Mai donyecki helyzetjelentése során Eduard Baszurin a DNR katonai szóvivője a következőket mondta: „Az elmúlt néhány napban stabilizáltuk a helyzetet. Az ukrán fél csak az erő nyelbét érti. Hát elmagyaráztuk nekik a lényeget!”
Ugyanakkor Baszurin nem sok derűlátással beszélt arról, hogy a harci helyzet ugyan stabil, de a feszültség még mindig növekszik. A gorlovkai kudarc ráadásul nem a dolgok átgondolására késztette a városra fenekedő martalócbandát, hanem a veszteségei vihargyors pótlására, és újabb erők odacsődítésére.

Dzserzsinszk városánál komoly tank-és önjáró lövegekből álló hoholcsoportosulás parkolt le ma reggel.
Gorlovkánál tehát valami készül.
Amúgy a várost ma már ismét ágyúzták.
Tegnapelőtt Gyenyisz Pusilin a DNR külügyminisztere – minszki főtárgyaló – tett egy zavarbaejtő bejelentést. Eszerint a Dokucsajevszktől délre eső szakaszon, a „szürke zónában” fekvő Petrovszkojéba benyomultak a valcmanisták. Kijevben a hírt azonnal fölkapták, és diadaljelentést kovácsoltak belőle. Evégből viszont zavar keletkezett a DNR-ben a lakosság körében, hogy miként lehetséges ez?

A helyzet tisztázása véget tegnap kénytelen volt a DNR katonai parancsnoksága egy tisztázó videot forgatni Petrovszkojéban, bizonyítandó az aggodalmaskodók felé: egy talpalattnyi földet sem adtak át a latorhadnak. Ráadásul Petrovszkoje nem a szürke zónában, hanem annak DNR – oldalán terül el.
Ma egyébként még a tegnapinál is csendesebb a fronthelyzet. Olyannyira, hogy tán még a „Global Hawk” zúgását is lehet hallani, ami hajnal óta repked a donbasszi-ukrán határ fölött.
Donyeckben megfogalmazódott a lakossági aggodalom a futball vb. miatti, ESETLEG kevesebb moszkvai odafigyelés okán!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

http://dnr-news.com/dnr/45565-na-luganschine-v-hode-artilleriyskogo-obstrela-ubity-specnazovcy-ukrainskoy-alfy.html Luganszkban tűzérségi támadás közben ketten meghaltak,egy sulyosan megsebesült az ukrán „ALFA”speciális alkulatbólból.
Ugyanakkor Bszurin nem sok derülátással beszélt,arról, hogy a harcihelyzet ugyan stabil….. Hát, azt hiszem,hogy semmi oka nnincs a derülátásra, ezt talán nem is kellene mondanom se. Ami meg Denisz Pusilint illeti, kezd olyan hangenmben beszélni mint az Igor Plotnyickij külügyminisztere. Nem akarom meggyanusitani, de ez a kijelentése egy szándékos félelem, pánik és hisztéria hangulat keltése lenne. Rosz hatás lenne rá a sok Minszki „talákkozó ?” Lehet, hogy kapot volna valamilyen „ajánlatot ?” Azért nem ártana utánanézni, hogy nem került -e a valcmanisták befolyása alá. Hisz rendszeresentalálkoznak Minszkben.