“Az ellenforradalom a Tanácsköztársaság idején” bővebben

"/>

Az ellenforradalom a Tanácsköztársaság idején

AZ ELLENFORRADALOM SZERVEZKEDÉSE.
AZ ARADI ÉS A SZEGEDI ELLENKORMÁNY
Bár május első napjaiban a frontok közti egész területen sikerült helyreállítani a proletárhatalmat, az ellenforradalmi szervezkedések és a spontán lázadások napról napra kiújultak, főleg a Dunántúlon: Devecserben, Ligetfalván, Szombathelyen, Körmend környékén, Csornán. Többé-kevésbé folyamatossá vált a fővárosi rendőr- és katonatisztek, dzsentrik, Tisza-párti ügyvédek és főtisztviselők ellenforradalmi konspirációja, bár Korvin Ottó belügyi nyomozóosztálya szinte hétről hétre újabb összeesküvő központokat leplezett le.

A dunántúli ellenforradalomban lényeges szerepet játszott a klerikális befolyás, a gazdagparasztok és polgárosuló, állattenyésztő középparasztok magántulajdon-féltése, a néppárti és kisgazdapárti szervezetek titkos működése. Itt a hivatalnokréteg, a tisztikar sem vesztette el annyira befolyását, mint az Alföldön. Erre számított a bécsi emigráció Szmrecsányi-féle szélsőséges csoportja, mikor május 6-án Brucknál megkísérelte az átkelést a Lajtán. Az akcióban csupán 50 tiszt vett részt, ezeket a Vörös őrség már a hídról visszakergette. A brucki puccs némi feszültséget teremtett a bécsi ellenforradalmi emigráció táborában: miután tisztázódott, hogy a régi pártok „nagynevű” vezetőit, Apponyit, Andrássyt, Vázsonyit az antant mellőzi, a szélsőséges reakciós csoportok befolyása növekedett. Az antantmissziók Batthyány Tivadar vezetésével szerettek volna emigráns kormányt felállítani, Batthyány és Garami azonban inkább a politikai passzivitást választották, semhogy szövetkezzenek az említett szélsőséges reakciós csoportokkal. Az idő Bethlennek dolgozott: miután megértette, hogy az antantnak olyan kormány kell, amely vita nélkül teljesíti parancsait, csak ki kellett várnia, amíg a missziók a finnyás demokratáktól a készséges tisztek felé fordulnak.

A bécsi emigrációnál jelentéktelenebb volt az aradi kormány. Április végén, mikor a francia parancsnokságok még az egyesített intervenció terveit szőtték, de Lobit tábornok felszólította az Arad környéki nagybirtokosokat, hogy alakítsanak ellenkormányt, amely követi az előrenyomuló francia hadsereget. Miniszterelnöknek először Návay Lajost jelölték, majd az ő agyonlövetése után Károlyi Gyula gróf Arad megyei nagybirtokost, volt főispánt. Károlyi eddig nem játszott jelentősebb politikai szerepet, de rangja tekintélyt kölcsönzött neki; konzervatív gondolkodása mellett már az 1918. novemberi parasztforradalom a régi rend visszaállításának mindenre kész hívévé tette. A kormányt — amennyire a helyi adottságok engedték — igyekeztek úgy összeállítani, hogy a különböző polgári pártok képviselve legyenek benne. Radikális szabadkőművesek, függetlenségi párti politikusok, Tisza-párti megyei birtokosok mellett az előkelőséget Bornemisza Gyula volt főkonzul, külügyminiszter képviselte, a zsidó polgárságot Pálmai közjegyző, a franciákat pedig ügynökeik, Varjassy Lajos és a büntetett előéletű Bartha Ábel lókereskedő.

Bár a francia támadás elmaradt, az aradi kormány május 5-én megalakult. Bécsben nem vették komolyan, Budapesten még kevésbé, a románok pedig előnyösebbnek tartották, ha nincs olyan magyar kormány, amelyet meghívhatnak Párizsba asszisztálni a békeszerződés elkészítéséhez. A kormány ezért sietve Szegedre indult, de a román parancsnokság útközben letartóztatta, és vagy 2 hétig fogva tartotta a miniszterek egy részét. Mikor végül eljutottak Szegedre, egy ideig még személyi torzsalkodással voltak elfoglalva, de május 31-i proklamációjukkal megváltozott összetételben, mint szegedi kormány léptek a nyilvánosság elé.

