„Keresztényi értékrend-megemelés, ami ma már ALAPVETÉS a hordában!” bővebben

"/>

Keresztényi értékrend-megemelés, ami ma már ALAPVETÉS a hordában!

A tótkomlósi diákok is kaptak Simonka pólóiból

Battonya után a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjainak is vitt a Facebook-oldalát népszerűsítő pólókból Simonka György.

A fideszes országgyűlési képviselő erről az iskolafejlesztésről szóló ünnepség után beszélt a Hír TV-nek. Simonka a pólók mellett a majdani közösségi tér látványrajzát is az iskolának ajándékozta. A közel 800 millió forintos beruházásban műfüves sportpálya, tornaterem, közösségi tér és ebédlő is épül.

– Ide is hozott most pólót? Láttuk, hogy Battonyán Simonka Györgyös pólót osztogattak a gyerekeknek.
– Természetesen.
– Ide is jött ebből a pólóból?
– A helyzet az, hogy próbálnak ebbe politikát keverni, hiszen hetedik éve hirdettük meg ezt a rajzpályázatot, ami a keresztényi értékrend megemeléséről szól. Hét évvel ezelőtt még messze nem tartottunk ott, ahol ma. Az a keresztényi értékrend, ami ma már alapvetés az egész országban, akkor még nem volt így. És ezzel a pólóval csak ajándékot szerettünk volna adni hetedik éve azoknak a srácoknak, akik részt vesznek ezekben a munkában, és pályamunkával megajándékoznak minket, és részt vesznek a pályázatokban. Van az ellenzék, aki ebből próbál politikát keverni. Ők még ezt is elvennék szerencsétlen srácoktól – mondta Simonka György.
(hirtv)

Bal-Rad komm: „…a keresztényi értékrend megemeléséről szól. Hét évvel ezelőtt még messze nem tartottunk ott, ahol ma. Az a keresztényi értékrend, ami ma már alapvetés az egész országban…”

– Hát pontosan nem emlékszünk mennyi az az összeg ami miatt NYOMOZGATÁS zajlik a derék békési döbrögista martalócvezér környékén, de százmilliónál több.

Föltételezhetően erre gondolhatott, amikor a „keresztényi értékrend megemeléséről” szóla. Ami ma már ALAPVETÉS!

Nade lássuk mik a lehetőségek a döbrögista kényúrral szemben MOST:

Békés megye 4-es választókerület (Orosháza)
Választókerületi profil (2014-ben): Stabil Fideszes
Legfrissebb 2018-as becslések eredménye:
Várható győztes: Fidesz
Legesélyesebb ellenzéki jelölt: MSZP-Párbeszéd/DK
Jelöltek Várható szavazatarány egyéniben (átszavazással)
Simonka György – Fidesz-KDNP  48.7%
Dr. Szabó Ervin – Jobbik  16.9%
Füvesi Sándor – MSZP-Párbeszéd  28.5%
Németh Sándor – LMP  3.1%
nem indul / Sebők Éva – Momentum  1.3%
Bod Tamás – Együtt  1.4%

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Keresztényi értékrend-megemelés, ami ma már ALAPVETÉS a hordában!” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. Emberek!
    Ha csak szavazni mentek négyévente, akkor semmi sem fog megváltozni. Ugyanúgy lehet majd sopánkodni 20 év múlva is, hogy az aktuális politikus rablóbanda mennyit lopott.
    Nem lenne jobb a megoldást keresni?
    Egy politikusok nélküli országban ez a folyamat már meg is szűnne…
    Tegyük hozzá a kereskedelem és a pénzhasználat felfüggesztését, a tervgazdálkodás bevezetését, máris kész az Utópia!
    Várjunk csak! Ez nem Utópia, hanem a Szerves Társadalom… 😀 😀

