Lakásokkal is segíti a menekülteket a magyar kormány

Hiába folyik a csapból is a menekültellenes retorika, a háttérben az Orbán-kormány nemcsak befogadott 1300 menekültet, de 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van a számukra – írja a Magyar Nemzet.
Az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014-2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) is pályázott, mégpedig sikeresen.
Végül a Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. (Újabb bevándorlási csata Európában.)
Érdekesség, hogy a lap megkereste a BMSZKI-t, hogy nyilatkozzanak a pályázatról, ám a tulajdonos önkormányzat nem engedélyezte az interjút. Ugyanakkor a lap kiszúrta, hogy a szervezet 2016-os beszámolójában szerepel egy rész, ami így szól: “2016 augusztusában indítottuk el a Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című programot, amelynek célja az önálló lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítése és a már meglévő lakóhely fenntartása menekült és oltalmazott emberek számára”.
A BMSZKI lakhatási programja nagyon is létezik. Lényege, hogy albérleti támogatást nyújtanak a menekülteknek – erősítette meg a lapnak Bognár Kata, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: “…”Magyarország visszautasítja a migránsfalvak létrehozását” – harsogja a Miniszterelnökség a mai kormányinfóról szóló beszámoló címében. Lázár Jánosék tehát új harc lehetőségét találták meg, bár ha jobban megfigyelik, ki és mi ezúttal az ellenfél, talán maguk sem érezték volna reakciójukat az ügy súlyával arányosnak. De legalább most nőügyekkel foglalkoznak.
Teljes szíriai falvakat akarnak a Zöldek áttelepíteni, és ennek az őrültségnek egyenesen Lázár János üzent hadat a csütörtöki kormányinfón. Ezzel egy szinttel feljebb emelte a verbális határvédelmet. Szerdán még “csak” Dömötör Csaba államtitkár volt az, aki az MTI érdeklődésére leszögezte, hogy
“a magyar kormány elutasít minden ilyen programot”.
Lássuk hát, milyen “programról” van szó, amely Lázárnál csütörtökre szaporodásnak indult: több faluvá, nagyobb településsé terebélyesedett.
Ska Keller EP-képviselővel (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) június 20-án jelent meg egy interjú a Neue Osnabrücker Zeitung hasábjain…”
– olvasható a “korabeli” hír a HVG.hu-n. Ami tulajdonképpen nem is olyan régi, hiszen 2017 június 22.-i.
Márpedig a jelek arra utalnak, hogy nem csupán egy “nőügyről” van szó, HANEM EGYENESEN A SOROS-TERV HORDA ÁLTALI LELKES VÉGREHAJTÁSÁRÓL!
Csak a neve más! Döbrögiék Genfi Konvenciónak nevezik! Hogy is nézne már az ki, hogy ők…- mint végrehajtók…- Soros-terv?! GENFI KONVENCIÓ!
Bizony Feleim! Meglehet ám, hogy Ska Keller CSAK A DÖBRÖGISZTÁNI GYAKORLATOT EMLÍTETTE MEG, MINT KÖVETENDŐ JÓ PÉLDÁT!
2016 augusztusa óta Döbrögisztánban már lakhatási program is van a migráncsok számára! Jah! Bocsika! Ezek nemzetközi védelemben részesülők! OLTALMAZOTTAK!
Nem is migráncsok!
Döbrögi pedig telefonál: Tanítóm és Mesterem! Jelentem tisztelettel és alázattal! Terved teljesítése folyamatban! GENFI KONVENCIÓ NÉVEN!
HATSZÁZEZER DÖBRÖGISZTÁNI MAGYARRA KÖZBEN A HAJLÉKTALANSÁG VÁR! (A MÁR MEGLÉVŐK MELLÉ!)

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ausländer raus! A devizahiteles családokat kilakoltatják, a honfoglaló söpredékeknek lakásokat és támogatásokat adnak. Ez felháborító! Több ezer magyar család lakhatási helyzete kerül veszélybe tavasztól, amikor lejár a kilakoltatási moratórium. Rajtuk senki nem segít. Hol van a Magyar Állam, az EU és a civil szervezetek, amikor a magyaroknak kellene segítség?
Magyar Állam = fidesz = EU, magyarellenes sátánista (vidámvasárnapos) szövetség.
Civil szervezetek: szanálva
Mi már egy éve kommenteljük,hogy Orbán Soros embere.
1920-évek ben Soros familia Jewish neve Svarc volt
1920-vekben Orbán Anyai agi Jewish neve Oldstein.
Az oldstein család,és a Svarc család rokonok.
Orbán szinte majd nem nagybátja Soros György anyai ágrol.
Nem véletlen fizete a Nagybácsi félig cigány unokaöcsének tanulmányait a világ legdrágább eggyetemén. Ott lépett be Orbán Viktor a szabadkömüvesekhez.
https://www.youtube.com/watch?v=VM5W0DkORes
Igor!
Túlkombinálod. Soros személye csak képletes. Ő a pénzügyi háttérhatalmat személyesíti meg. O.V., ha Sorost támadja, akkor a pénzügyi háttérhatalmat támadja. Az a taktikai tévedése, hogy ezt nem meri kimondani és senki sem érti (vagy csak kevesen). Ha ezt a tévedését választások előtt javítaná, kiterítené a lapjait, tuti nyerő lenne (meg talán balesetet szenvedett is).
Ehhez hasonló az eddig elsíbolt vagyon. Ha ezt becsatornázná mondjuk a szentkorona alá, megint tuti nyerő lenne. Ha már Magyar Király akar lenni…
Én csak az elmult 27 évet vettem figyelembe.
Mitörtént 27 alatt Magyarországon.
Leirom:
Soros ügynökeit hatalomra segitette.
Elsö ügynöke Antal volt aki daganatos beteg volt és kamikázé.
Utána Tom Lantos Soros György irányitották a magyar belpolitikát
Természetes,hogy Tom Lantos és Soros György FED ügynökök.
Orbán csak egy csicska,egy lecserélhetö panel.
Igor szerint:
2018-01-22 – 19:28
“Én csak az elmult 27 évet vettem figyelembe…
…Orbán csak egy csicska,egy lecserélhetö panel.”
Az! De öntörvényű…
te itt össze – vissza kavarsz. Az apja sem cigány orbánnak. Orbán a müncheni páholy tagja, ahova Horn gyula ajánlásával jutott be. Elment angliába, de az egyetem jelenléti ívein két hét elteltével nem szerepel. Pont ennyi ideig tart egy kiképzés az MI 6 -nál. Az Fszb tudja ezt.
Nem báb, tagja a nagyhatalmú, még Merkelnek is tanácsot adó Berlini Atlanti tanácsnak.
5 éve, mióta a herceg elment, a valódi hatalom tagjai megosztottak, így van némi eltérés a módszerben, de nem a célban.
M.o. egy kinézett tartalék ország egy törzsi népnek.
+1