“Őrült pávatánc” bővebben

"/>

Őrült pávatánc

Döbrögi három éve még könyörgött az ENSZ-ben, hogy vezessen be „világkvótát” a migráncsok befogadására

Miután Orbán Viktor külön kvótanépszavazást tartott és azóta is hetente elmondja, hogy nem fogadunk be senkit, nemrég elindult a ENSZ-et megállító plakátkampány, amelyből mindenki megtudhatja, hogy az ENSZ arra akarja rávenni hazánkat, hogy fogadjon be migránsokat. (Ez amúgy nem igaz.)

Ezen a ponton érdemes felidézni azt a beszédet, amelyet Orbán Viktor úgy 2 és fél éve, 2015 szeptemberében mondott el az ENSZ Közgyűlésén. Ekkor még úgy gondolta, hogy a „migránsokat” egy „világkvóta” szerint kell befogadnia az országoknak. Orbán szerint Európa nem lesz képes egyedül viselni az általa népvándorlásnak nevezett folyamat terhét. „Ha nem lesz változás a jelenlegi trendekben, Európa destabilizálódni fog” – jósolja Orbán, majd az ENSZ vezetőjéhez fordul:

„Ezen tények alapján arra sürgetem a Főtitkár urat, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat e teher globális szintű megosztásáról. A nemzetközi politika minden fontosabb szereplőjének be kell fogadnia a migránsok egy részét egy világkvótarendszer részeként.”

Az egész beszéd meghallgatható Orbán Viktor facebookján:

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/10153606218746093/

Orbán a nemzetközi közösség előtt arról beszélt, hogy „őszinte részvétet” érez azok iránt, akik „otthonuk elhagyása mellett döntöttek”. Szerinte a migránsok a saját kormányaik és a nemzetközi politika rossz döntései miatt szenvednek:

„A mi elhibázott, teljesíthetetlen várakozásokat keltő európai politikánk áldozatai.”

Azóta már arról szól a kormányzati kommunikáció, hogy a menekültválságot Soros György szervezi.

Szintén érdekesen csengenek ma a muszlimellenességről szóló szavai:

„Én egy keresztény országból jövök, ezért hangsúlyozni szeretném, hogy a keresztény megközelítés nem tolerál semmilyen muszlimellenes politikát. A muzulmán hit, amit tisztelünk és becsülünk, nem felelős ebben a tömeges migrációs mozgásban. Arra kérlek benneteket, hogy csatlakozzatok az erőfeszítéseinkhez, hogy megelőzzük a muszlim-ellenes érzelmek terjesztését.”

Képtalálat a következőre: „Pávatánc-kép”

A kormánymédia ma már azzal támadja a Jobbikot, hogy Vona Gábor tiszteli az iszlámot, sőt egy muszlim jelképet rejtett el a párt logójában. A Fidesz legújabb kampányfilmje pedig a következő módon mutatja be a muzulmán hit és a menekültválság összefüggéseit:

(Sajnos a videot időközben leradírozták buzgó hordakortes – felelősök. B-R)

https://www.facebook.com/FideszHU/videos/10157111396024307/
(444)

Bal-Rad komm: “Ne arra figyeljenek amit mondok! Arra figyeljenek amit csinálok!”

– VIZET PRÉDIKÁL A HÍVEKNEK. MIKÖZBEN Ő KÉT POFÁRA VEDELI A BORT!

Pávatánc ez a javából, mégpedig abból, amikor az őrült pörgésében már elfelejtette, hogy kettővel korábban mit lépett! Így hát nem is csoda, hogy a vad forgolódásában mindig gáncsot vetönmagának. Összekuszálódtak a lábak, és már csak egyetlen ösztön uralja el a megszédült fejet: VALAHOGY MEGÚSZNI A POFÁRA ZUHANÁST!

Döbrögi számára a való világ már csak az ellopható dolgot jelenti! Ő már egy virtuális, maga teremtette világban él. Még egy darabig!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Őrült pávatánc” bejegyzéshez 23 hozzászólás

    1. Na már most,ha csávo szar helyen lakik ahol a haarp és a fakopács is foghato
      ott a vavökészülék azt fogja sugározni amit az erösebb adoállomástol dekodol.

      Budapest pont ilyen hely. kéthelyröl nyomják az adást.

