Ultimátumot kapott Döbrögi és qrmánya. Két feltételt kell teljesítenie, hogy a horda maradhasson az Európai Néppártban
Biztosítsa, hogy a CEU Magyarországon működhessen,
a Stop Soros törvénycsomag elfogadásához várja meg és vegye figyelembe a Velencei Bizottság ajánlásait
– a Tagesspiegel vasárnapi cikke szerint Angela Merkel német kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ezt a két feltételt szabta az Orbán-kormánynak ahhoz, hogy a Fidesz maradhasson az Európai Néppártban (EPP). A német lapnak Andreas Nick, a frakció magyar ügyekért felelős jelentéstevője beszélt erről, hozzáfűzve, elvárják, hogy az Orbán-kormány aláírja a CEU működéséhez szükséges megállapodást az érintett amerikai szövetségi állam, New York vezetésével.
A CDU politikusai eddig jellemzően tartózkodtak attól, hogy a nyilvánosság előtt bírálják az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedéseit. Andreas Nick megszólalása szakítást jelent ezzel. Bár a magyarországi jelentéstevő arról nem beszélt, hogy a pártja milyen szankciókkal fog élni, ha az Orbán-kormány nem teljesíti a két feltételt, a Tagesspiegel úgy tudja, hogy ez a szankció az lehet, hogy a Fideszt kizárják az európai pártcsaládját jelentő EPP-ből. Nyíltan erről még senki nem akar beszélni – jegyzi meg a német lap – de a CDU kapcsolata a Fidesszel azon múlik, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e teljesíteni a két feltételt, amelyet a párt Bundestag-frakciója állapította meg a Magyarországról és az illiberalizmusról belső folytatott vitákban.
– Ha nem tapasztalunk megállapodási hajlandóságot a két kérdést illetően, az Európai Néppártban el fog fogyni a Fidesz körül a levegő
– mondta a Tagesspiegelnek egy névtelenséget kérő CDU-s politikus. Azt, hogy mit várnak az Orbán-kormánytól, a németek több csatornán keresztül is jelezték már.
Ennek az ultimátumnak a fényében kérdéses, hogy az Orbán-kormán számíthat-e még a másik uniópárt, a CDU-val szimbiózisban élő Keresztényszociális Unió (CSU) támogatására. Orbán Viktor kitűnő viszonyt ápol a CSU volt vezetőjével, Horst Seehofer volt bajor miniszterelnökkel, aki jelenleg szövetségi belügyminiszteri székben ül – látványosan egyetértenek a bevándorlás elutasításában –, de CSU-s politikus is jelezte már, hogy unja már a magyar miniszterelnök allűrjeit. A CSU-nak ez a politikusa Manfred Weber néppárti frakcióvezető volt, aki a holland De Volkskrantnak adott interjújában pendítette meg, hogy a Fideszt ki fogják zárni az Európai Néppártból, ha az Orbán-kormány átlépi a határt a felsőoktatást és a civil szervezeteket sújtó intézkedéseivel. A Human Rights Watch a múlt héten indított kampánytazért, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból.
A CDU egyébként érezhetően nem akarja, hogy szakításig fajuljon a helyzet, ennek a jele legalábbis, hogy ami a Stop Sorost illeti, Angela Merkel pártja nem a törvénycsomag eltörlésére, hanem csak a Velencei Bizottság ajánlásainak az elfogadására szólítja fel az Orbán-kormányt. Ezt teljesíteni puszta formalitás, ahogyan a CEU budapesti működésére rábólintani is az, kétséges azonban, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e a hatalmas arcvesztésre a két ügyben. Manfred Weber a maga részéről optimista, a fent már idézett interjúban legalábbis azt mondta, a magyar miniszterelnök az utolsó pillanatban végül mindig meghátrál. (168ora)
Bal-Rad komm: Ha a Soros komisszárképző maradhat Youdapesten, meg ha SZAVAKBAN SEM ZAKLATJÁK a Mestert… – akkor nem lesz páriává nyilvánítva a horda.
Amúgy meg minden rendben lenne velük! Nem lopnak, nem korruptak, nem csalnak. Rendben a GAZDA elvárásai szerint szolgálják a gyarmattartó érdekeit. Nem morog a vajda semmi lényegi dolog miatt. Betilt, kilakoltat, eladósít, stratégiai partnekedik, jattol.
Imád pávatáncolni, cigánykodik, de „…az utolsó pillanatban végül mindig meghátrál.”
– Jó gyerek ő! Megbízható, csak ragaszkodik a vajdai címhez! Királykodni akar. Ez se baj!
DE A TANÍTÁSTÓL NÉHA – SZAVAKBAN – ELTÉRT!
Viszont őszinte! Megmondta ő: „Ne arra figyeljenek amit mondok! Arra figyeljenek amit teszek!”
Azzal meg semmi gond! Csak szereti a pofáját jártatni!
