Orbán Viktor beszédet tartott szerda délután a megújult Klebersberg-kastély átadásán. A miniszterelnök beszédében kitért arra, hogy a helyen évekkel ezelőtt még csak kőhalom volt, de “polgári-nemzeti erők” nem hagyták, hogy a Várkert Bazárhoz hasonlóan az épület az enyészeté legyen – írja az Index. 24.hu 2017. 06. 21.

Orbán ezután beszélt az 1920-as évekről, amikor olyan “kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno.

A miniszterelnök úgy véli, megítélésüket nem árnyékolhatja be a második világháborús “gyászos szerepvállalás” sem.

Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno (Magyarpécska, Arad vármegye, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 12.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, kis ideig (1921–1922) belügy-, majd közel 10 évig (1922–1931) vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1917-től 1932-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

A Népszava 1927. január 27-i számában “Klebelsberg miniszter lelkesedése a fasizmusért” címmel számolt be egy római fasiszta újság Klebelsberg Kúnó kultuszminiszterrel (a mi jó emberminiszterünk elődjével) készült interjújáról. Talán nem véletlen, hogy Orbán fasiszta állam az oktatást felügyelő intézményközpont név adójául választotta Klebelsberget. Pedig volt néhány kiváló magyar pedagógus, aki nem lelkesedett a fasizmusért.
Újabb Horthy-szobrot avatnak Budapesten: 2017-ben már csak az nem avat Horthy-szobrot, aki nem akar. 2013-ban kisebb botrány közepette avatták fel Horthy mellszobrát a Szabadság téri Hazatérés templomának lépcsőjén, most május 20-án pedig a Fejér megyei Kálozon a Zichy–Széchenyi-kastély parkjában avattak egyet. Utóbbit Perkátára tervezték, de az engedélyt a fideszes önkormányzat végül visszavonta a tiltakozások miatt. Ott talán egy turulszobor lesz helyette.

A Népszava most a Magyarok Világszövetségének honlapján szúrta ki a legfrissebb szoboravatást: „2017. június 17-én, szombaton 14 órakor Horthy Miklós kormányzó mellszobrát avatják Budapesten, az Attila Nagykirály szálloda udvarán. Beszédet mond: Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke, v. Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, Dr. Raffy Ernő történész és Dr. gróf Bethlen István. Közreműködnek: Vesztergám Miklós tárogatóművész, Bokor János és Publik Antal előadóművészek” – írják az MVSZ honlapján.

A hotel a III. kerületben, Csillaghegyen található. A Népszava azt írja, a szállodának baráti köre is van, amely rendszeresen szervez különböző eseményeket. Ezeken a  rendezvényeken fellépett már Szörényi Levente, Török Ádám és Waszlavik „Gazember” László is, írják.

Várható, hogy nem ez lesz az utolsó Horthy-szobor az országban, Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke a kálózi avatáson azt mondta, további szobrokat kívánnak állítani Horthy Miklósnak.

Harsány tüntetés kísérte a felvidéki Horthy-szobor avatását: A felvidéki magyarok még azt is megkapták a magyarországiaktól, hogy nem magyarok. Mert nem kell nekik Horthy szobra.

Nagy vita kerekedett a szlovákiai magyarok között arra az ötletre, hogy egy Magyarországról adományozott Horthy Miklós-szobrot avassanak a nemeshodosi templom kertjében. A református lelkész végül meghátrált, amikor már a helyiek, az önkormányzat, az egyházvezetés jó része és a zsidó közösség is elítélte a tettet.

Végül a kert helyett egy belső helyiségben helyezték el a mellszobrot, de az avatás így is cicomával zajlott, Magyarországról busz hozta az érdeklődőket, Horthy-rajongókat. Az eseményről, amit tüntetés kísért, a felvidéki Parameter készített videót. Jellemző volt az eseményre, hogy a 150 résztvevő zöme Magyarországról érkezett, egyikük ezt vágta a helyiekhez:

Nem vagytok magyarok, csak magyarul beszéltek.

Mellesleg az eseményen a hazai szélsőjobb is betyárosan képviseltette magát: a Jobbikhoz kötődő Hegedüs Lóránt lelkész és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom küldöttsége is megjelent a videó szerint.

Horthy Miklós véres útja a hatalomhoz

Teátrális külsőségek közepette került sor Horthy Miklós budapesti bevonulására Nemzeti Hadserege élén 1919. november 16-án. A díszmenet látványos keretei azonban nem tudják feledtetni azt a tényt, hogy a bevonulás nyomán megszerzett hatalma birtokában negyedszázaddal később, mint kormányzó történelme egyik legnagyobb katasztrófájába vezette bele a magyar nemzetet.

