Leningrád ostroma
A fasiszta hadsereg és technika fejlett volt, de embertelen népirtás megvalósításra használták, így a szimpátia vele szemben a fasizmust jelenti. A mai fasisztáinknak csorog a nyáluk a remek tigris tank láttán, de elfelejtik mire használták. Népirtásra és a felsőbbrendű világuralom megvalósítására. Ugyanez vonatkozik az USA mai fegyvereire is. Boldogan számolgatják mennyi szovjetet tudott a fasiszta technika kiirtani, de ezek nem voltak emberek, így a szimpatizánsok sem azok. Ma ez a menő, lebecsülni a szovjet hadsereget, a népi demokráciát, a dolgozó nép hatalmát. De a történelem kereke előre forog, még akkor is, ha néha visszafelé forog egy kicsit.
Lesz még népi demokrácia!
„Leningrád ostroma 1941. szeptember 8. és 1944. január 27. között. A világtörténelem egyik leghosszabb és legpusztítóbb ostroma volt és talán a legvéresebb, több millió áldozattal. Leningrád elfoglalása a támadó német Barbarossa hadművelet három stratégiai célkitűzésének egyike volt, és az Észak Hadseregcsoport fő célja. A város elfoglalását több tényező is kívánatossá tette. Szimbolikus jelentőségű volt, hogy ez volt Oroszország korábbi fővárosa és az 1917-es oroszországi forradalmak fő színhelye. Katonai jelentőségét az adta, hogy itt volt a szovjet Balti Flotta fő bázisa, és egyúttal ipari központ is volt számos hadiüzemmel. 1939-re Leningrád a Szovjetunió teljes ipari termelésének 11 százalékát adta. Adolf Hitler egy jelentés szerint annyira biztos volt a város elfoglalásában, hogy már a meghívókat is kinyomtatták a győzelmi ünnepségre, amelyet a Hotel Astoriában tartottak volna. Hitler a város és lakossága teljes elpusztítását kívánta. Az Észak Hadseregcsoportnak szeptember 29-én küldött utasítás szerint „A szovjet Oroszország veresége után nem fűződik érdek ennek a nagyvárosi központnak a fennmaradásához… A város körbezárása után vissza kell utasítani a kéréseket a feladásról való tárgyalásra, mivel a lakosság áthelyezése és élelmezése nem lehet a mi dolgunk. A létünkért folytatott harcban nem lehet az érdekünk, hogy fenntartsuk ennek a nagyon nagy városi lakosságnak akár a töredékét is.” Hitler végső terve az volt, hogy Leningrádot földig rombolják, és a Néva folyótól északra eső területeket a finneknek adják. 1941. november 27-én Hitler erről beszélt Witting finn külügyminiszternek.” – Wikipédia.
A Führer újból úgy döntött, hogy Leningrád, majd később Moszkva kapitulálását nem szabad elfogadni, még abban az esetben sem, ha az ellenség felajánlaná.
Ennek az intézkedésnek a helyessége az egész világ számára érthető. Ha Kievben az időzített aknák robbanása nagy veszélyt jelentett csapatainkra nézve, annál fokozottabb mértékben kell számolni azzal Moszkvában és Leningrádban. Arról, hogy Leningrád alá van aknázva és az utolsó emberig fog védekezni, maga az orosz rádió adott hírt.
Nagy járványveszéllyel is számolni kell. Ezért egyetlen német katonának sem szabad belépnie ebbe a városba. Aki vonalainkkal szemben elhagyja a várost, tűzzel kell visszakergetni.
A nem ellenőrzött kisebb átjárókat, amelyek lehetővé teszik, hogy a lakosok egyenként evakuálhassanak Oroszország belső körzeteibe, csak üdvözölni kell. A többi városokkal kapcsolatban is be kell tartani azt a szabályt, hogy elfoglalásuk előtt tüzérségi tűzzel és légitámadásokkal földig le kell rombolni őket, és a lakosságot menekülésre kell kényszeríteni.
A káosz annál nagyobb lesz Oroszországban, a megszállt keleti területek igazgatása és kiaknázása pedig annál könnyebb, minél nagyobb számban menekülnek Oroszország belső területei felé szovjet Oroszország városainak lakói.
A Führernek ezt az akaratát tudtára kell adni minden parancsnoknak.