    1. Kontroll szerint:
      2018-03-09 – 16:08

      A kereskedelmet és a pénzhasználatot megszüntetni lehetetlen és butaság is.
      Értem, hogy ezek a mai világban az emberi élet megrontói közé tartoznak, de ha meg lennének szüntetve, akkor megállna az élet. Erre mondjuk, hogy a fürdővízzel ki lenne öntve a gyerek is. A kereskedelmet és a pénzhasználatot (meg sok más egyebet) megreformálni kellene, hogy a helyükre kerüljenek. A mai kapitalista gazdaság is tervgazdaságként működik, ezért azt már nem kell bevezetni…
      A politikusok nélküli társadalom is csak álom. Az országot vezetők mindig is politikusok lesznek (és voltak). A pártok megszüntetésén viszont szerintem is el kellene gondolkodni. A pártfinanszírozási szabályok drasztikus megváltoztatásával meg lehetne ezt is oldani…

  2. Igen, ezt tesszük, szavazunk bármelyik ellenzékre, hogy a cigány suttyónak, és zsidó hittestvéreinek kisebb legyen az arca, azért.
    A többit majd a Sors nevű Teremtő megoldja, akár szeretnénk, akár nem.
    Egy qrva nagy álom fog véget érni. De nem a miénk, mert annak már vége lett korábban.

  3. Eljön majd egy világ, ahol minden keresztet felgyújtanak, és a halál szimbólumát örökre törlik az emberek emlékezetéből.
    Az emberek élni szeretnének.
    A kereszt egyenlő a halállal.

    1. V.kutya szerint:
      2018-03-10 – 06:54

      Nem a kereszttel és a kereszt által szimbolizált értékrenddel van a baj, hanem a szimbólumot kisajátítókkal. Már kétezer éve…
      A tízparancsolat a kereszt jegyében született. Semmi baj sincs vele, ha mindenki betartaná, alkotmányokra sem lenne szükség…

      Ui:
      A tízparancsolat eredeti szövege még a kereszt előtt született, és ahány egyház, annyi értelmezése van. Számomra a katolikus értelmezés az elfogadott és alkalmazásra ajánlott.
      I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
      II. Isten nevét hiába ne vedd!
      III. Az Úr napját szenteld meg!
      IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
      V. Ne ölj!
      VI. Ne paráználkodj!
      VII. Ne lopj!
      VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
      IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
      X. Mások tulajdonát ne kívánd!

      Tudom, az I-III. parancsolat adhat okot némi értelmezési vitára.

    2. Na, Ja! És az Ön imádottjai bevezetik a halál szimbóluma helyett az élet szimbólumát, a félholdat! Ön azért szavaz az ellenzékre, hogy a többségnek rossz legyen? Feltételezem, még szociálisnak is tartja Magát, ugye? Az Ön ellenzéke most azért kampányol Európában, hogy a fogságban lévő ISIS harcosokat ne végezzék ki, helyette hozzák őket Európába, nehogy fellógassák a sorozatgyilkosokat! És ez az ellenzék hozza majd el nekünk az élet vallását, ugye? Nos, Uram, lenne mit mondanom Önnek, de valószínűleg fölösleges lenne, és a szalonképességet is nélkülözné. Mint Farkasházy! Azért szurkolt a magyarok ellen, hogy Orbánnak rossz legyen. Nem is tudom, mit mondjak?

      Csak egy érdekesség: Az európai rabszolga kereskedők hajóin, mire a célállomást elérték, a rabszolgák 10-15 százaléka meghalt. A muszlim rabszolga kereskedők árujának viszont csak a 10-15 százaléka maradt életben, mire kikötöttek… Ha a kereszténység a halál vallása, mi az iszlám?

      No, de nem terhelem tovább, őszintén mondom, Önt úgy elvakítja a gyűlölet, hogy az orráig sem lát, már bocsásson meg érte, Uram!

