“Bámulatos pofátlanság!” bővebben

"/>

Bámulatos pofátlanság!

Döbrögi pénzt kunyerál a hordafanoktól Soros ellen

A párt kommunikációs igazgatója szerint a miniszterelnök a napokban levélben keresi meg azokat a Fidesz támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak.

Hidvéghi Balázs közleményében azt írja, Orbán a levélben szót ejt az előttünk álló időszak kihívásairól, arról, hogy Soros György tevékenységével szemben most mindennél fontosabb megvédeni Magyarországot, azért, hogy valóban magyar ország maradjon.

A levél címzettjei a csatolt csekk segítségével járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a Fidesz sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit – áll a közleményben.

Egy olvasónktól megkaptuk a levelet is, amit Orbán postázott:

(HVG)

Bal-Rad komm: Hát ez hihetetlen! Már személyes részvételre, ANYAGI ÁLDOZATVÁLLALÁSRA BUZDÍTJA a kilétüket fölfedő hordafanokat Soros “ellen”! Nem mintha NEM LENNE PÉNZ RÁ! Még szorosabbra akarja zárni a tábort!

MÁR ANYAGI ÉRDEKKÖZÖSSÉGET KOVÁCSOL!

Nyilvánvalóan, NAPONTA FOGJÁK ONTANI A BESZÁMOLÓKAT a “gyűjtőakció” sikeréről. Nem tudni hány milliárd fog “befolyni” (szerintünk csak párszázezer), DE MOST MEGALAPOZZÁK A KÖVETKEZŐ PÉNZSZÓRÁST! Mondván: A’ ZEMBEREK ADTÁK ÖSSZE!

Bámulat!

Hatalmas lenyúlás készül ismét!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Bámulatos pofátlanság!” bejegyzéshez 12 hozzászólás

    1. Korábban személyesen Orbán Viktor is megígérte, hogy adakozik, de ez végül nem jött össze neki.

      44 ezer forint jött össze a kazároktol a parlamentben?

      Ilyen tetü népség nincs még egy a földön.

  1. Ezeknek az Isten pénze se elég ?
    Még az emberek pénze is kell !
    A fideszt is megbírságolta a fidesz ?

  2. Több angolnyelvű alternatív hírportál szerint az Usában odáig fajult a helyzet, hogy Soros, a Bush(!) család a Podesta tesvérek és még néhány tucat hasonszőrű über-seggfej Guantanamo bay-ben van épp “elszállásolva”.
    Haditörvényszék elé állítják őket…
    A Rotscildek és Rockefellerek is célkeresztben vannak.
    Ha csak egy forrásból hallottam volna, le se írom ide.
    Szóval úgy tűnik, hogy a Soros Gyurka ellen már nem kell gyüjteni!

  3. “Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.” (Simicska Lajos)
    Orbán kíváncsi arra, hogy hányan annyira hülyék, hogy fizetni is hajlandók a Fidesz gyűlöletkampányát. Az azért felejtsék el a adományozók, hogy Soros és Simicska is támogatta pénzzel, és mindkettőjüket hátba szúrta.

    1. Javítás: Azt azért ne felejtsék el az adományozók, hogy Soros és Simicska is támogatta pénzzel, és mindkettőjüket hátba szúrta.

  4. Lőrinc barát vajon mennyivel fogja támogatni ezt a személyes vagyonából? Ami az övé, ugye… S-próba.
    A klientúra többi tagja mennyit áldoz rá? A pénzük már rég tiszta. Nem kell ide árengedmény. Elég gazdagok ahhoz, hogy egy kis átcsoportosítást megérjen néhány jövőben elnyerhető pályázat. Ez aligha a kisemberekről fog szólni. Persze a hozadékait biztosan kiaknázzák. Győzelmi jelentések jöhetnek, és ha adakozó a klientúra, már presztízskérdés lehet abból, hogy legyűrjék a Jobbikot ebben is. A klientúra tudhatja, hogy ez egy jó befektetés. A kis filantrópok…
    Plusz vizsgálhatják a pártfinanszírozásokat megint, és úgy mellékesen pontos képet kaphatnak a Jobbik legelkötelezettebb (biztos) szavazóiról az utalások alapján. A Fidesz pedig a sajátjairól.
    De ha csak pár milliócska jönne össze, akkor sincs gond. Máris gyanússá tehető a Jobbik, akik jóval kisebb párt létükre többet gyűjtenek, a Fidesznek pedig még ott van a szokásos összeg, büntetés nélkül. Ehhez persze azért nagyon el kellene szúrni a dolgokat. Mondjuk szándékosan. Ennyit nem biztos, hogy érne a trükk egy ilyen agresszív kampányban, úgyhogy az első változat jobban hangzik.

  5. Az “eb” ugat a karaván halad.
    Admin, rá se hederíts ez csak egy hülye troll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com