Közeleg április 4-e a felszabadulás ünnepe

Az ország teljes felszabadítása

De előtte még:

Nyilas államhatalom a Dunántúlon

Szálasi — jóllehet „birodalma” mindössze néhány dunántúli megyére zsugorodott — a főváros eleste után sem mérlegelte azokat a felszólításokat, melyeket az ország legkülönbözőbb tényezőitől — ideértve a dunántúli püspököket is — kapott a reménytelen harc feladására, az ország lakossága és anyagi javai megkímélésére. Ha nem lett volna mindez olyan véresen tragikus, azt mondhatnánk, Szálasi még eljátszotta élete megálmodott nagy szerepét, a „nemzetvezetőt”. De ehhez a játékhoz passzívan az ország még fel nem szabadított részének egész lakossága, aktívan a 2. hadsereg közel negyedmillió katonája statisztált. (Az 1. hadsereg szlovák területen harcolt, a Szálasi-kormány formálisan sem rendelkezett vele.) Míg Budapesten folytak a harcok, Szálasi kidolgozta az ország egészére vonatkozó új közigazgatási beosztást: az ország területét kormányszékekre, s azokon belül kisebb egységekre, megyeszékekre, faluszékekre és községszékekre osztotta. Bár az államhatalom sohasem volt ténylegesen a kezében, hiszen a németek juttatták hatalomra, s így az ő fegyveres erejük támasztotta azt alá, Szálasi mégis megkísérelte ennek az árnyékhatalomnak új jogi formákba öntését, kidolgozta az állam új felépítésének rendjét, s foglalkoztatta azt a mintegy 30 ezer tisztviselőt, akik nyugat-magyarországi városokban várták a „szebb jövendőt”. Az új állam törvényhozó szerve két házból állott volna; az egyik a politikai pártok képviselőit tömörítette volna, a másik, a Dolgozó Nemzet Háza, szakmai képviselőkből állt volna, az olasz korporációs rendszer valamiféle változataként. A végrehajtó hatalom a kormányzó-tanács és a nádor (azaz Szálasi) kezében összpontosult volna.

Az új államszervezetben természetesen különleges helyzetet kívántak biztosítani a Nyilaskeresztes Pártnak, ezért minden hatósági szervhez, de üzemhez és vállalathoz is nyilas pártmegbízottat neveztek ki. Jóllehet a nyilas megbízottak és a közigazgatási vezetők között nem egy esetben ellentét keletkezett, a pártmegbízotti rendszert tovább erősítették. Különösen 1945 márciusában, midőn a nyilasok és a Nemzeti Szövetségben tömörült egyéb jobboldali erők között gyakoribbá váltak az összeütközések, Szálasi nemzetpolitikai irodák egész sorát — köztük a Számonkérő Irodát hozta létre azzal a céllal, hogy a hungarista célokat biztosítsák, illetve az ellenük vétőket felelősségre vonják. 1945 februárjában külön törvényben örökíttette meg a Nyilaskeresztes Párt és más szélső-jobboldali pártok és szervezetek „történelmi érdemeit”, szabályozta a koronatanácsok formaságait (a minisztereknek állva kellett várniuk a nemzetvezetőre, 15 perces jelentést kellett tenniük), új címert bocsátott ki; „véglegesen” rendezte a zsidó- és a cigánykérdést; kidolgozta külpolitikai koncepcióját, melynek lényegét — saját szavait idézve a következőkben látta: „Integrálom a mennyiséget és differenciálom a minőséget. Ez a nemzeti szocializmus elve, ami különösen külügyi vonatkozásban lesz jelentős.” Szálasi szerint Délkelet-Európában a magyar külpolitikát illeti a vezető és kezdeményező szerep, s a rövidesen megteremtődő közvetlen Berlin—Tokió kapcsolatban Magyarországnak, mint közvetítőnek igen nagy szerepe lesz.

Márciusban azonban ez a fantaszta, katonai bürokratikus, tragikus államosdi játék is alábbhagyott. Ettől kezdve már csupán néha ment el – kedvenc kifejezésével élve – „országjárásra”, idejének nagy részét 6 kötetre tervezett, a Hitler-féle „Mein Kampf” „jelentőségével vetekedő művének” szentelte. Ezen dolgozott egészen március 29-ig, midőn a német csapatokkal együtt elmenekült az országból.

Míg a Szálasi-féle rendeletek, tervek inkább csak jogi kuriózumot jelentettek, semmint reális valóságot, a nyilas és német uralom a Dunántúl jelentős részében még, mint nagyon is reális valóság éreztette hatását. A terror újabb és újabb rétegekre terjedt ki. Letartóztattak több főpapot, akik a nyilas parancsok végrehajtását valamilyen formában megtagadták (Szálasi ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „áprilisban levelet óhajtok írni a Pápa úrnak, melyben . . . kifejezésre akarom juttatni a hungarista mozgalom és hungarista világnézet viszonyát az Egyházhoz”); őrizetbe vettek katonatiszteket, akik nem akarták végrehajtani az esztelen parancsokat. Razziák, bebörtönzések, statáriális ítéletek, kivégzések még a szervezettség látszatát is megszüntették. A Dunántúlon a helyzet katasztrofálissá vált; semmiféle szervezett gazdasági életről nem lehetett szó; az üzemekben termelés vagy nem, vagy alig folyt; a készletek vagy Németországba áramlottak, vagy a nyilasok hordták szét. A közellátás nem működött, pedig volt olyan időszak, amikor több mint egymillió menekült tartózkodott a Dunántúlon. A német csapatok, a nyilasok s az átvonuló ukrán nacionalista egységek is korlátlanul raboltak, fosztogattak. S a szervezetlen rablás mellett tovább folyt a szervezett rablás is: a németek most már a kiürítést jobban megszervezték, mint azt korábban tehették. A nyilasokkal nem volt nehéz újabb parancsot kibocsáttatni, mely szerint el lehet rendelni a Németországba való kitelepítést, és kérni annak kényszer útján történő foganatosítását. Nem pontos adatok szerint több mint 100 ezer katonát hurcoltak ki Németországba, és a kitelepülök száma megközelítette a félmilliót.

