A fiatalok majdnem fele el akarja hagyni az országot
Főleg a jobb megélhetés csábítja külföldre a fiatalabb korosztályt – ez olvasható ki abból a felmérésből, amelyet a 24.hu megbízásából készített a Republikon Intézet.
Egy kormányzati háttérintézmény nemrég könyvet adott ki arról, hogy miért érdemes itthon maradni. A 150 oldalas kiadványban arról írtak, hogy stabil a közbiztonság és stabil a politikai rendszer, alacsonyak a megélhetési költségek, keresztény értékrendre épül a társadalom, és itt a család is. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szerint a magyar kormány folyamatosan bővíti a fiataloknak és a családoknak adható támogatások körét, és védve vagyunk a migrációtól.
A kötet szerzői az érzelmi zsarolástól sem riadtak vissza: „A kivándorlás mellett döntő fiatalok túlnyomó többsége alig számol az otthon hagyott rokonok őszinte szomorúságával. Azzal a hálátlansággal is, hogy a szülők időskori rászorultságának esetén a kitelepült nem fog tudni gondoskodni róla”. Erősen kétséges persze, hogy egy ilyen kiadvány meg tudja-e állítani az évek óta tartó kivándorlási hullámot, amely ha le is lassult, a közeljövőben is súlyos gond marad.
A Republikon Intézet reprezentatív, 1000 fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásában arra kereste a választ, hogy a magyar népesség hány százaléka tervezi a külföldre költözést, illetve hányan tudnak olyan családtagról, aki azt fontolgatja, hogy elhagyja az országot.
Összességében
a megkérdezettek csaknem ötöde úgy válaszolt: vagy ő, vagy valamelyik családtagja tervezi, hogy a közeljövőben külföldön vállal munkát.
Önmagában ez talán nem tűnik nagy számnak, de a 18 százalék azt is jelenti, hogy minden ötödik választópolgár nem itthon tervezi a jövőjét. Az okok egyértelműek: 14 százalék a jobb megélhetés reményében gondolkodik a külföldi munkavállaláson, és csak 3 százalék választaná ezt a közélet állapota miatt, míg 1 százalék egyéb okot említett.
A korcsoportonkénti bontásban még súlyosabb adatokat látni.
A 18-24 éves korosztály 40 százaléka mondta azt, hogy ő vagy valamely családtagja külföldre akar költözni, 34 százalék a jobb megélhetésért, 5 százalékuk pedig a közélet állapota miatt.
44 százalék nem tervez emigrálni, 16 százalék pedig nem akart vagy nem tudott válaszolni a kérdésre.
Az eggyel idősebb korosztályban már jóval magasabb a maradni szándékozók aránya: a 25 és 34 év közöttiek 76 százaléka nem akar külföldre költözni, és mindössze 18 százalék mondta azt, hogy ezt tervezi ő vagy valamelyik családtagja.
Az infografikán kiválaszthatja, hogy melyik korcsoport adataira kíváncsi.
Általánosságban az látszik, hogy minél idősebb korosztályról beszélünk, annál alacsonyabb a költözési hajlandóság, azonban míg a 64 évesnél idősebbek 17 százaléka mondta azt, hogy ő vagy valaki a családból elhagyná Magyarországot, az 55 és 64 év közöttieknél ez az arány mindössze 12 százalék.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Ha a felmérésben jelzett menekülési hajlandóságnak csak a fele igaz, és ennek a felének a fele ralizálódik, már akkor visszavonhatatlanul be fog következni a katasztrófa.
Már most HATSZÁZEZER MAGYAR MENEKÜLT EL DÖBRÖGISZTÁNBÓL! A MAGYARSÁG SZÍNE – JAVA!
Ha még őket követi százer… – KI MARAD?
Maradnak a VÉNEK, maradnak a DEVIÁNSOK, és maradnak a… – IGEN! – KI KELL MONDANI: MARAD AZ EGYRE SZAPORODÓ – DUZZADÓ “ERŐTARTALÉK-HAD”!
És maradnak a nyugati – biorobotokra és profitra éhes – összeszereldék!
AMIKNEK PEDIG MŰKÖDNIÜK KELL DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁG TERÜLETEN! BÁRMI ÁRON!
Fognak is működni! A RENDSZER ERRE VÁLLALT GARANCIÁT! A GYARMAT HELYTARTÓSÁGA PEDIG TELESÍTI A VÁLLALÁST!
És hogy mi lesz ebből? Hát az lesz, amit Rókamosolyú Lézerjani látott Bécsnek városában, és ijesztegetés képpen meg is osztott velünk! (Így “választások” előtt!)
https://www.facebook.com/lazarjanosfidesz/videos/195661767832624/
Hát bizony feleim! EZ A JÖVŐ! EZT EGYENGETI MÁR HARMINC ESZTENDEJE VALAMENNYI POLITIKAI MAFFIABANDÁNK!
A következményeket hadd ne ecseteljük! Egy magyartalanított gyarmati térség!
Poénkodhatnánk:
NE TEGYÜK! INKÁBB GONDOLKODJUNK EL AZON, HOGY HOVÁ IS JUTTATTÁK EZT AZ EGYKORON VIRÁGZÓ ORSZÁGUNKAT POLITIKAI BŰNBANDÁINK! Amelyek szerint fejlődünk, szárnyalunk! A jovő pedig még szebb, még jobb lesz! Ha rájuk bízzuk!
GONDOLKODJUNK MAGYAROK! JÓL VAN EZ ÍGY? JÓ LESZ EZ ÍGY?
MEGÉRTE? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Tisztelt magyar 20 éveiben lévö hölgyek.
Párzásra használd a vaginádat ne nyugaton egzisztencia épitésre.
A magyar demográfia katasztrofális.
Nem az arabok miatt nem a cigányok miatt. A magyar ifju hölgyeknek büdös és csoro
a magyar legény.
A magyar pénzéhes hülye picsák fogják kiirtani a magyar genetikát.
https://www.youtube.com/watch?v=VLY-3uxnpQQ
Ismerünk dolgos magyar családokat,ahol nem születek utodok,mert a hölgyeknek fontosabb volt a karier épités.
Egy nagyon jo magyar aztalos ismerösöm Hévizen szoktak dolgozni:
arra panaszkodott mind 2 nagyon csinos okos lánya nem szülneki unokákat.
Egyik lánya egy Hotelben gubenánte
A másik lánya belsöépitész
Mind ketten elmultak 40 évesek unoka meg sehol.
De mind két lánya luxus autoval közlekedik,mert az fontosabb mint az unokák,ezt saját apjuk mondta.
Erre a pénzéhes mentalitásra,ami még az anyai ösztönnél is erösebb nem lehet minösiteni.
+1