Tegnap Szocsiban mintegy négy órán át látta vendégül Vlagyimir Putyin orosz államfő Kardigan ankarai maffiafőnököt.
Ha valaki a megbeszélések lényegére kíváncsi, az ne a nyilatkozatokat böngéssze. Azok a szokásos általánosságokon kívül konkrétumokat nemigen tartalmaznak.
Vlagyimir Putyin ismertette Kardigannal da nangi kalandjait. Megállapodtak abban, hogy Szíria – ügyileg együtt fog működni Oroszország, Irán és Törökország. Azt meg megállapították, hogy Szíriában jól haladnak a dolgok. Amely folyamatot az ENSZ-berkeknek óhaja szerint fognak majd intézni.
A konkrétebb dolgokat meg idővel majd megtudjuk.
Szergej Lavrov ma arról tájékoztatott, hogy az USA-val Oroszország csak a délnyugat-szíriai deeszkalációs zónákról kíván egyeztetni. Megjegyezte: Szíria békéjére a legnagyobb veszélyt az USA támogatta latorbandák jelentik.
Franc Klincevics az Orosz Állami Duma Védelmi Bizottságának elnöke ma Moszkvában kejelentette: „ma már nem hipotézis az USA-ISIS együttműködés Szíriában, hanem bizonyított tény! Klincevics azzal sem állított új dolgot, hogy az USA egy bábállamot kíván létrehozni az Eufrátesztől keletre eső szír területeken.”
Az orosz HM pedig az amerikai-kalifátusista együttműködés tényét igazoltnak is tekinti az Abu-Kemal környéki történések kapcsán. Az amerikai légierő gépei fedezetében evakuáltak egy rakás kalifátusista pribéket Irak területére. A pribékhorda Wadi al-Sabha határátkelőhelyen távozott Szíriából.
„Valami van” Abu-Kemal környékén, hiszen ismét az orosz légierő kellett hogy beavatkozzon. Igaz, a művelet velejárója volt a szír-iraki határvidék teljes latortalanításának, ami ma délre – állítólag – befejeződött.
Hama tartomány északkeleti vidékein Idlib latorrezervátumtól kb. 30 kilométernyire a „Hayat Tahrir al-Sham2 bánta ma a kormányhadsereg buzgalmát.
A török hadsereg pedig már második napja a kurd Afrin kantonban szorgoskodik. De a kurdok nem adják olcsón magukat. Megfigyelők szerint arrafelé komoly buli készülődik.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tegnap megesett Belgrádban a Vitalij Szurkov – Kurt Volker megbeszélés újabb fordulója. Donbasszról beszélgettek.
Szurkov beszámolója szerint az amerikaiak tovább erőszakolnák a 20 ezer békefenntartósdi ötletüket. Az ENSZ BT-hez beterjesztett orosz javaslathoz Volker még ajánlott 29 amerikai óhajt.
Három pontot megvitatásra alkalmasnak minősíthetünk a 29-ből – mondta Szurkov, anélkül hogy kitért volna erre a három pontra.
A diplomácia ezen az egy randin kívül az utóbbi 24 órában nem igazán foglalkozott Donbassz ügyével.
Foglalkozott Donbasszal a valcmanista latorhad.
Kirívó gorombaság – ami áldozatokat követelt volna – szerencsére nem volt.
Ugyanakkor az iskolai tűzszünet kezdete óta nem történt meg az, ami ma megesett Zajcevoban. Pontosan azidőtájt, amikor a gyerekek iskolába mennek, a valcmanisták elkezdték a falut aknavetőzni.
Tovább kísértik a balsorsot a „Juzsnodonbasszkaja” vízmű ágyúzásával. Ma délelőtt ismét megtették.
Holnap – azaz 14 – én – Minszkben egy újabb vízgereblyézési fordulója gyűlnek össze a felek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Csak a kormánypártiak szerint mennek jó irányba a dolgok – derül ki az IDEA intézet friss kutatásából, amelyet az ATV publikál. Ennek ellenére stabil a Fidesz-KDNP előnye. A kormánypártokat jócskán leszakadva a Jobbik követi, az MSZP pedig jelenleg 7 százalékon áll, és erősen jön fel rájuk a Demokratikus Koalíció.
