900 ezer pártnélküli is kormányváltást akar!
Az utóbbi egy hónapban emelkedett a kormány maradására vágyók és a kormányváltást akarók aránya is, előbbiek 40, utóbbiak 46 százaléknyian vannak.
A Fidesz legyőzésére számítók aránya egyértelműen nőtt február és március között (35-ről 39 százalékra), de továbbra is többen vannak, akik szerint a kormánypárt fog nyerni (47%). A kormány leváltani kívánó, a választási részvételét ígérő, de ebben a pillanatban pártnélküli választópolgárok lehetséges szavazatai majdhogynem egyenletesen szétoszlanak az ellenzéki pártok között.
Kormányváltást szeretne 900 ezer olyan magyar választó, akik viszont a közvélemény-kutatónak nem árulják el pártpreferenciájukat, derült ki az Index megrendelésére a Závecz Research március elején zajló felméréséből.
Az összes megkérdezett 11 százaléka mondta azt, hogy kormányváltást szeretne, ugyanakkor nem jelölt meg egyetlen pártot sem, amit sajátjának érez. Közülük a választáson való részvételüket biztosnak vagy valószínűnek tartja nagyjából kétharmaduk – 600 ezren.
A Závecz Research az Index megrendelésére készített kutatásában hétfokú skála segítségével hat ellenzéki párt esetleges támogatásáról kérdezte meg a pártnélküli, de kormányváltást akaró szavazókat (a legalsó érték azt jelentette, hogy biztosan nem szavaz az adott pártra, a legfelső érték pedig azt, hogy biztosan arra szavaz, ez utóbbit csak egyetlen párt esetében lehetett választani, de ezzel lényegében nem éltek a válaszadók).
Az aktív pártnélküli kormányváltók 40 százalékos valószínűséggel támogatják majd a Jobbikot, de a többi párt reményei is szinte ugyanekkora mértékűek. Az MSZP-Párbeszéd és az Együtt listájára 38-38 százalékos eséllyel voskolnak, DK-ra 37, az LMP-re 36 százalékossal, míg a Momentumra 34 százalékossal. Ezek a valószínűségi értékek azt jelzik, hogy mostani kampányhelyzetben
AZ ELLENZÉKI PÁRTOK KÖZÜL TEHÁT EGYIK SEM KAP KITÜNTETETT FIGYELMET A RÉSZVÉTELT ÍGÉRŐ, KORMÁNYVÁLTÁST AKARÓ BIZONYTALANOKTÓL, MINDEGYIK LISTÁJA KÖZEL AZONOS ESÉLLYEL SZÁMÍTHAT A VOKSAIKRA.
Kormányváltást vagy kormánymaradást?
Ahogy januárban és februárban, márciusban is országos reprezentatív mintán érdeklődtünk a választóktól, hogy mennyire szeretnének kormányváltást. A választási kampány következtében egyre több választó véleménye válik karakteressé a kormányváltás szükségességéről. Erre utal, hogy február és március között 37-ről 40 százalékra nőtt azok aránya, akik azt szeretnék, ha továbbra is a Fidesz kormányozna. Hasonló mértékben bővült a kormányváltók csoportja is, 43-ról 46 százalékra.
A választópolgárok relatív többsége, 47 százaléka azt gondolja, hogy a Fideszt nem lehet leváltani, de ez a véleménycsoport lényegében három hónapja ugyanekkora méretű. A kormánypárt legyőzését viszont egyre többen tartják lehetségesnek: januárban 33, februárban 35, most pedig 39 százalék.
A kormányváltás hívei még mindig pesszimistábbak, mint a kormány maradását kívánók, de a győzelemben való hitük valamelyest erősödött. Az év elején 65, a múlt hónapban 66, most 70 százalékuk bízik abban, hogy leváltható a Fidesz április 8-án. A kormány maradását akarók körében ennél nagyobb, de stagnáló az optimisták aránya: 82-83 százalék.
Az ellenzéki pártok támogatói közül az MSZP-sek és az LMP-sek optimizmusa csökkent (jelenleg 63 illetve 49 százalékuk reméli, hogy elküldik az ország mostani vezetését), a Jobbik és a DK hívei pedig bizakodóbbak lettek: 80 illetve 90 százalékuk szerint legyőzik a Fideszt.
(index)
Bal-Rad komm: MÉG 6 NAP! És VÉGE… – ENNEK A FAJTA ŐRÜLETNEK! Megválaszthatjuk, hogy melyik kínzó gyötörhet bennünket tovább. Kijelöljük, hogy melyik horda jogosult a fosztogatásunkra. Mert más tétje nincs április 8-nak!
DE MÉGIS VAN!
Még a mezei hordahívek is váltanának, HA LENNE BIZALMUK VALAMIBEN! Nekik is a kínálattal van a baj! Silány!
Mégis! Április 8-án EL KELL MENNI VÁLASZTANI! A HORDA LEVÁLTÁSÁT AKARÓKNAK IS EL KELL MENNI! Mert a hordafanok mind ott lesznek! Még a mindnél is többen ott lesznek.
75 százalékos részvételi arány KELL!
Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább április 9 – től!
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt az alábbi linkek bármelyikére kattintva megnézheti. Össze is hasonlíthat – és az a legpraktikusabb!
- Közös Ország Mozgalom
- Taktikaiszavazás.hu
- V18 mozgalom
- Kireszavazzunk.hu
- Rendszerváltás2018
- Pollo.hu
- Orbánváltó.hu
PÁRTLISTÁN MINDENI SZAVAZZON A SZÍVE SZERINT!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A Fidesz azzal vádolja az ellenfeleit, hogy migránsokat telepítenének be. Valójában, aki itt betelepítést végez, az a magyar kormány. Tízezreket telepítettek be Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából. Ez felháborító! Ne hagyjuk, hogy tovább csinálhassák! Április 8 Stop Orbán.
Habony sem fogalmazta volna meg ettől szebben.
Minden nyugati orszag arul letelepedesi engedelyt befektetesekert cserebe; a kormany eleg keson csatlakozott a mozgalomhoz….