“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Az Oroszország ellen szervezkedő-fenekedő Nyugati Szent Szövetség egyik oszlopának számító Gallia elnöke nem érte be levélbeli gratulációval az újjáválasztott orosz elnökhöz. Macron telefonon is fölhívta a MEGDÖBBENTŐEN MAGAS RÉSZVÉTEL MELLETT IGEN NAGY FÖLÉNNYEL NYERŐ Vlagyimir Putyint. Hízelgett neki előbb egy sort, majd szíriai elképzelései felől faggatta.

Oroszország bővíteni fogja erőit Szíriában abban az esetben, hogy a terrorizmus ismét eléri a kritikus méretet, mondta hétfőn a Föderációs Tanács Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke, Konsztantyin Koszacsjov.

Afrin szerencsétlen és balsorsú kurdjai ígéretekkel halmozzák el Törökországot. Ugyanakkor Ankara csapatai visszavonását jelentette be, de határidő nélkül.

Közben az általuk támogatott “szabad szírek” vad fosztogatásba kezdtek. Visznek minden értéket.

Kelet – Ghoutában minden a szír hadsereg elgondolásai szerint alakul. Zajlik a nagyüzemi latorirtás. A martalócok egyéb eszközeik már jószerével elfogyván, a régi technikához-taktikához folyamodnak. Öngyilkos merényletekben látnak még reményt.

Az alábbi video a tegnapi, elnöki vizitről Ghoutában:

Az észak-kelet-szíriai Kamyshli város környékének délkeleti részén lévő kalifátusista martalócvezérek egy csoportját evakuálta az USA által vezetett nemzetközi koalíció helikopteres akcióban.

SANA szíriai nemzeti ügynökség szerint három helikopter szállt le Kamyshli külvárosában, négy iraki származású zsiványvezért vett fel, és ismeretlen irányba elrepültek.

Tegnap a libanoni határtérségben a Qualamun-hegységben a martalócok lelőtték – állításuk szerint-a szír légierő egy MiG-24 típusú gépét.

Szír hírforrások szerint ilyen típusú gépe nincs a szír légierőnek. Van viszont MiG-29. Olyasmiről lehet szó.

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com