Az IDEA Intézet a bevett kérdőíves politikai közvélemény-kutatást és a közösségi médián alapuló célcsoport-képzési módszereket ötvöző kutatása szerint a Fidesz-KDNP-t a teljes lakosság 29 százaléka, a biztos szavazók 37 százaléka támogatja. A kormánypártok előnye stabil, ugyanakkor kizárólag a Fidesz-KDNP-szavazók többsége szerint mennek jó irányba a dolgok (77 százalék). Szintén csak a kormányzópárt támogatói érzik úgy, hogy helyzetük valamelyest vagy jelentősen javult az elmúlt években (67 százalék), a megkérdezettek többsége azonban nem osztja ezt a véleményt.
A Jobbik támogatottsága 13 százalék, és a biztos szavazók 18 százaléka áll a párt mögött. Az MSZP-t a választópolgárok 7 százaléka támogatja, a biztos pártválasztók 11 százaléka. A szocialistákat a DK követi, a párt támogatottsága a biztos szavazók körében 9 százalék.
A jelenleg külön indulási stratégiát képviselő LMP mögött a választók 5 százaléka áll, a biztos szavazókat tekintve megelőzi a többi potenciális új pólus-szereplőt (8%). Az Együtt-Párbeszéd támogatottsága a teljes népesség körében 3 százalék, a biztos szavazók körében 5 százalékot ér el. Az önálló indulás mellett elkötelezett Momentum a teljes népesség 3, a biztos pártválasztók 4 százalékát tudja maga mögött.
Egyéb pártot választók aránya 7 százalék, míg a pártot nem választóké 26 százalék.
A többség szerint rossz irányba haladunk
Mindkét utóbbi körben – hasonlóan az ellenzéki pártok támogatóihoz – többségben vannak azok, akik szerint egyértelműen rossz irányba mennek a dolgok, és az ellenzéki szavazók körében is csak a megkérdezetteknek egy elenyésző része érzi úgy, hogy javult a helyzete. Az összes megkérdezetteknek csak a 24 százaléka szerint mennek jó irányba az ország ügyei. A Fidesz-KDNP támogatóinak 77 százalékán kívül minden más megkérdezett körében az ez irányú folyamatokat negatívan megítélők vannak többségben.
Az IDEA Intézet kutatása szerint hasonlóan az előzőhöz, csak a kormánypártok szavazói azok, akik nem érzékelnek kormányváltó hangulatot, és környezetükben egyértelműen a jelenlegi kormány támogatóinak többségét feltételezik (68%). Ezzel szemben az ellenzéki vagy egyéb pártot választók, illetve a választani nem tudó, nem akarók szerint a kormányváltást akarók vannak közvetlen környezetükben többen.
Egyrészt a kormánypárti és ellenzéki szavazókra egyaránt jellemző, hogy (online is) leginkább a hozzájuk hasonlóval tarthatnak fenn kapcsolatot, gondolják úgy, hogy közvetlen környezetükben a kormányt megerősítők/váltók vannak többen. Másrészt a kormánypártiakon kívül az összes választói csoport, illetve pártot választani nem tudó vagy akaró az Orbán-kormánnyal szembeni elégedetlenséget látja többségi álláspontnak szűkebb környezetében.
A fenti, a bevett kérdőíves politikai közvélemény-kutatást és a közösségi médián alapuló (Big Data) célcsoport-képzési módszereket ötvöző vizsgálat mindenben megfelel a magyarországi társadalomtudományi kutatások mintavételi eljárásainak. A minta – hasonlóan a magyarországi nyilvánosságban eddig ismert kutatások tulajdonságaikhoz – reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, településtípus és iskolai végzettség szerint.
