Az ellenzéki politikus feltett egy egyszerű kérdést a kormánynak, döbbenetes választ kapott

Demeter Márta hat különböző tárcának címzett kérdést azzal, hogy „Ön, illetve az Ön által vezetett minisztérium államtitkárai és helyettes államtitkárai milyen kapcsolatban állnak azeri kormányzati képviselőkkel, gazdasági és üzleti szereplőkkel?” Kapott választ, de milyet?
A nemzetgazdasági tárcát vezető Varga Mihály megbízásából Lepsényi István államtitkár azt válaszolta, hogy egy korábbi válaszát tartja fenn. Simicskó István honvédelmi miniszter és Fónagy János (a fejlesztési tárca államtitkára Seszták Miklós miniszter nevében válaszolt) is így tett.
A többiek azonban egy másfajta sablon mentén dolgoztak. Rétvári Bence államtitkár Balog Zoltán emberminiszter nevében, Magyar Levente Szijjártó külügyminiszter nevében és Dömötör Csaba államtitkár egységesen azt válaszolták:
“Továbbra sem kívánunk egy reménytelen helyzetben lévő politikai párt kétségbeesett lejáratási akciójával foglalkozni.”
(HVG)
Bal-Rad komm: Kérdések – CSAK ÚGY – nem születnek! Ha BÁRKI egy ilyen kérdést föltesz, vélhetőleg nem minden alap nélkül teszi. Ha a kérdés föltevője ráadásul parlamenti képviselő is… – illik rá válaszolni!
A döbrögista horda potentátjai meglehetősen furcsán tudják értelmezni a saját szerepüket. Minimum pökhendik. Ugyanakkor riadtaknak is tűnnek.
FIGYELEM! FOGNAK ŐK MÉG ŐSZINTÉN VALLANI!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Fognak bizony. Úgy fognak dalolni mint az énekes pacsirta 🙂
Kifogja meg ezeket?
Az első gyanus mozdulatra úgy szét rebbennek mint a naposcsirke!
Hogy ki fogja mg őket?:Hát többek közt a mindenható idő, mely irgalmatlanul telik felettük is!Azután lesznek még más egyebek is…