Milyen a jelenlegi polgári ”demokrácia”?
A polgári „demokrácia” a kapitalista társadalmi gazdasági rendszer szabályai szerint működik, ami a nép számára nagyon alacsony beleszólási lehetőséget jelent a közügyekben a döntésre. Az alkotmány lehetővé teszi a szabad vállalkozással és a magántulajdon védelmével a kapitalizmust, a kizsákmányolást, így a szolgaságot is. A demokrácia népszerű meghatározása szerint: a demokráciának a népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom. Ez a kapitalista gazdasági társadalmi rendszerben nem megvalósítható, így nem képes a dolgozó nép számára demokráciát biztosítani.
A kapitalista társadalmi gazdasági rendszer tulajdonsága a világméretű szervezetlensége, a versenyben utólag derül ki a termék eladhatósága, szükségessége, bármilyen előrelátásra törekvéssel is. Ez világméretű pazarláshoz és válsághoz vezet, amit elsősorban a dolgozó tömegek sínylenek meg. A verseny világméretű harchoz, háborúkhoz vezet, ami a dolgozó népek pusztulását vonja maga után. A kapitalizmus alapján viszont mérhetetlen gazdagodásra tesznek szert a világ tőkése a dolgozók rovására.
Tudvalevőleg a kapitalizmus döntési mechanizmusban valójában a dolgozó nép érdeke nincs képviselve. A „szabad választásokon” lehetetlen a dolgozó nép érdekét képviselni a hatalom nélküli dolgozó nép képviselőinek. Ilyen népképviselő valójában nincs is, vagy rejtőzködnie kell a diktatúra miatt. A dolgozók érdekei a tőkések érdekeinek alá van rendelve és ellenérdekelt a viszonyuk, ami ráadásul kibékíthetetlen. Ezt az állapotot a kapitalizmusban az oktatás és a médiák agymosása, a korlátlan gazdasági politikai hatalom, valamint a polgári diktatórikus állam garantálja.
A dolgozó nép demokráciájának megteremtéséhez a gazdasági és politikai megosztottság megszüntetése megkerülhetetlen. A kapitalizmusban a termelőeszközök magántulajdona miatt a gazdaságban a dolgozó osztályok a tőkéseknek alárendeltek és ez tükröződik vissza a politikai hatalomban is. A kapitalista társadalom létviszonyaiban a megosztottság határtalan a dolgozók kárára, pedig ők hozzák létre a javakat. A tőkések gazdasági hatalma a politikai hatalom megtartására ad korlátlan lehetőséget. Ez így semmilyen demokrácia a dolgozóknak, a népnek.
A kapitalizmusban a léthez szükséges termelést a dolgozó nép végzi. A termelés és az elosztás ellenben nem a nép ellenőrzése alatt zajlik. Ez alapvető hiba és ellentmondás, a dolgozók számára demokrácia így lehetetlen, kibékíthetetlen az ellentét. A termelés és az elosztás a tőkések ellenőrzése alatt és hasznáért történik. A kapitalista termelésben dolgozónak csak a munkaereje szükséges és ez pénzért megvásárolható dolog, ember dolog. A tőkés a termelési folyamatból kihagyható és csak kizsákmányoló szerepe van. A tőkés nem hoz létre értéket, ellenben a létrehozott érték birtokosa. Az esetleges munkája a vagyonszerzés körül forog, az a fő célja. A kapitalizmusban a proletár, a dolgozó ember célja az életben maradás, ezért rákényszerül a tőkést gazdaggá tenni.
Mi ennek a lehetetlen problémának a megoldása?

Fel kell tenni a kérdést, mi szüksége van a dolgozó népnek a tőkésre, ha a termelésben és az elosztásban nincs is rá szüksége? A korbács suhogtatása a szerepe, amit a kiválasztott dolgozók végeznek, és ezért őket jól megfizetik.
A nép demokráciájához olyan társadalmi gazdasági rendszer szükséges, ahol a termelőeszköz a dolgozó nép által birtokolt (vagy ellenőrzött?). Sajnos a magánkézben lévő termelőeszközökre alapuló termelés a dolgozó nép általi ellenőrzése szinte megoldhatatlan feladat. Hosszútávon a gazdasági és politikai hatalom mindenképpen egyesül, a szétválasztás csak időleges lehet. A termelőeszközök magánkézben a gazdasági hatalmat birtokolják, de ennek működtetésére szükséges a politikai hatalom is, és emellett a dolgozó nép számára a demokrácia már csak másodlagos lehet. A politikai hatalom előbb-utóbb szintén egyesül a gazdasági hatalommal. Semmilyen jóakarat ezt nem törheti meg.