Horthy e novemberi nap reggelén még, mint a Nemzeti Hadsereg fővezére különvonattal érkezett siófoki főhadiszállásáról a kelenföldi pályaudvarra. Csapatai már az előző nap Budapest határában állomásoztak, mert az antant nyomására ekkorra fejeződött be a fővárost augusztus eleje óta megszállva tartó román királyi csapatok kivonulása.

Horthy a szemerkélő esőben lóra ült, és sötétkék ellentengernagyi egyenruhájában, fehér lovon vezette a díszmenetet a gondosan megtervezett útvonalon a Kelenföldi pályaudvartól az Országházig. A menet élén lovas rendőrosztag haladt. Őket szüntelenül díszjelet fúvó huszárok követték. Majd Horthy következett paripáján, aki mögött hatezer főnyi serege vonult hangsúlyozottan nemzeti jellegű egyenruhában: piros-fehér-zöld kardbojttal, zsinóros zubbonyban, Bocskai-föveggel a fejükön, melybe darutollat tűztek. A díszmenet első állomása a Gellért tér volt, ahol Bódy polgármester udvarias szavakkal köszöntötte a fővezért és csapatait.

Horthy nem csekély erőfölényt érzékeltetve lóhátról adta meg válaszát, melynek hangneme igencsak brutálisnak minősíthető. Mint mondta: „Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött.”

A menet a Ferenc József (ma Szabadság) hídon áthaladva a Kiskörúton és az Alkotmány utcán keresztül érkezett a bevonulási ünnepség fő helyszínére, az Országház (ma Kossuth) térre. 10 óra előtt 10 perccel megszólaltak a város harangjai. A hatalmas harangzúgás után elhangzottak Friedrich miniszterelnök, majd Horthy beszédei, végül az esztergomi érsek a téren felállított zöld selyemsátor oltára előtt misét celebrált.

A díszes bevonulási menetet semmi nem zavarta meg, ami nagyban köszönhető volt a fővárosban az előző napokban elrendelt statáriumnak, az éjszakai kijárási tilalomnak és a telefonzárlatnak.

A budapesti bevonulás nyomán az addig vidéken folytatott féktelen fehérterror kezdetét vette a fővárosban is. A terror alkalmazását Horthy részéről Budapesten is a vidékihez hasonló kettősség jellemezte. A fővezér ugyanis, miközben a szoros alárendeltségébe tartozó különítményes tisztjeit egyértelműen buzdította a megtorlások kíméletlen folytatására, a széles nyilvánosság és főleg a külföld előtt következetesen elhatárolta magát a fehérterror brutális tetteitől. Igyekezett azokat nem létezőknek minősíteni, vagy egyedi eseteknek, felelőtlen túlkapásoknak beállítani.

Bár Horthy mindent elkövetett, hogy ne maradjon írásos nyoma a terror irányításában játszott szerepének, mégis fennmaradt ilyen dokumentum. A fővezérség által a kaposvári katonai körletparancsnokságnak küldött utasítás ugyanis azt bizonyítja, hogy például a Prónay Pál vezette különítmény közvetlenül a fővezérség parancsára követte el embertelen tetteit.

A Horthy által irányított fehérterror több mint egy éven át, 1919 augusztusától 1920 novemberéig tartott. Nemcsak a törvényesség látszatát is nélkülöző brutális ököljog jellemezte, hanem elvakult zsidógyűlölet is. Horthy ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaiban ismét sajátos kettősséget találunk. Szűkebb körben ő is gyakran zsidózott. Egy későbbi bizalmas levelében például azt írta Teleki Pál miniszterelnöknek: „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam.” Ugyanakkor a nyilvánosság előtt elhatárolta magát az antiszemitizmustól.

A különítményesek vidéki zsidóellenes kegyetlenkedéseiről érkező hírek súlyos aggodalmakkal töltötték el a fővárosi zsidóságot. Vajon a fővárosban is folytatódnak majd ezek a véres események? Ezért a Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulását megelőzően a Múlt és Jövő zsidó folyóirat a legilletékesebbet, a fővezért kérdezte meg erről. A lap hasábjain 1919 novemberében Horthy a következőket nyilatkozta: „Ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket, a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak, haditörvényszék elé állítom, és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kötelékéből örökre kizárom, egyébként magától értetődőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni.”

