Óriási akadályba ütközött Döbrögisztán – nem látszik a kiút

Kormányzati körökben is egyre több szó esik arról, hogy a magyar gazdaságnak mihamarább át kellene állnia a magas hozzáadott értéket termelő, innovációvezérelt működésre. Eddig az látszott, hogy a mindenkori kormányok bebetonoztak egy olcsó munkaerőre, közepes technológiára építő és a nemzetközi értékláncban mind inkább lecsúszó működési modellt, amelyben a külföldi cégek platformjai „sivatagi katedrálisokként” helyezkednek el a gazdaságban. A sérülékenységet egy hazai tőkére épülő újraiparosítás enyhíthetné. Vajon alkalmas erre a magyar oligarcha elit, illetve rendelkezésre áll-e elegendő tőke?

Az Audi Hungária Zrt.-hez mintegy 500 beszállítócég kapcsolódik, ebből 50 települt Magyarországra, amelyből közel 40 német tulajdonú, míg a fennmaradó, alig több mint tucatnyi magyar kézben van. Ezek közül 5 ipari alkatrészeket szállít be, a többi pedig őrző-védő, takarító és egyéb kiszolgáló tevékenységet végez – derült ki az MTA KRTK győri ipari körzethez kapcsolódó kutatásából. (Ezek az arányok évről évre minimálisan változhatnak). Nem meglepő tehát, hogy a magyar Audi körülbelül 96 százalékos importhányaddal termel – említett lapunknak egy látványos példát Gál Zoltán, az MTA Közgazdasági- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának (KRTK) tudományos főmunkatársa.

A külföldi működőtőkére (FDI) épülő, főként autó-, gép-, és elektronikai-ipari termelőegységek a magyar gazdaságtól jellemzően elszigetelt, zárt, összeszerelő platformokként működnek. Ám a GDP szerkezetét nézve a hazai adatok még a V4 országokon belül is extrém függőséget tükröznek: a teljes termelési értékből 57 százalékot, csak a feldolgozóipar kibocsátási értékét tekintve pedig már 70 százalékot tesz ki az FDI alapú befektetések részesedése (ez csak Szlovákiában magasabb, mintegy 80 százalékos). Eközben a multik leányvállalatai kevesebb, mint 4 százalékkal részesednek a magyar vállalkozások teljes létszámából és az összmunkaerő hellyel-közzel 20 százalékát foglalkoztatják – magyarázta a szakember.

A hazai exportszerkezeten belül a „multifüggőség” nagyon magas, miközben a magyar cégek hozzájárulása a kivitelhez nagyon alacsony (52 százalékos). Az erre vonatkozó legutóbbi, 2014-es OECD-adatok alapján csak Szlovákia van tőlünk enyhén lemaradva – magyarázta szakember. Sajnos az újabb kutatások azt tükrözik, hogy az exporttevékenységen belüli hazai hozzáadottérték-rész csökken. A kutatás-fejlesztés (k+f) és az innováció szerepe nem hogy nő ezeken a platformokon, de a magyar leánycégek és beszállítók pozíciója romlik az értéklánc-hierarchián belül – ami egyébként nem itteni sajátosság, hanem régiós tendencia.

Gyártósor a nagyszombati PSA-üzemben (fotó: Napi.hu)

Mit számít ezer frissen bejelentett mérnöki munkahely?

A multik magyar gyáregységeinek termelékenysége hiába hasonló, vagy azonos mértékű, mint az anyaországbeli platformokon, ezek lényegében a helyi gazdasághoz alig kapcsolódva, kevés beszállítóval, kevés spillover-hatással (vagyis más szektorokra gyakorolt pozitív impulzussal) működnek. Ezért a termelékenységük sem tud leszivárogni a magyar gazdaságba – értékelt az MTA kutatója.