Ez 10-15 millió embert érintő népirtás terve.
És ebben a népirtásban a Horthy-fasiszta Királyi Magyar Hadsereg is részt vett.
„1941. szeptember 8-án zárta körbe a von Leeb német tábornok vezette Észak Hadseregcsoport a Szovjetunió egyik legfontosabb metropolisát, Leningrádot, ezzel ádáz küzdelem kezdődött az egykori cári főváros birtoklásáért. A sikertelen ostrom végül 872 napon át – 1944 januárjáig – húzódott, és becslések szerint kétmillió áldozatot követelt a Leningrádot védő civilek és katonák között.” – RUBICONLINE
„1941 szeptemberében a váratlanul gyors német előrenyomulás Leningrádot közel 3 millió lakosával bekerítette és elvágta a Szovjetunió többi részétől. Északnyugat felől a finn csapatok előrenyomulása, délről a német erők baltikumi villámháborúja a várost hamar veszélyes helyzetbe hozta. A már júliusban felállított s zömmel munkásokból toborzott divíziók hiába csatlakoztak a Vörös Hadsereghez, a német előrenyomulást nem tudták megállítani. Július végén, augusztus elején közel egymillió leningrádit mozgósított a városi pártszervezet a védelemre, építették a város külső védelmi vonalait, a lövészárkokat és aknamezőket, a szögesdrót akadályokat, tankcsapdákat. Viszont nem szervezték meg a város polgári lakosságának kiürítését. Augusztus 31-én a németek elvágták a moszkva-leningrádi vasútvonalat, majd Mga helység elfoglalásával az utolsó vasútvonalat is, mely a Szovjetunió második városát az ország többi részével összekötötte. A német erők kijutottak a Ladoga-tó partjára, az összeköttetést már csak a tavon keresztül lehetett fenntartani. A pártbizottság ellenállásra szólította fel Leningrád lakosságát.
„Leningrád munkásosztálya vagy rabszolgasorba süllyed és színe-virága elpusztul, vagy minden erőnket összeszedve kétszeres erejű csapással válaszolunk, és megássuk a fasizmus sírját Leningrád falainál.”
Szovjet vihar II. Világháború keleten (Leningrád ostroma 1941)
Szeptember 4-től megkezdődött a város rendszeres bombázása és ágyúzása. A város védelme igen nehéz helyzetbe került. A Szovjet Főparancsnokság szeptember 10-én Zsukovot küldte az ostromlott városba a védelem átszervezésére. Szeptember folyamán a német ostrom ismét és ismét kudarcot vallott. Hitler a város lassú kiéheztetése, halálra ítélése mellett döntött. A szovjet légierő nem volt abban a helyzetben, hogy akárcsak megkísérelje a körülzárt város élelmezését, utánpótlást csak a Ladoga-tavon keresztül lehetett szállítani, ahol nem volt megfelelő kikötő. A város készletei rendkívül szegényesek voltak. Mikor szeptember elején a blokád Leningrád körül bezárult, a város élelmiszerkészletei – a hivatalos fejadagok alapján számolva – 30-40 napra voltak elegendők. A kenyérfejadagok ismételten csökkentek, majd a kenyérben levő liszt mennyiségéi: 63%-ra korlátozták, mindinkább malátát és cellulózt keverve a kenyérhez. A hús is fogytán volt, s helyette bárányfaggyút osztottak. Szeptember és október folyamán még legalább jegyre ki tudták osztani az egyre csökkenő fejadagokat, novemberben azonban már erről sem lehetett szó. November 13-án már negyedszer csökkentették a fejadagokat. A város éhezett. A lakosság szenvedéseit fokozta a fűtőanyaghiány. Korlátozni kellett a villanyvilágítást. Élelem, fűtőanyag, villany nélkül borzalmas télnek nézett elébe Leningrád ostromlott lakossága. Ha későn is, de óriási erőfeszítéseket tettek mind a városon belül, mint az országban a város élelmezésére. Hallatlan szenvedésekkel építettek egy kisebb vasútvonalat a Ladoga-tó partjához és egy kikötőt. Októberben ezen az úton az alacsony fejadagok mellett is legfeljebb nyolc napi élelmet tudtak szállítani, de november 15-e után a Ladoga-tó nem volt hajózható. A szovjet vezetés kísérletet tett a légi szállítás megszervezésére, de a német repülőgépek megakadályozták. Az utánpótlás szinte teljesen kilátástalanná vált, mikor a németek Tyihvin elfoglalásával a Leningrád-Vologda vasútvonalat is elvágták. Borzalmas hidegben, az erdők között hóban és fagyban építettek egy 200 mérföldes új autóutat, hogy teherautókon folytathassák a szállítást, de ha decemberben nem foglalják vissza Tyihvint, akkor feltehető, hogy Leningrád sorsa megpecsételődik. Hivatalosan a munkások 25 dkg kenyeret, 2 dkg zsírt, 5 dkg húst és 2 dkg cukrot, mintegy 1000 kalóriát kaptak naponta. A tisztviselők, családtagok és gyerekek napi fejadagja (12 dkg kenyér, 1-2 dkg zsír, hús és cukor) mintegy 500-700 kalória között mozgott. Decemberben és januárban már naponta 3-4000 ember halt éhen. A szörnyű éhség csillapítására az emberek már enyvből, hajolajból készítettek különböző folyadékokat, elhullott macskákat, kutyákat ettek. Sokan az utcán, a gyárakban, a munkánál estek össze, vagy egyszerűen az ágyban nem ébredtek fel többé.
