“Terv szerint” bővebben

"/>

Terv szerint

Vonát próbálta lejáratni, de teljes erővel saját magát rúgta tökön a közmédia

Aki meg akarja őrizni mentális egészségét, ezért nem követi a kormány üzeneteit közvetítő valamiket az Origótól a Riposztig, annak annyit érdemes tudnia, hogy az elmúlt hetekben az volt a kiadott feladat, hogy Vona Gábort lényegében iszlamista alvó ügynöknek állítsák be. Erre aztán a Fidesz ráeresztett még egy telefonos kampányt is.

A közmédia honlapja is kivette a részét a feladatból, ők reggel ezzel a hírrel jelentkeztek:

Fotó: hirado.hu

A gondosan kicsiszolt kormánypárti médiagépezet szépen át is vette a hírt, a Tényekben alighanem nekiálltak estére készíteni az anyagot, amit nyilván cseppet sem befolyásol majd, hogy a jobbikos Alfahír megírta, hogy ki volt Vona palesztin esküvői tanúja.

Nem más, mint Amin Zoltán, aki 2010-től a Duna Televízió vezérigazgató-helyettese volt, 2014 októberétől pedig az MTVA programigazgatója 2015-ig. Ezután sem szakadt meg a kapcsolata a köztévével, Amin több műsor producere.

Nem tudni, mi a kínosabb, hogy:

– a hirado.hu ezt az apróságot egyszerűen kihagyta a leleplezőnek szánt írásából

– vagy úgy írtak jelentettek meg cikket, hogy fogalmuk sem volt, hogy a köztévé egyik volt vezetőjét állítják be a Vonát az iszlámba vezető palesztin emberként?
(444)

Bal-Rad komm: Mivelhogy a hír végigrobogott alakájmédia minden szegmensén, a rajongók megtudták, hogy “A PALESZTIN” vaút az. A többi nem lényeges. A rajongók ugyanis mást nem néznek, nem hallanak, nem olvasnak. Csak a hordapropagandát. Abban meg többé szó sem esik majd a dologról. Mármint “A PALESZTINRÓL”!

Úgyhogy Vona muszlim! – oszt’ jónapot! (Aligha volt ez tévedés! Csak egy ordas nagy TUDATOS csúsztatás!) Ez meg SZÁMUKRA nem kínos. Óránkénti gyakorlat.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Terv szerint” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Akkor forszírozzuk, miért is van az, hogy a kereszténység láthatóan érezhetően elvesztette az összetartó erejét, a természetfeletti erejét, a misztikus vonzerejét? Csak nem a szedevakantizmusnak van igaza? Ja, hogy ezt beismerni, és tényfeltárni mégnagyobb bátorságot igényelne(mint kimondani, hogy jerlenleg az iszlám jobban áll ilyen tekintetben), szembefordulni ezzel a problémával? Merthogy a Vatikán évtizedek óta, és főleg és leginkább napjainkra nem hogy nem teokratikus monarchia, de egyenesen egy bürokratikus monarchia, vagy inkább börokratikus ügynökdiktatúra! Lesz majd itt fény, ha lesz majd valódi katolicizmus, valódi papokkal….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com