A román parancsnokság a Böhm által kiküldött parlamenternek átnyújtotta a fegyverszüneti feltételeket, melyek szerint megállnak a Tisza vonalán, ha 9 hídfőt létesíthetnek a nyugati parton, ha a Vörös Hadsereget feloszlatják, átadják a teljes fegyverzetet és hadianyagot, nagy mennyiségű polgári járművet, vonatot stb., tehát a Tanácsköztársaság rovására pótolják a bukaresti béke alapján Vilmos császár és IV. Károly seregei által elrabolt román javakat. A feltételek elfogadhatatlanok voltak, Brownnal, aki közvetítés céljából még május 3-án Szolnokra utazott, a románok egyszerűen nem álltak szóba. Így a kapituláció felé hajlók kénytelenek voltak belátni, hogy érdemleges tárgyalásra tisztességes alapon nincs lehetőség.

Brown távozása után, május 12-én érkezett Budapestre az olasz misszió vezetőjének kinevezett Romanelli alezredes, és ettől kezdve mindvégig ő számított az antant budapesti fő képviselőjének, noha ilyesfajta megbízást sohasem kapott. Romanelli feladata főleg az volt, hogy hosszú távra kiépítse a magyarországi olasz befolyást, olyan külpolitikai meggondolások alapján, amelyek a 20-as években is érvényben voltak. A Tanácsköztársaságot átmeneti jellegűnek tartotta ugyan, de a májusi helyzetben egyedüli reális tárgyalópartnernek is.


Lenin-fiúk (1919)


Budapesten több ütőképes, forradalmi szellemű munkáskülönítményt állítottak fel. A legnevezetesebb a kommunista pártőrségből, matrózokból és tengerészekből alakult, mintegy 200 tagú Cserny-különítmény volt, a „Lenin-fiúk”, akik ellenforradalmi megmozdulások esetén rendszerint a karhatalmat szolgáltatták. A bőrruhás „terroristák” kétségkívül többet tettek az ellenforradalom megfékezésére, mint a Vörös Őrség, s ebben részük volt a tetteikről terjesztett rémhíreknek is. A valóságban bírói ítélet nélkül 12 embert végeztek ki összesen, köztük 3 ellenforradalmi szervezkedésben részt vevő csendőrtisztet, továbbá a román támadás kezdetén, amikor a burzsoázia soraiból túszokat szedtek, 3 ismert politikust — a két Hollán államtitkárt és Návay Lajos volt képviselőházi elnököt.

A KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELLENFORRADALOM

ANTANT IMPERIALISTÁK, EMIGRÁNS GRÓFOK,
JOBBOLDALI SZOCIÁLDEMOKRATÁK – A MAGYAR NÉP ELLEN

(Rákosi Mátyás védőbeszédéből 1935)
… Az ellenünk folytatott harc központja természetesen Bécs volt. A bécsi komité tagjai között 13 alapító tag volt. Felolvasom.
Elnök: Nem tartozik a vádhoz.
Rákosi: Tudniillik be akarom mutatni a szituációt és ebbe beállítani a vádpontokat. Csak azt akarom igazolni, hogy a magyar burzsoáziának, Bécsnek vagy Szegednek egy része rendkívül éles harcot kezdett ellenünk folytatni. Amint a hadjáratok folyamán az antant ellenállása fokozódott, úgy fokozódott ezeknek a Bécsben és Szegeden lévő magyar polgári politikusoknak ellenállása is, és április második felében a román támadással egyidejűleg már Bécsből leküldték Belgrádba Pallavicini őrgrófot és Gömbös vezérkari századost, hogy Franchet D’Esperayvel tárgyaljon a magyar köztársaság elleni közreműködésről. Itt természetesen Franchet D’Esperay igen szívélyesen fogadta őket. Ő volt akkor az egyesült szerb-cseh és román hadak vezére. A komité célja velünk szemben a bolsevizmus megdöntése Magyarországon, a „rend“, „béke” és „nyugalom” helyreállítása. Ezt a célt elsősorban az antantra támaszkodva, annak katonai segítségével kívánta elérni. A megszálló csapatokat francia katonákból szerették volna, azzal az indokolással, hogy a románok, csehek igen nagy árat követeltek és csak nehezen lehetett volna őket az ország kiürítésére bírni. Amint rájöttek, hogy francia csapatokat nem kaphatnak, megelégedtek cseh és román csapatokkal is. Ez a gondolat sem ment simán, mert voltak, akik a románokkal szemben nagy averzióval viseltettek.