      1. Ez nem óhaj szintű lesz, és ha az iszlám Európába fog jönni (már itt is van), nem fognak minket megkérdezni. Még a váci püspököt sem, sőt, a magasságos Semjén Zsoltikát sem!
        Az iszlám úgy katonailag, mint erkölcsileg egyelőre többszörös túlerőben van, mert a mi erkölcsiségünk tulajdonképpen nem is létezik. Az átlag európai ember alig 2-3 százaléka jár templomba, míg ezek a népek naponta ötször imádkoznak Allahhoz. És ezt ők 1500 éve teszik.
        Vesztésre állunk, és én ezért valahogy mégsem sírok.
        Azon tűnődöm, hogy a szolgaságomon kívül mi a lóf.szt. vennének el tőlem?
        Persze, a Demjánok, Szélesek, a Csányik, meg aztán a falusi szatócsboltosok, kocsmárosok, kulálok, elhiszem, hogy ők rettegnek, és van is miért, a „veszély” ugyanis teljesen konkrét.
        Az iszlám vallás eleve kizárja ezt a fajta szolgaságot, amit ma egy átlag keresztény (????) magyar naponta kénytelen elviselni „ura és parancsolója által”.
        A kereszt igenis a halál szimbóluma, ehhez kétség nem férhet.
        A keresztény-zsidó világ kezdte el szórni bombával a félhold népeit, ez a sorrend, ezt ne feledje senki!
        Fogtok ti még – a fiatalabbja – kelet felé imádkozni, és jobbról balra írni, higgyetek nekem! És mégsem lesz itt a világvége.

          1. Rosi Nante!
            Átfutottam. Így leírva nem tűnik veszélyesnek. Az ember azt gondolná, hogy valami csodálatos, boldog élet vár azokra, akiket az a szerencse ért, hogy egy ilyen iszlám közösség tagjai lehetnek.
            Csakhogy tovább vizsgálva a dolgot egészen más következtetésre juthatunk.
            Egyrészt a koránnak jó néhány értelmezése létezik, amiből különböző irányzatok alakultak ki. Vannak veszélyesen szélsőségesek is, amelyek ellenségesek a többi irányzattal. A Szíriából menekültek tömegei bizonyítják ezt. Európában még a mérsékeltek is radikalizálódnak. Egyszerűen nem fogadják el a befogadó társadalom hagyományait, vallását. Meg akarják semmisíteni a számukra idegen kultúrákat. Ezzel van bajom.
            Egyébként úgy tudom, hogy Japánban van egy törvény: Muszlim nem léphet Japán területre! Pontosan a fenti okok miatt.

          2. Korábban leírtam másik posztban:
            Senki sem szolgálhat két úrnak!
            Ma minden gonoszok forrása az USA.
            A világ csendőre, a rotcsildok, a morgenek, a szabadkőművesek, a szientológusok, minden más aranytolvaj gyülevész, népnyúzók hatalmas államszövetsége, a közvetlen személyettel együtt úgy kb. 1 milliónyian uralják a világ 99 %-át katonailag.
            Ez ellen senki nem tesz semmit.
            Még az általatok oly nagyra tartott Putyin úr sem nagyon akar tengelyt akasztani, látva az USA nyomasztó katonai fölényét.
            Egyetlen dolog áll ma szemben az USA féktelen, mohó kapzsiságával, és egyetlen erő mért eddig csapást az USÁRA a saját államán belül: az iszlám!
            Ezt soha ne feledjétek.
            Ti pedig itt összességében egy kivénhedt Vedlett kutyával tépitek magatokat, impotens banda. Közben pedig folyton segget kerestek a szátokhoz, amit nyalhattok, mert ezt tanultátok (tanították nektek) az uraitok, és parancsolóitok.
            Önként mentek rabságba, mert járomhoz vagytok szokva, mert az erős igavonó barmokat mindig is jól abrakolták. De valamiért rettegtek a valódi szabadságtól, és szitokként kezelitek ezt a szót, és közellenségnek kiáltjátok ki, aki csak emlékeztetni merészel erre a három szóra, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség.
            Sok agysejtet el kellett inni ahhoz, hogy elfelejtsétek ezt, de úgy látom, az ökölrázást, az ellenséggyártást, azt nem, azt könnyebb volt megjegyezni.
            Szolgák szerettek lenni, mint ahogy azok voltatok 89 előtt, és most hogy látjátok, nem jó az új uraság, hát valami másféle szolgaság kéne, de ennek a másik úrnak pedig ti nem kelletek, hiába próbálkoztok.
            Ez van, nagyon sz.r annak, akinek ez a létforma az élete, és ezért nagyon tudlak sajnálni közületek többet, meglett korotokra idáig jutni. De ne aggódjatok, a szolgáknak mindig jut egy kis morzsa az asztalról, ha uraitokat a vállatokon beviszitek a parlament nevű kupiba, mint tettétek páran 90-ben, és most ugyanezeket akarjátok onnan kivinni, és nem fog sikerülni (a cigány suttyó átqrta az agyatok), – bánja fene, én jól szórakozom rajtatok!

