Foglalkoztunk már itt a balra.ru-n azzal a rejtélyes kis viskóval, amely rövid idő alatt nőtt ki a hódmezővásárhelyi tanyavilághoz tartozó Batidán.
A parányi lakot minden oldalról a miniszterkedés mellett az erdőgazdálkodás izzasztó munkájába temetkező Rókamosolyú Lézerjani és családtagjainak földjei veszik körül. A kiccsalád pedig sutnyázás, kapálgatás közben, fájós derekukat nyomkurászva, kíváncsi tekintettel – TISZTES TÁVOLBÓL – méregetik a kis odút, és találgatják: KIÉ LEHET?
Látták már az interneten drónvideón, de csak föntről.
Szombat este pedig ha szánt rá a Lézer-family egy kis időt, akkor a “Vásárhelyiek a változásért” nevű helyi Facebook-oldalt böngészve láthattak némi képanyagot a kunyhó belsejéről is. Mondjuk ettől még kíváncsibbak lehettek a lak tulajdonosát illetően. Merthogy SZERINTÜK A VALÓDI TULAJDONOS kiléte ennek a profilnak a bejegyzéseiből sem derül ki.
Rémlik nekik, mintha a földhivatali bejegyzés szerint a Jani egyik távoli ösmerőse – egykori kolléga – nevén lenne a kis tanya. Ők úgy tudják, szorgos, jóravaló ügyvédember. Összekaparta – kuporgatta a rávalót.
Nem irigyli a family! Kell még arra költeni – belül legalábbis – mire a munkában megfáradt Gazda álomra hajthatja benne a fejét!


















A balrad.ru szerint is még legalább két-két és fél év szűkös jövedelmeiből kell kigazdálkodnia a tulajnak a rávalót.
(Még több képet itt találsz.)
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ő sem viszi a sírba ! Biztosan megdolgozott érte….
Vagy más.