„Szinte lehetetlen volt koporsót szerezni. Holttestek százai feküdtek a temetőkben vagy környékén, egyszerűen újságpapírba csomagolva… Az embereknek nem volt erejük a sírok ásására.” A kórházak működtek ugyan, de az orvosok és az ápolószemélyzet is támolygott az éhségtől. A vízvezeték-hálózat felmondta a szolgálatot, és ez újabb járványveszéllyel fenyegetett. Januárban a Ladoga-tó jegén épített úton csak minimális mennyiségben tudtak biztosítani utánpótlást.
A leningrádiak csodálatra méltó hősiességgel és fegyelmezettséggel viselték el a háború által rájuk mért borzalmas szenvedéseket. A Komszomolba szervezett fiatalok igyekeztek segíteni ott, ahol lehetett és ahol tudtak, főként a Ladoga-tó jegén szállított s február elejéig még nem túl rendszeres szállítmányok módszeres elosztásában. A ladogai életvonat végül februártól rendszeresen működött, ami lehetővé tette az élelmiszeradagok csekély emelését, a lakosság egy részének pedig evakuálását. Februártól áprilisig mintegy félmillió, majd az év végéig közel még egy félmillió ember hagyta el az ostromlott várost. A szovjet katonák hallatlan erőfeszítéssel 1942. áprilisban és júniusban, a Ladoga-tóban egy olajvezetéket fektettek le, ami a fűtőanyag-válságot is megoldotta. 1941-42 telén több mint félmillió ember halt meg, s a túlélők nagy része is fizikailag és lelkileg a szörnyű ostromra készült. Mansteint azonban a Déli Fronton kialakult helyzet miatt elvezényelték, újabb ostromra már nem került sor, 1943 nyarán részlegesen, 1944 januárjában pedig teljesen felszabadult Lenin városa, melynek ostroma a leghosszabb volt, amit a XX. században egy város elviselt, a védők szenvedései és hősiessége pedig felülmúlt minden eddigit.
Finnország azt a feladatot kapta, hogy támogassa Németországot a szovjet balti flotta kézre kerítésében. Ennek érdekében tönkre kellett tennie a Fehér-tenger és a Balti-tenger közti csatornát, s a Murmanszkra mért csapással el kellett vágnia a Szovjetuniót a Barents-tenger vízi útjaitól. A Szovjetunió elleni háborúban való részvételért Németország Finnországnak Kelet-Karéliát ígérte, a Kola-félsziget nélkül, amelyre a német monopolisták tartottak igényt, valamint a leningrádi területet. A finn és német fasiszták gálád tervet dolgoztak ki Leningrád megsemmisítésére. A német vezérkar egyik hivatalos okmányában ezt olvashatjuk: „A Führer elhatározta, hogy Péter várt eltörli a föld színéről. Szovjet-Oroszország veresége után semmi értelme sincs e nagy helység további létezésének.”