      Orbán egyszer ezt beszél a következö pillanatban,pont az ellenkezöjét.
      Azt csodálkoztok,ha szerencsétlen mindig kitolja a nyelvát percenkét 4szer.
      a zakoját meg percenkét kétszer cibálja.

      Tesla veszélyesebb dolgot adott az emberiségnek mint az atombomba.
      Az 5G alkalmazása az emberek ellen kimeriti a terrorizmus fogalmát.

      https://www.youtube.com/watch?v=cmj4aTYqKB8

      1. 5G probahálozat épült ki Zalaegerszegen.

        Imádkozünk az Egerszegiekért .
        az 5G emberi rezgésszámok kompaktibilisek az emberi börrel.

        Bizonyos usa tudosok figyelmeztettek az 5G veszélyes hatásairol.
        Mikrohullámu kisérlet Zalaegerszegen?
        Börpanaszok
        Fülcsengés
        Koncentrácios problémák
        Emésztési panaszok stb stb

  1. Vitathatatlan, hogy Orbán Viktor a rendszerváltás messze legkártékonyabb politikusa. Ez az ember nyilvánvalóan nem normális, de azok sem, akik szeretve rajonganak érte. Valóban arra kellene figyelni, amit csinál… de érti még valaki, hogy mit művel? Neki vége van. Nincsen tovább. Ennyi volt. Magától ezt nem fogja belátni, mert cezaromániában szenved.

  2. Még egyszer az iszlámról, objektíven, orbánisták (és kommunisták) nélkül.
    – Kik azok, akik az utóbbi évtizedekben a legmarkánsabban ellenálltak a világ csendőre, az usa világméretű agressziójával szemben?
    – Kik azok, akik teljesen konkrétan katonailag is szembe szálltak (most is), harcoltak az usa hadi gépezetével, tudván, hogy 10-szer több áldozatuk lesz, mint a jenkiknek?
    – Kik azok, akik az ő saját, imádott istenüknek ötször mondanak hálát, miközben mi, “keresztények” percenként szegjük meg az összes tanítást?
    – Kik azok, akiknek a felesége (vagy több) nem dolgozik gyártósoron, szalagon, 10-14 órás műszakban, és lázasbeteg gyermekét nem bízza egy alkoholista (keresztény) szomszédra, sőt, egyáltalán más ember fia meg sem érintheti?
    – Kik azok, akik pofázás helyett valóban cselekszenek az usa totális, az élet minden területén letámadó Nagy Testvér hatalmának a korlátozásáért, és kik azok, akik csak parádéznak, miközben a háttérben mocskos alkukat kötnek rólunk, hogy mi (magyarok) kinek leszünk megint a rabszolgái jó 30-50 évre?
    – Kik valójában a mi igaz ellenségeink, és kik a hazug barátaink?

    1. —Kik valójában, a MI igazi ellenségeink, és kik az IGAZ barátaink?….. Hát nem a nagy
      testvír! Az igaz barátaink itt vannak a szomszédban! Mert a , ” rossz szomszédság Török
      átok!” ……………………

      1. Nekünk, magyaroknak e pillanatban csak ivócimboráink vannak a szomszédban. Mint pld. a lengyelek. Mert ha a mi főkolompos kocsmatöltelékünk, orbán elmegy, akkor vele mennek az ő ivócimborái is, mert nem lesz több potya.
        Inkább egy tisztes ellenség, mint egy hazug, képmutató (érts: keresztény) barát.

    2. Rendben, igazad van ,de ez nem jelenti azt ,hogy szívessen látnám őket itt!

    1. Ez egy nagy szám? Havonta 100?
      Csak azt fűzném hozzá, hogy a migrációval nincs bajom csak az invázióval! Azért van egy kis különbség. Az EU tébolyodott liberálisai migrációként akarják letolni a torkunkon az inváziót!

          1. Jó, kb. Vegyünk legalább 3-4 hónapos átfutási időt, aztán ezt figyelembe véve nézzük meg azt is, hogy 2017-ben mennyi menedékkérelmet kellett feldolgozni! 5000-6000 kérelemnél nem nagyon lehetett több így sem (ez durván egy ezressel nőtt volna még, ha lenyomják az ország torkán a kvótát). És mennyinek bírálták el pozitívan a kérelmét? Nem veszel észre itt “némi” változást az előző évekhez képest?

