Soros fizette Döbrögi ügyvédjét

A Magyar Idők hétfőn írást közölt az LMP-s politikusokról, Szél Bernadett mellett a volt pártvezetőről, Schiffer Andrásról is.
A cikk címe az, hogy “Évtizedek óta a Soros-hálózat vonzásában”, és kiderül belőle, hogy “Schiffer András is a Védegylet oszlopos tagja volt, mindamellett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa és az LMP alapító tagja. A liberális Védegylet mögött már bizonyítottan Soros György áll, aki 2006-ban a magyarországi választási kampány kezdete előtt 43,5 milliárd forintos extra adományt nyújtott az általa alapított szellemi kiképzőközpontnak, a budapesti Közép-európai Egyetemnek (CEU).”
Schiffer a Facebook-oldalán reagált:
“A Magyar Idők mai “leleplezéséhez” csak egyetlen apró kiegészítést tennék, ami nyilván véletlenül maradt ki a cikkből. Amint azt az elmúlt tíz évben számtalanszor elmondtam, igen, 1996-2008 között dolgoztam a TASZ-nak (ennyit a leleplezésről). Ennek keretében, a TASZ akkori ügyvivői testületi döntése alapján, vállaltam el pl. 2007 decemberében Orbán Viktor képviseletét is. Amióta internet van, nyilvános, hogy a TASZ Soros-támogatásokat kapott és kap. Tehát, igen, Magyarország jelenlegi miniszterelnökét Soros-pénzből képviseltem.”
(sztarklikk)
Bal-Rad komm: Soros itt, Soros ott, Soros mindenütt! Csak Döbrögi környékét nem árnyékolja a vén lator.
Jah! Vagy hogy azt az udvari lakájmédia nem teszi szóvá?
Márpedig amiről “ŐK” nem beszélnek, az nincs is!
Pedig van!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A Magyar Idők egy hazug szennylap. Újabb szög a koporsójába. Reméljük, hogy már csak pár hónap van hátra a kiadásából, a kormányváltás után elzáródnak a közpénzcsapok, és mivel a kutya sem veszi, így piaci alapon képtelen lesz fennmaradni.
+1
mind az.
Lám-lám, a pénz mégsem “idegenszívű”, csak a pénz gazdája!