Ez az álláspont azonban hamar megváltozott, ahogy belátták, hogy a proletárdiktatúra tartós, és polgári erőkkel sem belföldről, sem külföldről nem tudják megdönteni. Akkor lemondtak erről az álláspontról és minden néven nevezendő eszközt felhasználtak ellenünk, többek között természetesen az ellenforradalmak szervezését is. Úgy, hogy amikor mi május 30-án megindítottuk a csehek ellen az általános offenzívát, akkor június 1-én kitört a déli vasutasok sztrájkja. Ezeket a sztrájkokat, mint általában a vád tárgyává tett dunántúli ellenforradalmakat Bécsben egy bizottság szervezte. Lehár ezredes, Szmrecsányi, Sigray gr. és Beniczky Ödön néha igen könnyelműen is szerveztek ellenforradalmakat, mert egy helyen azt látjuk, hogy Bethlen és Gratz Gusztáv még időszerűtlennek tartották a fegyveres felkelést, ámbár a Dunántúlon megszervezték már az ellenforradalmat, a technikai előkészületek hiányosak voltak. Szóval ezeket az ellenforradalmakat, amelyek ellen nekünk harcolni kellett, a bécsi ellenforradalmi komité szervezte. De nemcsak az ellenforradalmakat szervezték, hanem, mint leírja Gratz, összeköttetésbe léptek a vörös hadsereg egyes hazaáruló vezetőivel és a mindjobban kialakult fehér kémszervezet minden fontosabb parancs, térkép stb. másolatát megküldte a komáénak.

Ezeket a parancsokat, térképeket és egyéb fontos katonai titkokat a komité, minden további nélkül átküldötte azután a szerbeknek, franciáknak és cseheknek. Erről a következőket olvassuk egy helyen: „Pallavicini Alfonz július 16-án találkozott Bethlennel egy magánlakásban s közölte vele a szegedi Károlyi Gyula kormányának összes megbízásait.” A bécsi komité egy tagja a magyar vörös hadsereg haditervét átadta Pallavicininak, aki kérté, hogy pecsételjék le, nehogy a szerbek elvegyék tőle, azt több fontos okmánnyal együtt egy angol kurir lepecsételte és Pallavicini, mint angol kurir kapott megbízást arra, hogy megérkezése után megmutassa az egész haditervet az angol tábornagynak. Megérkezve Szegedre, a vörös hadsereg haditervét az angol parancsnoknak bemutatta. Szóval két nappal a támadás előtt elvitték a haditervet az angoloknak, akik természetesen továbbadták a szerbeknek, románoknak.

Tisztán látható, hogy az ellenforradalmak, valamint a vörös hadsereget ért vereségek közvetlen összefüggésben állanak ezekkel az ellenforradalmi dolgokkal. A szegedi kormány minisztertanácsi jegyzőkönyve szakadatlanul foglalkozik ezekkel, hogy hol csináltak ellenforradalmat, ki szervezte, képviselőik voltak a románoknál, cseheknél, akik mind azt a munkát végezték, hogy a proletárdiktatúra hadseregének előrenyomulását meggátolják.