A sztálingrádi ellentámadás az egész szovjet hadsereg általános támadásává fejlődött a Leningrádtól az Azovi-tengerig terjedő óriási arcvonalon. A támadás 4 hónapja és 20 napja alatt a szovjet hadsereg a téli időjárási viszonyok ellenére egyes szakaszokon 600—700 km-t nyomult előre nyugat felé, s közben megtisztogatta az ellenségtől az ország gazdasági és hadászati szempontból fontos vidékeit, megszüntette a Volgát és a Kaukázust fenyegető veszélyt. 112 ellenséges hadosztályt semmisített meg. A szovjet hadsereg 1943 januárjában áttörte a leningrádi ostromzárt, s ezzel lehetővé tette a vasúti forgalom helyreállítását a Ladoga-tó déli partján.
1944 január—februárban a szovjet hadsereg nagy támadó hadműveletet hajtott végre Leningrádnál és Novgorodnál. A hadművelet célja az volt, hogy felszabadítsa Leningrád lakosságát az ostromzár alól, és szétzúzza az ellenség erős hadászati csoportosítását a szovjet—német arcvonal északi szárnyán, s ezzel elősegítse a támadó hadműveletek sikerét az arcvonal egyéb szakaszain. A Leningrádi, a Volhovi és a 2. Balti Front csapatai előtt az „Észak” német hadseregcsoport és a „Karéliai-földszoros” csoport csapatai álltak. Az ellenség az erdős mocsaras terepen mélyen lépcsőzött, műszakilag jól berendezett védőállásokat épített ki.
A támadás 1944. január 14-én kezdődött. A szovjet csapatok áttörték az ellenség erős állásait, és mélyen benyomultak védelmébe. A Leningrádi Front csapatai bekerítették és megsemmisítették a szemben álló ellenséges csoportosítást. A Volhovi Front magasabbegységei Novgorod körzetében súlyos vereséget mértek az ellenségre. Január 21-én a szovjet csapatok a Kopori-öböltől a Novoszokolnyikiig terjedő egész arcvonalon támadásba mentek át.
A sikeres hadművelet eredményeként Leningrád teljesen felszabadult az ostromzár alól. A szovjet csapatok az egész leningrádi területet megtisztogatták a hitleristáktól; megkezdődött Szovjet-Észtország felszabadítása.
A támadás a partizánokkal szoros együttműködésben folyt le. A hadművelet során a partizánosztagok megbénították a német csapatok vasúti közlekedését; felrobbantottak 300 hidat és kisiklattak 133 ellenséges szerelvényt.
A szovjet hadsereg nyári támadása Karéliában indult meg. A Leningrádi és Karéliai Front csapatai 1944 június—júliusában a viborgi és szvir-petrozavodszki hadműveletben szétverték Hitler finn szövetségeseit, elérték a szovjet—finn határt és Finnország belsejébe vetették vissza az ellenséget.„
(idézet: Gyeborin – Második világháború története – című könyvből)
SaLa
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Elvrokonom SaLa! Értem én, hogy szükség van ezekre a gondolatébresztő, provokatív írásokra. De,néha tényleg túltolod; „A fasiszta hadsereg és technika fejlett volt, de embertelen népirtás megvalósításra használták, így a szimpátia vele szemben a fasizmust jelenti.” Civil emberként nem támogatom a militarizmust, ám voltam katona és tisztelem a honvédeket, megértem a technika iránti rajongásukat. A katona alapesetben a hazáját védi, nem normál viszonyok között is parancsot teljesít. Ritkán fasiszta martalóc. A fasizmus nem filozófiai, közgazdasági, vagy esztétikai kategória, még csak nem is szitokszó, hanem egy politikai-politológiai meghatározás. Ezzel a címkével jelöljük a monopol politikai berendezkedésű országok azon csoportját, melyek többé-kevésbé hasonló jegyekkel bírnak. Az, hogy melyek ezek a jegyek, az megegyezés kérdése. Segít ebben Dimitrov, Umberto Eco és számos tudós munkája. Vannak fasisztoid államok, amelyek nem bírnak minden jellegzetes billoggal, de antidemokratikus, illiberális államok. A nácizmus, a szociáldarwinizmusnak köszönhetően, valóban a legszélsőségesebb, legextrémistább változata ennek az diktatórikus világnak. Sztálin antiszemita, Churchill rasszista volt. Közösen legyőzték a fajgyűlölőt.