Ezer fős mintanagyság esetén a mintavételi hiba legfeljebb 3,1 százalékpont. Az adatfelvétel alapja egy olyan online survey, amelynek kitöltése közösségi médián keresztüli célzott hirdetésekkel kerül támogatásra. Az eredmények értelmezésekor figyelembe kell venni, hogy az online – így a web.2.0-ás – mintavétel során az aktívabb állampolgárok könnyebben elérhetők, válaszolási hajlandóságuk magasabb. A felvétel során viszont lehetővé válik, hogy kvóták szerint optimalizálásra kerülhessenek a kitöltések, kiküszöbölhető legyen az eltérő internetes aktivitásból származó mintatorzulás.
A módszer lehetőséget ad arra is, hogy kisebb demográfiai csoportok, pártpreferenciával bíró választók körében mélyfúrást lehessen végezni olyan adatfelvétel során, amellyel célzottan rájuk optimalizálnak, mint célcsoport. Számos előnyei mellett többek között a válaszoló saját időbeosztása szerint, neki tetsző időpontban válaszolhat, továbbá az online kitöltés csökkenti egy-egy interjúszituáció által teremtett megfelelési kényszert, így az őszintébb válaszokat eredményezhet.
A digitális felvételnek olyan további előnyei, mint a kérdőív készítési-, illetve adatrögzítési, adattisztítási időszak hosszának csökkenése miatt a felmérés rugalmasabb, az aktuális témákra jobban és gyorsabban rezonáló lehet.
Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2017. október 24-31. között vette fel az ország felnőtt népességét nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus tekintetében reprezentáló 1000 fő megkérdezésével. A mintavételi hiba legfeljebb +/- 3,1 százalékpont.
(atv)
Bal-Rad komm: „…többségben vannak azok, akik szerint egyértelműen rossz irányba mennek a dolgok…”
– Csakhát POLITIKAI BŰNBANDÁINKNAK eszük ágában sincs A VÁLASZTÓK AKARATÁNAK mefelelően összefogni egymással, és kakolbólintani a hatalomból a döbrögista féreghordát!
A Jobbik-MSZP-DK-LMP ESZERINT A FELMÉRÉS SZERINT több szavazatot kapna mint a döbrögisták. Ez még a más bandák támogatóinak 10 százalékával NÖVELHETŐ LENNE! Minimum 40 százalékot tudnának begyújteni! HA NEM ÖNCÉLÚSKODNÁNAK!
Minden felmérés azt mutatja, hogy a magyar társadalom ÖSSZEFOGÁS UTÁN ORDÍT!
A döbrögista horda további garázdálkodásáért pedig az összefogásra képtelen álellenzék lesz a felelős!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az orosz Állami Duma Külügyi Bizottsága elnöke Alekszej Puskov saját internetes oldalain rendesen emberes válaszban tette helyre a Medve-sikítófrászban szenvedő May Rézit.
Elsősorban is MEGENGEDHETETLEN HANGNEMNEK minősítette Őfelsége miniszterelnöknőjének tegnap esti londoni kárálását! Külön is megkifogásolva az eszement tyúk azon vádjait, miszerint „…Oroszország illegálisan elcsatolta a Krímet…konfliktusokat szít Ukrajnában…beavatkozik más országok választásaiba…!”
Ezt követően fölemlített néhány példát a Nyugat védendő szabályrendszeréről, amik nyomán megtörténtek a rendszerváltások, és kialakult az a May Rézi által megmentendő világrend, amely ezeket az országokat kifosztotta, lángba – vérbe borította Irakot és Líbiát. Életre hívta az ISIS-t, és megágyazott az európai terrorizmusnak, amellyelnem bírnak immár.
Emlékeztette az „orosz fenyegetés” miatt hisztiző kerge lotyót Tony Blair hazugságaira, valamint a Szíria és Ukrajna kapcsát a nyugatról árasztott hazugságözönökre.
„A hazug hírek őtőlük (Nyugat) származnak!”
