
Korábban már fehívtuk a figyelmet arra a lehetőségre, hogy a DAIS (Iszlám Állam, DAESH, ISIS stb.) fenyegetni fogja a T2 szivattyúállomást és al-Búkamált (Abú Kamált) Deír ez-Zór kormányzóságban. Szintén felvetettük: az egyik nagyhatalmi cselekvőnek (mely teljesen jogtalanul szállta meg Szíria egyes részeit) érdekében állhat, hogy a DAIS a jövőben megszerezzen néhány stratégiai szempontból jelentős területet, amiket később a „jó” „nem-terroristák” segítségével (új zászló, új név alá szervezett beduin kliensekkel) „felszabadítanak”.
A hírek szerint a hadsereg (SAA) térségben tartózkodó egységei és a szövetséges paramilitáris erők 2018 kezdete óta kétségkívül a legrosszabb pillanataikat élték át a március 17-ről 18-ra virradó éjszakán, amikor a DAIS erőteljes támadást indított először a T-2 szivattyúállomásnál lévő katonai repülőtér ellen, majd valamivel később az al-Majadín–al-Búkamal (al-Mayadeen–Abu Kamal) vonalon. Az offenzíva, ami korántsem az első próbálkozás, a DAIS Eufrátesztől nyugatra eső, elméletileg körülzárt területéről indult, ahol az eddigi becslések szerint mintegy kétszáz felfegyverzett harcos tartózkodik. Azonban a mostani véres harcok után ez a szám inkább az ezer felé tendálhat. A halottak száma már közel járhat a kétszázhoz (mindkét oldalról összesen) de a DAIS vagy a zászlaja alatt támadók képtelenek voltak megszerezni bármilyen kulcspozíciót.

(A térkép még tavaly decemberi állapotokat tükröz.)
A terroristák egy máig ki nem takarított fészke éppen az Egyesült Államok által megszállt at-Tanf és a kormányerők védelme alatt álló Eufrátesz menti települések között van. A napokban lezuhant amerikai HH-60 Pawe Hawk helikopter az iraki al-Anbár kormányzóságban csattant a homokba, közel a DAIS Eufrátesz keleti partján uralt szíriai területeihez, de az iraki al-Kaimhoz is. Vajon mit keresett ott? Csak nem olyasmit, amihez korábban állítólag már többször használt helikoptert a környéken (kapcsolatfelvétel a DAIS tagjaival)?
(Fergeteg)
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