MAJD BEFOGJÁK!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szóval ez az!A Merkel,a Macron,az USA fenyegetésére reagálva szinte hitet tesznek az orosz partnerség mellett,de a gyarmatbirodalmon belül nem tesznek semmit azért,hogy a népeknek jobb legyen,hinni tudjanak az őszinteségükben!
Világosan látszik,hogy Orbán az EU-ban küzd a túlélésért,és bármi lealacsonyítót megtesz,hogy maradhasson,az EU pedig,mivel szintén vesztét érzi,most nyalonckodik ahhoz,akit eddig az USA segítségével ,el akartak taposni!
Már tényleg jöhetne egy tiszta,békés,de erős szél,amely kisöpri a világból ezt a megalkuvó élhetetlen csürhét,Merkellel,Trumppal,Orbánnal,az EU-val,és a Népárttal egyetemben!
Az Europai Egyesültállamokat meg kell valositani.
STPétervár központi székhellyel.
A Germánoknak és az Oroszoknak unioba kell lépni.
A Germán és az Orosz mérnököknek nincs párjuk ez a két nemzet Uniora lép
na ettöl retteg a degenerált usa.
Nektek magyaroknak egy orosz német unioban kánaán földje lenne logisztikai szempontbol.
Egy orosz komiszár felügyelné a zsivány pesti tolvajokat ne lopják el a nép közpénzét.
Én szivesn vállalom az átnevelötiszt szerepét napi 12 orában.
Megtanulnák tisztelni a köztulajdont ezt garantálnám.
Az Europai Egyesültállamok egész területén egységes bérek egységes árak.
Nincs olyan ,hogy a regionális kiskirály alakitja magához a bér ár táblázatott,
mert olyan degeneráciot gerjeszt mint Baranyában:
Eperszedö napszámos 500 ft orabér
Eper Kg ára 2 400 ft
Ezek a közgazdász analfabéta kiskirályok nyomort generálnak napok alatt a butaságukkal a régiokban.
Ezeket a bonyolult profeszionális közgazdasági kivitelezést bizzuk inkább a szakemberekre a jövöben.
Az Europaiegyesült államokban a buta Csák Máték kilesznek vonva a forgalombol.
Mészáros Lörinc max gázszerölö,Orbán Viktor körhintás poziciot kaphat ami megfelel a képeségeiknek.
Szeretnénk látni,hogy Mészáros Lörinc 2019-ces cégbirodalmának költségvetési tervéröl elöadást tartana.
Amenyiben a gázszerelö nem tudja megtartani az elöadást,pontos számokkal kiadás bevétel,ado jováirások államitámogatások stb
Akkor abban az esetben jogunk van megkérdezni:
Mit keres a zongoránál egy konncerteremben elöadás közben egy olyan ember aki nem tud zongorázni.
Tehát magyarul: Hogy lehet Magyarország leg jobb közgazdásza egy gázszerelö
aki még a közgáz alapismeretekkel sem rendelkezik.
Megmondjuk az egész Orbán rendszer csalásra épül,senki sem az ami.
A zongorista plébekkel,és helyette Vásáry Tamás zongorázik a hátérben.
https://www.youtube.com/watch?v=w7XDnnGgsrw
Igor….te így születtél???
Pista a tudást nem adják ingyen.
Megdolgoztam érte. 🙂
Hát Igor!
Nem sokat kellett dolgoznod……..
Igor szerint:
2018-05-28 – 09:09
„Mit keres a zongoránál egy konncerteremben elöadás közben egy olyan ember aki nem tud zongorázni.
Tehát magyarul: Hogy lehet Magyarország legjobb közgazdásza egy gázszerelö aki még a közgáz alapismeretekkel sem rendelkezik.”
Igor!
Ne keverd a szezont a fazonnal! -Lőrinc nem közgazdász, hanem TULAJDONOS, a közgazdászai fizetett alkalmazottak. És ez esetben az a paradoxon (is) állja a helyét, hogy a (papíron) tulajdonos is fizetett (!!!) „alkalmazott”. Nehéz elviselnem azt a butaságot, amikor Lőrincet cseszegetik azzal, hogy korrupt, meg, hogy mekkora vagyont harácsolt össze, stb. Aki Lőrinc mesterről beszél, az vagy hülye, vagy csak vetít.
ML-ről egy szót sem kellene ejteni, mert az a valóság nyilvánvaló elferdítése. Te miért nem az igazi „Lőrincről” beszélsz?????
Mert tilos leirni a nevét.
Nem orbán az igazi lörinc.
Az ezüst golyot már betárazták számára.
Kezdetben csak 16 millárdot sikasztott,azt ö nevével lehet ikonizálni a tulszámlázásokat.
Megy a lecsoba,mint Demján.
Csendben diszkréten,még a hirekben sem fog szerepelni.
Anonimként lopott,sikasztott
Anonimként fog megdögleni.