Talán a termelőeszközök vegyes tulajdona lehetne a leghatékonyabb, túlsúlyban a közösségben működő termelőeszközökkel és a dolgozó nép képviselőinek ellenőrzésével. Ebben az esetben a hatékonyságát a könyörtelen, embertelen agresszivitásnak köszönhetően a magángazdaság könnyen legyűrheti a közös gazdaságot, ami viszont hiába emberséges és demokratikus, elveszti hatalmát. A termelőeszközök magántulajdonában működő gazdaság, a kizsákmányolással együtt is elég hatékony és agresszív, és előbb utóbb maga alá gyűrné a közösséget, féken tartani lehetetlen. A közösségi gazdaságban a közösségi érdek nem olyan hatékony ösztönző, mint a korbács és az egyéni érdek a magángazdaságban. A vegyes gazdálkodás a nép számára nem jelent megoldást a demokráciára. Talán segítene, egy új hatalmi ág bevezetése, ami a dolgozó nép hatalmát képviseli. Azonban ez a forma, ha fennmaradna is, nem teszi lehetővé a nép demokráciáját, csak közelít felé, és a megosztottság így is nagy lenne.
Az igazságosabb társadalom célja legyen a dolgozó nép érdekeinek leghatékonyabb képviselete. Az állam és a gazdaság irányításában csak a dolgozók vegyenek részt. A jogállamiság és a hatalommegosztás kereteiben a törvényhozást és a végrehajtását a dolgozók tanult képviselői hozzák a dolgozók ellenőrzésével. Erre a megfelelő apparátus kell kiépíteni, hogy a dolgozók a közügyekben, érdemben dönthessenek. A médiák hatalmának is a dolgozók érdekében kell működnie, a dolgozó nép demokratikus ellenőrzésével. Nem lehet tökéletes demokrácia a dolgozó népnek, ha nem teljes mértékben ő a gazdaság és a politikai hatalom birtokosa.
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Talán a termelőeszközök vegyes tulajdona lehetne a leghatékonyabb, túlsúlyban a közösségben működő termelőeszközökkel és a dolgozó nép képviselőinek ellenőrzésével. ”
De akkor miért is kellett szétverni 56-ot? Épp ezt akarták, ez lett volna a lényege. Munkástanácsok.
Jó,jó tudom, hogy beférkőztek oda olyan elemek akiknek nem lett volna szabad, de ez már így szokott lenni a forradalmakban.
Én mint némileg szakember egyébként azt vallom, hogy a föld magántulajdonát kell teljes egészében megszüntetni, mert ez és csakis ez teszi abszolút kiszolgáltatottá az embert. A többi már részletkérdés.
Nem véletlen, hogy a fideszpatkányok maguknak akarják az egészet. Akié a föld azé az ország. A többi üres fecsegés.
Egyébként ez olyannyira igaz, hogy pl. a természeti népek a mai napig nem értik mi az, hogy a föld valakié?
Ha belegondoltok ti sem fogjátok érteni.
Kivágtam egy kedvenc részletet a Krokodil Dundee-ból, direkt nektek:
https://youtu.be/rXo5Ro-Cbo4
“Nem a föld tartozik az emberhez, hanem az ember tartozik a földhöz” – lásd: https://hu.wikiquote.org/wiki/Seattle_t%C3%B6rzsf%C5%91n%C3%B6k
A földfoglalások ma is zajlanak, szüntelen, főleg Brazíliában, csak nemigen olvashattok róla a “fősodratúban”, legyen ellenzék vagy kormánypárti, mert mindkettő HALÁLOS ELLENSÉGE a “föld mindenkié” gondolata.
Pedig ha netán és különben és ha zorbán úgy gondolja, hogy “lögyön hát saját és nemzethy hadseregünk” – akkor vajon kinek a földjét védenénk meg?
