságba taszító bűnözőket….”
Bővebben itt: http://balrad.ru/…/ott-voltam-ahol-lennem-kellett…/…
lent a végén kifejtem álláspontomat!
A KÁPÓ!
https://www.facebook.com/laczi…/posts/2152367505035720…
Tamara Pozsa Szerintem nagyszerű olvasni. Ékes bizonyítéka,hogy a lázító ember nem talál fogást az igazság pajzsán. Ennél nagyobb előnyt nem is adhatott a kormány… az igazság és a valóban érvényben lévő jogaink és állampolgári kötelezettségünk az igazság mellett kiállni,tehát bizonyítani létezése lehetetlenségét… hivatalosan,jogilag…. És nem piti érdekeink vannak,nekünk nem több pénz kell,hanem egy élhetőbb,igazságosabb és gazdagabb országra van szükségünk. Ez közös érdeke mindegykikőnknek,hogy tudjuk az igazságot. Aki egy 20 percre úgy dönt,nem a tévét bámulja,hanem utánanéz a fentebb leírtak igazságtartalmának,láthatja mennyire hihetetlen ami történt és ami azóta még súlyosabb mértékeig fajul. Rajtunk áll meddig engedjük a kapzsi kizsákmányolást.
Tamara Pozsa Nem véletlen,hogy a Népet akarják most betiltani. Nem fog sikerülni. 🙂 Gyülekezési törvény?? nem lehet tüntetni,füttyögni,két ember nem folytathat politikai párveszédet az utcán… ez a demokrácia? 1-2 év szabadságvesztés… Szép.
Labdaházi eskü
A labdaházi eskü (franciául serment du Jeu de paume, tkp. „teniszpályai eskü”) a francia forradalom kezdetének egyik jelentős epizódja, melynek során Versailles-ban a Nemzetgyűléssé átalakult Rendi Gyűlés képviselői 1789. június 20-án esküt tettek arra, hogy „soha el nem válnak egymástól, és mindenütt összegyűlnek, ahol a körülmények azt megkívánják, mindaddig, amíg a királyság alkotmányát meg nem alkotják és szilárd alapokra nem fektetik.”[1]
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Labdah%C3%A1zi_esk%C3%BC
Esküszünk, hogy sohasem válunk meg a Nemzetgyűléstől, s bárhol összegyűlünk, ahol a körülmények megkövetelik, amíg létre nem hoztuk és szilárd alapokra nem fektettük a királyság alkotmányát.”[3]
„….A király és környezete közben ellencsapásra készült: csapatokat vezényelt Párizs köré, július 11-én pedig menesztette Neckert. A felkelés július 12-én kitört….”
„…JÖVŐRE LESZ 230 ÉVE, HOGY : 230 éve kezdődött a nagy francia forradalom. Párizs népe 1789 július 14 –én ostromolta meg a Bastille –t, a hírhedt párizsi börtönt, …
HOLNAP LESZ 1111 ÉVE. HOGY LEGYŐZTÜK A NYUGATI ÖSSZESÍTETT HADSEREGET AKIK RÁNK TÁMADTAK –
TEHÁT HOLNAP ÜNNEPELEK!
MA EMLÉKEZEK! 2018. július 6.
Tamara Pozsa Az alkotmányozó nemzetgyűlésnek tehát közjogi szempontból két nagyon fontos jellemzője van: egyrészt egy single issue szerv, egyetlen feladata az alkotmány megalkotása, valamint egy szituatív szerv is, hiszen az alaptörvény elfogadása után feloszlatja önmagát.