          3. V kutya!
            Az USA és gyalázatos szerepének megítélésében egyetértek.
            Az iszlámmal kapcsolatban viszont nem. Azt kérdezted korábban, hogy mit vehet el tőled az iszlám?
            Hehe! Még kabriód is lehet! Amikor blankoló fogóval megkerget az imám!

          4. Sub Zero, érts meg: miközben minden jobbikos kötelezően allahakbarozik, gúnyoljátok, démonizáljátok a keletről jött csőcseléket (a menekültek jó része persze hogy az), ezt követeli tőletek ez a kis zsebhokis törpe vezéretek (meg a másik is, a kis zsidó), aközben nem látjátok az fától az erdőt.
            Ez itt egy kádárista honlap. Majdnem kommunista, és (szerintem) csak azért nem az, mert messze nem munkásbarát, inkább van közelebb a nemzeti szochoz. Szóval, ma a munkások nyomorognak, nyögik a jezsuita rendszerünk összes nyomorát, jobban, mint bármikor eddig.
            Ez a keresztény módi!
            És közben ti, jobbikos kurafik, miközben ezerfelé szétszopatjátok a gyáraitokban, vállalkozásaitokban fillérekért a magyar embereket, miközben a saját beteg gyermeke mellől a szalaghoz külditek a magyar anyákat éjszakás műszakba, ti merészelitek gyalázni azt a vallást, ami ezekért a tettekért titeket kibelezne, ha az ő asszonyaival, lányaival csinálnátok ugyanezt.
            Ez vonatkozik nem csak a gyárosokra (a jobbikos sovén nagytőke jó része), hanem a magukat kommunistáknak hazudókra is.
            Sajnálom, tudom, hogy nem kedvelitek a szókimondó embert, pechetek van velem tudom, de lásd, nem személyeskedés, csak egyfajta igazságérzet késztet erre, hogy kimondjam.

  4. Rosinante:
    A Szerves Társadalom azért „szerves”, mert leképezi az élő szervezet működését.
    Az élő szervezetben a szervek teszik a dolgukat, nem kérnek érte fizetséget, és nem is kereskednek a maguk által előállított vegyi anyagokkal. Nem keresik a maguk hasznát semmilyen szinten.
    A szervezeten belül nincsenek politikusok, sem politikai pártok, nincsenek írott törvények, sem ügyészség, sem bíróság. A természetjog van érvényben.
    Ez ilyen egyszerű.
    Amennyiben te nem tudsz élni kereskedelem, pénz, korrupt politikusok nélkül, akkor el kell költözz majd olyan helyre, ahol mindezeket megtalálhatod.

    1. Kontroll szerint:
      2018-03-10 – 11:12

      Ígérem neked, hogyha eljön a szerves társadalom, én az elsők között fogok hozzá alkalmazkodni. Ha esetleg ez mégsem sikerülne, el fogok költözni, hogy ne akadályozzam egy jobb világ megvalósulását. Cserében viszont ígérd meg, hogy az elsők között fogsz értesíteni arról, ha ez a világ eljő. Hogy ez az értesítés ne maradhasson el, 1000 évenként megújítom nálad az aktuális elérhetőségeimet. Így jó lesz?

    2. Kontroll szerint:

      2018-03-10 – 11:12
      Ez így leírva szuper,de a szervezetben is van egy központ ami irányit,ellenőriz,kijavit,helyreállit!

  5. Az iszlám erkölcsei?! Na, neee! Itt Európában alapos oktatást kaptunk az iszlámból az elmúlt 2 évben… (is). Németországban napi 10 német nő megerőszakolása… Az életellenes bűncselekmények szám több, mint 90%-kal, az erőszakos bűncselekmények száma több, mint 110 százalékkal növekedett Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Olaszországban… Milyen erkölcs az, ami csak addig tart, amíg hittestvéreimmel állok szemben, de mellőz minden emberi tulajdonságot, amikor más vallású emberrel kerül szembe? Az Európában megmutatott iszlám erkölcs aljasságot, agresszivitást, állati ösztönök szabadon engedését, mocskot, szennyet, élősködést jelent…

    Hogy mást mond a propagandájuk, és mást tesznek? Ezt Európában évszázadok óta aljasságnak nevezik.

