„Mária izgalomban van!” bővebben

"/>

Mária izgalomban van!

Wittner Mária: a kommunisták nem tűntek el

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából beszélgetett Wittner Máriával a PestiSrácok. A hírportál emlékeztet: Wittner Máriát 1956-os tevékenységéért tizenhárom évnyi börtönre ítélték, az utolsók között szabadult 1970-ben.

Wittner Mária szerint nem csak a meggyilkoltak az áldozatok.

„Embereket nyomorítottak meg, a társadalom minden rétegét: a polgárságot, a parasztságot. Nincs olyan család ebben az országban, amelyet nem érintett fájdalmas megtorlás. Elvették az életlehetőségeiket, a tanulási lehetőségeiket, az életterüket. Ezért háborodtak fel azon, amikor Orbán Viktor kiejtette az élettér szót, mert minden ember beleszületik egy élettérbe, amit senkinek sincs joga elvenni, a kommunisták mégis megtették.”

Úgy véli, a kommunisták nem tűntek el, és nem tűnt el a szellemiségük sem. Eddig lappangott, most pedig újfent támadnak, és látszik, hogy semmit nem változtak. Wittner Mária szerint ugyanúgy folytatnák a vérengzésüket egy társadalom ellen, ahogy tették évtizedekkel ezelőtt.

Szerinte Amerikából vezényelték le a változást, a ’80-as évek közepétől itt van Soros, és diktál, és fizet – szédíti az embereket a pénzével – fogalmazott.
(Forrás: sztarklikk)

Bal-Rad komm: „…Ezért háborodtak fel azon, amikor Orbán Viktor kiejtette az élettér szót…”

– Ajánlanánk ennek a döbrögista vén lotyónak a figyelmébe az alábbiakat:

„A Lebensraum egy német geopolitikai fogalom, magyar jelentése: élettér. A fogalmat Friedrich Ratzel használta először 1897-ben, majd a müncheni Geopolitikai Intézetben Karl Haushofer elméleteiben kapott fontosabb szerepet, de igazán közismertté Adolf Hitler tette a Mein Kampfban” – idézet a Wikipediáról. Szárazon, minden színezés nélkül!

– Erre a véresszájú vén akasztófáravalóra több energiát nem is pocsékolnánk. Viszont emlékeztetnénk: a Magyar Népköztársaság – A SZOCIALIZMUS KORSZAKA – a rendszerváltásig tartó szociális biztonságot, valódi életteret biztosított a magyaroknak!

Akik „AKKOR” még 10,4 milliónyian ÉLTEK ITT! Szemben a mai 9,8 millióval! Bocsánat, MÁR CSAK 9,2 millió ez a szám, hiszen HATSZÁZEZEREN ELMENEKÜLTEK Döbrögi „életteréből”!

De hogy az egészségének ártsunk már egy kicsit: VAGYUNK MÁRIA! EGYRE TÖBBEN VAGYUNK! ÉS JÖVÜNK! ÉS RÖHÖGNI FOGUNK RAJTAD! AGYVÉRZÉSEDDEL PEDIG VALAMELYIK KÖZISPOTÁLY SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYÁN MAJD KEZELNI FOGNAK!

Már csak hogy megtapasztald, milyen is Döbrögi MAGYAROKNAK SZÁNT élettere!

“Mária izgalomban van!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. ti nem tüntetek el hazug felforgatòk.Hazudtok ès sápogtok ha valaki ki akarja csavarni a tablott holmit a kezetekből.Átkozott vên banya.

  2. Nem is fognak,te ócska,gyilkos kurva.Te már rég az enyészeté leszel,amikor csak kommunisták,és a általuk elképzelt társadalom lesz a földön.Amúgy már eltűnhetnél ebből az országból,csak az amugyis nagyon rossz levegőt rontod szerencsétlen országunkban.

  3. Egyenlöség
    Szabadság
    Testvériség

    Az egoista közöségben élni nem akaro kizsákmányolo közpénz tolvajokat az emberi társadalomn érdekében átkell nevelni.

    Igérem jo nevelö tiszt leszek.

Hozzászólás a(z) Igor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com