Az emberi társadalom fejlődési útja az emberségesebb világba

Az emberi társadalom változásának a kulcsa a gazdasági fejlődésében van. Addig, amíg a létfeltételekért kell az emberek többségének megküzdenie, erősebben hatnak az egyéni érdekeken alapuló megoldások a társadalmi összefogás rovására.

Ez hatalmas ellentmondás, mert összefogással hamarabb el lehetne jutni a megfelelő gazdasági színvonalra, de akkora erővel hat az egyéni érdek és lehetőség, hogy a gyorsabb haladás érdekében ezt kihasználva érdemes –talán csak így lehet – ezen az úton haladni, legalább is egy darabig. Általában a jobb képességű, lehetőségű emberek mindenképpen megtalálják az egyéni érdeküknek megfelelő lehetőségeket és ezt akár a közösség kárára is érvényesítik. A szocializmusban is így volt, még a proletárdiktatúra sem tudta ezt megfékezni.

A Szovjetunió és a többi szocialista ország, a közösség összefogásának erejével, kizsákmányolástól mentes gazdaság építésével, a kizsákmányoló kapitalista tendenciák diktatórikus elnyomásával próbálta az emberibb társadalmat felépíteni. Nagy sikereket értek el, de nem sikerült az embertelenségre, az egyéni érdekeknek a közösségi érdekek fölé helyező kapitalista gazdasági rendszert legyőznie.

Az emberségesebb társadalmi formák a gazdasági fejletségi színt függvényében alakulnak ki. Amíg nagy a létfeltételek hiánya (a nélkülözés), addig az egyéni küzdelem nagyobb hajtóerő az összefogásnál, és felülbírálja az emberi és polgári jogokat is, még akkor is, ha azt törvénybe hozzák, lásd a mai kapitalizmusban. A népi demokráciák is próbálták az egyéni érdekeket érvényesíteni a brigádmozgalom és a munkaverseny, később a GMK-ák alkalmazásával, de nem sok sikerrel. A korrupció mindenütt felütötte a fejét és végül is a mai reakciós ellenforradalmi kapitalista rendszer alapja lett. A szemét állati ösztönre, az erősebb uralkodj a gyengébb feletti gazdasági modell legyőzte az emberséges, de fejletlen szintről induló szocialista világot, mert nem sikerült a kapitalizmus gazdasági képességeit meghaladnia. A hosszantartó proletárdiktatúra sem nyomhatta el a világméretekben még fejlődőképes kapitalista tendenciákat.

A túl korai forradalom éretlen, fejletlen gazdasági feltételek mellett:
„… a nélkülözést tennék általánossá, tehát az ínséggel szükségképpen ismét megkezdődnék a harc a szükségesért s ismét előállna az egész régi szemét … A kommunizmus empirikusan csak az uralkodó népek tetteként „egyszerre” és egyidejűleg lehetséges, ez pedig a termelőerő egyetemes fejlődését és a vele összefüggő világérintkezést előfeltételezi. … A proletariátus tehát csak világtörténelmileg létezhetik, mint ahogy akciója, a kommunizmus ….” (idézet: Marx és Engels – A német ideológia – című könyvből)
De azt megállapítani csak utólag lehet, hogy mikor jött el a forradalom ideje igazából. Így marad a próbálkozás.