A régiónkban működő platformok csúcstechnológiai végtermékeket gyártanak – akár az elektronikában, akár az autóiparban -, de alapvetően mid tech- jellegű, közepes technológiai tartalmú, rutinszerű összeszerelő folyamatokat valósítanak meg. Ez a jelleg pedig a mérnöki munkával szemben támasztott igényt is meghatározza. A vállalati értékláncokban szigorú hierarchia működik, nem véletlen, hogy a multik high tech-innovációkat nem telepítenek ide, ezeket rendszerint az anyaországbeli telephelyeken, k+f egységekben végzik.

Vállalaton belüli – külföldről vásárolt – technológia átvétele történik, hiszen a technológia, hasonlóan mint az export csak statisztikailag országok közötti, bilaterális, ám valójában intra-firm, azaz a multi saját hálózatain és értékláncain belüli áramlásokat fed le. A multik magyar leánycégeinél a mérnökök sem kutatók, hanem szorosan a futószalaghoz kötődő folyamatokat menedzselnek, illetve segítséget nyújtanak a helyi beszállítóknak, hogy az adaptált technológiát zökkenőmentesen ültessék át. Eközben a termékfejlesztés, a tervezés, a dizájn és a technológia kialakítása jellemzően a nyugat-európai egységekben történik.

Elvétve vannak magas hozzáadottértékű befektetések, ám a hazánkban működő multinacionális vállalatok innovációs egységei közül a mindössze egy platformnak – a kecskeméti Knorr Bremsének – van olyan innovációs fejlesztése, amely a vállalat szempontjából is a felső kategóriát képviseli – említett példát Gál Zoltán.

Lefelé tartó spirálban a régió

Egyfelől több külföldi és néhány hazai autóipari kutatás kimutatta az egyébként sem túl magas hozzáadottérték-tartalom strukturális jellegű csökkenését. A beszállítói hálózatokban mutatkozó hierarchia szempontjából Magyarország még a régión belül sem áll túl jól.

A multik értékteremtési láncolataiban négy szintet szokás megkülönböztetni. Legfelül van a vezető, vagy anyavállalat (OEM), amely lényegében termék- és technológiavezérelt „egyeduralommal” rendelkezik, a tier1 kategóriába tartoznak a globális beszállítói kapcsolatokat vezérlő leánycégek, míg a tier2 és tier3 kategóriába esnek az alárendelt pozíciójú, egymással is versengő helyi beszállítók. A magyarországi összeszerelő üzemek a két utolsó kategóriába esnek: ezeket a vállalatokat nagyon könnyű áthelyezni és helyettesíteni alternatív telephelyekkel.

A régión belül cseh autóiparban vannak tier1 kategóriába tartozó egységek – egyebek közt az erősebb beágyazottságnak és a jobb minőségű szakembergárdának köszönhetően. Eközben a Lengyelországban és Magyarországon a hazai beszállítói bázis hanyatlik – derül ki egy Gerőcs Tamás, az MTA és Pinkasz András, a BME kutatói által készített, eddig még nem publikált, 2017-es tanulmányból. (Ugyanakkor Lengyelország multifüggősége jóval kisebb a magyar gazdaságénál, a teljes termelési értékből 27 százalékos, vagyis Ausztriáéhoz hasonló nagyságrendű.) A kutatásban hivatkoznak a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) elnökére is, aki szerint a magyar beszállítóknak „szinte” semmi esélyük nincs, hogy tier1-es szintre lépjenek.

A hazai autóiparban működő beszállító vállalatok pozícióiról nincs sok elérhető adat – a KSH adatbázisa alapján számuk 1998 és 2015 között hogy az 98-ról 63-ra csökkent – de az iparági trendek tükrözik, hogy a beszállítók helyzete romlik. Leegyszerűsítve: a gépjárműipar technológiai átalakuláson megy keresztül, ami rontja az anyavállalatok által régebben kifejlesztett, érett és szabványosított (nem egy esetben kifutóban lévő) eljárások jövedelmezőségét. Emiatt az értékmegőrzési lehetőségei megváltoztak: az autóipari multik központjai az alacsonyabb szinteken lévő vállalatok irányába szervezik ki e szabványosított munkafolyamatokat, emiatt a beszállítók növekvő költségekkel és romló nyereségességgel szembesülnek.