56 lényege a kapitalista fasiszta restauráció. Sajnos a munkástanácsok ebbe az akkori helyzetben talán akaratlanul is besegítettek. A kapitalista restauráció a munkástanácsokat szétverte, vagy jelentéktelenné tette volna. Erre van most is példa. A vegyes gazdaság pedig inkább a magángazdaságnak kedvez, ez pedig nem demokrácia a dolgozóknak. Ahhoz, hogy a magángazdaság húzó ág legyen, nagyon ellenőrizhetőnek kellene lennie. De ez nem hiszem, hogy megvalósítható. Akié a gazdasági hatalom azé a politikai is, ez pedig nem demokrácia a vegyes gazdaságban sem. Valamelyik mindenképpen túlhatalomra jut. A politikai hatalom pedig inkább vonzódik a gazdaságihoz. Sajnos a kapitalizmusban nem lehet demokráciája a népnek.
A föld magántulajdonának megszüntetésével egyetértek. Szóval bárcsak lehetne vegyes gazdaság és a demokrácia is megvalósulna. Nem véletlen, hogy a magángazdaság legyűri a közös gazdaságot minden előnyös és hátrányos tulajdonságai ellenére. Nekem fontos az emberségesség, ezt viszont csak a közös gazdálkodás biztosíthatja.
Egy kicsit merev a véleményed. Hithű vagy. Tisztelem.
De javallom, hogy kis rugalmasság beleférne. Azért a restauráció elég messze volt még.
Mondok példát. (Imádok példát mondani. Az mindig bosszantóan tényszerű.)
’89 után talán emlékszel még, megjelent itt az összes főnemes, alnemes, földbirtokos, fasiszta pribék és egyéb siserehad. Úgy gondolták, hogy restauráció (kisgazdák akartak is valami hasonlót reprivatizáció néven, emlékszem pont Debrecenben (ahol Kossuth detronizálta az egész familiáját) Torgyán a Habsburg ganékupacot felségnek szólította), most aztán nekik tejjel-vajjal folyó kánaán. Az is lett volna csak nem számoltak a még náluk is kapzsibb és aljasabb, komcsi szarkupacokkal, mint Antall, Boros, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, had ne soroljam, akik úgy gondolták hogy inkább ők teszik zsebre az ellophatót. Ott tolongtak ezek a hulladékok valami osztozkodó kerekasztal mellett, emlékszel? Már vagy 20 éve nem is hallasz ezekről nemesi patkányokról, olyan szinten eltüntek. A komcsik felmosták velük a padlót. Már ez is mutatja mennyire hazaszeretők a mi volt “uraink”. Igaz pont annyira mint a maiak.
Balo!
Az én véleményem azért merev, mert önző vagyok és a nekem megfelelőt szeretném. Ezen sokat gondolkodom és figyelem a világot, embertársaimat, amennyire szűk lehetőségeim engedik. Önfejű is vagyok, csak azt fogadom el, bár nem vagyok okos, amit alaposan átgondoltam. Persze így is bizonyára sokat tévedek.
A többivel bizony igazat írtál. Annyi a megkötésem, hogy az említett urak nem oda valók voltak. Ők a söpredék a mocskos haza, nemzet és népárulók voltak. A követőik, akik talán tőlük tanulták a disznóságokat sem különbek. De biztosan voltak olyanok, akik jót akartak. Az előbb említett “komcsi” urak, akik már akkor is a hatalom közelében voltak, csak kihasználták a lehetőséget haszonszerzésre a nemzet és nép elárulásra. A kommunista pártban 89-ben még 872 000 tag volt, ezek közül csak néhány ezer volt becsületes komcsi, a többi csatlakozott az áruláshoz, a dolgozó nép elárulásához. A párt 870 000 tagja nem volt kommunista. Ilyen környezetben lehetetlen volt továbbépíteni a népi demokráciát. A hibákat bizonyára lehetett volna orvosolni, ha nem ilyen a kommunista párt szerkezete.
Tudod mélységesen tisztellek. Magam nem voltam, sőt ma sem vagyok kommunista, bár előfordul, hogy a közösségi gondolkodásom miatt simán lekomcsiznak. Így lesz az emberből kommunista.