László Kiss Tamara Pozsa VALÓSÁGOT ÍRTÁL! EZ ÚGY MŰKÖDIK MINDEN KÜLSŐ-BELSŐ JOG SZERINT IS —“…alaptörvény elfogadása után feloszlatja önmagát….” BIZONY EGY NORMÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT! DE A MARADÉK MAGYARORSZÁGON AMI MÁR CSAK NEVÉBEN LÉTEZIK ÉS NEM IS GYARMAT, HA NEM ÓRIÁSI KONCENTRÁCIÓS TÁBOR – MELYEN BELÜL A JOG ELHALVÁNYUL ÉS MEGSZŰNIK – BENNE A KÁPÓK URALKODNAK! AMIT TESZEL NAGYSZERŰ DOLOG – HATÁSA MA MÉG GYENGE MERT A KONCENTRÁCIÓS TÁBOR AMELY CSAK EGY FOKKAL ENYHÉBB PALESZTINÁNÁL KÖRÜLVEVŐ VIRTUÁLIS SZÖGES KERÍTÉSEN EGY KICSI RÉS VAN AHHOZ, HOGY A NAGY NYILVÁNOSSÁG TUDJON RÓLA – EZ A NYÍLÁS AZ INTERNET – AMIT SZINTÉN CENZÚRÁZNI AKARJÁK – MIND EZEK TUDATÁBAN A “TÁBOR” LAKOKNAK EGY SAJÁTOS HARCI MODORT KELL FELVENNI – HOGY E KÜZDELMÜK EREDMÉNYES LEGYEN! ÉN EZT LE ÍRTAM ÍRÁSAIMBA ELREJTVE AKI MAGYAR ÉS ELOLVASSA – AZ TUDJA!
*******************************************************************
SZÓVAL MA EMLÉKEZEK – AZON TÖRÖM A FEJEMET, HOGY MELYIK VOLT TISZTESSÉGESEBB A MAI UN. MERT ÉN IS ANNAK NEVEZEM SZERINTEM HELYESEN A KOMMUNIZMUS GYERMEKEI SZOCIALIZMUSBA BURKOLT IFJÚSÁGA ÁLTAL URALT RENDSZER – VAGY AZ UN. ÁTKOS A KÁDÁR RENDSZER – SEMMIFÉLE MÁSOK ÁLLÁSFOGLALÁSÁT EL NEM FOGADVA TAPASZTALATOM OKÁN HAGYOM – EZEN ÜZENETEM A JÖVŐNEK, MERT HITELES VAGYOK – MERT A RENDŐRE VOLTAM!
Nekem jó volt – mert élveztem – hacsak minimálisan is a jobbat az átlagtól – mint a mai KISZ-ísta rendszerben nem! Össze se lehet hasonlítani vele – pont az ellenkezője! Ha ez így van, mert ez a valóság akkor nem csak hasonló életet élők, mint én sínyli az orbáni rémuralmat, ha nem sokan azok akik pl. 800000 –es tagsággal erősítette akkor régen a kádári rendszert!
Most éltetem a kádári múltat? Nem. Határozottan kijelentem, hogy nem, ha nem üzenem a jövő generációjának – hogy hasonló csapdába ne essen! Miért? Azért, hogy azt a kálváriát ne kelljen neki végig járnia a felismerésig mint nekem! Mit ismertem fel? Felismertem – hogy a pártos hatalom kizárólagos előnyt és lehetőséget ad tagjainak, azon belül is um. akik közel állnak a kondérhoz” mondással illusztrálva, elsőbbséget élvezve— – ez nem nemzet nem hazafi gondolkodás – de ő ezt nem titkolta se ideológiájába se címerében – mint az orbáni rémuralom aki hamis ruhában mázzal és hamis kisajátított valódi magyar címerrel teszi!
Holnap ünneplem – ünneplem a Pozsonyi diadalunk 1111 évfordulóját — amelynek köszönhetem, hogy ma itt és most magyarul írhatok és üzenhetek nektek! A JÖVŐBEN NEMZETI ÜNNEPÜNK LESZ – EZ BIZTOS!
Mindenféle hatalom megfogadta azt az egy ókori bölcseletet,
az “oszd meg és uralkodj” elvet,
amit a mindenkori érdekek és előnyök variálásával,
igazságtalan leosztásával tartottak fenn.
Mert a lényeg az aránytalan és igazságtalan leosztás,
hogy az aktuális uralmi rendszerben mindig meglegyen a pont akkora belső feszültség, ami nem engedi önmagába összeroskadni…….
“a Pozsonyi diadalunk……..A JÖVŐBEN NEMZETI ÜNNEPÜNK LESZ – EZ BIZTOS!”
úgy legyen!
id.KL.meg olvasó!
Amit annyira kell bizonygatni oldalakon,és postokon keresztül,az nagyon nem igaz úgy általában!
És az is nagyon érdekes,hogy ezt a hatalmas szartömeget,amivé tették a rendszerváltók,olyan buzgón dicséritek!
