“Juliska szépen gyógyul – de ez nagyon rossz hír!” bővebben

"/>

Juliska szépen gyógyul – de ez nagyon rossz hír!

Julija Szkripal rohamosan gyógyul. Javuló állapotáról a brit egészségügyi szolgálat (NHS) salisbury-i szervezete adott hírt. Eszerint Szergej Szkripal 33 éves lánya már túl van az életveszélyen, állapota stabil.

A helyi kórház képviselője azt mondta, Julija jól reagált a kezelésre. Mindeközben az öreg Szkripal állapotát kritikusnak, de stabilnak írják le. A napokban a brit sajtó még arról írt, hogy a betegek túlélési esélyei alacsonyak, és még ha fel is ébrednek a kómából, súlyos agykárosodásuk lesz.

Az ügy azonnal találgatásokat váltott ki a brit kormány állításairól.

Többen ellentmondónak találták a Moszkvára acsargó politikuscsahogásokat. Választási győzelme után Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta: szakértőktől úgy hallotta, hogy a pár már rég halott lenne, ha Novicsok-féle támadás érte volna őket.

Ha Szkripalék házuk ajtókilincsét megfogva mérgeződtek meg – ahogy a rendőrség gyanítja – és a Novicsok 5-8-szor erősebb, mint a hagyományos vegyi fegyverek, hogyan telhetett el három óra, mire rosszul lettek? – teszik fel sokan a kérdést.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter örömét fejezte ki Julija Szkripal állapotának gyors javulása miatt. Megjegyezte: a nő orosz állampolgár, de a brit hatóságok eddig nem engedtek közelébe orosz diplomatákat, megsértve ezzel a nemzetközi jogot. Lavrov azt is elmondta: Moszkva kéri, hogy keddre hívják össze a Vegyi Fegyverek Elterjedését Akadályozó nemzetközi szervezet ülését “egy őszinte beszélgetésre”.

«Такого глумления над международным правом мы очень давно не видели», — Лавров о «деле Скрипаля» | Русская весна

“Ha nyugati partnereink ezt akadályozzák, az újabb bizonyíték lesz arra, hogy minden, ami történt, provokáció volt” – közölte. Ráadásként hozzátette: “még sohasem látta, hogy így megcsúfolták volna a nemzetközi jogot”.

A Szkripa-história miatti kavarodás okán az USA-ból kiutasított 60 orosz diplomata ellentételezéséül Oroszország is kiutasított 60 amerikai diplomatát.

Amerikában a hírre borzalmas ajvékolásba kezdtek. Heather Nauert a külügy szóvivője teljesen érthetetlennek, és a hidegháborús időket idézőnek tartja a goromba orosz lépést.

Az orosz RT-csatorna száműzését az USA-ból pedig jogos önvédelemnek tartja. Mrs. Nauert további szigorú önvédelmi intézkedések megtételét is elképzelhetőnek tartja.

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Juliska szépen gyógyul – de ez nagyon rossz hír!” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Van egyáltalán az USA-ban ,a kies Albionban,vagy az Európai Únióban egyetlen normális politikus?!
    Inkább úgy hiszem,hogy alattomos maffiózók mindannyian,és teljesen függetlenek az emberi jogok,a nemzeti együttélés,a diplomáciai kapcsolatokat szabályzó jogoktól,emberi törvényektől!

  2. Angliát és az usát nagyon könnyen térdre lehetne kényszeríteni(de valamilyen oknál fogva az oroszoknak nem érdeke), egyszerűen csak meg kellene akadályozni, hogy nyersanyaghoz jussanak(főképp kőolajhoz) a közel -keletről és fél éven belül vége a két gazdaságnak.

    1. Az angolok ellátást Norvég olaj biztosítja. Az Usa lassan a legnagyobb olaj exportör. A német, Osztrák viszont orosz függő olaj és gázkérdésben is.

  3. Ahogy elnézem Mayré Rézy! fotóit a fenti címsoron,akkor az az érzésem,hogy Rézynek inkább egy jól őrzött elmegyógyintézetben a helye,mintsem a jobb sorsra érdemes Nagybritania miniszterelnöki székében!
    Szerintem alatta a me.-i bársonyszék piros bársonya már foszladozóban van,és erősen húgyszagú!

  4. Csaba!
    Igen,de ez ráillik az egész fenekestül felfordult Európára is!
    A nyersanyagokban bővelkedő Oroszországtól nem megvenni,hanem elorozni akarják a természeti kincseit,jó rablóhoz méltóan.Egyébként a Nyugati politikában soha ennyi csúszómászó, undorító,minden megvetésre érdemes féreg nem “szolgált” ,mint manapság!
    Ezek az emberiség,az emberi értelem megcsúfolói,paraziták képviselői,akik politikusok sosem voltak!

  5. Az, hogy ez a gátlástalan állítás igen távol áll az igazságtól, az minden józan ész szerint hamis.

    Erre mind az oroszoktól elvárható sikeres akarat hatásossága, mind az ugyanakkor minden érdekük ellen való ilyen megoldás hiteltelensége a bizonyíték.

    Ha a jellemzett anyagot használták volna, a halál azonnali, és hatásos lett volna. Ezért nem IS engedték a tényeket orosz vizsgálat tágya alá !

    Az eset időzítése, és körülményei inkább a nagy válságban – többszörösen, mint rendszer, másrészt az EU – ból való távolodás megrekedése, ellentmondásossága – lévő kapitalista rendszer kiemelkedően antagonisztikus állapotot jelentő angliai despotizmusmusa indokolta – szerintem, több véleményt osztva – ezt a rágalomhadjűratot, amit aztán a többi, hasonló rendszer minden gondolkodás nélkül tett magáévá !

    Amíg ilyen gyakorlat támogatásra alkalmas, az a válsághelyzet, mely eluralkodott a kapitalista világban tovább IS megoldásra nem kerül – erre semmi lehetőségük – a világ félelembe élhet !

  6. Szerintem ez a gátlástalan oroszelless hisztéria,nem más mint a hidegháboru forrósitására szolgált, másrészben meg az Európai országok, megtörését akarják elérni,belerángatni egy az Oroszország ellen tervezet háboruhoz . A Skripal ügy tehát csődöt mondott John Bull unokáinál, vagy mást fognak kitalálni, vagy a Juliskának “hirtelen” rosszabodni fog az álapota, és hirtelen jött szívroham miatt el fog hunyni, persze a “mérgezés”lesz a halál oka. Lavrov még mindig “PARTNERNEK” nevezi a nyugatot ?! Ezek után a nyilvánvaló oroszellenes hisztriűk után is ? A partnerek nem viselkednek ilyen primitiv és alpári módon,mint ahogy viselkednek. Keményeben is a sakára álhatna az ilyen viselkedésekkel szemben ! Ne ringassák magukat azorosz politikusok abban a hitben, hogy a nyugat megváltoztatja Oroszországgal szemben a komunikációját. Mindenki tudja jól,hogy mia célja a nyugatnak Oroszországgal szemben . Ezért már ideje lenne, hogy az Oroszok eljussanak a KEMÉMÉNYEB HANGNEMHEZ !

  7. UJJAB UJSÁGYRÓT ÖLTEK MEG, ezuttal a Franciaországbeli TOULOUSE-ban ! Egy ismeretlen tettes meglőtte,súlyosan megsebesitette a francia számüzetésben élő Azerbaajdzsáni ujságírót. Az ujságíró Toulous elővárosában élt. A lövöldözést nem élte túl a felesége. őt fejbe lőték, az incidens Toulose Colomiers-ben történt tájékoztatott a Reuters .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com