… Mozgósították azonkívül a magyar szoc.-dem. pártot is a proletárdiktatúra ellen, és ez a magyar proletárdiktatúrának egyik legszomorúbb fejezete. Aki átnézte azokat a vallomásokat, amelyeket a szoc.-dem. népbiztosok saját működésükről, a népbiztosi per. folyamán adtak, csak pirulhat.
Elnök: Figyelmeztetem utoljára, hogy ne ezekről a dolgokról beszéljen, hanem ami a vád tárgyává van téve.
Rákosi: Azt akarom megmutatni, elnök úr, hogy mi a szituáció és ebbe beleágyazom a magam működését.
Elnök: Tessék csak a vádhoz szólni.
Rákosi: Röviden csak azt akarom mondani, hogy maga a szoc.-dem. párt is azon törte a fejét, hogy likvidálja a proletárdiktatúrát. Május 2-ra már rámutattam. Böhm könyvében két ízben fordul elő az, hogy összehívta a szociáldemokrata vezetőséget annak megtárgyalására, hogy hogyan lehetne a proletárdiktatúrát, illetve a kommunistákat fegyveresen eltávolítani. Szóval nemcsak az antant, nemcsak a bécsi komité és a szegedi kormány, hanem a magyar szoc.-dem. párt is ezen törte a fejét. Természetes, hogy ilyen szituáció mellett nem lehetett erélyesen folytatni a háborút, mert a blokád is éreztette a hatását, közben jöttek az ellenforradalmak és mindezeknek hatása alatt a csehek elleni hadjárat megtorpant, nem tudtuk eléggé folytatni.

SaLa

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Az ellenforradalom a Tanácsköztársaság idején” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. HALLGATTASS-ÉK MEG A MÁSIK FÉL IS!
    Én Káint megölöm!…”
    https://www.youtube.com/watch?time_continue=11&v=xkGR-glzZX0
    Sajó Sándor költő Született Ipolyságon 1868. november 13-n. Megh. 1933 febr.01. Bp. Új Ábel Anyám Kegyelmed özvegyasszony És szűken van a kenyerünk Azért én, lássa nem panaszlom, Hogy Káin együtt él velünk; Kegyelmed gyermekül fogadta, Bár nem Kegyelmed szülte őt: Legyen testvér az istenadta, Ha ős Törzsünkkel összenőtt. De kikesergem a világba: Jó szívem hozzá mind hiába, És velünk él bár egy kenyéren, Nekem a Káin nem testvérem! Anyám! E Káin csúf szokásból Minden dolgomba belegázol. Játékban, utcán, kint a páston E Káin sose fogja pártom; A taligánkat sose húzza Mikor megtolná, visszahúzza, Zsebemből kicseni a gombot,- Tarisznyámból a kenyeret, Amit én gyűjtve összehordok. Ő széjjelszórja, s kinevet; Más kedvét ellenemre szítja, Utcák kutyáit rám uszítja. S örül, ha folyni látja vérem,- Anyám! Nekem e Káin nem Testvérem! Anyám! Én Káint bepanaszlom… Kegyelmed gyönge, beteg asszony, S míg betegen nyög itt az ágyon, Ő miért fütyül kint vidámon? Ha házunk őnéki is háza, Idegenek közt miért gyalázza? Ha idegen a lelke tőlünk, Anyám! Káinnal miért Vesződjünk? Nem vagyunk senki kapcarongya, Én nem leszek Káin bolondja-, Anyám! Nekem már forr a vérem; Anyám, így élni nem öröm… Én Káint többé nem panaszlom, De ezt így nem bírom sokáig, S ha Káin jobbá most se válik, Akkor az Isten irgalmazzon,- Bevégzem vele nagy pöröm: Anyám! Én Káint megölöm!…
    ÉBREDJ MAGYAR! felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy ébren alvó állapotban van.bejegyzéseimnek – az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek .
    Wass Albert páratlan! Ő az író-költő fejedelem, s a legnagyobb magyar a XX.században…
    WASS ALBERT: ÉBREDJ MAGYAR!
    Nemzetemet dúlta már tatár, harácsolta török, uralkodott fölötte osztrák,
    Lopta oláh, rabolta cseh. Minden szomszédja irigyelte mégis,
    mert keserű sorsa istenfélőnemzetté kovácsolta.
    Becsület, tisztesség, emberszeretet példaképe volt egy céda Európa közepén!
    Mivé lett most? Koldussá vált felszabadult honában, züllött idegen eszmék napszámosa! Megtagadva dicső őseit, idegen rongyokba öltözve
    árulja magát minden utcasarkon dollárért, frankért, márkáért, amit idegen gazdái odalöknek neki! Hát magyar földön már nem maradt magyar, ki ráncba szedné ezt az ősi portán tobzódó sok-száz idegent? Ébredj magyar! Termőfölded másoknak terem!
    Gonosz irányba sodor ez a megveszekedett új történelem!
    (MAGYAROK VASÁRNAPJA, 1995. OKTÓBER 1.)
    2 SZ. VÁLTOZAT
    Országodon kufárok osztozódnak,
    rabtartóid leszármazottjai
    s kik raboltak, öltek, véredet vették,
    ma mástól rabolt palotákban élnek.
    Szétterelnének száz apróka pártba,
    hogy szavazatod feldarabolódjon,
    s egy kissebbség felzárkózva keményen,
    uralkodhasson a többség felett.
    Gyermekeid lelkéből már kiöltek
    tisztességet, Istent, Hazát.
    Volt kínzólegények demokráciára
    tanítják ma az unokát.
    Szabadságról rikácsol a lopó,
    a fosztogató igazságról fecseg,
    s aki kifosztott, ma igazságról kesereg