872.000? Azt mondod néhány ezer? Akkor a felelősség kié? Én biztosítottam jogtalan és oktalan előnyöket a párttagsággal, ugye, nem ti? Rengeteg tehetséges, okos ember életét, karrierjét, családját én tettem tönkre ilyen párttagok miatt nem ti ugye? Én neveltem az olyan szar embereket mint Orbán, Kósa, Gyurcsány nem ti, ugye? Én adtam felmentést a munka alól és soronkivül lakást a munkásőröknek akik az elsők között szaladtak el, pedig eskü kötelezte őket, hogy az életük árán is megvédik a munkáshatalmat. Egyetlen ilyen tetvet se láttam, hogy magatok pellengérre tűztétek vagy megköveztétek volna. Megmagyarázásra, meg belülről bomlasztásra, meg a fene tudja mire hivatkoztatok még. Emlékszel a Tanú börtönőrére? “Egy brancs maguk!”
De nem bántani akarlak. Tudod mikor tudták a belső köreitek, hogy vége lesz a Kádár rendszernek? Kapaszkodj meg 1973-ban. Ha van belügyes vagy komoly beosztású katona a régi ismerőseid között elmondhatják. 1977-78-ban a hadsereg már pontosan tudta és nemcsak főtiszti szinten, hogy előbb-utóbb vége lesz. 1973 óta készültek, hogyan lopják szét az országot, hogyan verjék idegen adósságcsapdába. Zsidó összeesküvés? Mi más? Persze az árulók azóta is élnek mint Marci hevesen. Egyetlen komoly akadály volt. Kádár János, áldassék az emléke. Olyan politikai tisztelet övezte világszerte, hogy sajátjai sem merték csak gyáva aknamunkával fúrni. Glasznoszty, meg peresztrojka? Hol volt még ez a Gorbacsov baromság amikor Kádár már rég túl volt ezen, 1968-ban ugye. Nem véletlen, hogy talán az egész keleti blokk gyakorlatilag Kádár halálával bomlott szét igazán. Azt mondod néhány ezren voltatok? Inkább néhány tucatnyian. Az meg mind a történések és lehetőségek margóján.
Bocsi barátom.
Kedves Balo!
“Akkor a felelősség kié?” Bizony kié? Talán azoké akik elődei voltak a most hatalmon lévőknek és beférkőztek a dolgozók pártjába. Amint lehetett kimutatták, hogy kik ők valójában. Ők a Horthy fasiszta emlőn nevelkedettek utódai, beléptek a kommunista pártba. Miért? Tulajdonképpen más lehetőségük nem is volt az előrelépésre. De ilyen féreg emberekkel kellett demokráciát építeni a dolgozóknak. Egyenlőre nem sikerült. Nincs Magyarországon olyan civilizáció, amely demokráciát tudna adni a dolgozó népnek. A kádár rendszerben sem volt. De demokráciát a népnek csak a kommunisták lesznek képesek adni. Egyenlőre a birkává nevelt nép nem igényli a demokráciát. A hatalomnak meg ez nagyon megfelel. De mondjunk le a demokráciáról, mert a nagyuraknak sem kell. Lehet demokrácia nélkül emberré válni? Nagyon nehéz a valódi demokráciát kívánók sorsa. Igazi demokrácia csak akkor lehetséges, ha a dolgozóknak lesz demokrácia. Ha megszűnik az úr és szolga viszony. Ha nem az agymosás miatt választanak az emberek, hanem a saját érdeküknek megfelelően. Ha a politikában a dolgozók képviselő is részt vesznek. Ehhez szükséges a dolgozók valódi érdekképviselőinek félelem nélküli részvétele. De ez a kapitalista államban nem lehetséges.
Maradjunk kicsit a mezőgazdaságnál.
Egy kis összefoglaló itt: http://www.piackutatasok.hu/2014/08/ksh-az-orszag-teruletenek-79-szazaleka.html
“Hazánk 9,3 millió hektárnyi területének 79%-a – 7,4 millió hektár – termőterület. Ezen belül 5,3 millió hektár mezőgazdasági és 1,9 millió hektár erdőterület volt, a mezőgazdasági terület 57, az erdő 21%-ot foglalt el az ország területéből 2013-ban. Előbbi közel 6%-ot csökkent 2004 óta, míg az utóbbi mérsékelten, de folyamatosan nőtt az elmúlt években.
A szántóterület 46%-os aránya (4 millió 326 ezer hektár) viszonylag stabil, mindössze 2%-kal marad el a 2004. évitől. A hasznosított gyepterület (2013-ban 759 ezer hektár, az ország területének 8%-a) az elmúlt években stagnált.”
