“Hol van már az örökség?” bővebben

"/>

Hol van már az örökség?

Beleragadtunk az összeszerelő üzemi létbe, az újabb ipari forradalom elrohan mellettünk

Szárnyal az export, köszönhetően az agyontámogatott multiknak. 250 milliárdból lettek munkahelyek, csak épp nem olyanok, amelyeké a jövő. A 4. ipari forradalomhoz inkább a nyilatkozatok szintjén kerültünk közelebb, miközben Lengyelország és Csehország ott van az élbolyban.

Matolcsy György Tündérmesét emleget.

De mi van a dicshimnuszok mögött, és mire kell számítanunk a gazdaságban, ha a következő négy évben is Orbán Viktor marad a kormány élén.

A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó – ez a mondat nem egy elemző, hanem Szijjártó Péter szájából hangzott el a napokban. A külgazdasági és külügyminiszternél jobban aligha tudja bárki, mennyire fontos lenne változtatni azon, hogy jelenleg Magyarország Európa összeszerelő üzemeként funkcionál. Sőt, épp ő volt az, aki decemberben el is látogatott a Tesla fremonti gyárába, és ha már arra járt, a Szilícium-völgy több cégének vezetőjével is tárgyalt.

Kár, hogy a kaliforniai vizittől legfeljebb maga Szijjártó lépett át egy másik dimenzióba, a magyar ipar egyelőre ettől – vagy a sokat emlegetett ipar 4.0-tól – fényévekre van.

Pedig a multiellenes kirohanások ellenére szó sincs arról, hogy a magyar kormány bármilyen szinten elzárkózott volna a külföldi tőke beáramlásától, sőt olyan eszközökkel is segítette azt, mint

– a társasági adó 9 százalékra csökkentése,

– jelentős vissza nem térítendő állami támogatások a munkahelyteremtő beruházásokra,

– magas rangú kormánytagok parádézása a beruházások bejelentésekor.

Az igazi nagyágyúk, például a Mercedes vagy az Audi persze már a kormányváltás előtt itt voltak Magyarországon – azóta főleg az itt lévő cégek kapacitásbővítésének lehettünk tanúi. Ez azonban nem von le sokat a kormány sikeréből, ahogy azt sem igazán róhatjuk fel a hol a gazdasági tárca, hol a külügy alá tartozó befektetési ügynökség számlájára, hogy az okostelefon-gyártásba belebukott Nokia 2015-ben leszerelte komáromi üzemegységét.

Az azonban világosan látszik az elmúlt nyolc év adataiból, hogy a kormányzat szeme előtt egy cél lebegett: munkahelyteremtő beruházásokkal növelni az iparból származó exportbevételt, bármi áron.

Ez az ár egészen jól követhető, hiszen a befektetőknek egyedi kormánydöntés alapján nyújtott vissza nem térítendő állami támogatások (EKD) adatai az uniós szabályozás szerint nyilvánosak. A KKM néhány napja közzétett 2017-es összesítése szerint csak tavaly 71 milliárd forintot osztott ki a kormány erre a célra, a 2010-es kormányváltás óta pedig 256 milliárdot kaptak a nagy cégek. Ebből összesen 68,8 milliárd jutott magyar cégeknek – ennek csaknem a fele, 31 milliárd forint 2017-ben –, ám 2014 előtt egy fillér sem, addig minden az itt megtelepülő multiknak ment.

A 256 milliárd csaknem a duplája annak a 130 milliárdnak, amelyet 2004 májusa és a 2010-es kormányváltás között regnáló szocialista kormányok osztottak szét. Abban az időszakban mindössze három magyar cég részesült belőle, ők összesen szűk 2 milliárd forintot kaptak.

