““Ne hajtsa nyugodtan álomra a fejét.”” bővebben

"/>

“Ne hajtsa nyugodtan álomra a fejét.”

Jobbik: Anyagilag megsemmisült a párt

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője és alelnöke az ÁSZ bejelentése után azt mondta, hogy Orbán Viktor meg akarja szüntetni a pártot. Tizenöt napja van a pártnak befizetni a 331 millió forintot.

Volner azt mondta, azért szállt rájuk a számvevőszék és a Fidesz, mert ők az egyetlen kormányváltó erő. Sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, szerinte a többiek, a baloldali pártok vagy gyengék, vagy a Fidesz zsebében vannak, csak a Jobbik maradt. Az Állami Számvevőszék hétfőn közölte, a Jobbiknak 15 napja van befizetni a 331 milliós büntetést.

A pártnak Volner szerint nincs pénze kifizetni ezt, ezért is indítottak közösségi gyűjtést, amit most megpróbálnak felpörgetni, eddig 50 millió forintjuk gyűlt így össze. Arról még nincs elnökségi döntés, hogy mikor és hogyan fizetnek, mi lesz az összegyűjtött pénz sorsa.

Képtalálat a következőre: „Jobbik gyűjtés-kép”

A Jobbikot megsemmisítette anyagilag ez a döntés, nincs pénzük kampányolni. Szakértőik pedig éppen ezért átmenetileg nem kapnak fizetést.

“Ez egy koncepciós eljárás, aminek a Jobbik megszüntetése a célja.”

Azt mondta, a mostani számvevőszéki határozat csak arról szólt, hogy az ÁSZ a kormánypárt zsebében van. A Fidesz pedig szerinte retteg a kormányváltástól és az elszámoltatástól. Jogorvoslatra nincs mód, de keresik azokat a fórumokat, ahová fordulhatnak.

Volner üzent az Állami Számvevőszék vezetőjének is:

“Ne hajtsa nyugodtan álomra a fejét.”

Szerinte ugyanis a döntésért Domokos László ÁSZ-elnök, korábbi Fidesz-politikus a felelős.
(HVG)

Bal-Rad komm: Nehéz dolog ezt az ügyet a helyére tenni, mert nem találni a helyét. Csak a célját.Egy beteglelkű, elferdült tudatú, rettegő hordafőnök zsákmányféltő akciója az egész.

FÓRUM ITT CSAK EGY LEHET! A NÉP! AHHOZ KELL FORDULNI!

Meggyőzni, hogy MENJETEK SZAVAZNI, és a döbrögista jelölt ellen legesélyesebb jelöltre!

Ehhez nem szakértők kellenek! Ehhez alázatra, és elszántságra van szükség! Meg persze HITELESSÉGRE! CSAK A fenyegetőzés a gyengeség jele!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

““Ne hajtsa nyugodtan álomra a fejét.”” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Itt is mennyire látszik, hogy az embereket le sem szarják.
    Hogy a szakértőket nem tudják fizetni , ez engemet teljesen letaglózott.
    Olyan ideges lettem, hogy remegni kezdtek a kezeim.
    Most bajban is vagyok, mert nem tudom, hogy ilyen állapotban. hogyan fogom megpucolni a hagymát , és a
    zöldségeket.
    Látom ahogyan a lelkük sötétségében fuldokolnak.
    Abban reménykednek, hogy egy hajó (Hatalom formájában) majd felveszik őket.
    De ahogyan Jézus szokta mondani.
    Ha sárkányrepülőn akarsz repülni, akkor ülj fel az Asszony hátára.
    További szép napot mindenkinek.

  2. A Fidesz értelmiséget és Orbánt külön kell bontani az ügyben.

    A Fidesz értelmiség értelmes a lopott milliárdokkal lekocol 2018-ban azt éli élete végéig a
    konfrontácio mentes milliárdosok luxus életét.

    Orbán az más tészta ö cigány,öt az észerüség helyett a bosszu motiválja,ami konfrontácioval jár.

    Figyelj cigo van eszed akkor elhuzzol a picsába,ha nem akkor marad a konfrontácio.
    De akkor meg mi az anyád picsájájért loptál,ha ahhozz is hülye vagy,hogy élvezd a vagyonod?