„Az anyagi élet termelési módja szabja meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot egyáltalában. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza. Fejlődésük bizonyos fokán a társadalom anyagi termelőerői ellentmondásba jutnak a meglevő termelési viszonyokkal, vagy ami ennek csak jogi kifejezése, azokkal a tulajdonviszonyokkal, amelyek között addig mozogtak. Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból azok béklyóivá csapnak át. Ekkor társadalmi forradalom korszaka következik be. A gazdasági alapzat megváltozásával lassabban vagy gyorsabban forradalmasodik az egész óriási felépítmény. Az ilyen forradalmasodások vizsgálatánál mindig különbséget kell tenni a gazdasági termelési feltételekben bekövetkezett anyagi, természettudományos szabatossággal megállapítható forradalmasodás és a jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formák között, amelyekben az emberek ennek a konfliktusnak tudatára jutnak és azt végigharcolják. Mint ahogy azt, hogy egy egyén micsoda, nem aszerint ítéljük meg, amit önmagáról gondol, ugyanúgy az ilyen forradalmasodási korszakot sem ítélhetjük meg a maga tudatából, hanem éppenséggel ezt a tudatot kell az anyagi élet ellentmondásaiból, a társadalmi termelőerők és termelési viszonyok között meglevő konfliktusból megmagyarázni. Egy társadalomalakulat soha nem tűnik le addig, amíg nem fejlődtek ki mindazok a termelőerők, amelyeknek számára elég tágas, és új, magasabbrendű termelési viszonyok soha nem lépnek helyébe, amíg anyagi létezési feltételeik magának a régi társadalomnak méhében ki nem alakultak. Ezért az emberiség mindig csak olyan feladatokat tűz maga elé, amelyeket meg is tud oldani, mert ha pontosabban megvizsgáljuk, mindig azt látjuk, hogy a feladat maga is csak ott merül fel, ahol megoldásának anyagi feltételei már megvannak, vagy legalábbis létrejövő félben vannak. Nagy vonásokban az ázsiai, antik, feudális és modern polgári termelési módok jelölhetők meg a gazdasági társadalomalakulat progresszív korszakaiként. A polgári termelési viszonyok a társadalmi termelési folyamatnak utolsó antagonisztikus formája, antagonisztikus nem az egyéni antagonizmus, hanem az egyének társadalmi életfeltételeiből sarjadó antagonizmus értelmében; de a polgári társadalom méhében fejlődő termelőerők megalkotják egyúttal az anyagi feltételeket ennek az antagonizmusnak a megoldásához. Ezzel a társadalomalakulattal ennélfogva lezárul az emberi társadalom előtörténete.” (idézet: Marx a politikai gazdaságtan bírálatához – című könyvből)

A kapitalizmus megalkotta az emberi és polgári jogokat, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériesség” gondolatát, de azt nem tudja megvalósítani. A gazdaságot gyors ütemben fejleszti, de kizsákmányoló és embertelen, idővel eljut a kommunista társadalmi formáció megvalósíthatóságáig. Ez a történelem kereke, ami hosszútávon eddig mindig előre forgott, ha néha meg-megállt is és akár visszafelé is elindult.

A Szovjetunió létrejöttekor már ismertek voltak a társadalom fejlődésének törvényei, de a kapitalizmus embertelenségei, hibái is. Erre volt válasz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, ami elindította útjára az emberibb társadalom felépítésének megvalósíthatóságát. Az élősködőket, akik egy embertelen világban, a dolgozó milliók verejtékében és vérében lubickoltak, ki kellett penderíteni a hatalomból, ami nekik nem tetszett. Lenin és Sztálin vezetésével ez sikeres is volt, de utánunk az ellenforradalmi reakciós erők végül is legyőzték a népi demokráciákat, de nem lett jobb a helyzet sehol sem, és az emberi és polgári jogok mindenütt alacsonyabb szinten valósulnak meg.

Lenin 1917-ben megírta: „Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka” című művét, ami a világháború végének állapotait tükrözi.

De már Sztálin idején is bontakoztatta az imperializmust meghaladó, arra épülő fasiszta-kapitalizmus a szárnyait, mint hitleri fasizmus, de manapság már a „polgári demokrácia” keretében totális világuralommal rendelkező kapitalista elit diktatúrájaként működik tovább és sokkal veszélyesebb az emberiség létére. A szovjetrendszer lett volna az egyik lehetséges út a fasiszta-kapitalizmus meghaladására.

„Milyen körülmények között lehet a kapitalizmust elkerülve áttérni a szocializmusra?

Az emberi társadalom egészében a fejlődése során öt egymást követő társadalmi-gazdasági formáción megy át: az ősközösségi, a rabszolgatartó, a feudális, a tőkés és kommunista formáción. Mindegyik formációt a termelőerők és a termelési viszonyok meghatározott fejlettségi színvonala, és a termelési eszközök adott tulajdonformája jellemez. A társadalom, miközben fejleszti a termelőerőket, a termelési viszonyok egyik típusáról a másikra tér át. Bizonyos körülmények között azonban egyes népek elkerülhetik az egyik vagy másik társadalmi-gazdasági alakulatot, sőt akár többet is.