Van azonban még egy szembetűnő különbség: amíg abban a hat évben összesen 30 ezer munkahely megteremtéséhez járult hozzá az állam ilyen módon, 2010 óta 35 417 teremtődött a dupla összegből. Vagyis amíg 2010 előtt átlagosan 4,3 millióba került az államnak egy állás megteremtése – nem beleszámítva a cégeknek nyújtott egyéb kedvezményeket –, azóta majdnem a duplájába. 2017-ben 8,25 millió forint jutott átlagosan egy munkahelyre, ám voltak olyan – magyar – projektek, amelyeknél az állam ennél jóval bőkezűbb volt. Az Alföldi Tej új tejsavóporgyártó üzeméhez vagy a Mészáros Lőrinchez köthető  visontai keményítőgyár  esetében egy dolgozóra több mint 25 millió forint támogatás jutott – a mai átlagbérrel és adóterhekkel számolva ez azt jelenti, hogy majdnem öt évig az állam állja a béreket.

Valószínű, hogy ezeknél a beruházásoknál az állam már az automatizáláshoz szükséges gépberuházás költségeiből vette ki a részét. Ám ettől még túlzás lenne azt állítani, hogy mindez a „4. ipari forradalom” megnyilvánulása lenne, vagy akár teljesülne az a cél, hogy magas hozzáadott értékű termékek kerüljenek ki a támogatott üzemekből.

Az, hogy mennyire nem számít a munka értéke, a G7  számításából  is kiderül. A portál a KKM adatsorából azt olvasta ki, hogy az Orbán-kormányok által támogatott beruházásoknál csak minden hatodik munkahely jött létre a nagyobb értéket képviselő szolgáltató szektorban (16-17 százalék), míg a szocialista kormányok esetében ez az arány még 28,2 százalék volt.

Szolgáltatás alatt pedig nem csupán a szolgáltatóközpontokat vagy a bankok, biztosítók itt működő leányvállalatait értjük, hanem például a mérnököket alkalmazó kutatás-fejlesztési központokat. Ilyenből is akad azért, például a Bosch vagy a Nokia Solutions jóvoltából – a többség azonban valóban összeszerelő üzem. Olyan, amilyeneket – mint a Nokiánál is láthattuk – az anyacég stratégiai döntése értelmében egyik pillanatról a másikra el tudnak tűnni, több ezer munkahelyet veszélybe sodorva.

A terv működik, hátradőlhetünk

A kép egyelőre rózsás: az export dinamikus növekedésnek indult 2010 után, és ez leginkább a multiknak köszönhető. A magyar gazdaság szerkezetét jól jellemzi, hogy az exportáló cégek közül 2016-ban 72 ezer volt magyar tulajdonban, és 8800 volt külföldi, a kivitelük viszont az előbbieknek 4,2 ezer milliárd forintot tett ki, utóbbiaknak viszont 24,6 ezer milliárdot.

Ebben a multibarátságnál komolyabb szerepet játszott természetesen, hogy a válság után növekedésnek indult a fogyasztás az itt gyártatók exportpiacain. De ez azt is jelenti, hogy addig vagyunk jók, amíg azokban az országokban nem kezdődik el lassulás.

De lehetünk ennél konkrétabbak is: akkor kezdhetünk el aggódni, ha csökken a kereslet a német autók iránt. Mert Magyarország nem egyszerűen összeszerelő műhellyé vált, hanem egy gigantikus autógyárrá. 2016-ban a 92,9 milliárd eurós kivitelből 53,5 milliárd a gépek és szállítóeszközök kategóriába tartozott, 17 milliárd pedig közúti jármű vagy egyéb szállítóeszköz volt.

Az előbbi állításunknak azonban volt egy másik fontos része is: hiába a keleti, déli nyitás, hiába épülnek ki kereskedőházak, és hiába röppennek fel hírek arról, hogy Kínába exportálunk tejet vagy Brazíliába marhahúst, a kivitel szerkezetén alapvetően nem sikerült változtatnia az Orbán-kormánynak sem.

Ahogy 2010-ben úgy 2017-ben is az EU többi 27 országa volt a Magyarországon előállított javak legfontosabb felvevő piaca. 2010-ben 53,5 milliárd euró értékben exportáltunk a tagországokba, azon kívülre 16,1 milliárdnyit. 2016-ban ugyanez a két összeg 73,9, illetve 19 milliárd volt. Vagyis amíg az unió felé több mint 20 milliárdos a növekedés, a világ többi országába alig 3 milliárddal tudott növekedni.

