Az ENSZ BT tegnap New Yorkban összeült Oroszország indítványozására. A téma a Szíriát ért nyugati agresszió volt.
Üde színfolttal indult a vízgereblyézés. Bashar Jaafari Szíria állandó ENSZ nagykövete megajándékozta az országát bombázó „Szent Szövetség” képviselőit a világszervezet Alapokmánya díszkötéses másolataival. Nikki Haley USA fődelegátus szinte belepirult a nemes gesztusba.
Aztán egymásnak ugrottak a felek. Ahogy az elvárható. Jó két órán át tartott a cirkusz.
Volt egy orosz határozattervezet is, amit csak Oroszország, Kína és Bolívia támogatott.
Nyolc ország, köztük az USA, Gallia és Nagy-Britannia ellenzett, négy másik tartózkodott. Azaz: lesöpörték az orosz javaslatot.
Tegnap délelőtt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kardigantörök szultán kitárgyalták telefonon a Szíria elleni rakétázást. „Szörnyű dolog” – állapították meg, és megfogadták, hogy még szorosabban együtt kell működniük a helyzet békés megoldása érdekében. Erről a Kreml sajtószolgálata számolt be.
Elkészült egy gyorsmérleg is a Szíriát ért rakétázás anyagi vonzatáról. A kb. negyedórás tűzijáték során cirka 200 millió dollárt puffogtattak el a „szövetségesek”.
Viszont még mindig keresnek legalább kéttucatnyi „Tomahawk” rakétát, amik nyomtalanul eltűntek.

„Ez egy boházat volt!” – dühöng a „Jaish al-Islam” terrorhorda vezére Mohammad Alloush a légicsapások eredménye láttán.
Amiram Levin tábornok, az izraeli északi katonai régió egykori parancsnoka is őrjöng a légicsapások hatástalansága láttán, ami szerinte „csak Aszad elnök pozícióját erősítette. Mi az hogy lelőtték a rakétákat ősrégi szovjet elhárító rendszerekkel? Mi az hogy elvesztek? Hiszen ez katasztrófa!”-háborgott.

Csatlakozott véleményéhez Alon Ben David is. „Néhány rakéta romba döntött néhány üres épületet. Több mint csalódás! Ez tragikus! Az USA magára hagyta Izraelt!” – kesergett.
Jean-Yves Le Drian gall külügyér szerint semmi ok nincs arra, hogy Macron májusban nem utazzon Moszkvába. Az hogy gallia teljesítette Trump bohóc azon kérését, hogy csatlakozzon Franciaország is az agresszióhoz – mi sem természetesebb. Ez pedig nem ok arra, hogy elnökünk ne látogasson el az orosz államfőhöz! – közölte Dmitrij Peszkov érdeklődésére.
Nagyon úgy fest a dolog tisztelt balrad.ru olvasók, hogy Szíria csupán egy világpolitikai látványpékség. A kisült termék qrvára rossz és ízetlen, de talán nem nekünk kell megennünk.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2018/04/a-vilag-azt-kerdezi-amerika-megorult.html
Nagyon úgy fest a dolog …. Tegnap délelőtt Vlagyimir Putyin és Kardigántörök szultán kitárgyalták telefonon a Szíria elleni rakétázást. „Szörnyü dolog” -álapitották meg ….. a CINIZMUSNAK AZ ISKOLA PÉLDÁJA . Éppen az „szörnyülködik” (Kardigán), aki az elsők között HELYESELTE A SZÍRIA elleni rakéta támadást. Bizony igaza van t. Admin, amit a legutolsó bekezdésében leírt !
És megint dühbe jövünk, a „búbánatos aszott majom” gyorséttermi jelenete. Nagyfiúk, nagy arc, nagy csapkodások, nagy zakó, nagy húhó semmiért. És ez még csak a figyelmeztetés volt!
Tényleg? Mi lesz, ha komolyan gondolják? 🙂 Trump, Trump…
Tegnak késő este a Rossija 24 adta hírül,hogy Damaszkuszt megaknavetőzték, de azt, hogy honnan, melyik irányból érte a támadás, nem közölték.
A sakkozás azoknak való akiknek esze van hozzá! Pontosan az izrühelliek panasza adja meg a választ az itt dühöngő mérgelődő Putyin ellenes, – a malom játékot még értő, de a sakk mivoltát már felfogni nem képes-személyeknek. Sziriában most már biztosan lesz legalább saját sziriai S 3OO légelhárítás!!!! AZ S 4OO már ott van, orosz kezekben és ezeknek a képességei alapján, a volt SZU ban gyártott hatvan éves rakétákkal fogták el a top usa rakétáknak a háromnegyedét!!! Ha az S 3OO -as integrálva lesz az S 4OO as radar rendszerrel ,akkor a hatékonysága a Szir légierőnek nagyot fog emelkedni. Na ezért csaholnak azok a szomszédban…
Kedves Lala az S-400 az egy méreg drága rendszer egy hármas üteg lokátorokkal majdnem 2 milliárdba fáj .Még az RT-n is sérelmezték hogy miért nem használták .Törtem a fejem hogy hozzászólok de nem kell a baj így nem tettem.Tehát bőven megfelel a jelenlegi fegyverzet amit Szíria kap .Itt megint a felderítéssel és a védelemmel lesz a baj .Nekem azonnal feltűnt hogy Damaszkuszban se rádiócsend se elsötétítés nem volt.Ez vagy a felderítés hiányósága vagy a szokásos arab fegyelmezetlenség.
Ez egy előre lezsírozott dolog volt!Szerintem!
1/kiüritették a várható célpontokat és lezárták.
2/tesztelték a Szir légelháritást.
3/áldozatok nincsenek.
4/tesztelték a jenkik pontosságát/azért elveszteni tizennyolc cirkáló rakétát nem pite, Ivánék nem szomszédból küldték”három országon keresztül” és pár méteres pontossággal célba ért MIND!/
https://www.veteranstoday.com/2018/04/14/russia-mulls-supplying-s-300-missile-systems-to-syria-after-us-led-strikes/