“Akkor kapol hatszázat, tisztán” – Választási csalást szervezhet a döbrögista morevezér

Egy, a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel szerint fiktív kampányrendezvényeket akart lepapíroztatni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. Az ibrányi Balogh János egy helyi rendezvényszervezőt akart rábeszélni arra: adjon számlát arról, hogy színpadot, hangosítást biztosított különféle szabolcsi helyszínekre szervezett kampányrendezvényeken. Balogh elmondásában: „nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit.”
Az ellentételezés pedig az ORÖ pénzéből, tehát adóforintokból valósulna meg, az alábbi menet alapján: „Te csinálnál papíron két darab rendezvényt és három és fél milliót utalnék át neked holnapi nap folyamán az Országos Roma Önkormányzat számlájára (értsd: az ORÖ számlájáról – a szerk.), ha meg tudunk most állapodni, és megadnám az e-mail-elérhetőséget, a gazdasági vezetőnek, ez a privát e-maile, ő a céges adataidat, mindent beszkennelnéd, elküldenéd, egy telefonszámot írnál oda, én adnék, addig nem adok, amíg meg nem egyezünk, egy e-mail-elérhetőséget, és neki már megküldjük ma a szerződést, ma itt van a pénz, érted.”
A bonyolultnak tűnő ügymenetnek azonban van egy kitétele, amit Balogh említ meg a beszélgetés folyamán: „annyit írjál neki (az ORÖ gazdasági igazgatójának), hogy elnök úrral egyeztetve”.
Balogh elmeséli azt is, hogy mások mennyiért végeznek el hasonló munkát: „pestieket” emleget, akiket ugyan nem ismer, de az elnök elbeszéléséből az derül ki, hogy „10-12 százalékért csinálják, mindennel együtt, áfásan”. Vélhetően az ORÖ elnöke jól ismeri ezt a mechanizmust, mert elmondja, hogy „én amikor régen számláztam, áfáért, megmondom őszintén, ugye, akkor még 25 százalékos volt az áfa, akkor én féláfáért áfáztam, nem titok”.
Balogh viszont „arra gondolt”, hogy az ibrányi rendezvényszervező három és fél millió forint 15 százalékát adná át, később pedig, amikor a településen romanap lesz, akkor majd úgy ad pénzt, zsebbe, hogy nem is kér érte számlát. A beszélgetés előrehaladtával már konkrét összeg is elhangzik: „ha ötszázat kapol kereken? Hármat (milliót – a szerk.) visszahozol nekem.” A vállalkozó nem áll kötélnek, úgyhogy az ORÖ elnöke emeli az összeget: „Gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán. De hidd el nekem 12 százalékkal csinálják Pesten.”
Mivel még mindig nem kapott végleges választ, más lehetőségeket is felvázol. Egy bizonyos előbírálati pályázatról beszél Balogh, aki a „kis parázspénz” kapcsán azt jegyzi még meg a rendezvényszervezőnek, hogy ne érezze magát rosszul, elvégre „a jövőre is gondolni kell, mert érted, uniós választás lesz”.
A nagypolitika kérdése igen pikánsan merül fel a rögzített beszélgetés során: az MSZP-közeli Balogh nem is tagadja szocialista kapcsolatait, de egyéniben a 2-es Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerület fideszes elöltjét, Vinnai Győzőt támogatja, mivel súlytalannak tartja a Demokratikus Koalíció színeiben induló Helmeczy Lászlót és a radikalizmusát hátrahagyó Jobbikot. „Hát én nem dumálok mellé, én Győzőt fogom támogatni egyéniben. Hát 12 milliárdnyi támogatás jön Ibrányba. (Ez az összeg hozzávetőlegesen a település tízéves költségvetése lenne – a szerk.) Én mint képviselő itt, Ibrányban, nem tudok kibújni a felelősség alól. Hát szétszedjenek, vagy megöljenek, vagy mi csoda?” – fogalmaz Balogh. A beszélgetésből kiderül az is, hogy ha a fórumokon nem is, de csak fog kampánytevékenységet folytatni, feltehetően a Fidesz jelöltje mellett, és valószínűleg a lepapírozott összegből. A hanganyagon ugyanis erről beszél: „Tudod, kell, hogy agitáljam az embereket, mert hivatalosan nem adhatom nekik oda, érted? Nem lehet úgy elszámolni vele.”
Az ibrányi rendezvénytechnikus, Tóth Zoltán nemet mondott Balogh János ajánlatára, aki közölte, hogy majd keres mást. Lapunknak Tóth kijelentette, hogy ahogy korábban, úgy ezután sem fog fiktív, teljesítetlen rendezvényekről számlát kiállítani. Hozzátette, nem szokása rögzíteni az ügyfeleivel folytatott beszélgetéseket, most azért tett kivételt, mert már a találkozó egyeztetésekor felmerült a törvénytelenség gyanúja.
A Magyar Nemzet szerkesztősége – eleget téve állampolgári kötelezettségének – az ügyben feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon.