    Élj igy ,megteheted loptál annyit.

    https://www.youtube.com/watch?v=Or8BPT567EA

  3. Nem értem, hogy nekünk mi dolgunk lehetne ezzel a volner nevű kreténnel. Ez a fasizmus természetet, előbb a “barátainkkal” számolunk le, az ellenfél az megvár.
    Ez volt a fidesz hosszú kések éjszakája.
    Megátkoztam a jobbikot, amikor egy ráérős “képviselőjük” feljelentette a red-help nevű portált, amiért egy 16×16 pixeles, bordó színű, kivehetetlen formájú favicont tett fel. Szerintük ezzel veszélyeztették valakik a hazát. Ennyi volt az összes gondja 2010 után a jobbiknak. Akkor azt mondtam, ill. üzentem nekik, hogy a sajátjaitok fognak ezért megbüntetni.
    És lőn: a nemzettestvérek egymást kaszabolják, nem értem, ez nekünk, munkásbarát közösségnek miért lenne baj? Nehogy már a jobbik legyen a nemzet, ne használjon volner jános minket semmiféle hivatkozási alapul, keseregjen ő a vidéki kocsmákban, butikokban, panziókban, egyéb kuplerájokban, ahol az ő “vállalkozó” barátai (elvtársai) nagy számban előfordulnak.
    Szerintem a jobbik fel lesz oszlatva, mert ez a cél.
    Nem marad más, mint a jobbikkal szimpatizálók egy valóban nemzeti, és munkásbarát pártra szavazzon, vagyis a Munkáspárt listájára! Ezzel megmutathatják, hogy mennyire szeretik a hazájukat!

    1. Teljesen egyetértek. Csak bele kell pillantani a jobbikos Alfahírbe, csöpög a proligyűlölettől:
      “Kétes dicsőség: Orbán Viktor Kádár János nyomában”
      “Pontosan ezen a szellemi prolizmuson, a zsigerből fakadó ….”
      A cukiskodást éles antikommunizmussal, prolizással és növekvő orosz-ellenességgel próbálják kiegyensúlyozni.
      “A proli, ami alatt nem társadalmi osztályt értek, nem a munkás embert, még csak nem is a műveltség szintjét, hanem azt az embertípust, aki mindent kizárólag a saját szempontjából kiindulva, a saját véleményét kikezdhetetlen alapigazságnak tartva képes szemlélni. Ami csírájában fojtja el a vitának már a lehetőségét is. ”
      A prolizmus szellemi felfedezője itt próbálja enyhíteni hitvány szavait, de semmi módon nem tudja megalapozni, hogy a fenti viselkedési forma mitől kapcsolódik a proletárokhoz. És miért nem a saját olvasóikhoz kapcsolja, ahol úgyszólván a hozzászólók 99 százaléka a fenti jellemzők birtokosa.

      1. A “proliság”, mint intézményt a saját véleményem szerint pedig igenis fel kellene már számolni. Nagyrészt igazak a kritikák, korábban a kurucinfón írtak a prolikról:
        https://kuruc.info/r/7/71238/
        Amikor először olvastam ezt a cikket, jó 7 éve, nagyon fel voltam háborodva.
        Aztán többször visszatérve – nem a cikk miatt – átgondoltam a kritikát, és nagyrészt igaznak vélem.
        Ahogy itt is korábban leírtam: kétféleképpen lehet a proletárokért harcolni:
        – egyik mód, hogy “felszabadítsanak” minket (őket), az osztályharc eredményeként, amely végül győz, mint 1919-ben, aztán jön a proletár mennyország.
        – a másik mód: megszüntetni, felszámolni ennek a szellemiségnek a gyökereit, és nem hagyni, hogy mások minket valamiféle kasztrendszerbe soroljanak.
        Az előbbi mód, a proletár életmódban volt részünk, és – szerintem – nem sok örömünk volt benne. Persze ezen sokan felháborodnak most, de ők bizony nagyobb részt egykori bennfentesek, a hatalom korábbi birtokosai, akiket mi, mezei prolik a hátunkon cipeltünk. De fel vannak háborodva a kritikán a mai, fiatal, új kommunista vezetők is, akik nem értik az én kritikámat, mert nem volt részük a múlt rendszer sötétebb oldalának az áldásaiból, a szüleik vagy értelmiségek, vagy gebinesek, esetleg (bocs) egyéb besúgók voltak, és tőlük nem halhatták a valóságot.
        A legfőbb ok, amiért én e pillanatban nagyon nem szeretnék ún. proletár hatalmat, az bizony a jelenlegi (egyébként nem létező) munkásosztály valódi proletár színvonalát figyelembe véve nagyon is érthető aggodalom, kik járkálnának karszalaggal, párosával, egy-egy vodka és sör után őrizni a munkáshatalmat. Elég, ha csak a saját, és szomszédos utcákon végignézek, felmérem a lakóközösséget, hát….én nem adnék fegyvert egyiküknek sem, illetve csakis úgy, ahogyan más helyen, korábban leírtam: ha MINDENKI KAP FEGYVERT ,és csak egy, azaz 1 Népköztársaság létezik, ami mindnyájunké, és nem néhány elvtársé! Soha nem szabad korlátlan hatalmat engedni tanulatlan, tahó, alpári emberek kezébe, mint ahogy ma is teszik ezt a fidesznél, és a főleg tiszamenti kisebb falvak esetében a jobbikos képviselők esetében.
        Nem lehet jó egy olyan rendszer, amely a lumpenséget támogatja a tudással, az erkölccsel szemben. A létezett szocializmus a gyanakvás, a rosszindulat, a sumákság, jellemtelenség iskolája volt e tekintetben is. Megismételni ezért nem szabad.
        Egy teljesen új országot kell építeni, ahhoz új emberek kellenének, lehetőleg fiatalok, műveltek, akik nem fogadják el ezt a lumpenséget egyik oldalról sem.