Azok a vállalatok, amelyek nem képesek ellátni ezeket az új funkciókat, kénytelenek egy szinttel visszalépni az értékláncban. A merev és hierarchikus irányítási struktúrájában a profit egyenlőtlenül oszlik el. A tier3 cégek ugyan jellemzően törekszenek arra, hogy csökkentsék technológiai és pénzügyi függőségüket magasabb szinten lévő partnereiktől, a növekvő árak és az élesedő verseny (valamint a súlyosbodó munkaerőhiány) miatt az „értékszerzés” mind nehezebbé válik. Emiatt számos alacsony státuszú helyi beszállító kiszorul a piacról, amely tovább erősíti a koncentrációt, az iparágon belüli külföldi befolyás növekedését – állapítják meg a tanulmányban.

Ezért is beszélnek annyit a hiányzó munkáskezekről

Az elmúlt években – különösen a válság utáni felfutás során – a multinacionális cégek hazai gyártóegységei jelentették az egyik legfontosabb húzóerőt a GDP-növekedés szempontjából. Milyen formán járultak hozzá a magyar gazdaság bővüléséhez?

Az export-orientáció lényegében csak statisztikailag van hatással a „küldő” országra, mert régiónkban az FDI-alapú kivitel nagyrészt cégen belüli export – tehát a globális értékláncon belül ugyanazon nagyvállalat két gyáregysége közötti áramlásokat fedi le. Ezért az exportbevételek csak korlátozottan, az adóbevételek révén csapódhatnak le Magyarországon, s mivel a cégek jelentős importhányaddal dolgoznak, máris csökken az adóalap, a transzferárakról pedig még nem is beszéltünk – magyarázta Gál Zoltán. A kutatásokból az derül ki, hogy az FDI által generált növekedéshez az elmúlt időszakban sem a k+f és az innováció, sem a termelékenység nem járult hozzá érdemi mértékben (utóbbi inkább csökkent).

Valódi mozgatórugó csak a foglalkoztatás-bővülés volt, amelynek a tartalékai mostanra már elapadtak, bizonyos térségekben megszűntek, így ennek fenntarthatósága kétséges. Egyetlen globális makrorégió sem veszített akkora népességet, mint Kelet-Európa: a demográfiai gondok és a jelentős kivándorlás mindenhol visszafogja a növekedést és a vállalatok áttelepülésének is faktora lehet.

Igen költségesen állítottak ezreket a munkapad mellé

A foglalkoztatásbővülés árnyoldala, hogy részben az adófizetők pénzéből valósult meg. A mindenkori kormányok 2004 és 2017 között, több mint 1 milliárd eurót (310 milliárd forintot) fordítottak  a multinacionális vállalatok támogatására, amelynek legfontosabb indoka a munkahelyteremtés volt.

Jellemző, hogy az Orbán-kormány 2010 utáni két ciklusa során majdnem dupla annyi támogatás került a multikhoz, mint az azt megelőző két ciklus alatt. A támogatott cégek nagy része német vállalat volt, a teljes időszak alatt több ütemben az Audi kapta a legnagyobb támogatást, míg a legnagyobb egyösszegű támogatást (88 millió eurót) a Mercedes vehette fel 2008-ban.

A 150 támogatott projekt nagy része mid tech jellegű összeszerelő-platformok létesítéséről szólt, 24 esetben szolgáltatóközpontokat (SSC) támogattak, s mindössze 12 esetben támogattak innovációs jellegű, k+f projekteket. Ezek a transzferek részben azt is szolgálták, hogy a már itt lévő cégek relokációját késleltessék. A digitalizáció és a robotizáció előretörése azonban akár 5 éven belül kérdésessé teheti az olcsó munkaerőre épülő modellt ezekben ágazatokban. Jelen állás szerint aligha valószínű, hogy a robotokat nálunk fogják gyártani.

