“Hordahörgés” bővebben

"/>

Hordahörgés

A horda most nagyon kiakadt Junckerre

Felháborodtak, amiért az Európai Bizottság elnöke beszédet mond Marx születésének 200. évfordulóján.

Felháborító, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond Karl Marx születésének 200. évfordulóján, ezért a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja felszólítja a luxemburgi politikust, hogy mondja le részvételét az eseményen. Több tiszteletet a kommunizmus áldozatainak! – írta a képviselőcsoport csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írták, a marxizmus ideológiája világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének megnyomorításához vezetett. Szerintük a kommunizmus szellemi atyja születésének ünneplése ezen áldozatok emlékének megcsúfolása.

“Kifejezetten felháborító ez azon tagállamok állampolgárai számára, akik évtizedekig kommunista diktatúrák alatt szenvedtek. Ellenezzük tehát a bizottsági elnök támogató részvételét az ünnepségen, különös tekintettel arra, hogy az Európai Néppárt – Juncker pártcsaládja – a kommunizmus és a nácizmus bűneinek uniós szintű elítélésért küzd” – fogalmaztak.

A tájékoztatás szerint Marx Károly szülőhelyén, a németországi Trierben több száz megemlékező rendezvényt tartanak a héten. Pénteken egy 5 és fél méter magas bronzszobrot avatnak, melyet a Kínai Népköztársaság adományozott a városnak, valamint aznap nyílik meg a Marx életművéről szóló kiállítás, amelyen a tervek szerint beszédet mond Juncker bizottsági elnök.


(HVG)

Bal-Rad komm: “…Mint írták, a marxizmus ideológiája világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének megnyomorításához vezetett. Szerintük a kommunizmus szellemi atyja születésének ünneplése ezen áldozatok emlékének megcsúfolása…”

– Most akkor várható, hogy Karácsonykor – Krisztus születése napján is – tiltakoznak a keresztény idea miatt? Aminek világszerte százmilliók…

Ez a vén alkoholista Juncker – ha úgy tetszik – hálát ad Marxnak a zsákmányért. Amit a kommunizmus égisze alatt Közép-Kelet-Európa fölhalmozott, az EU pedig elhappolt. Legyarmatosítva a térséget. Vagy különben saját zsírjába fullad bele!

Képtalálat a következőre: „Orbán Viktor Kínában - kép”

Egyébiránt pedig most akkor várható, hogy a horda pekingi képviselője beront a KNK külügyminisztériumába? Meg Zseléagyú Papagájunk berendeli a KNK youdapesti nagykövetét a Bem-rakparti fészkébe?

Képtalálat a következőre: „Orbán Viktor Kínában - kép”

NEM KELL A “SÍNHITELETEK”! KOMMUNISTÁK VAGYTOK! ÚTÁLUNK BENNETEKET! NEKÜNK OLYANOK PÉNZE NEM KELL, AKIK MARX SZOBROKAT ADOMÁNYOZNAK!

– Aligha!

Azt is nehezen tudnánk elképzelni, hogy Junckernél imigyen reklamálnának: attól a brüszeli kéztől, amely Marxot simogatja – NEM FOGADUNK EL PÉNZT!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Hordahörgés” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Berta ( Pintér )
    Orsos ( Orbán )
    Csányi
    Lábhoz kutyák.

    Toleranciánkat gyengeségnek véltétek.
    Szar pitiáner bünözök vagytok.

    Itt az idelye a rendnek.
    2018 májusátol zero tolerancia veletek szemben.

  2. Orsos Felcsuti cigány milyen jogon illetsz kritikávak egy szir menekültet?
    Egy szir menekült sem lopott annyit mint te felcsuti cigány.

    Te töleed kell megvédeni Eurázsiát.
    Te vagy az ellensége mind Magyarországnak mind Europának,mind Oroszországnak.

    Mert egy szar hazug tolvaj vagy.

    1. Se Drüsselnek se Moszkvának az érdekét nem szolgálod.

      Te Felcsuti cigány Telavivbol kapod a parancsot,hogy éket verj
      Moszkva és Berlin közé.

      Na ezért leszel megbaszva.

  3. Éljen az UJVILÁGRENND
    Berlin Moszkva Peking

    A Telaviv álltal képviselt
    Telaviv, Roma, London tengely végoráit éli.

    A törmelékek eltakaritása kellemetlenségekkel jár,
    türelmet és megértést kérünk a magyar lakoságtol.

  4. Karl Marxra, mint nagy gondolkodóra, a modern társadalomtudomány megalapítójára emlékezik a civilizált világ. A tudatlan, félművelt politikusok, a barbár munkáshordák teoretikusának, a Kommunista Kiáltvány megfogalmazójának tekintik. Maga a kiáltvány nem tudományos mű, hanem csak egy sebtében megfogalmazott politikai brossúra. Leninnel ellentétben,- aki remek politikusnak, ám egyáltalán nem nagy tudósnak bizonyult – Marx nagyszerű tudós és igen rossz politikus volt. Írásai ma is megkerülhetetlen művek a közgazdaság, a szociológia és a filozófia iránt érdeklődők számára. “A TŐKE”, a világ dolgainak megértésére törekvők, materialista bibliája.

  5. marx ugyanolyan illuminatis volt mint most junkcer…..akik ugy gondolják hogy izrael nem egy csapatban játszik orosz-kinai-törökkel az nagyon téved

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com