Tegnap délután Luganszkban tartott az EBESZ donbasszi szemlélődőinek főnöke Alexander Hug sajtótájékoztatót. Ezen kifejtette, hogy társulata az idei esztendő kezdete óta több mint tízezer alkalommal kapta tűzszünetsértésen Valcman Nyalókakirályovics latorhadát.
Hug vonattal utazott Luganszkba.
Az eseményt tegnap délután celebrálta. Így aztán, hogy az utóbbi 24 óra történéseit nem tudta belevenni megállapításaiba. Merthogy azok voltak szép számmal.
Tudjuk ezt be annak, hogy a valcmanisták a “Húsvéti Tűzszünet” kezdetére meg akarnak szabadulni gránátjavadalmaiktól. Hivatalosan ezt úgy mondják, hogy Donbassz frontjain a feszültség növekszik.
Az LNR ésa DNR szakaszon egyaránt. Megszokott már, hogy jobbára a DNR szenvedi az ordasdühöngést.
Ma főképp Dokucsajevszk. Tucatnyi lakóház, lakás lett rommálőve. A latortobzódásnak a DNR védelmi erőinek rohama vetett véget. Persze a rajtaütés is az ő hátukon csattant. Nekik kellett begyűjteni a féltucatnyi latorhulladékot. Szahanka, Kominternovo, Leninszkoje ismét…
Zajcevo temetőjét rommá aknavetőzték a valcmanisták. Na meg két lakóházat.
Persze Gorlovka sem úszta meg, de Jaszinovataja is hintve volt. Ahogyan Donyek-Észak is.
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide, ide, ide vagy ide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Tegnap délután Luganszkbantartott az EBESZ donbaszi szemlélődőinek főnöke Alexander Hug sajtótájékoztatót. Ezenkifejtette, hogy társulata az idei esztendő kezdete óta több mint tizezer alkalommal kapta tűzszünetsértésen Valcman Nyalókakirályovics hadát. HÁT szerintem ez bizony GYENGE VIGASZ a DONBASZIAKNAK és a LUGANSZKIAKNAK !! Ezt a számot a BŐRÜKÖN ÉRZIK a Luganszkiak, és a Donbasziak ! MÁR AKI TÚLÉLI ! Mr. Hug-ak, nem a két Népköztársaságiaknak kellene elmondani, ők tudnak róla,szerintem nem a statissztikára kiváncsiak, hanem arra, hogy mikor lesz vége. Hug”úrnak”nem a Luganszkiakat, illetve a Donbasziakat kellene erről “sajtóértkezleten tájékoztstnia” hanem azokat amelyek illetékesek lennének a megálitásra. De talán azért kerüliaz illetékesek tájékoztatását,mert NAGYON JÓL TUDJA, hogy vagy süket fülekre találna, vagy ha a világ nyilvánossága elé tárná, akko vagy kegyvesztett lenne, “nyugdijaznák,”vagy egyszerüen ELTENNÉK LÁB ALÓL, szerintem. Nem veszem védelmembe, megéri a pénzét !