„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Kurt Volker a jövő héten hetedik útját teszi Maradék-Ukrajnába. A Kijev fölé rendelt washingtoni komisszár – ígérete szerint – frontközelbe is eloson.

Kíváncsi adolgok állására, és megfogalmazása szerint „a donbasszi humanitárius krízis” miatti helyzetre. (Itt értelemszerűen nem a népköztársasági területekre, hanem a hoholmegszállta Donbasszban kialakult humanitárius krízisre kíváncs. Ami krízis amúgy teljességgel érthetetlen, hogy hogyan alakulhatott ki?)

A kijevi belügypedig lázasan tervezi Donbassz ENSZ megszállását. Avakov hivatala úgy tervezi, hogy az akció valamikor 2019 eleján veszi majd kezdetét.

Ivan Varcsenko témafelelős vázlata alapján a kéksisakos invázió kiüldözné Donbasszból a „megszállókat”, amit követően érkezne a valcmani had, átvenni a teljes ellenőrzést. És haladéktalanul hozzá lesz fogva Donbassz teljeskörű politikai, társadalmi, gazdasági és katonai „reintegrációjához”.

Moszkvában Vitalij Milonov az Állami Duma Külügyi Bizottságának alelnöke szerint „Avakov minisztériumának terveit komolyan senki ne veszi. Lehet rajtuk jókat derülni, de semmi jelentőségük. A kijevi belügy az ilyen fantáziálgatások közzétételével csupán terelget. El akarja vonni az ukrános figyelmét arról, hogy fő feladatát – a bűnözést és a korrupciót – nem képesek megfékezni” – mondta Milonov.

Ma pedig a Duma Oroszorszg – Donbassz Integrációs Bizottsága” koordinátora Andrej Kozenkovnak az LNR – vezetőihez írott levele látott napvilágot. Ebben Kozenkov közölte, hogy „nagy támogatottság mellett zajlik az Oroszország és Donbassz közötti integrációs folyamatok fejlesztése”

Elméletileg – Kijev szerint legalábbis – a tegnapi Köztársaság Napja (a negyedik) volt az utolsó is egyben, amit Donbasszban megtartottak.

Nem is akár hogyan! Ráadásul ők ott azért másképp itélik meg a dolgok menetét, mint Kijevben.

Több ezer ember vonult be Donyeckbe a Köztársaság Napja (PHOTO, VIDEO) tiszteletére  Orosz tavasz
Több ezer ember vonult be Donyeckbe a Köztársaság Napja (PHOTO, VIDEO) tiszteletére  Orosz tavasz
Több ezer ember vonult be Donyeckbe a Köztársaság Napja (PHOTO, VIDEO) tiszteletére  Orosz tavasz
Több ezer ember vonult be Donyeckbe a Köztársaság Napja (PHOTO, VIDEO) tiszteletére  Orosz tavasz
Több ezer ember vonult be Donyeckbe a Köztársaság Napja (PHOTO, VIDEO) tiszteletére  Orosz tavasz
Több ezer ember vonult be Donyeckbe a Köztársaság Napja (PHOTO, VIDEO) tiszteletére  Orosz tavasz
Oleg Gazmanov gratulált a DPR-nek az ünnepi koncerten (PHOTO, VIDEO)  Orosz tavasz

Volt Donyeckben ünnepi beszéd, fölvonulás, koncert, tűzijáték.

Talán mondanunk sem kell, hogy bár a DNR államilag szervezett ünnepe a tegnap esti tűzijátékkal véget ért, de a kijevi szervezésű az – nem ünnepi adalékként – emlékeztette a donbassziakat is meg MOSZKVÁT IS: Valcmanék elképzeléseit lehet nem komolyan venni, de Kijev komolyan veszi.

Mint ahogyan a két frontváros Gorlovka és Dokucsajevszk lakói is! Akik számára a kijeviek által varázsolt és ma is folytatott „tűzijáték” talán nem azt jelenti, mint Borisz Grizlovnak – Moszkvában.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A gratuláció kevés tisztelt Donbassz népe,irigy vagyok rátok így az ünnepséget végignézve!Irigy?Inkább büszke…

  2. Őszinte, nyíltszívű boldog nép…..a képek szinte „sugározzák”.
    Hazaszeretetük minta lehetne a mi fiatalságunk számára is…..

Hozzászólás a(z) furnan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com