“MEGÉRTE? EZT AKARTAD?” bővebben

"/>

MEGÉRTE? EZT AKARTAD?

Cigányzónák alakulnak? – etnikai csere Észak-Magyarországon

Huszonöt év alatt megduplázódott a magyarországi cigányság lélekszáma, s az ország több pontján lakosságcsere zajlik.

Sodródunk a prognózis megvalósulása felé: 2050-re nyolcmilliós lélekszámú országgá zsugorodunk, és ebből kétmillió a roma etnikumhoz tartozik majd – két nagy gettórégióban élve (legalábbis, ha nem sikerül az integráció). Magyarországon a nyolcvanas években mindössze 13 olyan település volt, amelyben többségben éltek a romák, ma 134.

A Területi Statisztika című kiadványban megjelent roma felmérés azt is jelzi, hogy csak a folyamat elején tartunk. Felkészül több száz újabb falu, amelyek már elérték a 20 százalékos kritikusnak nevezett küszöböt, és immár jelentős méretű városok is efelé tartanak. Magyarország legnagyobb gondja jelenleg a migráció – de nem a külső (azt sikerült a kerítéssel, külpolitikai és határrendészeti eszközökkel kezelni), hanem a belső. Mert ezeken a településeken felgyorsul a belső vándorlás, rengetegen elköltöznek, mások pedig beköltöznek.
(valasz)

Bal-Rad komm: “…Huszonöt év alatt megduplázódott a magyarországi cigányság lélekszáma…”

Mikor is volt a RENDSZERVÁLTÁS? Huszonnyolc éve?

IGEN!

– Több kérdésünk nincs is! Arra vonatkozóan sem, hogy MI LESZ ENNEK A VÉGE?

Illetve van egy szokásos kérdésünk:

MEGÉRTE? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“MEGÉRTE? EZT AKARTAD?” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Keresztény buta-képmutató, magyarként agyarkodó
    És képzeld, szokásaik tekintve KEVÉSBÉ életellenesek, mint a muszlinok SZÉGYENEI: lét és élet ellenes hagyományai félre éltetése, hitre való buta hívatkozások.

    Cigányokkat kihasználhatod, ha engedik: de muszlinok szokása-hite MEGKÖVETELI “ÁLLJ helyt és bosszút, minden családtagod megalázásáért.”

    ÜDV. a -SENKI-

  2. “…ha nem sikerül az integráció”
    Hogyan lehet integrálni például a beás és oláh cigányokat? Hát ez az: sehogy! Lakatos Attila cigányvajda mondta, hogy Magyarországon hétféle cigány nemzetség él, de csak a beás és oláh cigányokkal van probléma. Se beilleszkedni, se tanulni, se dolgozni nem hajlandóak. Ráadásul már a magyar cigányokra is egyre nagyobb veszélyt jelentenek. Minden bekerülő tíz cigányból csak kettőt tör meg a börtön, nyolc úgy jön ki mint egy terminátor. Azaz sokkal veszélyesebbekké válnak. Ráadásul a körükben dicsőség, ha valaki börtönbe kerül, a többiek példaképként tekintenek rájuk. A legrosszabb, hogy a putri életmód miatt nagyon szaporák. Amíg egy magyar cigány vállal két-három gyereket, akiket tisztességgel fel tudnak nevelni, addig az oláhok fél tucatot vagy többet is.

  3. A baj oka rendszerváltás után a magyar szülök majom szeretettel elkényeztették lány gyermeküket.

    A mai 20 éves magyar hölgyek nem akarnak egy magyar fiatal proletár felesége lenni.
    Föleg nem gyermeket szülni.

    Kimentek ausztriába Tirolba Zillertal azt gyözödjetek meg.

    3 000 euros fizetés drinkgeld zusamen ( boravalo ) felszolgálo magyar hölgyek.

    Esténként bevannak tépve,vagy rugva. A Tiroli polizei statisztikát megnézed leszopod magad.

    Mercédes, Audi. autokkal közlekednek Kubába Tájföldre járnak nyaralni.

    Ennek az az ára,hogy kihal a magyar nemzet.

    A magyar petefészkek elmentek nyugatra kárpediem stillbe nyomják a trendet
    koko,mártini,fü,spid mercédesz,cuba.

    Magyar puncibol max a havi menszesz gyüni ki,de nem kis hun.
    Magyar Wumen libe dolcse vitá. No bélbi ,Banbini frei wumen.

    https://www.youtube.com/watch?v=cSnkWzZ7ZAA

    1. A magyar férfiaknak nem kell elkeseredni.
      Nagyon sok szép inteligens nö van a roma csajok közt

      Ha a magyar picsákat jobban érdekli a pénz mint fajfentartás agyaiösztön akkor rájuk kell adni a kabátot..

      Nézd hun fiam ezt a videot. Nosza kapd el a csáje farát Apádra ne hozz szégyent,hogy kérges a tenyered mert felförte a gyikod. 🙂

      https://www.youtube.com/watch?v=VB4NExi5uXs

      1. Most takarodj a k…anyádba.

        Az,hogy engem kóstolgattok,ez a buzi meg ilyeneket írkálhat…
        Nemzeti érzelműek…kapjatok már észhez.