Ha más nem,akkor az igazán feltűnhetett volna,hogy a rendszerváltás előtt meglévő ipar mezőgazdaság egyszerűen eltűnt, és míg akkor világszinvonalú volt a magyar felsőoktatás,addig ez mára eltűnt,ostoba elitkölykök analfabéta képzője lett jobbára,és eltűntek olyan szakmák,iparágak,amelyek minden országnak,még a millió fős országoknak is lételeme!!!
Ez nem tűnik fel?!Az sem,hogy az olyan buzgón emlegetett eladósítás,amit állítólag Kádár kezdett(nem igaz,mert Kádár maga mondta ,hogy nem tetszik neki a sok kölcsön,amit egyszer vissza kell fizetni….Moldova György :Kádár János c.-ű könyvből!!)
az mára a hatszorosára nőtt a rendszerváltás óta,és az sem,hogy vezető politikusaink nem mások,mint agyament,hazug tolvajok?!
Hadseregünk már nincs,egy rozsdás konzervnyitóval végrehajtott ellenséges támadás padlóra teszi az országot,miközben Nagymagyarországról,meg ősmagyar tulkokról értekeztek,akik majd felemelik a magyarságot!
Hát,ha ti lesztek azok,akik fel fogják emelni,akkor lesz nekünk végképp annyi!
“szartömeget,amivé tették a rendszerváltók,olyan buzgón dicséritek!”
Keress már tőlem olyan idézetet, amikor ezt tettem!
Sőt, olyasmit állítottam,
hogy az 80-1990-es években szocialista urak a politikai hatalmukat , gazdasági hatalomra -vagyonra cserélték fel az aljas privatizációban!
Hol van itt a dícséret, barátom?
“Ez nem tűnik fel?!”
Mai “politikusaink nem mások,mint agyament,hazug tolvajok?!”
ezt sem kérdőjeleztem meg sose, sőt……..becstelenek, bűnözők és nem magyarok, -állítottam sokszor
“Nagymagyarországról,meg ősmagyar tulkokról értekeztek,akik majd felemelik a magyarságot!”
tudnál egy ilyesmi sort is idézni az írásaimból?
Se Nagymagyarországot, csak helyeselve az irányú erőfeszítést, amely elszakított-elnyomott nemzet testvéreinket visszahelyezte a jogaikba nemzetünk kebelében;
és max. megemlékezve a magyarok hajdan volt nagyságáról, hősiességéről, amikor még európai politikát nem lehetett a magyar uralkodók, fejedelmek, vezérek nélkül cselekedni….. mert ilyen is volt, de az nem a bolsevik és kommunista történelem alatt!
” ősmagyar tulkok”
ebben a szóhasználatodban benne van a teljes magyarságod…..
Sokat vitatkozunk itt a magyarságról, a nemzetárulásról, vagy éppen a “magyar nép jótevőiről”. Véleményem szerint a történelem során időnként megjelenő “szélsőségek (akár bal, akár jobb, vagy akár korábban amikor még nem volt bal vagy jobb) egyéni tragédiák sokaságát okozták, de viszonylag kis hatással voltak a “M.o. történelmi útjára”. Egy politikus nagyságát az határoz meg, hogy felismeri-e, ill. hogyan viszonyul az ő korában legégetőbb nemzeti tragédiákhoz (pl. tatárjárás, Mohács, Világos, Trianon, stb.).
Kádár legfőbb bűne, nem az, hogy 56′ után kivégeztetett 2-300 embert. (Természetesen ezek is borzasztó egyéni és családi tragédiák, de viszonylag kevés embert érintett közvetlenül.) Sokkal nagyobb bűne, hogy a trianoni határokon túli magyarságot magára hagyta, és a saját rendszere “eltűrése” érdekében feláldozta őket. Ez a magyar népesség 1/3-a!!! Véleményem szerint egy kicsit túl nagy ár a “szocialista jólét” oltárán!!!