Tetteivel azonban teljességgel cáfolta a nyilvánosság számára tett ígéretét. Így például az egyik legfanatikusabb zsidógyűlölő tisztjét, Prónayt nemcsak hogy nem vonta felelősségre, és nem zárta ki hadserege kötelékéből, hanem alezredesi ranggal jutalmazta, és az egész véreskezű különítményt Prónay parancsnoksága alatt beemelte a Magyar Királyi Honvédség reguláris egységei közé, 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven.

A Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulását követően a fegyveres különítményesek minden törvényes korlátozás nélkül tevékenykedhettek a fővárosban is. Horthy nem öncélúan engedett szabad utat a terrornak, hanem tudatos hatalomépítési szándékkal.

Mivel a formálódó új magyar államszervezetben az államfői tisztséget kívánta megszerezni, kulcsfontosságú volt számára, hogy a küszöbön álló nemzetgyűlési választások eredményeként megfelelő összetételű parlament üljön össze. Olyan, amely kész őt megválasztani kormányzónak. Ehhez viszont meg kellett akadályozni minél több szociáldemokrata, illetve liberális képviselőjelölt bejutását a parlamentbe. A fehér-terror folytatódásának ez volt az egyik fő politikai indítéka. A különítményesek a konzervatív kormányzattal karöltve novembertől újult erővel láttak hozzá a baloldal megtöréséhez, megfélemlítéséhez, visszaszorításához.

Egymást követte a szociáldemokrata képviselőjelöltek letartóztatása, elhurcolása. Büntetlenül folytatódtak a politikai gyilkosságok is. Az Ostenburg-Moravek Gyula vezette különítmény fegyveresei alig több mint egy héttel a választások előtt hurcolták el lakásáról a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjét, akit aztán meggyilkoltak a Palace Szálló pincéjében. A fővezér és a konzervatív körök számára végül a terror eredménnyel járt: a Szociáldemokrata Párt bejelentette, hogy a féktelen terror elleni tiltakozásul nem indulnak a nemzetgyűlési választásokon.

Horthy számára kiemelt jelentőségű volt az ellenzéki sajtó keménykezű megregulázása. Siófoki főhadiszállásán már szeptemberben dühödt ingerültséggel nyilatkozott a fővárosi lapokról, amelyek bírálták csapatainak dunántúli kilengéseit. A belügyminiszter és több tekintélyes arisztokrata előtt kijelentette, hogy azok, akik ilyen cikkeket írnak, „fürödni fognak” a Dunában.

Különösen a szociáldemokraták befolyásos lapjával, a Népszavával kívánt leszámolni. Az újság ugyanis bátor hangon bírálta a terror különböző megnyilvánulásait. Így például 1919 decemberében cikksorozatot közölt a Héjjas Iván vezette különítmény Kecskemét környéki vérengzéseiről, és követelte a felelősök megbüntetését. Válaszul a lap szerkesztőjét, Somogyi Bélát és a cikksorozat íróját, Bacsó Bélát 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tagjai elhurcolták, kegyetlenül megkínozták, majd a Dunába dobták őket. A budapesti rendőrség, amely nem tartozott a fővezérség alárendeltségébe, hamar beazonosította a tetteseket. Az a hatüléses autó ugyanis, amelyen a különítményesek áldozataikat vitték a Duna-part felé, a hadsereg kötelékéhez tartozott. Ráadásul a gyilkosság éjjelén elővigyázatlanságból nekiütköztek az újpesti sorompónak, s az ott posztoló rendőrök fel is írták a megsérült autó rendszámát. Horthy azonban leállíttatta a nyomozást, s a bíróság felmentette a tetteseket.

Ilyen előzmények után a megfélemlítettség légkörében került sor a kormányzóválasztásra a Nemzetgyűlésben 1920. március 1-jén. Annak ellenére, hogy Horthynak nem volt valóságos ellenjelöltje, a szavazás napján az Országház előtti teret és annak folyosóit fegyveres különítményesek szállták meg. A parlament Horthy Miklóst választotta Magyarország kormányzójává.

Az ezt követő negyedszázad rendszerének névadója tehát elnyerte az áhított államfői tisztséget. E kormányzói pozíciónak azonban kezdettől fogva súlyos tehertétele volt, hogy a megszerzéséhez nagyszámú politikai gyilkosságon át vezetett az út.

SaLa

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!