          2. Kb. 2400 menedékkérőből valamilyen státuszt kapott ca. 1500.
            Kik ők? Kötvényesek vagy kopt keresztények?
            Mondom, nem vagyok idegen gyűlölő. Magyarország mindig is befogadó ország volt. Jöjjön, aki tisztelettel viszonyul hagyományainkhoz, kultúránkhoz. Itt egy jó példa is a bevándorlásra:
            https://hu.wikipedia.org/wiki/Beloiannisz
            Az invázióval van bajom és az erőszakos, intoleráns vallási fanatikus “migránsokkal”.

          3. “Kik ők? Kötvényesek vagy kopt keresztények? ”
            Egyik sem. Ezért írtam, hogy nincsenek illúzióim.
            A megoszlásuk:
            Afganisztánból 529 (20 menekült, 509 kiegészítő védelem)
            Szíriából 384 (10 menekült, 374 kiegészítő védelem)
            Irakból 178 (10 menekült, 168 kiegészítő védelem)
            Szomáliából 12 (1 menekült, 11 kiegészítő védelem).
            A többi nincs feltüntetve.
            Innen:
            https://www.helsinki.hu/wp-content/uploads/HHC-Hungary-asylum-figures-1-January-2018.pdf

          4. Az államtitkár egy évre szóló adatot ismert el, de ettől sokkal több van. Egy felmérés szerint kb 240 ezer bevándorló jött az országba az elmúlt 8 év alatt. Ebből a fele határon túli magyar volt, vagy legalábbis erről van papírja — én magam is tudok olyan románokról, akik itt letették az állampolgári esküt a VIII.ker.-ben, de a magyarsághoz semmi közük, és csak annyit tudnak magyarul, amennyit az eljáráshoz bemagoltak. — a többi sima bevándorló. Még mikor szekeres totumfaktum volt, akkor volt egy lakossági fórumja, ahol többek közt elmondta, hogy akkor ! évi 30 – 35 ezer ember települ be az országba, ebből 5000 fő zsidó, 25000 határontúli magyar, a többi egyéb. Érdekes, de a ma is elérhető nyilvántartás szerinti 240 ezer megfelel a sok évvel ezelötti adattal 8 x 30 000 = 240 000 fő.
            A kérdés, hogy ha nem orbán a min.elnök, akkor ez a szám sokkal több lenne -e, és Ő volt aki ezt szinten tartotta, vagy nélküle még ennyi sem lenne ???? És bár gőzerővel folyik titkos szolgálati segítséggel a migráns áramoltatás zsebbe menő pénzekért, vagy a politika által offshort cégekbe 70 milliárd tiszta hasznot hozó letelepedési kötvényárúsítás 20000 db, lásd a kinai férfi interjúját, az országunk mégis mint frontország teljesít.
            Azért el lehetne azon is gondolkodni, hogy miért nem szaporodik a szerbeknél a migráns had – mivel nem tudnak rajtunk átmenni a kerítés miatt – hogy lehet, hogy létszámuk stagnál !, vagy valahol mégis átmennek csempészekkel ! és kik segítik őket, mért nem hatékony az elhárítás (kivéve, ha ők maguk müködtetik).

    1. Mi köze a kötvényeseknek és a nem kötvényes (izraeli kettősállampolgár stb.) zsidóknak a migránsokhoz/menekültekhez? Az más-más statisztika. Volt szó a kötvényesekről? Volt, tudtommal le is tiltotta a Facebook. A rég felröppent zsidó betelepülés témájában volt utalás az illetékesre, ha valaki meg akarná ismerni a történet egyik felét (aztán dönthet, elhiszi-e vagy sem, netán utánajárhat maga)? Volt. Kapizsgálod már? Nem, ahhoz használni kellene valamit, ami neked is van, de a jelek szerint jobban utálod, mint a Fergeteg mögött meghúzódó képzeletbeli gonosz (zsidó/zsidóbérenc/agymosott) figurát/figurákat.

    2. Nemzeti Vahabita Fergeteg titkos múzsája szerint:

      2018-03-05 – 22:24

      Nem gondolod komolyan , hogy bibsi füzetni fog mert “haza”jön?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com