“Beismerő vallomás” bővebben

"/>

Beismerő vallomás

Kövér porondmester beismerte: a hordára szabták a választási körzeteket (HANGFELVÉTEL)

Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László 

Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt” – mondja Kövér László azon a Reflektor birtokába jutott hangfelvételen, amely 2017 januárjában készült. Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felvételen Kövér László jellegzetes orgánumát halljuk.

A házelnök azt is elmondja a bizalmas beszélgetés során, hogy a kormánypárti politikusok úgy gondolják, csak nem merik nyilvánosan kimondani, hogy „az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába (…) Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak.”

Hozzáteszi, hogy a Fidesz semmi olyan nem tett, amit az előző kormányok ne tettek volna meg, ezért nem érez különösebb lelkifurdalást azzal kapcsolatban, ha törvényes keretek között a kormánypártnak gyakorlatilag teljhatalma van

Itt felvétel itt hallgatható meg:

Íme a felvételrészlet teljes leirata:

Kövér: „Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettünk volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.”

Kérdező: „Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?”

Kövér: „A törvényes keretek között igen. Persze. (…)”

Kérdező: „A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is. „

Kövér: „De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.”

(reflektor)

Bal-Rad komm: Kövér cirkuszigazgató szerint ŐK IS CSAK AZT CSINÁLTÁK MINT A TÖBBI!

TÖRVÉNYEKET GYÁRTOTTAK AZÉRT, HOGY LOPHASSANAK! IMMÁRON 28 ÉVE!

Van valakinek Csukotka jogosságát illetően kifogása?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“Beismerő vallomás” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Belülről rohad a narancs. Tállai után újabb belső kiszivárogtatás. Orbánnak belső ellenzéke van?

  2. Kérdező: „Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?”

    Kövér: „A törvényes keretek között igen. Persze. (…)”

    Kérdező: „A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is. „

    Kövér: „De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.”

    Azért arról Kövér sem tehet ha hülye kérdéseket tesznek fel neki.
    Engem inkább a kérdező gomdolkodása (vagy annak teljes hiánya) zavar.

  3. Mik a vezető hírek a tömegmédiában? “Csúszósak az utak, sok a baleset.” vagy “Havazik.” vagy “Megölte a feleségét.” vagy “ZS kategóriás celeb étkezési tanácsai.” A kormány kampánystratégái kérnek egy kávét, és hátradőlhetnek. Egyetértek, nem ebbe fog belebukni a Fidesz. A bulvár fölülírja a közérdekű híreket. Egyedül a Simicska kezében lévő médiában vezető hír. Nyilván, hisz Simicska Orbán bukását szeretné.

  4. Milyen orszag az ahol egy romancigany miniszterelnok lehet a parlament televan kettos allampolgarokal zsidokkal es romanokkal.Nem kell csodalkozni,hogy ket kezel szorjak a penzt a hataron tulra ” nepbutito egyhazaknak !!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com