„Vásárhelyi hordarettenet” bővebben

"/>

Vásárhelyi hordarettenet

Össztüzet zúdított a lakájmédia a hódmezővásárhelyi független polgármesterjelöltre

Ha egy keresztény értékrendű, hétgyermekes családapáról – akit ráadásul Amerikából hozott vissza a hazaszeretet – azt gondolnánk, hogy nem válhat a kormányzati kampány céltáblájává, arra alaposan rácáfol a Hódmezővásárhelyen zajló időközi polgármester-választási kampány. A független jelölti indulást erősen fontolgató (időközben a Facebookon a következő bejegyzés jelent meg: „Érdeklődésre megerősítem, hogy ma biztosan megtartom a sajtótájékoztatót.

Minden vásárhelyi polgárt szeretettel várok a Szent István térre fél 4-re.”) Márki-Zay Péter élete egyik legnehezebb időszakát éli: a közelmúltban váratlanul megszűnt az állása, családja egzisztenciája kapcsán figyelmeztető üzeneteket kap, valamint erős lejárató hadjárattal szembesült a helyi és az országos kormányközeli médiában.

– Személyemben nem tudnak támadni, ezért megpróbálják rám sütni, hogy független indulásom ellenére a Jobbik–MSZP jelöltje lennék. Ezek a pártok ráadásul nem is összeegyeztethetők egymással – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Márki-Zay Péter, aki szerint a fideszes városvezetés érdekeit szolgálja az ilyen hírek terjesztése. Ezt némiképp alátámasztja, hogy először a Vásárhely24.hu írt – akkor még feltételes módban – a jelölt vélelmezett politikai hátteréről, később azonban a közmédia és az Origo, illetve a többi kormányközeli médium már egyenesen „árpádsávos szocialista” jelöltként kezelte.

– Nem tudok egyetlen magyarországi párttal sem maradéktalanul azonosulni, ezért választottam a független indulást – jelentette ki Márki-Zay. Beszámolt arról, hogy a városban úgy érzékelte, széles körben fel tudnak sorakozni mögötte a változásra vágyó választók, ami kellő támogatást adhat neki az indulásban. – Pártoktól pénzt semmiképpen nem fogadok el – felelte kérdésünkre, és hozzátette, hogy önerőből és az őt ismerők támogatásával fog kampányolni.

– Az utolsó lökést az adta, amikor az Állami Számvevőszék eljárást indított az ellenzék ellehetetlenítésére – mondta lapunknak Márki-Zay Péter, kiemelve a Jobbik ellen kiszabott bírságot. Megjegyezte azt is, hogy a kormánnyal kritikus személyek elleni súlyos lejárató kampányok, a magyar vállalkozókat ellehetetlenítő kormányközeli csoportok tevékenysége szintén átlépte nála a határt. 2009-ben még fideszes szavazóként tért haza, ám elfordult a párttól, mert úgy látja, mára teljesen eluralta a Fideszt a hatalomvágy, a korrupció, az elnyomás és a megfélemlítés, illetve a gyűlöletkeltés – katolikus keresztényként pedig elítéli az ilyen magatartást. Lelkiismerete azt mondatta vele, hogy mivel képesnek érzi magát, fellép az említett tettekkel szemben – tette hozzá.

Néhány nappal az év vége után, amikor a neve felmerült lehetséges jelöltként, munkaadója arra kérte, hogy beszéljék meg munkaviszonyának felbontását. Igaz, azt elismerte, hogy volt stíluskülönbség közte és főnöke között, ám az utóbbi időben semmilyen vita, megrovás pedig főképp nem utalt arra, hogy elbocsátanák. Hozzátette, hogy a vállalat költségvetési okokra hivatkozva sürgősséggel bontott vele szerződést, jelenleg a végkielégítéséből él a családjával.

Környezetéből olyan figyelmeztetéseket is kapott, hogy felesége egészségügyi vállalkozása is külön ÁNTSZ-ellenőrzésre számíthat. – Megfélemlítéssel próbálják a közéleti szerepet vállaló polgárokat elrettenteni a politizálástól – mondta.
(hirtv)

Bal-Rad komm: A döbrögista horda már semmitől sem retten vissza, ha megorrint valami veszélyt. Vásárhelyen alig több mint egy hónappal a „Nagy Választások” előtt egy hordafiaskóval (de akár csak egy mérsékelt hordadiadallal) járó helyi választás AKÁR ORSZÁGOS politikai földcsuszamlást IS eredményezhet.

MEGFÉLEMLÍTENI, ELRETTENTENI! EZ A HORDASTRATÉGIA! Rárontaniteljes erőből mindenkire és mindenre, ami a hatalmukat – AZ „ÉLETÜKET” – bármilyen formában veszélyezteti! Eszköztáruk roppant gazdag! Bármit hajlandók bevetni a cél – A TÚLÉLÉS – érdekében!

Érzik ugyanis: KÉTHARMAD KELL BÁRMI ÁRON, vagy…!

-Vagy lecsó lesz a vége!

Persze a bukásuk elkerülhetetlen! Előbb-utóbb bekövetkezik!

A szocializmust hazugságokkal, hamis igéretekkel sikerült megdönteniük. Azt a rendszert, amely sokkal élhetőbb volt mint EZ a rendszer!

Tudják nagyon jól döbrögistáék: A NÉP MÁR BELEUNT A RABLÁSAIKBA! Csak egy szikra kell! Azt már megtapasztalták, hogy az összefogással szemben egyszerűen tehetetlenek! A hódmezővásárhelyi időközi mindenképpen JELZÉS ÉRTÉKKEL FOG BIRNI!

De a pesti pártközpontok nagyon őrzik a csiholót! Mígnem valaki megcsinálja újra!

Akkor aztán együtt mennek a lecsóba. Döbrögisták meg álellenzéki pesti pártvezérek – udvaroncok.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Vásárhelyi hordarettenet” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Sajnos admin igazad van. Már csak egy szikra kell és lángra lobban az ország.

      1. vajon miben tévedek ? nem zsidó ? vagy nem egy brancs ?
        hiszen a törzs tagja és azok mind egy brancs, lásd Vona -t !

    1. Realista szerint:
      2018-01-05 – 20:51

      Beágyazottság:
      Az MSZP sokkal jobban be volt ágyazódva a magyar társadalomba (leginkább az MSZMP révén), mint a fidesz. Mégis mentek a levesbe…
      amerikanizáció:
      Szerintem izraelizáció, ami itt van… bár kétségtelen, hogy vannak közös vonások.

      „…Persze kétség ne legyen, kimenni már nem megy ki csak maximum 1-2 százezer a legjobb esetben is…”
      Ez akár elég is lehetne, de ezek miért is mennének ki, ha ki is mennének?
      Esetleg van valamiről ennyi embernek közös elképzelése?
      Tudsz olyan eseményről a történelemben, ahol alulról jövő kezdeményezés eredményeként jelentős társadalmi változások történtek?
      Alulról jövő kezdeményezésben, és annak sikerében bízni tudatlanság.

  2. 1989.ben Nagy Imre temetésén Orbán Viktort az MSZMP mint KISZ tikárt és fiatalt jelölte beszédet tartani .
    A beszédét Kövér László lektorálta , elmondta aztán sunyiban eltünt a családjához !
    Értem én hogy villanymotor .de mivel megy is 🙂

    1. már régi módszer, hogy az elmegyógyászatot igénybe veszik politikai céljaikra. Ez a múlt rendszerben minden napi dolog volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com