„Ííjjjáájj NERtársak! Rosszúnyomtunk!” bővebben

"/>

Ííjjjáájj NERtársak! Rosszúnyomtunk!

Döbrögisták is kihátráltak a vajda vejének volt cége mögül, de lett is nagy riadalom

Zalaegerszegen ellenzéki kezdeményezésre a Fidesz több képviselője is megszavazta, hogy a kormánytól kikérjék az Európai Unió csalásellenes hivatalának jelentését és kormánytól, és azt nyilvánosságra hozzák. Aztán a fideszesek rájöttek, hogy ez így nem lesz jó, így csütörtökön máris új szavazás jön.

A közgyűlés ülésére a szocialista Kiss Ferenc és az LMP képviselője, Paksy Zoltán készített előterjesztést arról, hogy a városban egymilliárd forintos beruházást hajtott végre az Elios Zrt., ezért különösen fontos, hogy megismerjék az OLAF érveit. Az unió hivatala szerint ugyanis akár a szervezett bűnözés fogalmát is kimerítik azok a mechanizmusok, amelyekkel az Elios elnyerte az OLAF által vizsgált közbeszerzéseket, de a költségvetési csalás bűntette mindenképpen gyanús.

A zalaegerszegi ellenzéki indítvány arra hivatkozik, hogy ez az utóbbi idők legsúlyosabb visszaélési botránya lehet, és a szereplőknek kötelességük az ügy mielőbbi tisztázása és az érintettek mielőbbi felelősségre vonása. A polgármesternek február 15-éig adtak időt a dokumentum kikérésére.

Az Elios önkormányzatok közvilágításának korszerűsítését végezte el 2012 és 2015 között részben olyan időszakban, amikor a cégnek Tiborcz István, a kormányfő veje is a tulajdonosa volt. A gyanú szerint Tiborcz cége és üzlettársának egy másik vállalkozása is összejátszott abban, hogy ők nyerjék el az önkormányzatok megbízásait. Több helyen a túlárazás gyanúja is felmerült.

Ráadásul több településen romlott a közvilágítás, miután az Elios LED-es technológiára váltott. Így például Zalaegerszegen is panaszkodtak a sötétségre, sőt le is kellett cserélni egyes lámpatesteket, igaz, szakemberek szerint csak szokatlan a LED-világítás a megszokott szórt fénnyel szemben.

A zalaegerszegi ellenzéki képviselők most tehát kikérették az OLAF dokumentumait, és azt is megszavaztatták, hogy azt nyilvánosságra hozzák. Ebben pedig több fideszes képviselő is partner volt: a 12 fideszes és 2 ellenzéki jelenlét dacára az előterjesztés 8 : 6 arányban átment.

Nem sokkal az után, hogy erről hírt adtunk, a zalaegerszegi polgármesteri kabinetből megkeresték lapunkat azzal, hogy a fideszes képviselők rossz gombot nyomtak, és kezdeményezték, hogy holnap, azaz csütörtökön újra szavazzanak a kérdésben – ez minden bizonnyal a közgyűlés soron kívüli összehívását igényli, mert a jelenlegi menetrendben cikkünk írása idején csütörtökre még nem hirdettek testületi ülést. (Frissítés: szerdán 16.30-kor már ott volt a hirdetmény a honlapon, a soron kívüli ülés egyetlen napirendi pontja az Eliosról szóló OLAF-jelentés, lásd az alábbi képen.)

(HVG)

Bal-Rad komm: „…rossz gombot nyomtak, és kezdeményezték, hogy…”

– Ebben a történetben benne van a hordaszellemiség minden esszenciája. Azt se tudjákmirőlszavaznak, mert minden gondolatuk a lopás körül kereng. Ha pedig arról van szó, pillanatok alatt képesek döntésüket megmásítani!

MINDEZT KIZÁRÓLAG HORDAÉRDEKEKBŐL!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Ííjjjáájj NERtársak! Rosszúnyomtunk!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Majd én is követelni fogom,hogy újra húzzák az Eurojackpot számokat,nekem megfelelően,mert rossz számokat húztak, a fene essen beléjük!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com