Tehát, a 7.4 millió hektár termőterületet osztjuk 10 millióval, az 0,74 hektár-per-fő.
Egy 4 tagú családnak 3 hektár.
Egy kisebb helyi szövetkezet intenzív, korszerű gazdálkodással meg tudja termelni a saját szükségletét, és még eladni is tud.
Ha mi valóban önálló nemzet (“h” nélkül) vagyunk, akkor ráadásul mi eldöntjük, hogy mit termelünk. Pont, mint ahogy az USA eldönti, hogy Afganisztánban mákot és kendert termeszt, nehogy már a dzsihádistáké legyen a lé!
Nálunk is lehetne: mákot, dohányt, gyümölcsöt (megfőzni természetesen, 52 fokra), konyhakertet, gyümölcsöket, a gyengébb földeken takarmányokat, és legeltetni.
Mi lehetnénk Svájc.
De valakik nem akarják, hogy mi Svájc legyünk.
Kérdezem: hogy áll Svájc hozzánk képest a teljes terület mezőgazdasági hasznosíthatóságát tekintve?
Ha mi jól állunk ezen a téren, miért éhezik a magyarok tizede folyamatosan, és főleg miért is van gyermekéhezés? Miért van sorban állás a Blahán?
Véleményem szerint:
– Vagyunk 10 millióan, abból hadra fogható férfi 5 milla. Ebből folyamatosan teljesíthet szolgálatot az egytizede, felváltva természetesen. Mert hogy MINDEN férfi katona, élete végéig, és van is saját fegyvere, otthon is! És akkor az ország valóban a miénk, és nem orbáné, és nem gyurcsányé, és egyetlen más pártocskáé sem!
– Az önellátáson kívül export,
– Saját hadiipar,
– Tranzit díjak – mi vagyunk Európa mértani közepe, illene a hasznot kivenni ebből, ha már Árpád apánk így látta jónak, és nem Izraelbe kéne adózni (ezt most nem szokásos zsidózásból írtam, hanem teljesen konkrétan, éveken keresztül egy izraeli parkoló cégnek fizettem (!!!!!) én, a saját országomban, a saját városomban, hogy a saját Trabantom a saját házam előtti úton parkolhasson !).
– Tudományos, és egyéb más jogdíjak, minden lényegi találmány tőlünk ered, amit naponta használunk, és amelyet többnyire a nagy német testvér lenyúlt tőlünk úgy 100 éve, és azóta is folyamatosan,
– Víz!!!!! Mi vagyunk Európa, és a Világ egyik legnagyobb IVÓVÍZKÉSZLETÉNEK a gazdái!
Kérdezem én, miközben már most (!!!!) bizonyítottan drágább az ivóvíz litere, mint a kőolajé, miért nem vagyunk mi gazdagabbak, mint a tevebaszó beduinok, akik 50 éve még teveszarral fűtöttek, és most 130 emeletes valamiket építenek? Hol van az ivóvízből származó bevételek? Akár ebből az egy tételből megélhetnénk, ha mi, magyarok valóban egy katona állam lennénk, ahogyan a fentebb említett Svájc! (apropó, Svájc: meg tudja valaki kapásból – becsületszóra – mondani, gugli nélkül, milyen kormánya van Svájcnak, jobb-bal, libsi, bolsi, polgári, és hogy hívják a svájci miniszterelnökök? Meg a dánt?)
A jelenleginél talán 10-szer jobban élhetnénk, jobban, mint Svájc, és Dánia, meg a svédek, mindezt akár kommunisták nélkül is, mint ahogy nélkülük élnek Svájcban, Dániában.
De lehet kommunista, bánom is én, a lényeg:
Nem kell olyan állam, ahol a katonák dirigálnak (ez volt a létezett szocializmus), hanem ahol én magam vagyok a katona, mint Svájcban! Zongorázza valaki a különbséget?
Maradok a Vadászebnél. Ne haragudj érte, a Vörös Kutya olyan peoratívnak tűnik.
Ezzel a vízzel nagyon komoly gondjaink vannak ám. 30 éve hallgatom és még mindig lebénulok, hogy milyen butaság ebben hinni.
Kedves barátom. Van itt valami amit nem árt ha figyelembe veszel. Rengeteg víz van a Kárpát medencében, így igaz. Csakhogy trianon lényege éppen ez volt. Ezen vizek egyike sem ered hazaánk területén.
