Miután Oroszország libanoni nagykövete Alekszandr Zaszüpkin ma a libanoni állami televíziónak adott nyilatkozatában kifejtette Oroszország azon eltökéltségét, miszerint Moszkva fenntartja magának a jogot az (egyelőre csak Szíriának beigért) akárki által kilőtt rakéták lelövésére, Trump bohóc teljesen bevadult.
Twiter profiljára az alábbi üzenetet rakta ki:
“Oroszország azt gondolja, hogy le tudja lőni az összes rakétát Szíria felett. Készülj fel Oroszország, rakétáink mennek. Jók, újak és okosak. Nem kellene kitartanod partnered mellett, aki állat módjára gyilkolja gázzal népét, és azt élvezi!”
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke ilyen hangnemet mer magának megengedni. Egy NEM BIZONYÍTOTT, ám hamis hírek gyártására szakosodott bűnbanda által keltett hír nyomán.
Persze a hangnem és a stílus az csak egy dolog!
Oroszország katonai jelenléte és tevékenysége Szíriában államközi szerződésen alapul. Az ENSZ két szuverén tagállama közötti megállapodás jogán.
Ezzel szemben az USA szíriai jelenléte minden jogalapot nélkülöző, cselekményei pedig a szuverén Szíria elleni terrorcselekmények!
Nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy az agyrák végstádiumában döglődő russzofób McCain hiéna képes a sírgödre szélén toporogva magával rántani a pusztulásba az emberiséget.
Hacsak ennek a hülye Tpump nevű kalandornak valaki nem lesz képes az orrára koppintani.
A Kreml sajtószolgálatának vezetője bejelentette: “a helyzet rendkívül feszült, és a feszültség óráról-órára növekszik! Oroszország ugyancsak elítéli a vegyifegyverek alkalmazását, ám ragaszkodik ahhoz, hogy ha ilyesmi történt, akkor azt MINDEN VONATKOZÁSBAN FEL KELL DERÍTENI, ÉS KI KELL VIZSGÁLNI! Minden más csak azt követően jöhet.”
Az USA fenyegetőzéseit firtató újságírói kérdésre Peszkov így válaszolt: “Nem kívánunk ezzel a mi lesz ha…? – kérdéssel most foglalkozni. Továbbra is reménykedünk, hogy MINDENKI KERÜL OLYAN LÉPÉST, amely jelentősen destabilizálná a TÉRSÉG amúgy is törékeny helyzetét.”
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Nagy valószínűséggel lesz támadás. Hirek szerint már az egész szíriai légierő szíriai orosz támaszpontra került menekítésre.Ez helyes, azok 3. generációs gépek csak anyaggalambnak lettek volna jók az amcsik számára.
A feszültség nő, Trampli továbbra is úgy hülye mint eddig.
Most már aggódom !
Elmegy a fenébe, a háborújával együtt.
Egy dologra biztosan jó lehet a fenyegetőzés: ha ennyiszer “bemondja a tévé”, hogy az oroszok egy gonosz, vegyifegyferrel támadó diktátort támogatnak, akkor az csak igaz lehet, nem? Sokaknak legalábbis az, és ők döntenek arról, továbbra is támogatják-e a kormányaikat, akik mellesleg “jó” és rossz terroristákat is használhatnak a céljaik eléréséhez, amikor éppen az kell. Más szövetségesek hallgatólagos támogatásával.
Milyen furcsa! Akkor hörren fel a nyugati világ, amikor Aszad ismét erős, megszerzett egy újabb urbanizált, mezőgazdaságilag, logisztikailag és katonailag fontos területet, a gyámolított iszlamista “tezsvírek” pedig egymást kaszabolják északon. Rakkánál persze mélyen hallgattak, ott például ez a török támogatású oldalt számolt be bizonyos dolgokról, mely ugyan Aszad- és kormányellenes, de az SDF alá tartozó kurdokat is ekézi. Mivel azonban a törökök sincsenek épp túl jó pozíciókban a nyugati “demokratikus” világban, még ennek a hangja sem jutott el túl messzire.
Igaz nem közeljövőben lehetséges amerikai rakéta csapásokkal kapcsolatos az írás, viszont a szíriai háború előzményeit elemzi a F. William Engdahl által írt cikk, mely megjelent a New Eastern Outlook-on, 2016.október 10.én és ezt fordította le Kleinheincz Ferenc. A cikket elolvasható a következő címen
http://www.magyardiplo.hu/index.php/2259-a-baranyok-hallgatnak-elmelkedes-a-sziriai-haboru-es-a-menekultaradat-okairol
Ami most kicsúcsosodik ebben a konfliktusban annak gyökerei a cikk szerint a 90-es évekig nyúlnak vissza. Amit le lehet szűrni a cikk alapján, hogy a buli a kőolaj és földgáz miatt van. Ugyan a leírtakkal nem mindenben kell egyetérteni, de tanúságos olvasmány
ez nem így van, ez egy liberális eltérítés. A jemeni elnök anno kimondta: az arab forradalmak, azon erőket meríti ki amelyek képesek lennének izrael ellen fellépni. Az olaj nem ok, azt meg is lehet venni, nem kell érte háborúzni. Sziria erős, de végcél Irán. Mert irán adja el Kinának a legtöbb olajat, anélkül úgy járna Kina, mint 42 -ben Japán. Kina ellen az orosz együttmüködik az usa-val. Tehát iránt sem fogja segíteni.
