74 éve történt

A Németek megszállták a Horthy Magyarországot 1944. március 19-én

A második világháborúban Magyarország őszveszteség: 830–950 000, Katonaveszteség: 340–360 000. Szovjetunióban a magyarok által elkövetett gyilkosságok elérik a 100 000 főt. 1944-ben összesen hozzávetőleg 500 ezer magyar illetőségű zsidót deportáltak, közülük 360 ezer a gázkamrák és a kényszermunka áldozata lett. Az 1941. évi első galíciai deportálás, az újvidéki razzia, a munkaszolgálat és a nyilas vérengzés következtében további 50–100 ezer fő vesztette életét. A magyar zsidó áldozatok száma 410–460 ezer fő.

A magyarok így 1 000 000 áldozatot köszönhetnek Horthy háborús bűnös népirtónak.

1945. január 23-án hosszú szerelvény futott ki a Fertőbozi vasútállomásról. Az osztrák határ felé tartó vonat a Magyar Nemzeti Bank csaknem 30 tonna aranykészletén kívül a nyilas kormány kezére került nagy összegű magyar devizatartalékot, becses közgyűjteményi értékeket, így többek között Mátyás király korvináit, továbbá a magyar zsidóktól elrekvirált értékeket vitt a Harmadik Birodalom területére, Szálasi Ferenc, a hatalmát ekkor már csak alig néhány dunántúli megyére kiterjesztő hungarista rezsim „nemzetvezetőjének” utasítására.

A második világháborúban a nemzeti vagyont ért károk összességében 1944–1945-ben mintegy 22 milliárd (1938-as vásárlóerejű) pengő tettek ki, ez az 1938. évi nemzeti jövedelem több mint ötszöröse, a nemzeti vagyon kb. 40%-a.

A veszteségek nagyjából negyedét 1944 végén az országból elmenekülő nyilasok és németek okozták, amikor a használhatónak tűnő gyárakat leszerelték, és egyéb értékek társaságában elvitték vagy megrongálták.
A magyar ipar jelentős részben már megszállás előtt is Németországnak termelt, amiért a magyar állam lényegében nem kapott ellenszolgáltatást Németországtól, így a Német Birodalom rendezetlen tartozása Magyarország irányába 1944 elején már elérte az egymilliárd birodalmi márkát, vagyis kétmilliárd pengőt.

1944 áprilisától a magyar állam teljes havi kiadásának több mint a felét a németek kapták meg, ami formálisan a megszálló csapatok kiadásaira ment el. A magyar állam március és október között összesen 1,2 milliárd pengőt fizetett ki Németországnak, a továbbra sem kifizetett áruszállítás révén pedig a németek adóssága megduplázódott, 4 milliárd pengőre emelkedett októberre. A magyar állam a tervek szerint a megnövekedett kiadások finanszírozását az elkobzott zsidó vagyonból kívánta finanszírozni, ami becslések szerint a nemzeti vagyon 20-25 százalékát, vagyis mintegy 20-25 milliárd pengőt tett ki. További forrást jelentett a bankjegyforgalom és az államadósság emelése, ami 1944 második felére az infláció növekedéséhez vezetett.

A nyilas rendvédelem speciális testülete, a Nemzeti Számonkérő Szervezet elsősorban a politikai foglyokkal, ellenállókkal foglalkozott. A Budapesti rendőr-főkapitányság Hain Péter vezette Politikai Rendészeti Osztálya (az ún. „magyar Gestapo” utódszervezete) katonaszökevényekre, bujkáló zsidókra vadászott és százakat hurcolt svábhegyi főhadiszállására. A legtöbb embert mégis az ún. nyilas pártszolgálat és a fegyveres nemzetszolgálat területi alapon felállított csoportjai kínozták és gyilkolták meg. Legénységük túlnyomórészt a nyilasokhoz 1944-ben csatlakozott kisegzisztenciákból, munkásokból, kispolgárokból verbuválódott.

Töredék – Radnóti Miklós
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Az elkövetők túlnyomó része nem egy népirtó, világnézeti háború katonájaként húzta fel a nyilas karszalagot, hanem a rablás, a mások feletti korlátlan hatalom igézetében csatlakozott a milíciákhoz. Addig a társadalom peremén vagy a Horthy-világ félfeudális, merev rendszerének alsó rétegeiben, a kitörés esélye nélkül éltek. Szálasi hatalomátvételével hirtelen ledőltek az addigi korlátok: fegyvert, hatalmat kaptak, élet és halál urai lettek. A brutális hatalomgyakorlás és az elfojtott, torz vágyak kiélésének tipikus példája a tömeges nemi erőszak.

A fővárosi nyilas terror zsidó áldozatainak száma 5 és 8 ezer közé tehető.