És most emlékezz a ciános Tiszára. Gondold tovább. Kicsit nagyobb méretekben
Magyarországot egy puskalövés nélkül ki lehet irtani, ellehetetleníteni, kiszárítani stb. Ha ellenséges stratéga lennék ezt tenném. Miből gondolod, hogy a kisantant hülyébb…..
Nem a Dunára és Tiszára gondolok, hanem a karsztvizekre, az egyéb fellelhető gyógyvizekre.
A Dunában a gatyámat sem mosnám meg.
Balo, felb.sztad az agyam !
Még hogy butaság, hát persze!
Tegyük fel, de komolyan: a pátunk és kormányunk annyit költene a létező magyar vízkészletre, mint amennyit a nem létező magyar focira…gondolj bele!
Ha már focinál tartunk:
Írd be a gugliba, hogy Luis Figo Szentkirályi reklám
Mindjárt az első találat, 10 évvel ezelőttről:
https://youtu.be/VpqEfh6Xtqk
Kérdezek valamit de most komolyan: egy falusi palackozónak hogyan telik Luis Figora?
Még a Soproni sört is néhány magyar kezdő színész reklámozza, pedig a sör “kemény” alkohol, jövedéki tétel. És nekik nem telik mondjuk egy bajor futball legendára!
És ennek a qrva, pejoratív, érts: lejáratott, és nem létező magyar ásványvíz csomagolójának miért telik Luis Figora?
Akkor melyik üzlet a nagyobb?
A világ túlnyomó részén egyszerűen nem létezik egészséges ivóvíz. Egyik ismerősöm Algériában dolgozott, ő mondta (tán csak nem hazudott), hogy a kocsit benzinnel mossák, mert az olcsóbb! Ha mégsem hiszed, megadom a telefonszámát az illetőnek, csak ne mondd meg, hogy én küldtem!
Kérdezek még egyet: szerinted mennyire elterjedt dolog a teveb.szók között a “négyműszak”? Szerintem inkább a napi ötszöri imádkozás, és már nem is nagyon marad idejük műszakoskodni, arra ott a fehér ember, vagyis mi!
Én így látom, nem vallás, nem kötelező elfogadni.
Nem kell bizonygatnod. Annak idején Raguzában (Dubrovnik) már a 70-es évek elején magam is tapasztaltam, hogy de facto drágább volt a víz mint a bor. Annak 50 éve lassan.
Nem akartam “felbaszni” az agyad, csak elmondani, hogy nagyon, nagyon veszélyes ez a víz téma. És az azt követő vakhit, hogy az ország megél belőle. Igen ha a szomszédaink is úgy akarják.
A karsztvized éppúgy, sőt még súlyosabban befolyásolható miután jóval később és nehezebben vehető észre a manipulálása.
Csak ennyi. Nagyon függ a mi vízkészletünk a szomszédaink jóakaratától, ami közismerten igen magas fokon áll. Ha legalább egy teljes vízgyűjtőnk lenne. Mint pl. Észak-Erdély. Így én nem fogadnék erre.
A focira meg nem vesztegetek energiát. Ne haragudj. De jó veletek beszélgetni.
De hát most is sokan megélnek belőle. Mármint a vízből.
És sokan meghalnak, mert nincs nekik.
Nekünk meg van, jó sok.
Ennyi az egész dolog lényege.
Nem értem, miért pont a vizet ragadtad ki, más is írtam fentebb. Például, hogy kinek és minek fogjak fegyvert, ha kell, mert anélkül nem lesz semmink.
A világ az erő, a fenyegetés nyelvét érti.
Akinek jó sok, és erős fegyvere van, azzal tárgyalnak, akinek nincs, azon esetleg megkönyörülnek, de többnyire nem.
V.Kutya!
