A Közép-európai Egyetem (CEU) jövőjéről tart megbeszélést az intézmény kuratóriuma, amelyen a hvg.hu információi szerint az egyetem alapítója, Soros György is részt vesz.

Szombaton és vasárnap ülésezik Budapesten a CEU legfőbb döntéshozó testülete, a Board of Trustees. A kuratórium napirendjén elvileg a „szokásos”, a tanév lezárásával kapcsolatos kérdések szerepelnek, megkerülhetetlen, hogy az intézmény jövőjéről, az esetleges Budapestről elköltözéséről is tárgyaljanak – írja a hvg.hu egyetemi forrásokra hivatkozva.
A tanácskozáson a portál meg nem erősített információi szerint várhatóan az alapító, Soros György is részt vesz, a két éve a kormány főellenségének számító magyar származású amerikai milliárdos érkezését azonban – érthető okokból – nem verték nagy dobra…
(Forrás: napi.hu)
Bal-Rad komm: A Sátán – várható – érkeztét VALAKIK titokban szerették volna tartani! Márpedig a Sátán Eljöveteléről ha egy zsurnaliszta értesül, akkor kizárt, hogy a Legfőbb Sátánölő – Szent Döbrögi – ne tudjon!
Márpedig a vajda elsőként KELLETT hogy értesüljön a Sátán Eljöveteléről. Ha valakinek érdekében áll ELTITKOLNI az Eljövetelt, az éppen ő!
Lehet hogy a Sátán már itt is van! De semmi ördögűzés! Csak NAGY HALLGATÁS!
Ez a hallgatás viszont BESZÉDES HALLGATÁS!
Innentől aztán gondoljon ki mit akar!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha eljön a Sátán,akkor Orbán a lába közé kapja a farkát,és sűrű szájnyalogatás közben járul kézcsókra eléje,aztán zárt ajtók mögött összeröhögnek,és Soros,szelíden nyakon legyinti kedvenc sosoristáját,ugyanúgy ,mint Junker,és megdicséri,hogy milyen jól játszotta a rá osztott szerepet!
Ugyanúgy.mint az EU fenegyerekét eljátszotta,mint nagy-nagy eu-ellenzéki,és mindeki bámulatát kivívta,de mikor meg kellett szavazni valami égbekiáltó gonoszságot,akkor ugyanígy járt el az EU-t bitorló Merkellel szemben is!
Most sem lesz másképp!!