Joz szerint:
2018-07-06 – 16:25
Én úgy gondolom (tudom), hogy Kádár annak a Magyarországnak volt a képviselője, vezetője, amely a II. Vh-ban a vesztes oldalon végzett… A határokat a győztesek húzták meg. Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia és nem utolsó sorban a SzU, a győztesekhez tartoztak, vagyis a határok megrajzolása az Ö érdekei szerint történtek. Kádár ez ellen semmit sem tehetett! Viszont, amit tehetett az az volt, hogy a meglévő kereteken belül, az ország népének a lehető legnagyobb jólétet, és nem mellesleg a legnagyobb szabadságot is próbálta biztosítani, sikerrel. Így lettünk a “legvidámabb barak”… Lehet sírni a határainkon kívül rekedt magyarok miatt, de azt kellene végre tudomásul venni, hogy a tetteknek következményei vannak (ez egy kortalan megállapítás, ami a mára is érvényes, de sokaknak ez újdonságként hat, és nem is értik a miértjét…) amely következmények akár évtizedekig, vagy tovább is fennállhatnak. A II. vh. egyik vesztese a zsidóság volt. Manapság ők a világ egyik felének az urai. Ugyan miből gondolja azt bárki is, hogy a ma (vagy Kádár idejében is) uralkodó korábbi áldozat, vagy győztes, akár a mai időkben is elfelejti az egykori sérelmeit, és a korábbi ellenségeit előnyös helyzetbe hozza, mondjuk a határok visszarendezésével??? Ezt hinni naivság.
Rosi Nante szerint:
2018-07-06 – 18:47
Érdekes egy beidegződés:
“határokat a győztesek húzták meg. Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia”
A korábbi történelmi bejegyzésekben azért megtudhattuk, hogy Románia a “fasiszta ” magyarokat jócskán megelőzve szaladt a németek után a keleti frontra, méghozzá 9 x annyi hadosztállyal, mint a magyarok.
Aztán jó szokásukhoz híven, magasba dobták a kezüket 1944 agusztus 23.-án, mikor a szovjet csapatok megjelentek az országjukban….
Az a cseh-szlovákia,
amely dualista államalakulatnak tagja a volt Tísói fasiszta önálló szlovákia elsőként és önként csatlakozva a németekhez, délről támadta meg Lengyelországot.
Hát igen , ők is a győztesek közé sorolandók,
csak mi akik mindig is ki akartunk a “buli” kényes részéből maradni és már 1942-től titokban folyamatosan a nyugati szövetségesekkel kötendő tűzszüneti és béke feltételeit kerestük,
lettünk a vesztes fél……… (ezzel most nem a közismert vesztesi minőségünket akartam megkérdőjelezni, csak hogy mit is jelent az álságos nyertes és valódi vesztes közötti különbség)
Hát igen, ilyen a történelmi “igazságosság”……….. már akkor is, aki ügyesebben nyal, bocsánat udvarol a tényleges győzőnek…..
“Kádár ez ellen semmit sem tehetett! ”
igen, ezt neveztük sajnálatos kényszerpályának, mint ahogy mások esetében is korábbról.
“Így lettünk a “legvidámabb barakk”” mindenkinek akkor részes megelégedésére….
” Lehet sírni a határainkon kívül rekedt magyarok miatt,……..a tetteknek következményei vannak”
igen, azaz mégse…… mint fentebbi román és szlovák idézett példa pont idevág…..
azt azért jegyezzük meg Kádár védelmében, hogy csau-val majdnem sikeresen megegyezett egy részleges Erdélyi revízióról, a román államadósság átvállalásáért cserébe.
Szóval az öreg igyekezett, de végül nem rajta, hanem csau-n múlott……
“elfelejti az egykori sérelmeit, és a korábbi ellenségeit előnyös helyzetbe hozza, mondjuk a határok visszarendezésével??? Ezt hinni naivság.”
hát igen elgondolkodtató,
hogy pl. mégiscsak a hajdan volt fasiszta Szlovákiáé manapság is az a Pozsonnyal szemközti , Duna jobb partján az az 5 volt színtiszta magyar falu, amit a párizsi “békében” vettek el.
Vagy az a szövetségesek oldalán mindvégig kitartó és németek ellen harcoló Lengyelország az ország egyharmadát alkotó keleti részét mégiscsak a szintén szövetséges Szovjetunióhoz csapták…………
hát ilyen is az “egyetemes” igazság….
olvasó szerint:
2018-07-06 – 19:35
Ahogy mondod, Románia időben szált ki ahhoz, hogy az osztásnál területeket kapjon, vagy inkább megőrizhessen…
Benes meg a megfelelő pillanatban alakított emigráns kormányt Londonban…
“Az emigrációba menekült Beneš remélte a csehszlovák állam helyreállítását a müncheni egyezmény előtti állapotoknak megfelelően, a háború befejeztével. Ennek érdekében létrehozta emigráns kormányát Londonban, amelyet 1940. július 19-én a brit kormány is elismert, míg a szovjet kormány csak később 1941 nyarán.”