A beszélgetés felvétele meghallgatható itt. Tanulságos.
(mno)
Bal-Rad komm: MATEKOZNAK!
– Csak úgy mellesleg jegyezzük meg, hogy az ORÖ-t továbbra is a Farkas Flóri egyik végrehajtó szervezeteként tartják számon.
A MOREMATEK VÉGEREDMÉNYE: MINDENI JÓL JÁR!
Mindenki jól jár?
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide, ide, ide vagy ide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

https://index.hu/kulfold/2018/03/30/agyonlottek_egy_palesztint_a_gazai_ovezetben/
Olvassátok el, figyelmesen! Csak a jó szövegértéssel rendelkezőknek ajánlom.
Remélem, látjátok az analógiát a mi népünk, és a palesztin nép között?
Az index MOST, ebben a cikkben (is) összezárt természetesen a kormánysajtóval, amikor egy nép szabadságáról van szó, és hagyta, hogy a mezei olvasó azonnal a migránsokra asszociáljon. Pedig az arabok NEM LEHETNEK MIGRÁNSOK A SAJÁT HAZÁJUKBAN! Ezt még talán egy migráncsozó magyar paraszt is megérti, de nem fogadnék rá.
A lényeg, hogy készüljetek fel, akik valóban a saját hazájukÉRT akarnak tenni valamit, és nem holmi migráncsok ELLEN, akiket még sohasem látott itthon.
EZEK ott fenn éppen titeket, magyarokat kiáltottak ki migráncsnak, a saját hazátokban! Egy percig se higgyétek, hogy nem gondolták komolyan!
*****
Eddig 15 palesztin meghalt és legalább 1400-an megsebesültek izraeli katonák lövéseitől a Gáza övezet és Izrael határán zajló nagyszabású palesztin tüntetéseken. A Vörös Félhold szerint 355 embert talált el éles lövedék, sokan súlyosan megsérültek.
Tizenhétezer palesztin vesz részt az enklávé határán folyó tömeges demonstrációkban, a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet által szervezett “tömegek menetén”.
A határ mentén öt helyen gyülekező palesztinok égő autóabronocsokat dobálnak a határ túloldalán álló izraeli katonák felé. A katonák először figyelmeztető lövéseket adnak le a határkerítést megközelítőkre, majd éles lövedékeket használnak, lehetőleg a határsértők lábát célozva.
+1. Igen ebben igazad van. De ebben az Arab világ is nagymértékben hibás. Ugyanis tétlenül nézi ezt a népirtást.
Miért?
Minket is elnéznek a románok, lengyelek, szlovákok, hogy egy cigány g.ci börtönbe zár minket a saját hazánkban.
Tudod, olyan, hogy “Arab világ”, olyan nincs, az csak a mi definíciónk. Ők saját maguknak nem arabok, hanem népek, nemzetek, pont, mint mi. És a nemzetek általában (főleg a szomszédok) nincsenek túl jóban egymással.
kutya
” nem holmi migráncsok ELLEN, akiket még sohasem látott itthon.”
Ez nem igaz, rengeteget látni budapesten is, saját szállodájuk is van, sok lakást használnak, Szolnokon is van belölük. 540 önkormányzat utal ki migránsoknak apanázst.
És már megint lecigányozol egy rendes zsidó embert: Orbánt. Ne tedd.
Figyel, örményből is van 5000, bármire fogadok, és laknak is valahol, pont olyan házakban, amelyekben azelőtt magyarok laktak! És egyik sem gyári öntőmunkás, abban is biztos vagyok!
Egész Dunántúlon hollandok, németek verik az egekbe a magyar házak árát, hogy a magyar ember ne tudjon házat venni még akkor sem, ha van (lenne) rá pénze, de épp a németek miatt nincs rá pénze!
Kibaszot tirpákok.
Szégyen pont az országotoknak.
Ez most, hogy jött ide?
Fordult a kerék.
Megint láthatom majd, ahogy orbán halálsápadtan nézi a választási eredményeket.
Veszített!
Előre megírom, mert tudom, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. “Minden gondolat megelevenedik”.
Ha neki joga van Magyarországot (az ő gazdáját, munkaadóját) megfenyegetni, nekem is jogom van őt kirúgni.
Orbán, ki vagy rúgva!
Egy hét múlva, ezen az estén, este 8-kor “reszketni méltóztatsz vala”.
Amit megmondok előre, úgy is szokott lenni.
Hiszem, hogy a Teremtő úgy rendezi el a dolgokat, hogy így történjék.
Nem azért, hogy akkor jobb lesz, nem számításból. Hanem sokkal inkább egyfajta elégtételből.
Látni FOGOM a döbbent arcodat, ahol már nyoma sem lesz a gyűlöletnek, hanem csak a rettegésnek.
Mert soha nem tudtál uralkodni magadon, ahhoz intelligencia szükséges, az meg neked nincs, az velünk születik – a többit meg lehet tanulni, például Sorosnál, és a marxista egyetemeken.