    Persze, ha az erkölcs definícióját szó szerint vesszük („Magatartásunkat szabályozó, helyesnek tartott szabályok összessége”), akkor a radikális fajgyűlölők gyilkosságai is azonnal igazolást nyernek, hiszen csak azt teszik, ami szerintük helyes…

    Takijja… Nézzetek utána, mit is jelent. Az iszlám követőin és a bilderberges parazitákon kívül más emberek ezt nem erkölcsként minősítik…

    1. Ghandi szerint:
      2018-03-10 – 19:48

      Én nem ismerem az iszlám vallást, nem tartozott eddig az érdeklődési körömbe. Éppen ezért nem is minősítem. Viszont van egy másik vallás, ami viszont érdekelt…

      „Milyen erkölcs az, ami csak addig tart, amíg hittestvéreimmel állok szemben, de mellőz minden emberi tulajdonságot, amikor más vallású emberrel kerül szembe?”

      Egy lehetséges válasz a kérdésedre:

      „A zsidó Talmud néhány tanítása:

      Moed Kattan 17a. Ha egy zsidó kísértést érez arra, hogy valami rosszat cselekedjen, akkor menjen egy olyan városba, ahol őt nem ismerik és tegye ott a rosszat.

      Sanhedrin 76a. Ha egy zsidó megöl egy gójt („Cuthean”), akkor őt nem büntetik halállal. Amit egy zsidó egy gójtól ellop, azt megtarthatja.

      A nemzsidók nem emberek. A Talmud kifejezetten meghatározza, hogy mindazok, akik nem zsidók, azok nem emberek, hanem állatok, és különösen hangsúlyozza, hogy a gójok nem származnak Ádámtól.”
      Forrás: https://kuruc.info/r/39/14258/

      „A világ nem zsidó emberei csak azért jönnek a világra és élhetnek aránylag tisztes kort, hogy minél jobban kiszolgálhassák a zsidókat.”
      Ovádjá Joszéf rabbi

  6. A kereszténység eredetileg nem volt erőszakos térítő vallás, csak később tették azzá cseppet sem keresztény értékrendű hódító-tömeggyilkosok.
    Az iszlám viszont alapból erőszakos térítő vallás, mely kimondja, hogy minden más vallásút meg kell ölni, vagy ha elfogadják szolgasorsukat, tőlük adót kell szedni.
    Jellemző a nyugati „kultúrára”, hogy mélyen hallgatnak a többi világvallás filozófiájáról, melyeket nem sikerült eltorzítani: taoizmus, buddhizmus, védikus filozófiai irányzatok. Ha ezek csak feleannyira lennének ismertek, mint a judeo-kereszténység és az iszlám, rögtön átlátnának a hazugságokon…

    A Szerves Társadalomban nem működhetnek olyan vallások, melyek túlvilági-evilági büntetésekkel fenyegetik az embereket, ha nem engedelmeskednek a vallási vezetők parancsainak, ha a hívőknek megmagyarázhatatlan, megkérdőjelezhetetlen dogmákban kell hinniük, ha kötelezően gyűlöni kell a más vallásúakat.

    1. Nincs teljesen igazad… A buddhizmus is, és bármely ideológia eltorzítható. A dalai láma pl. igen fura figura, kb. olyan a buddhizmus számára (az utóbbi években), mint Ferenc pápa a katolikusoknak. Azt gyanítom, a buddhisták nincsenek róla jó véleménnyel, viszont a Nyugat nagyon szereti, és úgy állítja be a lámát, mint olyasvalakit, aki legméltóbb képviselője a buddhizmusnak….

      Amikor még a latin nem holt nyelv volt, akkor fogalmazták meg: Nil novi sub sole. Vagyis kb. 2000 évvel ezelőtt mondták: Nincs semmi új a nap alatt.

Hozzászólás a(z) Sub Zero bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com