Egyetlen formáció sem terjedt még ki rögtön a Föld egész lakosságára. Mindig voltak olyan népek, amelyek a fejlődés magasabb szakaszán voltak, és olyanok, amelyek elmaradtak a társadalmi-gazdasági fejlődésben. A szocializmus egy vagy több országban kivívott győzelme után létrejött a lehetősége annak, hogy a lemaradt népek egy vagy több megelőző formációt elkerülve térjenek át a szocializmusra. …

… Lenin hangsúlyozta, hogy megkezdeni a szocialista forradalmat a magasan fejlett országokban, nehezebb, mint a kevésbé fejlettekben, felépíteni a szocializmust azonban sokkal könnyebb lesz. A kapitalizmus magasabb fejlettségi szintje megkönnyíti a szocializmus építését, mivel szilárdabb anyagi alapot jelent, jártasságot és tapasztalatokat nyújt a gépi nagyipar stb. megszervezésében. A kapitalizmus fejlődése azonban meg is nehezíti a társadalom szocialista átalakulását. Elegendő megemlíteni egyes társadalmi csoportok megrögzött magántulajdonosi szemléletét, a földmagántulajdon elvének meggyökeresedettségét stb. ” (idézet: Koleszov – A szocializmus politikai gazdaságtana – című könyvből)

A Szovjetunió az első világháború népirtása után meggyengült cári rendszer eltaposásával a kapitalizmus embertelenségeit próbálta meghaladni, de ez nem volt jó az ereje teljében lévő kapitalista világnak. A dolgozó nép a változás mellé ált és Sztálin a kapitalista tendencia kiirtásával és a gazdaság modernizációjával hatalmas eredményeket ért el. Sztálin után fokozatosan felpuhult a forradalom kapitalista ellenes harca, nem sikerült egy megfelelő hatékonyságú gazdasági modellt megvalósítani, és Gorbacsovval az árulóval, a kapitalista világgal összefogva leverték a szovjethatalmat. A nyomorból induló szovjethatalom nem tudta behozni a gazdasági hátrányát a kapitalizmussal szemben, így a dolgozó nép inkább a kapitalista kizsákmányolást választotta abban a reményben, hogy jobb élete lesz. De ez nem jött be, a kapitalista úton haladva is a többi kapitalista sakálokkal kell megint harcolnia. Kár volt a Sztálini utat feladni, a kínaiaktól kellett volna tanulni, ahol a modern fasizmus ellen harcolnak, bár a kapitalizmus lehetőségeit is felhasználják.

A kínai kommunisták felismerték (Lenin is), hogy a kapitalizmust a saját erejével kell legyőzni. A gazdaság modernizálását kapitalista módon, a kapitalisták segítségével és kihasználásával oldja meg, még akkor is, ha hozza a kapitalizmus bűneit is. Erős gazdaság nélkül nem lehet legyőzni a kapitalizmust. Nem lehet erős proletárdiktatúra nélkül fenntartani a kapitalizmus elleni harcot. Ez nagy ellentmondás és nem lehet egyszerű feladat a kínai kommunistáknak. Az emberek tudatát a létük határozza meg, nem az embertelen kizsákmányolás a fontos, hanem a megélhetés. Lophat a kapitalista akármennyit, ha a proletárok többsége viszonylag jól él. Az emberi és polgári jogok sem olyan fontosak a proletároknak, csak a többségnek jobb élete legyen. A kevesek nyomora nem olyan, hogy tegyenek ellene a proletárok, ha ők a többség jól megélnek. Tehát a proletárok tudata elfogadja a kizsákmányolást és élősködést, ha a létük hellyel-közzel biztosítva van. A kapitalista totális hatalom ezt a tudatmanipulálással ki is használja, erősíti az öntudatlanságot, az embertelenség elfogadását a proletárokban.

Kína útja a szocializmus felé a kapitalizmuson keresztül vezet, minden embertelen kapitalista erkölcsi normákkal együtt. A fasiszta-kapitalizmus legyőzésének útján jelenleg a kommunisták vezetésével Kína az orosz kapitalizmussal összefogva halad. Hogy a kínai kommunisták a végén hogyan tudnak a szocializmushoz eljutni az majd kiderül. A kapitalista embertelen fenevadat nem lehet egykönnyen legyőzni. Talán a robotok elterjedése megoldja a problémákat.

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!