„A nemzetközi szabályrendszert nem Oroszországtól kell megszabadítani, hanem a más országok ügyeibe beavatkozóktól, a puccsok és rendszerváltások szervezőitől. Az ő szabályrendszerüket ugyanis Oroszország NEM FOGADJA EL, és nem is hajlandó azokat alkalmazni!” – foglalta össze véleményét May Rézi tegnap esti londoni riadalomkeltő agymenéséről Alekszej Puskov.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Levegőben lóg az összes uniós júdáspénz felfüggesztése
A 420 milliárd forintos víziközmű-tender kapcsán az Európai Bizottság már kimondta, hogy nem működik megfelelően a magyar ellenőrzés. Most ennél is nagyobb pofonra készül: több mint ezer milliárd forintnyi szerződésben fognak kutakodni az auditorok.
Durván megdrágult közbeszerzéseket szednek hamarosan ízekre az Európai Bizottság ellenőrei. A listán van a 39 milliárdról csaknem 60 milliárd forintra drágult M3-as metróvonal felújítása. De a 24.hu értesülése szerint nagyítóval nézik meg azt a dél-balatoni vasúti projektet is, amelyik az 55,5 milliárd forintos becsült árhoz képest 72,4 milliárd forintra drágult, és az egyik nyertese Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft. volt.
A lajstromban több mint 15 milliárd forintnyi olyan szerződés is szerepel, amelyet az uniós pénzosztást koordináló-ellenőrző Miniszterelnökség maga kötött. A Lázár János vezette tárca megbízásai közül megvizsgálnak egy 5 milliárdos tanácsadói megatendert, továbbá két hasonlóan méretes, 6,5 milliárd, illetve 5,1 milliárd forintos kommunikációs közbeszerzést is.
Az auditorok a jövő héten érkeznek Budapestre és azt vizsgálják, megfelelő-e az uniós támogatású projektek közbeszerzési rendszere, különös tekintettel az ellenőrzésre. Ha megbukik valamelyik projekt, akkor a szabálytalanság súlyától függően a támogatás egy részét vissza kell fizetni. Ez a szokásos következménye az auditoknak, ennél azonban nagyobb a tét. Brüsszeli forrásból úgy tudjuk, azzal a forgatókönyvvel is számolni kell, hogy az összes uniós támogatás folyósítását felfüggeszti a bizottság, ha az ellenőrzési rendszert nem találja rendben.
Ami a súlyos szankció bevetésének valószínűségét illeti, a viharfelhők egy ideje gyűlnek. A 2014 és 2020 közötti finanszírozási időszakban már adott néhány komoly jelzést az Európai Bizottság. A legsúlyosabb a nyár végén leadott „figyelmeztető lövés” volt a 420 milliárd forintos víziközmű-tender kapcsán. Az auditorok akkor arra jutottak, hogy az irányítási és ellenőrzési rendszer „lényegében nem működik”, ezért a létező legrosszabb, négyes osztályzatot adták rá.
Sem a pályázatokat kiíró Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., sem a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya nem volt képes kiszűrni a súlyos közbeszerzési szabálytalanságokat, érvénytelen pályázatok sorát fogadták be. De akkor a bizottság még megelégedett a konkrét tendert érintő elmarasztalással.
Még mindig nem jól számol a FAIR
A legfrissebb fejlemény a 24.hu forrásai szerint az, hogy a számlákat igazoló, kifizető hatóság hármas osztályzatot kapott. Ez azt jelenti, hogy működik ugyan a rendszer, de súlyos hibákkal, és a kincstári szervezet az elvégzett munkákról szóló, elfogadott számlákat közvetlenül nem küldheti ki Brüsszelbe, mert nem fogadják el tőle. Az ok: a pályázatkezelő és a támogatásokat nyilvántartó FAIR (Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer) számítógépes rendszer hibás működése. Erről itt írtunk bővebben.
Megpróbáltuk megtudni, mi a baj a számítógépes rendszerrel, várhatóan mennyi idő alatt hárítják el a hibát, és igaz-e, hogy bevonják az EUTAF-ot (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazatóság) a számlák igazolásába. A legújabb kármentő ötlet ugyanis az, hogy a magyarországi főellenőr szerepét betöltő EUTAF a számlákat külön-külön ellenőrizze, és annak hitelesítésével küldjék ki Brüsszelbe. Ebből galiba lehet még, mert ez menedzsmentfeladat, az EUTAF pedig a legfőbb ellenőr, így összeférhetetlen helyzet alakulna ki: végeredményben a saját munkáját kontrollálná. Így ez a megoldás is a kifizetések felfüggesztésével fenyeget.