Hazánk 1944 március 19-én, a második világháború egyik legpusztítóbb évében német megszállás alá került, szuverenitását elveszítve. Az esemény megváltoztatta az addigi magyar politikát, felborította a Horthy Miklós neve által fémjelzett korábbi törekvéseket.

De hogyan is zajlott, milyen előzmények után ez a bizonyos fordulat?

Magyarország 1941 június 27 -én lépett a második világháborúba, amikor a náci Németország már lerohanta és meghódította Lengyelországot, Dániát, Norvégiát, Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot, Franciaországot illetve Görögországot és javában harcolt a Szovjetunió ellen is. Hadba lépésünket élénk vita előzte meg a parlamentben: egyik oldalon Bárdossy László miniszterelnök hívei álltak, akik az 1940 november 20-án általunk aláírt Háromhatalmi Egyezményre hivatkoztak (és az ebből eredő szövetségesi kötelezettségeinkre), illetve a románokra, akik már eldöntötték két komplett hadseregük kiküldését is a keleti frontra. A másik oldalon a fegyveres semlegességet pártoló képviselők érveltek a harcoktól való távolmaradás mellett. Végül a háborús párt győzött, amiben jelentős szerepe volt annak, hogy 1941 június 26-án, német gépek lebombázták Kassát.

Magyar katonai részvétel a háborúban

Hazánk a Kárpát-csoport 40 ezres haderejét, mintegy 5 dandárt küldött 1941 nyarán a szovjet frontra, Szombathelyi Ferenc tábornok vezetésével. Közben 1941 végén a németek nagy vereséget szenvedtek Moszkva alatt és Horthy Miklós kormányzóban felmerült, hogy a németek esetleg el is veszíthetik a háborút. Óvatosabb „német-barátságának” volt jele, hogy 1942 március 7-én a köztudottan nyugatbarát és náci ellenes Kállay Miklóst nevezte ki miniszterelnöknek.

Az új kormányfő persze azonnal titkos tárgyalásokat is kezdett a szövetségesekkel (nyilván Horthy tudtával és támogatásával.) A titkos diplomáciai megbeszélések semleges országokban, Svájcban, Törökországban és Svédországban zajlottak. (Ezt a furcsa, kettős politikát nevezték később „Kállay-féle hintapolitikának”, vagy „Kállay-kettősnek”.) Közben a mit sem sejtő Hitler, Joachim von Ribbentrop és Wilhelm Keitel tábornagy Budapestre küldésével arra kérte a magyar hadsereget, hogy nagy erőkkel – egy kibővített, komplett hadsereggel – vegyen részt az 1942 nyarán induló Kék hadműveletben (Fall Blau), melynek legfőbb célja a Volga-partvonalának, Sztálingrád városának és a Kaukázus vidékének megszerzése volt.

A magyarok vállalták a Kék hadműveletben való katonai részvételt és a szovjet hadszíntérre küldték Jány Gusztáv vezetésével a II. magyar hadsereget. A 200 ezres sereg azonban hiányos felszereléssel volt kénytelen biztosítani a Don folyó 200 km –es (számunkra túl hosszú) partvonalát, a mélységi védekezés lehetősége nélkül. Amikor a románok megfutamodása miatt átszakadt Sztálingrád felett és alatt a front és novemberben megkezdődött a város bekerítése, a magyar csapatok még mindig nem kaptak megfelelő utánpótlást és páncéltörő fegyvereket. Végül a szovjet ellentámadás elsöpörte a németeket, felmorzsolta a sztálingrádi erőket és 1943 január 12-én szabályosan legázolta a magyar erőket Voronyezs alatt. A 2. magyar hadsereg szinte megsemmisült, 120 ezer emberét vesztette el a doni katasztrófában.

A német megszállás előzményei

A vereség újabb lendületet adott a nyugattal már 1943 márciusa óta titkon tárgyalásokat folytató Kállay-kormánynak a megbeszélések felgyorsításához. Ugyanakkor 1943 őszén két nagyon fontos változás is történt a világpolitikában, melyek alapjaiban írták át a magyar kormány átállási lehetőségeit. Egyrészt 1943. szeptember 8-án a Pietro Badoglio vezette olasz kormány Mussolinit megkerülve bejelentette, hogy Olaszország leteszi a fegyvert, másrészt 1943 novemberében a teheráni konferencia (Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével) eldöntötte, hogy a megnyitandó második front Észak-Franciaországban lesz (nem pedig a Balkánon, mint az első világháborúban). Mindkét esemény súlyos következményekkel járt ránk nézve. Először is az olasz átállási kísérlet (mely egyébként meghiúsult) a többi németszövetségesre irányította Hitler figyelmét (nehogy azok is átállásra készüljenek). Az Abwehr utódjaként működő RSHA hírszerző osztálya pedig kiderítette, hogy a magyar kormány igenis éppen erre készül, azaz az olaszokhoz hasonlóan az átállását készíti elő. A Führer ekkor határozta el, hogy ezt mindenképpen meg kell akadályoznia. Ehhez pedig a leghatásosabb eszköz Magyarország mielőbbi katonai megszállás volt.