    https://www.youtube.com/watch?time_continue=11&v=xkGR-glzZX0

    de előtte megemlítem:
    „…Dalszöveg
    Ébredj, magyar! Az ősi föld veszélyben:
    Elvész a fajtánk, hogyha nem merünk!
    Vélünk az Isten száz csatán keresztül:
    Nem veszhetünk el, csak mi győzhetünk!
    Rabokká váltunk ősapáink földjén,
    De már a hajnal jön, hasadni kezd!
    Ha összefog most magyar a magyarral,
    Győzelemre visz majd a nyilaskereszt,
    Szálasi Ferenc!

    Akkor nézünk vissza a rég múltba:
    Az Aranybulla 1222. évi formája ugyanakkor korántsem tekinthető véglegesnek: kilenc esztendővel később, fokozott egyházi nyomásra II. András az oklevél megújítására kényszerült, komoly kiváltságokat adományozva az új változatban a klerikusoknak (pl. haszon a sókereskedelemből). Az Aranybullát IV. Béla király is …
    innen: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1222_aprilis_24_ii_andras_kiadja_az_aranybullat_fehervaron
    eredeti cikkely:
    http://aranybulla.hupont.hu/

    innen: XXIV. pont:

    Amit az egyházi törvény rendelt, de a pápa csak érintett II. Endre előtt: a világi nemesség törvénybe tétette:

    „Kamaraispánok, pénzváltók, só-tisztek és vámosok nemesek legyenek, zsidók és szerecsenek ne lehessenek”. – Ezzel e jövedelmező hivatalokat magának követelte a nemesség.
    innen: http://www.nobilitas.sk/HTML%20Nobilitas/HU/HTML%20Nobilitas/Legislativa%20hu/HU%20hu/1222%20Aranybulla%20hu.pdf