A lefokozásról nem tudnak, de a hibákról igen
Dencső Balázs EUTAF-főigazgató kérdésünkre azt közölte, nem tud arról, hogy 3-as kategóriába sorolták volna az igazoló hatóságot. Sőt az az idei évben – legutóbb október 30-31-én – számlákat is küldött már az Európai Bizottságnak. Azt azonban megerősítette, hogy az EUTAF a költségnyilatkozatokat egyenként validálta. Ugyanakkor nem a számlák megfelelőségét (szabályszerűségét, elszámolhatóságát) vizsgálták, hanem azt, hogy az EUPR-ből (Európai Uniós Programok Rendszere) állították-e elő, és nem tartalmaznak-e olyan számlát, amely olyan problémakörrel érintett, amivel kapcsolatban az EUTAF korábban továbbfejlesztési javaslatot tett, és az még nem teljesült.
Az EUTAF korábban továbbfejlesztési javaslatokat tett a nagyprojektek kezelésével, a szerződések és számlák összekötésével, a pénzügyi eszközök kezelésével, egyes szabályzatok frissítésével, a vezetői nyilatkozatok előállításával, a követeléskezeléssel, az állami támogatások előlegének lehívásával kapcsolatban, amely fejlesztések részben teljesültek, illetve folyamatban vannak – magyarázta a főigazgató a válaszban. Ez azt jelenti, hogy a 24.hu által még a nyáron megszellőztetett ügyet, a támogatásnyilvántartó rendszer hibáit azóta sem sikerült maradéktalanul megoldani.
A Miniszterelnökség az igazoló hatóságra vonatkozó kérdésre nem válaszolt, hanem azt közölte, nem sorolták a 3-as kategóriába a FAIR-t. A rendszeren keresztül az idei uniós elszámolási rendszerben már csaknem 1,2 milliárd euró összegű elszámolást nyújtottak be az Európai Bizottságnak, és a válasz szerint ebből több mint 100 millió eurónyi összeg megérkezett a hazai költségvetési számlákra.
Az idén további elszámolások kiküldését is tervezik – vetítette előre a Miniszterelnökség. A tárca közlése szerint a hibák egy része téves adatrögzítések miatt, más része a fejlesztések miatt alakul ki, a hibákat folyamatosan javítják a szakembereik, a hibajavítási idők folyamatosan csökkennek, ahogyan a hibák száma is.
3,5 milliárd eurónak vághatnak alá
Bármely okból következne be az uniós támogatások felfüggesztése, a lehető legrosszabbkor jönne. Úgy tudjuk, az volt a kormányzati terv, hogy november folyamán összesen 3,5 milliárd eurónyi (több mint 1000 milliárd forint értékű) számlát küldenek ki Brüsszelbe. Ez helyre billentené a költségvetést, amelyen jelenleg méretes lyuk tátong. A legutóbbi államháztartási jelentés szerint az első tíz hónapban már 1400 milliárd forint felett volt a deficit, ami meghaladta az éves előirányzat 120 százalékát. A helyzet alapvetően az uniós támogatások miatt alakult így: az első tíz hónapban Brüsszelből mindössze 326 milliárd forint támogatás érkezett, a magyar költségvetés ezzel szemben már több mint 1700 milliárd forint előleget utalt át a projektekre.
(24.hu)
Bal-Rad komm: A döbrögisztáni büdzsé „…ezzel szemben már több mint 1700 milliárd forint előleget utalt át a projektekre.”
– Ezek pedig már „jó helyen” vannak! Ha pedig a qrátorok hibát találnak? Hát akkor egy ideig majd húzódni fog az uniós júdáspénzek folyósítása. Amik pedig hiányozni fognak majd! A „választások” után persze!
