Titokban telepítettek be menekülteket? Itt a külügyminiszter válasza
Titokban fogadott be 1300 menekültet Magyarország, úgy, hogy a kötelező betelepítési kvótát továbbra is elutasítja a kormány. A külügyminisztérium helyettes államtitkára szólta el magát egy máltai lapnak adott interjúban. Az ellenzék szerint a Fidesz ismét hazudott, mert évek óta az mondják, hogy nem teljesítik a kötelező kvótát, és most mégis beengedtek ugyanannyi menekültet, mint amennyit az Unió kérne.
A miniszterelnök már többször nyilatkozott úgy, hogy a kötelező betelepítési kvótával bevándorló országgá akarja tenni Magyarországot Brüsszel. Annak ellenére, hogy a magyar kormány folyamatosan küzd a kötelező betelepítés ellen, Altusz Kristóf a külügyminisztérium helyettes államtitkára elszólta magát egy videó interjúban.

A videóba ugyan nem került be, de a portálon olvasható, hogy Altusz azt nyilatkozta: tavaly mintegy 1300 menekültet fogadtak be, de nem hozták nyilvánosságra, ugyanis ez veszélyeztetné őket.
A külügyminiszter szerint a már beengedett 1300 menekültnek semmi köze a kvótákhoz, ugyanis egy nemzetközi egyezmény szerint, aki menekült státusz kérelmet nyújt be, azt elbírálják.
„A Genfi konvenció alapján befogadott menekülteket mi nem titkokban fogadjuk be. Hanem ez egy folyamatos eljárás, amit minden ország lefolytat gyakorlatilag non-stop. Mert ha jön valaki és benyújt egy menekültstátuszi kérelmet, azt el kell bírálni” – mondta Szijjártó Péter.
A kormány két és fél éve kezdte a menekültellenes kampányát. TV hirdetés, plakátok és propaganda szórólapok. Ezeken a kormány azt ígérte, hogy megvédi az országot. Az ellenzéki pártok szerint viszont a kormány ismét hazudott.
„Az 1294 migráns betelepítését várja el Brüsszel és ők azt mondják, hogy meg fogják állítani Brüsszelt. Ehhez képest az egyik kormánytag beszél arról, hogy titokban mindenkitől elhallgatva és mégis csak betelepítettek 1300 migránst az történelmi arcon csapása a magyar választóknak”…
(Forrás: atv)
Bal-Rad komm: “…tavaly mintegy 1300 menekültet fogadtak be, de nem hozták nyilvánosságra, ugyanis ez veszélyeztetné őket…”
– Kit veszélyeztetne és mi? A döbrögista hazugsággyárat veszélyeztetné? A lebukás? Azt aligha, hiszen máris megvan a magyarázat: EZ NEM IS AZ! “EZ” GENFI, “AZ” MEG DUBLINI!
Meg különben is! NEM TITOKBAN, csak nem szóltak róla! Mert amiről ŐK nem beszélnek, az nincs is!
Tavaly 1300! Gyakorlatilag non-stop zajlik a migráncsbefogadás! Hogy Döbrögi és hordája erről kussol? Hogy pontosan az ellenkezőjét rikácsolják? Százmilliárdokból?
Hát kell a népeknek egy kis izgalom!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Eláruljuk nektek ez nem a valos szám.
Orbán Viktor 130 ezer menekülröl állapodott meg csalad egyesitéssel összesen.
Valaki hisz még a felcsuti hazug cigánynak?
https://www.youtube.com/watch?v=nXANtW5EEX4
Tegnap én is láttam vagy 6 – 8 fős néger csoportot a nagyvásárcsarnokban. Vették a zöldséget, húst, stb. Vagyis van ahol főznek ! Itt laknak ! A mi pénzünkön.
Hirszerzési infokat kisivárogtatva havi 600 eurot kap Budapesten egy menekült.
Nektek tisztelt balrad olvasok hány orát kell robotolnod a szallag melett 180 ezer forintért?
Most azon kivül,hogy elvakultan gyűlölöd “igort” azon kivül,hogy megemlíted a rálátásod napi szinten a munkád miatt nem mondtál semmi érdemlegeset!
“Tavaly 1300! Gyakorlatilag non-stop zajlik a migráncsbefogadás!”
Admin már pár hónapja írtam,hogy ha napi szinten öt kérelmet bírálnak el ,hova teszik őket?
Hát ide!