    Pénzverő kamaraispányok, sótisztek, vámosok országunk nemesei legyenek.
    1
    §.
    Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
    Sajnos ma ők uralkodnak felettünk 2018-ban! Én a fenti 3 oldalt egy mondatban tömörítettem –„ …HA NEM ÖLÖD MEG HALÁLOS ELLENSÉGEDET – AKKOR AZ ÖL – PUSZTÍT EL TÉGED!…”
    UGYE ÉRTED?
    László Dittrich írja:
    Így választások előtt, megértetem mit jelent ez:
    „ népszuverenitást választott képviselői útján”
    Na látod ezért írtam én – hogy „…soha többet nem választom meg hóhéraimat…”
    Ezt is leírtam – ne hidd el – nem mai keletű és nem is 1222- tól ha nem nagyon távoli rég múltba nyúlik vissza ez az élet halálharc a zsidó és a magyar között – most nem írom le azt a tudást mert nem veszed komolyan – kinevetnél!
    Küldöm ma én id. Kiss László minden embernek 2018. március 25.-én
    utószó:
    László Kiss
    2017. március 24. •
    Olvastam szörnyűségeket , de azok regényben voltak és az író fantáziája fogalmazta meg – de amit ma olvastam végkép nálam meg tette a hatását – zsidó – izraelita vallásúra többet már nem tudok semmiféle bizalommal nézni – olvassátok el – idézem a végét – mert megnéztem a végét – de elolvasni egyben nem tudtam – majd később!
    “…Az 590 feltárt gyilkosság megbízóinak és végrehajtóinak neve mellett elvétve szerepel, hogy római katolikus, evangélikus. De legtöbbször az, hogy izraelita vallású.
    Ilyen volt tehát a patkányforradalmárok 133 napos vérgőzös dáridója Magyarországon, 1919-ben….”
    innen: https://www.facebook.com/ibolya.bors.9/posts/1103187166495607?notif_id=1521926608476074&notif_t=story_reshare&ref=notif

    1. Ilyen irgalmatlan sok hivatkozással teletűzdelt kommenteket a rendszer automatikusan parkoltatja. Aztán vagy észreveszem, vagy nem! Ha nem veszem észre időben, átrakja a szemét kategóriába, ahová meg óránként százával dőlnek a spamok. Annak ürítésekor meg már biztos nem veszem észre.

      1. Kedves admin köszönöm, hogy meghagytad – a linkek nélkül értelmetlen lett volna írásom – a jövőben tartózkodni fogok a soklink bemásolásától írásaimban! Tisztelettel id. Kiss László

    2. Az első világháborúban az urak – a “patkánytartók”- 20 millió “patkány” azaz dolgozó proletár népirtásáért felelősek. Egy ember megölése is bűn, de az urak meg sem álltak 20 000 000 dolgozó meggyilkolásáig. A “patkányforradalmárok” megelégelték, hogy elpusztítsák a “patkányurak”, ez van. Ez csak a “patkánytartó” urak és híveik nem értik. Vajon miért? Mert hasznot hajtott a vérengzés az uraknak. Mi haszna volt a dolgozóknak a háborúból? Éhezés, halál, nyomor volt a dolgozók sorsa. Ez lenne a jó a népnek? Az urak -nem az úriemberek-, a gazdagok a dolgozók kárárra gazdagodnak. Egyszerűen szólva lopnak, a törvényes kizsákmányolás útján. Érhető, ha ez nem tetszik az uraknak, ilyen tolvaj az erkölcsük. De ehhez még 20 millió dolgozó szolgát, a népet gyilkolják? Ehhez kell a polgári erkölcs, az úri erkölcs.

      1. Kedves SaLa!
        MAJDNEM 70 ÉVESNEK KELLET LENNEM, HOGY RÁDÖBBENJEK, KI AZ OKOZÓJA AZ ÖSSZES BORZALOMNAK – ELŐSZÖR ELHITET ÉRZELMEKRE UTALVA, MAJD ÖSSZEUGRASZT JÓ EMBEREKET – ŐK GOJNAK MONDJÁK – ÉS TUDD EDDIG MIGRÁNS BEÖZÖNLÉST TÁMOGATTÁK – DE MÁR ÉSZREVEHETŐ A MIGRÁNS ELLENESSÉGE – MONDVÁN MÁR ELEGEN VANNAK A MIGRÁNSOK – HOGY KIPROVOKÁLJA A POLGÁRHÁBORÚKAT – VAGY A HELYI HÁBORÚK VILÁG MÉRETŰ kiterjesztését PUSZTÍTÁSÁT!
        Bocsánatot kérek a nagy betűkért de világé kell ordítani aljasságát – embertelenségét népek irtását – amiért csak ő egyedül felelős! És ne hidd tudd, minden izmus . ista – pista ….stb.stb.stb. belőle fakad ! Tisztelettel id. Kiss László