Ezt pedig valamiből pótolni kell! Vagy valahonnan elvenni! Vagy mind a kettő. Adóemeléssel, és a valahonnan elvétellel kombinálva. 1700 milliárd azért nem kevés ám! Bármi lesz is? – fájó lesz!
Az EU nem fog rárontani Döbrögisztánra! Csak kikényszeríti, hogy a MAGYAROK KEZDJÉK EL INTÉZNI a dolgokat! Lesz itt olyan nemulass, hogy a Jóisten is pénzért fogja nézni! Aztán majd a NATO rendet rak! A maradék között. És újraindul majd a maradék júdáspénz folyósítása is! A gyarmat Új Igazgatóságának számláira.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Őfelsége II. Erzsébe – Isten kegyelméből Nagy Britannia és csatolt részeinek Uralkodója, stb. stb. – miniszterelnöke, May Rézi tegnap este London Főpolgármesterének (Lord Mayor) évvégtáji szokásos bankettjén tojásairól fölriasztott kotlósként kotkodálta: MEDVETÁMADÁS VAN!
„A Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másiktól. Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva” – rikácsolta a szelektív történelmi ismereteivel valósággal kérkedő cipőfan May Rézi.
„Oroszország ellentéteket próbál szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is. De nem fog sikerrel járni, mert alábecsüli a nyugati demokráciák ellenállóképességét, a szabad és nyílt társadalmak tartós vonzerejét, és a nyugati nemzetek elkötelezettségét az őket összekötő szövetségek mellett.” – majd fölnyalt egy nyugtatót.
May Rézi úgy látja Londonból, hogy „a nyitott szabadpiaci gazdaságok jelentik az életszínvonal mindenkire kiterjedő emelésének egyetlen fenntartható módját. A korábban zárt, korlátok közé szorított, központi tervutasításos rendszerben élő országokban is akkor kezdett emelkedni a várható élettartam és csökkenni a gyermekhalandóság, akkor indult meg a jövedelmek növekedése és a szegénység visszaszorulása, amikor ezek az országok áttértek a nyitott szabadpiaci politikára.” – tett tanúbizonyságot arról, hogy elméje immáron a teljes elborultság állapotában leledzik.
Mindezzel együtt is a Lord Mayor – Sadiq Khan – minden tegnap esti vendégére ráhozta a frászt ezzel a Medvevésszel.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az MSZP egyre messzebb a két számjegyű tábortól, Botka távozása után hét százalékon állnak
Már nyoma sincs a kormánypártok szeptemberben tapasztalható mélyrepülésének, amikor augusztushoz képest nyolcszázalékos csökkenést mértek a biztos pártválasztók körében. A Jobbik-közeli Iránytű Intézet legfrissebb felmérése alapján ugyanis a Fidesz–KDNP népszerűsége októberben hat százalékot nőtt, és jelenleg 49 százalékon áll. A kutatás szerint az elmúlt hónapban nem változott a Jobbik támogatottsága, így jelentősen leszakadva, 22 százalékos táborral követik a Fideszt. Botka László volt szocialista miniszterelnök-jelölt visszalépése nem tett jót az MSZP-nek, a biztos pártválasztóknak már csak hét százaléka rokonszenvezik a párttal, szemben a szeptemberi 11 százalékkal.
A DK és az LMP a bejutási küszöb felett áll, előbbi nyolcról hét százalékra változott, utóbbi hétről nyolc százalékra erősödött. A Momentum három, az Együtt és a Párbeszéd, illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) egy-egy százalékos támogatottsága elmarad az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöbtől.
A Magyar Nemzet megrendelésére készült felmérés alapján a teljes népesség körében is stabilan vezet a Fidesz, támogatottsága eléri a 34 százalékot. Az ellenzéki pártok közül több is kisebb mértékben erősödni tudott, a Jobbik például a szeptemberi 15 százalék után októberben 17-re, míg az LMP a korábbi ötszázalékos táborát hatszázalékosra növelte. Az Iránytű Intézet ugyanakkor még soha nem mérte ennyire alacsony támogatottságúnak az MSZP-t, a szocialisták ugyanis mindössze hatszázalékos – mintegy félmilliós – táborral bírnak. A Demokratikus Koalíció öt százalékon áll ebben a szegmensben, míg a Momentum három százalékon. Az Együtt, a Párbeszéd és az MKKP egy-egy százalékra számíthat. (A kutatócég egyébként változtatott módszertanán, a telefonos kérdezők ugyanis a pártok felsorolásakor már nem olvassák be a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, de kérésre bejelölik.) Tovább csökkent egyébként a szavazástól biztosan távol maradók aránya, tízről hat százalékra.