Németországból jöttek a hírek, hogy a kitelepített javakat a németek széthordták, a személyeket pedig nemegyszer internálták. Ezek a hírek nyilván nem erősítették az amúgy is gyenge harci szellemet. A magyar csapatok létszáma — ütközetek nélkül is — napról napra csökkent, a hadsereg szinte a szó szoros értelmében elolvadt. S bár nap nap után beszéltek új hadsereg létesítéséről, ehhez hiányzott a megfelelő fegyverzet, sőt a ruházat is: a halott katonákról húzták le az uniformist és a bakancsot. A források nemcsak a katonaszökevények magas számáról beszélnek, de a tisztek lehetetlen viselkedéséről, erőszakoskodásáról, visszaéléseiről. Ez a felszerelésben gyenge, szellemében megtört hadsereg a német egységek közé beékelve sorakozott fel 1945 tavaszán, hogy ellenálljon a szovjet csapatok további előrenyomulásának, sőt ellentámadásba menjen át. Hitler ugyanis ekkoriban elhatározta, hogy még egy utolsó kísérletet tesz a keleti hadszíntér valamelyik szakaszán a kezdeményezés visszaszerzésére. Katonai és gazdasági okok (mindenekelőtt a zalai olajmezők biztosítása) arra a döntésre késztették, hogy utolsó offenzíváját éppen a Dunántúlon kísérelje meg. Egyik legjobb alakulatát, a 6. SS páncélos hadsereget a Dunántúlra küldte, hogy megerősítse az ottani egységeket. 1945. március elején összesen 30 hadosztállyal megindította a második világháború utolsó német offenzíváját, melynek első állomása a szovjet csapatoknak a Duna bal partjára való visszaszorítása lett volna.

Március 6-án indult meg a német támadás a Dráván való átkeléssel; ezt követte a Balaton és a Velencei-tó közötti áttörési kísérlet. Rendkívül heves harc bontakozott ki, melyben a német csapatok március 9-re némi területnyereségre tettek szert. A legnagyobb előrenyomulást március 15-én érték el, kijutva a Sárvíz folyóig, s elfoglalva a Velencei-tó keleti partját. Ennél tovább azonban nem jutottak. A veszteségek túl súlyosak voltak, a kedvezőtlen terepen indított offenzívában a 6. SS páncélos hadsereg elvesztette páncélosainak 2/3-át. A szovjet erők keményen védekeztek, s közben megérkeztek erősítéseik a pár nappal későbbre tervezett nagy szovjet offenzívához is. Ennek célja az ország teljes szabadítása és Bécs elfoglalása volt. A szovjet támadás Várpalota — Veszprém, illetve Győr irányában bontakozott ki. Már március 17-én Szár és Bánhida között áttörték a frontot, és ha a németeknek és a magyar egységeknek taktikai visszavonulással néhány napig még sikerült is betömniük az arcvonalban támadt réseket, a helyzet egyre kilátástalanabbá vált számukra. Március 19-én a szovjet erők ismét benyomultak a többször gazdát cserélt — Székesfehérvárra. Az áttörés akkor már 35 km széles és 15 km mély volt, de további 3 napos kemény harcra volt szükség, míg a város végleges elfoglalásával az egész német frontot visszanyomták, és a Margit-vonalat teljesen felszámolták. Hiába volt a parancs: kitartani az utolsó emberig, most már a legmegbízhatóbb SS-csapatok sem voltak hajlandók a szovjet hadsereg ellen küzdeni. Egész egységek hagyták el parancs nélkül a csatateret. Ami a magyar csapatokat illeti, ezek zárt egységekben álltak át a szovjet hadsereg oldalára. A németek látván, hogy a magyar egységek teljesen megbízhatatlanokká váltak számukra, március 23-án elrendelték teljes lefegyverzésüket. Ugyanaznap azonban felismerték azt is, hogy képtelenek bármiféle egységes front kiépítésére és tartására Magyarországon.

Az addig elsősorban a Balaton és a Duna között folyó támadást március 28-án a Balatontól északra és délre is kibontakozó szovjet offenzíva egészítette ki. A szovjet hadijelentésekben sorra tűntek fel ekkor a Dunántúl ismert városai. Március 28-án Komárom és Győr szabadult fel, 29-én Szombathely és Kőszeg. A rendkívül céltudatosan vezetett szovjet egységek jól használták fel a német front visszavonulását; volt olyan nap, amikor 70 km-t nyomultak előre. Március 31-én elfoglalták Sopront, s elérték az országhatárt. Ezzel az északnyugati területek megtisztítása a német és nyilas csapatoktól nagyjából befejeződött. De ezzel tarthatatlanná vált a déli front helyzete is. Április 2-án felszabadult Nagykanizsa s a féltve őrzött zalai olajvidék, s április 4-én az utolsó magyar helységből is kiverték a náci csapatokat.

Az ország felszabadítása a német megszállás alól véget ért.
– 1945. április 4-e a felszabadulás ünnepe –

SaLa

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide, ide, ide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!