Továbbá: “A Francia-Csehszlovák katonai szerződés kapcsán az emigráns csehszlovák hadsereg Franciaországban jött létre 1940. január 24-én…”
A határokkal úgy jártunk, ahogy. Újrarendezés csak egy ismételten világméretű katonai konfrontációtól lehetne csak várni, de attól is csak akkor, ha véletlenül a győztes oldalán lennénk, amire ugye a történelmi tapasztalatok, meg az “előrelátó, a magyar nemzetért akár az életüket is feláldozni képes magyar elit” törekvései láttán vajmi kevés esély van. Okosabb tán a felvidéket, kárpátalját, Erdélyt, a vajdaságot és őrvidéket véglegesen a veszteséglistára tenni. Nemde? (Az biztos, hogy ezzel rengeteg energia lenne megspórolható.)
Nem mellesleg a rendszerváltáskori SZDSZ, e probléma megoldását a határok átjárhatóságában látta, talán nem is rosszul. De ugye a határok átjárhatósága mellett a dolgok mégis máshogy alakultak…
igen, van akinek felejtenek, nekünk meg azt is a nyakunkba varrták, amit el se követtünk…..
A határok átjárhatósága még nem adja vissza a meghurcoltak, legyilkolt ártatlanok életét és a maiak jogfosztottságát ….
olvasó szerint:
2018-07-06 – 20:31
Az egyéni tragédiák mindig más megítélés alá kell, hogy essenek, mint a történelmi folyamatok. Szerintem is.
Rosi Nante ! Amikor én a Csechszlovák Szocialista Köztársaságban, annak történelmét tanultam, de soha a büdös egy alkalomkor olyat nem tanultam, erre NAGYON JÓL EMLÉKSZEM, hogy egyetlen szóval is emlités lett volna olyasmiről, hogy 1941 január 24-én valami Francia -Csechszlovák katonai szerződés NAPVILÁGOT látott volna. Ön talán összetéveszti az I. világháboru utáni időket 1918-ban, amikoris valóban létre jött egy a Clemensszau Franciaországban egy Cseh légionárius hadsereg létrehozására, Tomás Garigue Maszarik vezettésével,aki aztán az ujonan megalakult első Csechszlovákia álamfője lett. Ön talán összetéveszti az I. Csechszlovák hadsereg a Szovjetunióbani megalakulását BUZULUKBAN, amelynek a néhai LUDVÍK SZVOBODA volt a megalapitója, és a szerződés megkötője. Ez a hadsereg az Orosz hadsereg oldalán harcolt Oroszország és Csechszlovákia felszabaditásáért a fasizmus alól . A Duklai hágónál léptek Szlovákia területére. Azért ott,hogy minnél hamarab tudjanak segiteni az 1944 augusztus 29-én, Besztecebányán kirobbant Szlovák Nemzeti Felkelést, amelyet idővel a németek az SS Galicien, és a Hlinka Gárda buzgó segitségével a hegyekbe szoritott vissza. Rettenetes árat fizettek, 60 000 csechszlovák ,és 80 000 orosz katona fizetett az életével. Tehát még egyszer, a II. világháboru alatt, hangsúlyozom TUDTOMMAL nem létezet ilyen egyezmény, mint amit ön megemlit Csechszlovákia és Francia ország között, már csak azért sem,mert Franciaország is náci megszálás alatt volt abban az időben,és ketté is volt szakitva, t.Rosi Nante.
TERMIN8ATOR szerint:
2018-07-06 – 22:15
T. Terminátor!
“A Francia-Csehszlovák katonai szerződés kapcsán az emigráns csehszlovák hadsereg Franciaországban jött létre 1940. január 24-én, de erőteljes katonai erőt nem jelentett, bár az 1. sz gyalogos hadosztály részt vett a Franciaország elleni hadművelet utolsó szakaszában, csakúgy, mint néhány csehszlovák pilóta különböző francia repülő század harcaiban. Az emigrációba menekült Beneš remélte a csehszlovák állam helyreállítását a müncheni egyezmény előtti állapotoknak megfelelően, a háború befejeztével. Ennek érdekében létrehozta emigráns kormányát Londonban, amelyet 1940. július 19-én a brit kormány is elismert, míg a szovjet kormány csak később 1941 nyarán.”
forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csehszlov%C3%A1kia
Igaza volt Kádárnak. Olyan rendszert amelyik minden embernek tetszik, nem lehet csinálni. Jól beszélt az Öreg!