A pártot választani tudók körében – ebben a halmazban a biztos választókon kívül azok is szerepelnek, akik „valószínűleg elmennek” vagy „valószínűleg nem mennek el” szavazni – szintén a Fidesz vezet: az előző havi 41 százalékos támogatottságukat 46 százalékra növelték. (Ebben a kategóriában azok nem szerepelnek, akik a szavazástól teljesen elzárkóznak.) A Fidesz júliustól szeptemberig összesen nyolc százalékpontot gyengült, most egy hónap alatt öt százalékpontot erősödött. A Jobbik ebben a kategóriában 23 százalékos támogatottsággal bír, míg az MSZP már tíz százalékra sem számíthat, októberben ugyanis nyolc százalékon állt.
A DK támogatottsága nyolc- helyett hétszázalékos, az LMP-é hét- helyett nyolcszázalékos volt októberben. Az Együtt két százalékon állt, míg a Párbeszéd egy százalékra számíthat. A Momentumot a pártválasztók három százaléka támogatja, az MKKP-t egy százalék.
(mno)
Bal-Rad komm: Jézus Mária! Hát mi lesz itt a „választásokra”? Meglesz a 110 százalék! Vagy még több!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Bloomberg is megírta, a NAV elnök odaszólt, és csökkent a benzin ára.
A világ egyik legbefolyásosabb üzleti hírügynöksége, a Bloomberg is megírta, Tállai András NAV elnök, fideszes országgyűlési képviselő tárgyalt a MOL-al, hogy Mezőkövesden csökkenjen az üzemanyag ára. Csökkent is. A politikus erről maga számolt be büszkén szombaton a Facebook oldalán. Tállai hétfőn azt mondta, csak a munkáját végezte, mikor az olcsóbb üzemanyagért lobbizott.
A MOL-t vasárnap illetve hétfőn is megkérdeztük, hogyan fordulhat elő ez, de nem válaszoltak kérdéseinkre. A Bloomberg cikkben sem található magyarázat. A cikk az Index szerint hétfőn még címlapon volt. Az ATV-ben megkérdezték az akcióról Németh Szilárd Fidesz-alelnököt, aki nem hallott az esetről, annyival ütötte el, majd felhívja Tállait, és megkérdezi erről.
Az ellenzék nem ilyen megértő, a DK az Európai Bizottsághoz fordul, mert szerinte Tállai közbenjárása torzította a piacot, az LMP pedig feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt.
(HVG)
Bal-Rad komm: Az egész világ rajtunk röhög, mi pedig önmagunkon. Ahelyett hogy zokognánk azon, hogy Döbrögi legfőbb adószedője BEVALLOTTA – nem is akármilyen hülye módon – ŐK BÁRMIT MEGTEHETNEK! Mert ez itt Döbrögisztán, ahol ŐK az urak!
Ez a barom ráadásul tényleg jót tett földijeivel – még ha csak időlegesen is!
De most képzeljük el, micsoda rettenetes félelem munkál ebben a szipolyhordában a „választások” miatt, hogy még ilyen hülyeségekre is képesek!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tömegesen juthatnak koldusbotra a vidéki nyugdíjasok
Mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt Ratkó-gyerekek, köztük több százezer őstermelő, közmunkás és napszámos. Most szembesülnek azzal, hogy fillérekből kell majd tengődniük nyugdíjaséveikben.
„Negyvenhárom évet dolgoztam, tavaly 18 ezer forinttal mentem nyugdíjba” – Dudás Zoltán üllési őstermelő úgy véli, hogy most nagyon sokan járnak hasonló cipőben, hiszen a jelenleg nyilvántartott csaknem 300 ezer őstermelő harmada éri el ezekben az években a nyugdíjkorhatárt.