Guruló robot a nagyszombati PSA-üzemben (fotó: Napi.hu)

Budapest és a tudásközpontok befagytak

A volt szocialista országok között a magyar gazdaság növekedése volt 2000 óta az egyik, a 2004-es EU-csatlakozás óta pedig ténylegesen a leglassabb, némi élénkülés csak 2012-től érzékelhető. A Lengyel Imre és Varga Attila által jegyzett, a Közgazdasági Szemle májusi számában megjelent tanulmányban megvizsgálták, hogy ezt a visszafogott országos növekedési ütemet melyik megyetípus és milyen időszakban erősítette vagy gyengítette.

A kutatásból kiderült, hogy a centrum, azaz Budapest és a tágan vett vonzáskörzetének tekintett Pest megye növekedése 2006-ig nagyon gyors volt, magas egy főre jutó GDP-t ért el, és javult a munkatermelékenység. 2012-től azonban a növekedés igen lassúvá vált, a főváros alig járult hozzá az ország gazdasági növekedéséhez, és csökkent a termelékenység is.

Ezzel szemben 2013-tól elsősorban a jelentős külföldi feldolgozóipari működőtőkét befogadó megyék (Győr-Moson-Sopron, Fejér, Vas és Komárom-Esztergom) generálják az országos növekedést. A kevésbé fejlett megyék közül több újraiparosodik (például Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén), megfigyelhetően alacsonyabb szintről indul, de szintén dinamikus a növekedésük – értékeltek a kutatók.

Ám miközben a befektetett k+f-költségek és -beruházások értékének 68,6 százaléka koncentrálódott a centrumra,  mindössze 7,7 százaléka az FDI-megyékre 2016-ban. Az ország kutatóinak és tudományos fokozatú munkatársainak 69,4 százaléka dolgozott a centrumban, addig az FDI-megyékben csupán 6,9 százalékuk. Hasonlóan nagy szakadék mutatkozik a két térség között a bejegyzett szabadalmak vonatkozásában.

További adalék, hogy a centrum-körzetben a teljes lakosságon belül 34,3 százalékot tett ki a felsőfokú végzettségűek aránya, addig az FDI feldolgozóipari megyékben csak 18,9 százalékot. Országos arányban a felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos hallgatók 57,1 százaléka tanult a centrumban, s mindössze 6,2 százalékuk az FDI-vezérelt megyék intézményeiben.

A tanulmány következtetése, hogy a magyar GDP növekedését már csak néhány feldolgozóipari megye generálja, ahol a külföldi működőtőke beruházásain kívül a többi növekedési tényező (képzett munkaerő, k+f, felsőoktatás) erősen hiányos. Eközben a jelentős forrásokat felhasználó és a hazai innovatív tényezőket koncentráló térségek növekedése szinte stagnál. A tudásalapú gazdasági fejlődés tényezőit tömörítő főváros és az egyetemi városok stagnálása pedig a magyar gazdaság növekedését is erősen visszafogja.

Megállapítják, hogy 2012-től mindegyik térségben elsősorban a foglalkoztatás javulása növeli a gazdasági kibocsátást, a munkaképes korúak számának csökkenése pedig mindenhol visszafogja, míg a munkatermelékenység javulása csak a külföldi feldolgozóipari működőtőkét befogadó megyékben érezteti érdemben hatását. A főváros „lecsúszására” azonban maguk a kutatók sem találtak egyelőre egzakt választ. Eközben a többi visegrádi országban a fővárosi régiók bővülése továbbra is dinamikus.