SU-25 szerint:
2018-07-06 – 17:20
+1
Igen,olvasó,persze,hogy így mondtad!Csak ezzel az a baj,hogy azt állítod,hogy maguk a kommunisták rabolták ki az országot,és lopták el a vagyonát,miközben megfeledkezel arról a tényről pl,hogy Orbán pl.mikor is volt kommunista,meg az apja?!
Az más kérdés,hogy valamikori kedvencem,Bródi ,azt énekli,hogy ezek ugyan azok!
Hát persze!Meg a paci faszát!
Ez a kommunistákra mutogatás nem más,mint a kommunista álcát felvett,a szocializmusban felnevelkedett,de a szocializmus ügyét baksisért eláruló szarháziakról van szó,akik most visszamutogatnak,és vastagon mutogatnak a kommunistákra,mint árulókra,csak azért,hogy magukról eltereljék a figyelmet!
Kádár hol gyűjtött vagyont?!Vagy akár az általatok annyira útált Aczél György?!Vagy Marosán!?
És itt eljátszátok azt a pofátlanságot,már hosszú évek óta( a rendszerváltás óta!!),hogy a komcsik rablóultit játszva lóvá tették a magyar népet,és amit felépíttettek velük,azt a maguk javára fordították!
A lófaszt,mama,hogy egy klasszikust idézzek!
Nem a komcsik voltak!Hanem ti,érted,ti!!Akik valamikor szocialista álarcot öltöttetek,vagy legalább is lojalitást szinleltetek,közben CIA,és Soros fantomokkal cimboráltatok,és nagy áhítattal hallgattátok a Sztálinról,meg a Szu-ról szóló rémmeséket,miközben ájtatos pofával siránkoztatok a felakasztott Nagy Imrén,és soroltátok Kádár gonoszságát ez ügyben ,miközben a CIA által kreált 56-os mesét terjesztettétek!Az mindegy is,hogy te akkor talán még a taknyodat sem tudtad önállóan megtürülni,de most teljes mellszélességgel kiállva szajkózod a történelmietlen hülyeségeket,amit a szádba adtak!Talán jobban jártál volna azzal,ha az altestük közszemlére ritkán tett részét adták volna a szádba,de majd ez talán nem is olyan soká nyilvánvaló lesz!!
Nem Patyomkin -falu volt,amit Kádár megteremtett,teszem hozzá, a hozzád hasonlók ellenlábaskodása ellenére,és ti,meg te,akik ezt a rakás szart összehoztátok,utolsó s,szarházi bérencként nem átalltok itt hőbörögni,és az Orbáni-fasiszta ótvart mentegetve hazudozni!
Nézd csak magad alá,arra a mocsokra,amit ma csináltatok Mo.-ból !Arra véghetetlen embertelenségre,aminek közel egy millió kivándorolt,és 4,5 millió nyomorult az áldozata!
De majd eljön hamarosan az az idő,amikor keserves könnyeket hullajtotok abba a szartengerbe,amit csináltatok!
stefimrich szerint:
2018-07-06 – 19:35
Mielőtt agyvérzést kapnál, nyugodj le!
A múltkoriban idéztem be egy írást,
miszerint 100.000nyi magyar kommunista harcolt a fehérek ellen a vörösök oldalán és a cári családot brutálisan leölő 11 katona közül 7 magyar kommunista katona volt, az egyiküket nagy Imrének hívták.
Rákérdeztem, mit tudtok erről -mert alig akartam elhinni- hát lapítottatok és azóta is mint szar a fűben!
orbán apja párttag és funkcionárius volt és a kisgömböc is tán minimum KISZ titkár…..aztán lett reform szocialista, meg kivonult az első országgyűlési trianoni megemlékezésről a “nagy magyarja”…..mert a mai magyar nemzeti már csak ilyen……
“Nem a komcsik voltak!Hanem ti,érted,ti!!”
barátom ne őrjöngj és főleg a marhaságaiddal személyeskedve ne vádolj!
Én soha még egy rozsdás szöget sem emeltem el, te szerencsétlen!