Stratégiai kérdés

A támogatásokon kívül a kormány egy elég sajátos módszerrel is igyekezett rábírni a „jó” (vagyis a termelő tevékenységet folytató) külföldi nagyvállalatokat arra, hogy Magyarországon maradjanak. Erre szükség is volt, hiszen 2010 után nem csak a válsággal kellett szembenézniük ezeknek a multiknak, de az Orbán-kormány „unortodox gazdaságpolitikája” – benne egy kiszámíthatatlan adórendszerrel, folyamatos leminősítésekkel, stb. – sem kínált megnyugtató környezetet a működésre vagy a bővülésre. Mindezt úgy, hogy a hitelezés is a mélypontra került, így a beruházások gyakorlatilag kizárólag uniós forrásból, vagy ezeknél a cégeknél voltak lehetségesek.

A sajátos módszer a  stratégiai partnerségi megállapodás, amelyből 2017 végéig 76-ot kötöttek, szinte kivétel nélkül külföldi tulajdonú nagyvállatokkal. Ennek része jellemzően az, hogy magyar beszállítókkal való munkát, illetve a munkaerő képzését, illetve a képzett munkaerő foglalkoztatását várja el a kormány.

Kár, hogy a megállapodások többnyire nem léptek túl a mosolydiplomácia szintjén, és már néhány éves távlatból is látszik: a cégek nagy döntéseit semmilyen szinten nem befolyásolták. Hiába stratégiai partner például a Teva vagy a GE, a cég globális leépítései Magyarországot sem kerülték el.

Hol maradnak a robotok?

Érdemes azonban figyelni a jó passzban levő vállalatokra is. Szinte közhelyszámba megy az, hogy számtalan multicégnél sem a régiós országokkal, vagy a távol-keleti munkaerővel versenyzik Magyarország, hanem a robotokkal.

Ennek fényében aligha teszi zsebre a kormány a magyar versenyképességről általában lesújtó képet festő World Economic Forum néhány hete kiadott tanulmányát sem, amely a termelés jövőbeli esélyeit elemzi – éppen a 4. ipari forradalom szemszögéből.

A WEF ebben a rangsorban a 42. helyre teszi Magyarországot, ám ennél kétségbeejtőbb, hogy a „legacy” (örökség) kategóriába helyezi el hazánk gazdaságát.

Ide olyan országok tartoznak, amelyeknek jól szervezett ugyan a gazdasága, erős termelési bázissal, a jövő azonban kockázatos.

A régióból a szintén autóipari beszállítóvá vált Szlovákia és Románia található ebben a körben Mexikó, a Fülöp-szigetek vagy a szintén nagy termelőüzemként ismert Törökország mellett. Lengyelország vagy Csehország azonban a „leading” (vezető) gazdaságok között van, 14 másik EU-országgal együtt.

Az örökség pedig villámgyorsan elveszhet: az elvándorlás, az alacsony bérek és a sokat bírált szakképzés miatt is növekvő munkaerőhiány ha nem vezet is a cégek elvándorlásához, de felgyorsíthatja azt az ipari forradalmat, amelyben a magyarok a pillanatnyi állás szerint csak szemlélők lesznek.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…mire kell számítanunk, ha…”

– Hát ha a döbrögisták maradnak (ami igencsak valószínű!) akkor a “FOLYTATJUK!” – ra.

Erről pedig már tudjuk, hogy mit jelent! LOPÁST!

Ha az álellenzék kerülne qrmányra?

Ugyanezt csinálnák! Tekintettel arra, hogy:

1. – ugyanazon alombéliek

2. – a tennivalókról a Berlin-Brüsszel-Tel-Aviv-Washington tengely dönt

Ezzel a tengellyel szoros együttműködésben söpörte Magyarországot szőröstül-bőröstül a gyarmati létbe a terület polythykay elythje. Némi júdáspénzért.

“…A WEF ebben a rangsorban a 42. helyre teszi Magyarországot, ám ennél kétségbeejtőbb, hogy a „legacy” (örökség) kategóriába helyezi el hazánk gazdaságát…”

Hol van már az örökség? Hiszen annak elherdálásával indítottak!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com