Az alacsony ráfordításban Magyarország éllovas

Mint a fenti példa is tükrözi: a mid techen túlmutató minőségi munkaerő minimálisan befolyásolja a multinacionális vállalatok magyar platformjainak működését. A csúcstechnológiák csak a tier1 platformokon képesek termelékenységnövekedést és a teljes háttérgazdaságukra „kisugárzó” hatást generálni. Azokban az országokban, ahol ilyenek működnek, a nagyvállalatok, kutatóintézetek, egyetemek k+f együttműködése és a kis-, de főleg a középvállalatokkal való kooperáció is példaértékű – vélekedett Gál Zoltán.

A mindenkori magyar kormány „FDI-függése” arra is visszavezethető, hogy ezeknek a beruházásoknak a kezdeti stádiumban még növekedés-élénkítő hatásuk van. A platformok életciklusa során, az első egy-másfél évtizedben még intenzív az újrabefektetés, de ha nem sikerül feljebb lépni az értékláncokon, akkor beindul a jelentős profitkivonás. Ez „természetes” folyamat: 2010-11 után az összes régiós országban magasabb volt a profitkivonás, mint az újrabefektetett tőke értéke. (Ez pedig még relatíve független az új robotizációs korszaktól.)

Hogy a KKE-régió ilyen gyenge színvonalú felsőoktatás, relatíve alacsony munkaerő-képzettség és csökkenő aktív-kereső létszám mellett meg tudja-e tartani a pozícióit, az erősen kérdéses. Sajnos Magyarország e téren is alulról lóg ki a sorból: hiszen az EU-ban már csak Bulgáriát előzzük meg minket a GDP-arányos felsőoktatási ráfordításban. Az MTA friss prognózisa szerint ez az érték nálunk 0,17 százalékos, miközben Lengyelországban és Csehországban is 1,2-1,4 százalék körül alakul. Pedig ahhoz, hogy tudásalapú vállalkozásokat tudjunk generálni, az egyetemi és középfokú oktatást kellene erősíteni – figyelmeztetett egy sokak által (de úgy tűnik nem elégszer) elmondott fordulattal.

Az új elit kerüli a motorikus iparágakat

A másik nagy probléma, hogy az állam akarva-akaratlanul kiszorította vállalkozástámogatásból a hazai cégeket azzal, hogy a szubvenciók 80-90 százalékával multikat segítette. (Hozzátesszük: például a tao csökkentésével az adórendszeren keresztül is ugyanezt tette.)

Az FDI-függőséget csak egy nagyon erős, hazai tőkére és helyi vállalatokra építő újraiparosítással lehetne ellensúlyozni állítja az MTA KRTK. tudományos főmunkatársa. Ezt kellene felismernie a gazdaságpolitikának. Megindult ugyan egyfajta „nacionalizálás” például a bank- és, energiaszektorban, (vagy épp a kaszinóbizniszben) de a feldolgozóiparban – ahol a legnagyobb a kiszolgáltatottság a külföldi tőke irányába – ott ennek nem igen vannak jelei. Sőt, az erős támogatás miatt a függőség nem, hogy csökkent volna, hanem még nőtt is a nyugat-európai (elsősorban német) befektetők irányába. A válság után a multik részesedése a magyar ipari termelési értékből, mintegy 10 százalékkal nőtt.

A jóval kisebb FDI-kitettséggel rendelkező lengyel és a cseh gazdaság elitjével összevetve a magyar oligarchia nem az újraiparosításra fókuszál – ami megmutatkozik az ottani, sokkal szofisztikáltabb vállalkozástámogatási rendszereken is. Már a tíz leggazdagabb lengyel, cseh és magyar listáját nézve is feltűnő, hogy a magyar top tízben nagyon kevés a self made man és az ipari vállalkozó, az előbbi kettővel összevetve. Igaz ugyan, hogy a motorikus iparágakban a multik kiszorító hatása is erős volt, köszönhetően a korábbi, egyoldalúan külföldi cégeket támogató gazdaságpolitikának, így ezekben az ágazatokban ma már szinte lehetetlen versenyezni. Alternatíva a tudásalapú start-up és fintech vállalatok fejlesztése lehetne  – értékelt.