          1. Echo tv,.és én vagyok a Habony művek. 🙂

            Hévizi kazár…
            Csengeri haszid…
            Válogassatok ti az “intelligens “roma csajok között.

          2. Bírom az ilyen Igor-féle agyhalottakat, könnyű velük beszélgetni, mert nincs gondolatuk, nincsenek érveik… (Vajon hány hétig magolta, hogy “habony-művek”… A CEU oktatói felváltva tanítgatták neki: “Mondd utánam :Habony-művek”) De irígylem is őket, mert ha azt mondják nekik, nyaljátok ki, azt hiszik, ebédre hívták meg őket…

            Igor kiszökött a kórteremből, és kommentet ír az ápolók számítógépéről. De hagy legyen kis öröme a retardáltnak is, nem igaz? (Tetszik a szövege, meghánytat, ha rossz a gyomrom).

    2. Igor szerint:
      2018-03-14 – 14:00

      A mai hülyeségek között megbúvó Igor-féle igazság:

      “A baj oka rendszerváltás után a magyar szülök majom szeretettel elkényeztették lány gyermeküket. A mai 20 éves magyar hölgyek nem akarnak egy magyar fiatal proletár felesége lenni. Föleg nem gyermeket szülni.”

      Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jelzett probléma, már kb. úgy a nyolcvanas évek második felében kezdődött…

  4. a felsö politikai 2 milliot tepsibe 28 évestöl es kiosztani a hazaikat ezeknek.90 ezer ft-ot minden 21 éven felulinek de csak egy gyerekuk lehet ezentul.akinek megvan már az nem szulhet többet ..aki nem tartja be logni fog.megy orbanek csotanyék utan.21 éves kor elott ha valaki szul az megy a tepsibe orban utan szinten azzal aki bevert neki.oktatast megszervezni egy szakmara megtanitani -nem muzsika-es megélnek.ha nem mukodik akkor szomoru világ jön.palesztina sorsa jut mindunknek.aki eladja a draga hazakat palotakat abbol uveghazzal egyutt portakat vehetnek ahol megelnek az uveghazi zoldsegezesbol mind

  5. rögtön a felsö politikai 2 milliot tepsibe 28 évestöl es kiosztani a házaikat ezeknek.90 ezer ft-ot minden 21 éven felulinek de csak egy gyerekuk lehet ezentul.akinek megvan már az nem szulhet többet ..aki nem tartja be logni fog.megy orbanek csotanyék utan.21 éves kor elott ha valaki szul az megy a tepsibe orban utan szinten azzal aki bevert neki.oktatast megszervezni egy szakmara megtanitani -nem muzsika-es megélnek.ha nem mukodik akkor szomoru világ jön.palesztina sorsa jut mindunknek.aki eladja a draga hazakat palotakat abbol uveghazzal egyutt portakat vehetnek ahol megelnek az uveghazi zoldsegezesbol mind

  6. ez még lemaradt!! a lakossagot felfegyverezni es 100-200 korzetböl iranyitott egylépcsös közigazgatast ahol 2-2 ezer embert kiképzunk a lakossagbol rendvedelmi-rendör es katonai is-feladatokra hetvegeken alapból.a többi az ö dolguk helyben.a hatalmat többe nem adjuk vissza a többpartrendszeres kamu demokracias kulfoldi uzsoras bekotesu hordaknak.egyeni indulos egyetlen valasztottat aki mindent visz es iranyit kinvezessel teljes felelossegere.a rabloparlament helyett a magyar nép közvetlenul alanyi jogon ellenörzi ezt az egyetlen ugynevezett elsö embert masodpercalapu rendszerben.igy a mentelmi jog eltunik mert nem lesz parlamenti rablohorda a népet meg a nagy lélekszama miatt nem lehet megvenni.hajra Magyarorszag.gecinek takarodni kell bandastol

  7. Sajnos azt kell írnom, hogy a cikkben leírt lényegről csak kevés hozzá szólás szüle-
    tett. Nem ír a cikkíró arról, hogy ténylegesen mennyi a cigányok létszáma? Ha az
    1980-as években 13 falu volt ahol a cigányság többségben volt, most már 134 az ilyen
    települések száma. Az elmúlt évtizedekben ” differenciálódott ” a cigányság, mert a
    balkáni származású oláh és beás cigányok száma : a magyar állampolgárság ingyenes
    megadásával, rohamosan emelkedett!!! A munkanélküliek aránya a cigányságnál: 35%.
    ( a többség nem is akar dolgozni.) Ne legyünk szégyenlősek: az ország vezetőinek
    többsége is cigány gyökerekkel rendelkezik. Miért lenne más a népe? A vérvonal a
    fajtársai felé húz! Ajánlom: Arany János: A nagyidai cigányok című művét szíves ol-
    vasásra. ….. egyébként valóban szépek a “kevert ” cigány leányok, s Ők családanyák
    akarnak lenni!!! Az értelmesebb cigányoknál, a család az szent!!! A munka ? az ráér.
    Ismereteim szerint a magyar lakosság, 22%-a cigány származású ember.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com