      2. A cári seregek Krakkónál áttörve az osztrák-magyar védelmet, betörnek Magyarországra. Ettől kezdve egyenes útjuk nyílt volna Budapestre, amit a Monarchia fegyverletétele követett volna. Hogy ez nem történt meg, az nagyrészt a 10. lovashadosztálynak, közülük is a soproni legényekből álló Nádasdy huszároknak volt köszönhető – ez volt a limanowai (magyarosan limanovai) csata.
        Ne feledjük, a technika bármennyire is meghaladta ezt a harcmodort, elit egységről van szó, amelynél a legendás összetartás talán még a kiváló és alapos kiképzésnél is nagyobb erőt adott: a tiszt apa volt, a legény fiú, a bajtárs testvér, a ló bajtárs.
        Hihetetlen lendületük magával ragadta a reményt vesztett társaikat is a lövészárkokból, általános támadás bontakozott ki. Puskatussal, bottal és ököllel, de olyan elszántan és vad dühvel, mintha nem is e világról származnának. A rajongásig szeretett és tisztelt Muhr Ottmár, akit a legények csak Muhr bácsinak szólítottak, halálos sebet kapott.

        Tévedsz SALa!
        A háború nem az urak és munkások között folyt, hanem nemzetek között! A nemzet teste és urai egy oldalon vállvetve harcoltak! Miközben a nemzetek legjobbjai a frontokon véreztek el a söpredék a hátországban felforgató eszméket terjesztett!

  2. Ne is mondjátok, tudom én, hogy csupa kis háború az élet,…. meg azt is tudom hogy béké-
    ben is öl az ÉRDEK!!! Nos, itt a lényeg! Nem arról beszélni a médiában és a mindennapok-
    ban hogy miért kellett az 1. világháborúban 20 millió ártatatlan embernek meghalni, s halálu-
    kért senkit sem felelősségre vonni, hanem arról hogy 133 napig élt és alkotott a Tanácsköztár-
    saság vezetése, akik főúri és főpapi birtokokat sajátítottak ki, gyárakat államosítottak, kasté-
    lyokba költöztettek egyszerű embereket, …” embernek nézték, azt is aki pőre.”.
    ……..Összefogott minden érdekelt fél ( a mai uralkodó osztály jogelődjei ) hogy tűzzel-vassal
    kiirtsák még a forradalmi hangulat ” írmagját ” is. A belső árulás a külső főúri világ pénzü-
    gyi támogatásával együtt megtette hatását. Az akkori uralkodó osztály ( akárcsak a maiak )
    két politikai-eszmei kártyával játszottak: a vallási ellentétek és indulatokkal , valamint a sok-
    szor felhasznált , nacionalizmussal! A rendszerváltás óta, újra ezek a fő ideológiák, különö-
    sen 2010-től !! Vigyázzunk, mert erkölcsi romlásra hivatkoznak azok, akik maguk a romlottak!
    A szeretetet hirdetik azok, akiket Jézus korbáccsal zavarna ki a templomokból! Békességről
    beszélnek azok, akik – a fenti két eszmeiséggel- békétlenséget szítanak! Ökonomizmusról
    papolnak, s új ” vallásokat ” alapítanak, csak a MAGÁNTULAJDON SZENTSÉGÉRE! amely ne-
    kik a közös nevező. ….A boldogok a lelki szegények eszmét hirdetik, de ők dúskálnak a földi
    javakban ! …. Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyország-
    ba! De ők mégis a földi gazdagságot választották. … Vagyis, minden szintről nagy az ámítás!
    Így volt ez a fehérterror idején is , s hasonlóan van napjainkban is, de még burkoltabban!!!
    Nyitott szemmel kell járnunk: s ahogyan az Illés együttes énekelte 1965-ben : Láss, ne csak
    nézz!! Ez ma aktuálisabb mint abban az időben, mert akkor egy ” hangos kisebbség életérzé-
    sét tolmácsolták, manapság pedig a ” csendes többség” életérzését JELENTI !!! A mai a na-
    gyobb megoldandó problémakör. Csak közös erővel, összefogással : tudjuk megoldani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com