Miután Szíriában az ország északi felét a kurd többségű erők vették birtokba amerikai segítséggel, most úgy tűnik, a határőrizetet is nekik kell megszervezni.
Északon a török, keleten az iraki határt kell őrizniük, a délnyugati oldalon pedig a jórészt az Eufrátesz mentén húzódó vonalat, amely Szíriát kettéválasztja.
A terv az, hogy a határőrséget maga az SDF fogja irányítani.
Kardigan szultán ma egész nap tajtékzott a hír hallatán.
“Most Amerika a határainkra telepít egy vadamberekből álló sereget! Ez Törökországot veszélyezteti. Ezt nem engedhetjük meg. Fegyveres erőink ezt a problémát meg fogjákoldani a keletkezés helyén!” – őrjöngött Kardigan. (Azt egy szóval sem említette, hogy a keletkezési hely az Szíria területe. Meg hogy határőrségről, és nem egy invázióképes hadseregről van szó! De majd lenyugszik!)
Csakhogy a legérzékenyebb ponton – Afrinban – ott vannak az orosz békefenntartók!
Damaszkusz – nem először – ma ismét agresszióval illette Törökországot és az USA-t. És természetesen – ismét – Szíria területének elhagyására szólította fel őket. Olyan nagy riadalom nincs a felszólítottak körében.
A kurd határőrség ötlete a szír kormányt sem töltette el örömmel.
Moszkvában Vlagyimir Samanov, az orosz Állami Duma Védelmi Bizottságának vezetője elmondta, hogy Oroszország megfelelően fog reagálni a “határvédelmi erők” tervezett létrehozására.
Aleppotol délkeleti irányba csak 16 őra alatt 28 településről verték ki a kormányerők a banditahordákat. Így már valamivel több mint 400 négyzetkilométernyi térséget takarítottak meg.
Idlib latorrezervátum pedig már majdnem bevallottan nem-deeszkalációs zóna, hanem latormentesítendő terület. Ebben a szellemben rendezkednek arrafelé a kormányerők, és az orosz légierő is.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!