Azt nem tudom, ki Svájc akármije, nem dicsekszem ezzel. Gazdagodni csak munkával vagy lopással lehet. A gazdagodáshoz elengedhetetlen a jól szervezett gazdaság, ha nem a lopás a favorit. Eltekintve attól, hogy mindenféle labancok rabolták a Magyart, gazdaságot csak a komcsik építettek Magyarországon érdemben. Most a rablás ideje van, a Magyar gazdaság elherdálása 28 éven keresztül. Lehet, hogy a Svájciaknak és barátaiknak is jelentős szerepe van a léépülésben? Az elvi lehetőség megvolt a Magyar gazdaság fellendítésére 89 után, de ez éppen hogy nem sikerült. A labancok a mostani barátaink a Svájciakkal együtt 89 előtt is mindent megpróbáltak a gazdaságunk tönkretételére, de ez csak 89 után vált valóra igazán. A Magyar kommunisták a lehetőségek szerint építették a kapitalisták, pedig a meglévő gazdaságot lerombolták. Nem fejlesztették a labanc barátaink segítségével, hanem a labancokkal együtt lerombolták. Kell az ilyen barát? Az EU labancai, bár nagyon okosak, civilizáltak, szépek, de úgy tűnik az ellenségeink. Lopni, gyarmatosítani vannak itt. Olykor mosolyogva nyúlnak le minket. Ha barátaink lettek volna, akkor az Ikarus gyár ma is működne, de ez a kapitalizmus keretei között nem lehetséges, ha mi vagyunk a gyengébbek. Eltapostak minket labanc barátaink a Svájciakkal együtt. Magyarország megbukott.
Sala, alapvető tévedésben vagy, te is.
Nem kell, hogy mi legyünk a jó fiúk, nem kell hátba veregetés, elismerés. Azzal nem veszünk semmit. Nem kötelező legyőzöttnek lenni, és sírni egymás nyakába borulva, mint tettük évtizedek óta, mert vége lett a szocializmusnak.
Svájc ilyen meg olyan, főleg: nem kommunista. És akkor mi van?
A világ eléggé jelentős része nem kommunista, sőt, jelentős részén soha sem volt kommunizmus. Valahogy mégis megélnek. Mint Svájc, és Dánia. Meg Svéd, meg Luxemburg stb. stb.
Ha lehetne választani, én azt választanám, és sokan magyarok választják is, mert oda mennek dolgozni, és ott hagyják magukat kizsákmányolni, ahelyett, hogy itthon építsék – másnak – a szocializmust, meg a kapitalizmust, meg az imperializmust.
Amit te és mások újra erőltetnétek, a szocializmus egyfajta reinkarnációját, az egy nem kivihető dolog, elmúlt, a múltunk része, és nem a jövőnké.
A világot nagyjából két részre lehet osztani: hódítókra, és legyőzöttekre.
Mi ez utóbbiak vagyunk, és ez nem új dolog, függetlenül a társadalmi formáktól, mert pld. 40 évvel ezelőtt is legyőzöttek voltunk. Meg azelőtt is. És a világ a hódítóknak hajlong, az erősektől meghátrál, és főleg: adót fizetnek nekik.
Na mi ezek nem leszünk soha, ha így megy, mert nincs kényszerítő erőnk, érts: nincs fegyverünk, helyette van Nato, előtte a VSZ, az sem a miénk volt.
A szabadság egy olyan dolog, amit nem másoktól kapsz, azt neked és nekünk kell kivívni, és sok áldozattal jár. Az a szabadság, amelyet ingyen kaptál, az annyit ér, amennyit mi megéltünk. Semmit, mert ez a mai valóság is nagyrészt ennek a következménye.
V.Kutya! A fegyverkezéshez Magyar gazdaság szükséges. A hódítókat csak így lehet féken tartani. A Magyar gazdaságot legsikeresebben a Kádár rendszer építette, a Horthy rendszer semmilyen gazdaságából. A mostani, pedig leamortizálta. A kizsákmányolás azonban mindenképpen pofátlanság, úgyis ha a cigány vagy a kapitalista lop. Nálunk a lopásból élők a nyertesek, még a gazdaságot sem tudják fejleszteni, sőt lerombolták. Svájcban nyilván jobban csinálják, a világ minden részéről lopottból több jut a kizsákmányoltnak. Persze, hogy nem morognak.
A szabadságot a rendszerváltással elvesztettük. Ez látszik a gyarmati sorunkból. Az Oroszok nem gyarmatosítók, hanem testvérek voltak, a dolgozók testvéri összefogásában. De megakadályozták, hogy csatlakozzunk a kapitalisták táborához. A gazdaságot nem nyúlták le, mint az EU teszi velünk. Szükségük volt a jó Magyar gazdaságra.
Köszönöm. Én így tudtam. Nem ültem sajnos a tűz mellett. Mindenesetre nem menti fel a szemeteket bűneik alól.