“akkor talán még a taknyodat sem tudtad önállóan megtürülni,” vagy talán pelenkázhattalak volna ……….mert még a hátadon gőgicsélva nyomhattad ki a kis barna lágy gombóckákat ….
“szajkózod a történelmietlen hülyeségeket,”
hát hiába na, a történelmi tényeimre, megállapításaimra ezek a legütősebb ellenérveid,
kérhetném még fasisztázz egy kicsit és akkor már biztosan meggyőzve fogom érezni magam, hogy rosszul ismerem a történelmet…!
“ti,meg te,akik ezt a rakás szart összehoztátok,utolsó s,szarházi bérencként nem átalltok itt hőbörögni,és az Orbáni-fasiszta ótvart mentegetve hazudozni!”
Őrjöngő lipótmezei barátom!
Idézz már csak akár egy szót is, amiben a felcsuti “geci”t dicsértem, vagy akár a haverjainak ténykedését!
Aztán pofázzál!
“miközben megfeledkezel arról a tényről pl,hogy Orbán pl.mikor is volt kommunista,meg az apja?!”
Soha nem voltak , max. párttagok! NEM MINDEGY!
petymeg ! Azt nem tudom,hogy Orbán Viktor apja párttag volt, De az Bizonyos,és bizonyitani is lehet, hogy ORBÁN VIKTOR volt a KISZ ( KOMUNISTA IFJUSÁGI SZERVEZET, vagy SZÖVETSÉG) KÖZPONTI BIZOTSÁGÁNAK AZ ELSŐ TITKÁRA és POZSGAI IMRE volt A HELYETESE !!
TERMIN8ATOR szerint:
2018-07-06 – 22:34
Győző:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Gy%C5%91z%C5%91_(%C3%BCzemm%C3%A9rn%C3%B6k)
…és tudtommal anno, a gánti kőbánya (ami ma az övé) párttitkára is volt.
Viktor:
“Politikai pályafutását Székesfehérvárott, gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte.[7] Közéleti hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségnél eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.[7]”
forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
petymeg szerint:
2018-07-06 – 20:49
A “kommunista” egy embereszmény, az erkölcsösség megtestesülése. Minden jelentősebb kornak és domináns rendszernek megvoltak a maga ideáljai, követendő embermintái. Az MSZMP (az alapszabály preambuluma szerint kommunista párt) 800 ezer fős tagsága miatt inkább tekinthető tömegpártnak, mint élcsapatnak. Ez jelentős eltérés a Rákosi-Gerő fémjelezte sztálinista időszakhoz képest, akárcsak az ideológiai meghatározás: marxizmus-leninizmus. Vájt fülűeknek: mensevik-bolsevik.
“800 ezer fős tagsága miatt inkább tekinthető tömegpártnak”
formailag igen,
de nem tartalmában, mivel azt sokan tudják, hogy az a 800.000 fő nem jelentett teljesen egyet az eszme vállalásával, mintsem sokaknál egy kényszerűséget hordozott (munkahelyi érvényesülés).
Ugyanakkor mások, sokan nem léptek be a pártba, miközben az eszmeiség mélyen meggyőződéses támogatói voltak…
ŐRVEZETŐ szerint:
2018-07-07 – 11:31
Hálásan köszönöm a jékoztatást! Ha nem értetted meg amit írtam akkor nincs mit mondanom!
TERMIN8ATOR szerint:
2018-07-06 – 22:34
Orbán Győzike területi párt titkár volt!/feltételezem akkor párttag is ami nem jelenti azt automatikusan,hogy kommunista is !/!
tiszteltem az őreget és igen többek között volt szerencsém élni abban a rendszerben ahol lehetett élni igaz nem fényesen de normálisan most sajnos már csak menekülni vagy meghalni lehet.tiszteltem voltam a ravatalánál és a temetésén ki tudja hol lennénk ha még mindig közöttünk lenne
istván szerint:
2018-07-06 – 20:26
+++
A puritán, reálpolitikus teljesítményének elismerése indokolt. Az időszakot meghatározó környezettől elvonatkoztatott idealizálás nem. A személyi kultusz nem volt Kádár sajátja, a kisember védtelenségének ismerete igen. A reménytelenek, a kiszolgáltatottak felemelésének célja határozta meg életét, munkásságát. Ne feledd: Ubi solitudinem faciunt, pacem appellant.