Tisztelt Bagoly!
Mennyire liberális eltérítés a cikk azt természetesen mindenki eldöntheti maga. Szeretném megkérdezni melyik jemeni elnökre, hivatkozik, mert ez valahogy kimaradt a hozzá szólásából. Amennyiben elolvasta linken közölt írást akkor észre kellet venni, hogy nem csak az olajról van szó benne. Sőt, az olaj egy Irán Irak Szíria tervezett olajvezeték kapcsán van kiemelve. A fókusz inkább a földgázon van és annak is várható felhasználási igényén Eu.-ban pontosabban Németországban. Az olaj valóban megvehető, a napi vagy határidős vásárlással. A háború véleményem szerint más miatt zajlik. Fontosabb a felügyelet, befolyásolás a kitermelhető mezők és a szállítási útvonalak (csővezetékek) felett. Azt hiszem, téved Kínának nem Irán a legnagyobb olaj beszállítója, hanem Szaúd-Arábia, legalább is a xinhuanet.com hírei szerint. Az kétségtelen, hogy Kína birtokolja egyes iráni kőolajmezők kitermelési jogait fegyver pontosabban harci repülőgépek ellenértékeként. Az évelején jelentek meg információk a szaúdi és kínai olaj ügyletekkel kapcsolatban idézem, „A geopolitikai meccs része a szaúdi állami olajvállalat eladása is. A Saudi Aramco – ami valószínűleg nem ér kétezer milliárd dollárt, mint a szaúdiak szeretnék, de így is a világ összes ismert olajtartaléka 16 százalékának tulajdonosa – tőzsdei bevezetés előtt áll, és ősszel kiszivárgott, hogy két nagy kínai állami olajvállalat közvetlenül is részesedést vásárolna az óriáscégben. Az sem kizárt, hogy a szaúdiak a hongkongi tőzsdén vezetnék be a vállalatot. Az amerikaiak és a japánok máris jelezték, hogy ezt aggasztónak tartják, mindenesetre ezekkel a manőverekkel Kína a legfontosabb amerikai olajszövetségest húzhatja a jüanövezet felé.” – forrás A kőolaj hozhatja el Kína világuralmát – tehát Kína nagyon is érdekelt a szaúdi olaj kapcsán. Sőt jüan-ban történő olaj kereskedés bevezetése a sanghaji tőzsdén szintén befolyásolja Szaúd-Arábia és Kína kapcsolatát, mivel az utóbbi szeretné olajvásárlásait nemzeti valutájában bonyolítani a kétoldalú kereskedelemben. Ez pedig tovább bonyolíthatja az USA és Kína kereskedelmi kapcsolatait. Az hogy az „orosz együtt működik az USA-val” nem tudom, mire alapozza, a jelenlegi szankció rendszer nem ezt támasztja alá véleményem szerint. Álljon itt néhány ellen példa, mind 2018 elején került híradásba. Az első: „Elhagyta az oroszországi Jamal-félsziget földgáz-terminálját az első cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító, jégtörő-tanker.” Ebben a kitermelő konzorciumban a kínaiak részesedése 20%, beruházást az USA embargó miatt a kínaiak finanszírozták. A másik hír: „Január elsején megindult a kőolajszállítás az Oroszországot Kínával összekötő első vezetéken. Az ezer kilométeres szakasz a 4700 kilométer hosszú Kelet-Szibéria Csendes-óceán (ESPO) elnevezésű vezeték Kína felé tartó leágazása: a csőrendszer az oroszországi Amur régióban található Szkovorodinót köti össze az észak-keleti Hejlungcsiang tartománnyal. A beruházáshoz Kína 25 milliárd dolláros hitelt nyújtott.” A két hír alapján nehéz elképzelni, hogy a kínaiak olyan hülyék, lennének, hogy egy ellenük szövetkező ország gazdasági boldogulását segítenék. Tisztelettel Little Joe
az orosz afganisztáni beavatkozása csupán kina és irán közti olajvezeték kiépítés meghíúsítás miatt volt. Késöbb amerika vette át ezt a szerepet. Ma is. A hatalmas mák ültetvények és csempészet a Cia külön akciója.
Nem lehet,hogy ez a trampli és szeretett vezérünk ugyanahhoz az orvoshoz jár?