A hazai bázisú újraiparosítás előfeltétele lenne a tőkefelhalmozás, amit azonban nálunk akadályoz a nemcsak régiós, hanem globális szinten is extrém méretű offshore-kiáramlás (ezzel kapcsolatos korábbi adatokat itt talál.)

Egy hozamvadász elit kevéssé alkalmas az újraiparosításra, hiszen ehhez szaktudásra is szükség lenne! A termelékenységünk csökkenését pedig nemcsak gazdasági tényezők befolyásolják, hanem az állam, a szabályozási környezet torz működése, a nem túl vállalkozásbarát-környezet, a merev, gyakran változó intézményi és pályázati rendszer, továbbá a még a mindig kiemelkedően magas adóterhelés – részletezte Gál Zoltán.                    (napi.hu)

Bal-Rad komm: A balrad.ru nem gazdasági hozzáértéséről, hanem radikális látásmódjáról elhírhedett hírblog. Ez a fenti idézett írás pedig (ami bár hosszú, de végigolvasásra érdemes) mintha visszaigazolná a balrad.ru kezdetektől való megállapításait:

MAGYAR GAZDASÁG – mint olyan – NINCS IS, A GDP CSUPÁN KÖDÖSÍTÉS, AZ ÚJ – vagy korábbi keltezésű – NEMMZETTHY – ÉS POLGÁRRHY ELYTH AZ ÚJ NEMMZETTHY ARISZTOKRÁCIÁVAL EGYETEMBEN CSAK KASTÉLYOKRA, LUXUSYACHTOKRA, MAGÁNREPÜLŐGÉPEKRE GYŰJT – HARÁCSOL!

Szépen megosztoznak az uniós júdáspénzeken a spekulánsokkal!

Ez pedig zért vérfagyasztó, mert a lassan alkotóelemeire széjjelfoszló ilyen – olyan álellenzéki bűnbandák MINDEGYIKE KIZÁRÓLAGOSAN ENNEK A KÁROS, CSAK GYARMATI LÉTET GARANTÁLÓ RENDSZERNEK A FENNTARTÁSÁBAN ÉS TOVÁBBI MŰKÖDTETÉSÉBEN KÉPES GONDOLKODNI! Csak éppen qrmányváltással!

De erre ösztökéli őket – qrmányt és álellenzékét egyaránt – A RENDSZER LEGFŐBB HASZONÉLVEZŐJE!

Magyarán: ZSÁKUTCÁBAN KAVARGUNK! Már 28 éve! – és még ki tudja meddig? Márpedig ahogyan telik – múlik az idő, úgy csökken a magyarság esélye egy talpraállásra!

Márpedig a talpraállás RENSZER(vissza)VÁLTÁS NÉLKÜL NEM FOG SIKERÜLNI!

AZ CSAKIS A KLASSZIKUS SZOCIALIMUS KERETEI KÖZÖTT VOLNA LEHETSÉGES!

De…!

Az országunkat BÉKEIDŐBEN ÉRT irgalmatlan mértékű emberveszteség és anyagi kár, a tomboló erkölcsi és morális leépülés, a nagymérvű genetikai károsodás helyrehozhatatlan bajt okozott.

INNEN FÖLÁLLNI…?

Innen fölállni már akkor is csoda lenne, ha még a mai napon jelentkezne egy őszinte, „NEMZETIKOMMUNISTA” elkötelezettségű politikai erő!

Ebben pedig nem bízhatunk!

Akkor hát? Marad egy permanens forradalom?

Az még rosszabb!

Annál már csak egy külső tényező kikényszerítette lehetőség lehet rosszabb!

De ne feledjük!

A KIALAKULT HELYZETÉRT MI MAGUNK VAGYUNK A FELELŐSEK!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!