Vlagyimir Putyin ma Moszkvában az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsa tagjaival tartott találkozó során megvitatta a szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusának előkészületeit és az afrini helyzetet. Ebben az összefüggésben az elnök tájékoztatta a BT tagjait a néhány nappal ezelőtti telefonos megbeszéléséről, amit Kardigan maffiafőnökkel folytatott.
Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője ma délelőtt közölte: Bibi Netanjahu 29-én – hétfőn – ismét Moszkvába tolja a képét. Szíria és a Közel-Kelet helyzete idegesíti. Peszkov szerint az orosz államfő nem tervezi részvételét a hétfőn Szocsiban kezdődő kétnapos Szíria – konferencián.
“Szíriában keresünk olyan lehetőségeket, hogy Oroszországgal együttműködjünk minden olyan területen, ahol tudjuk csökkenteni a nézeteltérések lehetőségeit. Tudatában vagyunk azon veszélyeknek, amelyek elkerülhetetlenül előfordulnak ilyen szituációkban. Jónak tartjuk azt a munkát, amelyet Szíriában orosz partnereinkkel együtt végzünk” – nyilatkozta John Huntsman az USA moszkvai nagykövete a The Moscow Times című újságnak.

Az afrini csörtéről a szembenálló felek egymásnak homlokegyenest ellentmodó dolgokat állítanak. A törökök háromkatonájuk elvesztését ismerték be, a kurdok ennek éppen a százszorosát állítják. A törökök szerint fordított a helyzet.


Az biztos, hogy a kurdok területvesztésben vannak. Ha nem is irdatlan méretű területet buktak, de kiszorították őket néhány településről. A Kurd Demokratikus Unió fel is kérte Damaszkuszt, hogy segítsen nekik a törökök ellen. A YPG – szerint ez fölösleges.

Ankarában ma Kardigan magára öltötte legszebbik terepszínű katonai dzsekijét, és elhörögte: irány Manbidzs! Majd ő megmutatja, hogy ki is az úr Észak-Szíriában Kelettől-Nyugatig!

A damaszkuszi külügy tiltakozott ma az ENSZ-nél, hogy az USA légiereje tegnap Deir ez-Zor tartomány délkeleti részén a kalifátusisták elleni harc ürügyén lebombázta Al-Shaafah települést, aminek során 15 helyi civil – köztük nyolc nő – meghalt. De ez a szám biztosan növekedni fog, mert sok a kritikus állapotú sebesült.
Hírek szerint a terroristák megúszták.
Kevésbé jártak jól azok a kalifátusisták, amelyek az Eufrátesz bal partja menték kekeckedtek a szír hadsereggel. Nem számoltak az orosz-szír légipárossal. A folyón átevickéltek mind belepusztultak a kalandvágyba, a többi meg ezt látva visszafutott a bal parti sivatagba.


Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Mr Putyin nem tistunk beleszolni a politikába:
De gondoljon az orosz érdekre.
Sziriában már áll a bál,akkor terjedjen tovább a tüz Ankarátol Rijádig.
Oroszország mossa kezeit. Szir orosz központtal kitolni a frontott kelet éls nyugati irányba
Egy logisztikai központ egy oázis de az oázis széle boruljon lángokba. Felgyujtva az összes nyugati olajkutakat.
Ankarára rákuldeni a kurdokat.
Rijádra a siitákat.
Usa meg bassza meg az anyát,hogy ennyire hülyék dolgoznak a pentagonban.
Az olyaqn magaslabda amit kihagyni vétek.
Balkánra rákuldeni 10 millo mibréneset.
https://www.youtube.com/watch?v=ptg8KnGbhiw