        1. ” A létezett szocializmus a gyanakvás, a rosszindulat, a sumákság, jellemtelenség iskolája volt e tekintetben is. Megismételni ezért nem szabad.”
          Ha ez igaz lenne nem lett volna ’89!

  4. Mégsem értek Veled egyet. Először 42-ben szegény családba születve nem az általad leírt országban éltem. Tanulhattam, diplomát szerezhettem, senki sem próbált valamiféle kasztrendszerbe sorolni.
    1919 értelmezésed meglehetősen téves. A Tanácsköztársaság a Vyx jegyzék egyenes következménye volt, amely a demarkációs vonalat majd a Tiszáig akarta az Antant átrakni.
    És ha elkezdünk itt elméleteket fejleszteni, a kommunista mozgalom a munkásság felemelését az osztályok megszüntetése, a tanulás ösztönzése, a kultúra elterjesztése által akarta elérni (amiben azért nem kevés sikert ért el.)
    Megjegyzem a megbírált viselkedésformát magad is gyakorolod, azokat jellemezve, akik nem értenek egyet veled:
    ” ők bizony nagyobb részt egykori bennfentesek, a hatalom korábbi birtokosai, … a szüleik vagy értelmiségek, vagy gebinesek, esetleg (bocs) egyéb besúgók voltak”
    Mély gondolat: az értelmiséget azonosítani az egyéb besúgókkal, brávó.

    1. szövegértés, elvtárs!
      Értelmiségek, VAGY gebinesek, esetleg besúgók.
      Logikai kapu: és – vagy.
      Én VAGY-nak írtam, de lehet ÉS is, tehát lehet a két csoport között átfedés, nyilván annak vetted, tehát érintett vagy. Pedig én nem úgy értettem, és nem is úgy írtam.

  5. Beszéljetek már a Gyula bátyóról is , volna mit. Mert mit tett Ő a rendszer váltáskor, mert arról hogy előtte mit tett azt lehet tudni, semmit. Utána?Soha sehol nem volt, szépen eladogatták a nekik jútatot irodákat, beszedték a kis pártoknak nyújtott pénzecskéket és játszották a munkások, ,,képviseletét” maguknak.A taglétszám vajon mennyi,a szimpatizáns? Azt mondom, hogy Gyula bá, nyugodtan bezárhatja a boltot, nincs rá vevő. ŐK voltak anno akik kitermelték a rendszer váltó csőcseléket.

    1. Gyula bával eljátszották ugyanazt, mint most a jobbikkal. Egyenesen a párt miatt megemelték a választási küszöböt 4-ről 5 %-ra, úgy emlékszem 1998-ban. Ezt még a szocik követték el. Ha ezt nem lépik meg, rég bent lenne a parlamentben, ami persze nem minőségi szintet jelentene, de talán onnan lett volna hová fejlődni.

  6. ismerek egy jobbikos képviselőt, illetve már nem az. Rengeteg pénze volt a képviselőségből, sose nézte mi mennyibe kerül. Az aushanban láttam, csakis drága dolgokat vásárolt. Most az ottmaradt társai meg koldulnak ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com