A teheráni konferencia szintén lényeges változásokat hozott a magyarokra nézve: az angol-amerikai kormányzat ugyanis a tárgyalásokat követően közölte Kállay diplomatáival, hogy a továbbiakban már Sztálinnal kell tárgyalniuk az esetleges magyar átállásról (hiszen Kelet-Európát a szovjet csapatok hadműveleti területének nyilvánították). Ezen a ponton a Kállay-diplomácia megtorpant és bizonytalanná vált a folytatást illetően.

A német katonai vezetés 1943 szeptember 30-án dolgozta ki, Margarethe hadművelet néven Magyarország katonai megszállásának haditervét. A konkrét végrehajtásra azonban csak 5 hónappal később, 1944 március 19-én került sor.

A megszállás (1944 március 19.)

A német bevonulás előtt a III. Birodalom titokban előkészítette a hatalomváltást Budapesten: hazánkba utazott például a későbbi helytartónak kinevezett Edmund Veesenmayer SS vezérőrnagy és tárgyalni kezdett ellenzéki, szélsőjobbos politikusokkal (nyilasokkal). Ugyancsak a német megszállás előkészítését szolgálta, hogy Dietrich von Jagow budapesti német követ 1944 március 15-én az ausztriai Klessheimbe invitálta Horthyt egy Hitlerrel való találkozóra. (Ez volt egyébként kettejük között az ötödik személyes megbeszélés.) A magyar kormányzó március 18-án érkezett a Salzburg közelében fekvő kastélyba. Meghívása arra utal, hogy a Führer tartott Horthy esetleges ellenkezésétől a német megszállást illetően, ami jelentősen megnehezítette volna a hadművelet végrehajtását. (Egy németeket feltartóztatni akaró magyar hadsereg, mely akár fegyveresen is szembeszáll a Wehrmachttal, többszörös katonai haderő bevetését igényelte volna. Ám a németek nem akartak erre a célra értékes csapatokat elvonni a frontvonalakról.) Horthy kiérkezésekor azonnal szembesült, hogy míg ő Klessheimben tartózkodik, hazáját megszállják a németek.

A megszállás, mint katonai akció négy irányból indult, Maximilian von Weichs és Friedrich Foertsch tábornokok vezetésével. Mintegy 50 ezer német katonát vetettek be, (ami a feladathoz képest csekély erőnek számított), mégpedig baráti vagy legalábbis közömbös fogadtatásra számítva. A magyar hadsereg pedig valóban tétlen maradt (egy-két későn értesített alakulatot leszámítva), mivel Szombathelyi tábornok erre adott utasítást a teljes magyar honvédség számára. Közben Horthy aznap, március 19-én koronatanácsi ülést hívott össze, melyen tisztázta a magyar vezetéssel a kialakult helyzetet és kijelentette: ha Magyarország ellenállt volna, akkor az az ország elpusztítását jelentette volna. (Félő volt, hogy a szomszédos országok területi követeléseik érvényesítésére is fel tudták volna használni a megszállást).

Horthy tehát helyén maradt, Kállayt leváltották és egy teljesen új ország-vezetés állt fel, Sztójay Döme és Edmund Veesenmayer részvételével. A német haderő megszállta a stratégiai fontosságú helyeket, például repülőtereket, hidakat, fontos közlekedési csomópontokat. A magyar hadsereg élére német főtisztet neveztek ki, illetve német összekötő tisztek kerültek minden magyar egységhez.

A megszállást követően az SS, a Gestapo és az RSHA megkezdte a maga tevékenységét, például az ellenzékiek, kommunisták, gyanúsak, zsidó származásúak számbavételét, letartóztatását, összegyűjtését. Megindult a magyar holokauszt kiteljesedése, közel fél millió zsidó lakos elpusztítását eredményezve.

Horthy Miklós 7 hónappal később, 1944 októberében elégelte meg a németek túlkapásait és elhatározta hazánk kiléptetését a háborúból. Kiugrást kísérlete azonban még aznap elbukott. A kormányzót az SS azonnal letartóztatta és Németországba vitette, hazánk pedig maradéktalanul ki lett szolgáltatva a nyilasok és a nácik önkényének illetve rombolásának.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős,
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit,
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrü méregoldat.
…..
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra,
mert méltó átkot is úgysem mondhatna más,
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
…..
 1944. május 19.

SaLa

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide, ide, ide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!