A főként mezőgazdasági térségekben élők az állami gazdaságok és a téeszek felszámolása után cégeket alapítottak vagy őstermelőként próbáltak boldogulni, az egykori traktorosok, állatgondozók meg elszegődtek napszámosnak. Most tömegek állnak nyugdíjazás előtt, pár tízezer forintos megélhetésre számíthatnak.
Elszabadul a pokol?
„Sokan bennünket, őstermelőket is hibáztattak, mert éveken át alacsonyan tartva az árbevételt akartuk megúszni az adófizetést” – ismeri el Dudás Zoltán, aki úgy számol, hogy az árbevétel alapján öt év alatt fizethették be azt a járulékot, amelyet egy év alatt kellett volna leróni a vállalkozói minimálbér után. Az üllési őstermelő azt azért hozzáteszi, nagyon sokan lettek kényszerből őstermelők.
Az országban az új őstermelői igazolványok kiadásánál 270 ezer gazdát regisztráltak, de ez, figyelembe véve a közös igazolványokat, több mint 300 ezer embert érinthet. Az agrárkamarai felmérések szerint harmaduk nyugdíjaskorú, Dudás szerint ez az arány Csongrád megyében magasabb, itt az őstermelők fele lehet nyugdíjas, vagy közvetlenül az előtt álló.
„Sokan most szembesülünk azzal, hogy filléreket kapunk majd a nyugdíjas éveinkre, így aki tud, dolgozik tovább.”
Az őstermelői igazolvánnyal 600 ezer forintos éves árbevételig adómentesen lehet termelni, egy család több tagja is kiválthatja az igazolványt. „Ahhoz, hogy a minimálbéres járulékot be tudjuk fizetni, nagyjából évi 4-5 milliós árbevételt kellene elérni, de ez főleg ma, amikor a 20 évvel ezelőtti árakon vásárolják fel tőlünk a zöldséget, szinte lehetetlen” – adja Dudás Zoltán a magyarázatot arra, hogy miért nem kaptak észbe időben.
„Ha életben akarnánk maradni, akkor legalább két-három embert vagy állandóra fel kellene vennünk vagy idénymunkában foglalkoztatnunk, de egy teremtett lélek se jön el annyiért dolgozni, amennyit mi tudnánk fizetni, így itt a vége” – magyarázza Dudás Zoltán, aki szerint még a nyugdíj előtti években sem tudtak volna annyit bevételt termelni, amennyiből a mostani bérigényeket kielégíthetnék. Ráadásul az életerős fiatalok már külföldön vannak, csak a közfoglalkoztatottakra és a nyugdíjasokra számíthatnak.
A napszámosnak is csak az éhenhalásra lesz elég a nyugdíja
„Óránként 1000-1200 forintért már elmennék napszámba, de annyit nem adnak, csak szakmunkáért, sima mezőgazdasági munkáért nem” – magyarázza egy közmunkás Balástyán. Sándor évek óta közfoglalkoztatásban dolgozik, 5-6 éve van a nyugdíjig, de még nem gondolkozott azon, hogy akkor mihez fog kezdeni. Szerinte a nyugdíj szempontjából mindegy, hogy közmunkás-e, vagy elmegy napszámba: „Így se, úgy se lesz elég a nyugdíj még kenyérre sem.”
A közfoglalkoztatottak 50 ezer forintos bérük után filléres nyugdíjjal számolhatnak, bár ez változó lehet attól függően, hogy előtte milyen állásban voltak. Most úgy tűnik, senki nem fog túl jól járni, hiszen a napszámosoknál egy éven belül legfeljebb 90 nap számolható el szolgálati időként. Összegezve a hallottakat: sem a közmunka, sem a napszám, sem az őstermelői státusz nem hoz békés nyugdíjaséveket. Dolgozni kell, amíg bírja az ember.
Eső után köpönyeg
„Tudomásul kell venni a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben, hogy be kell jelenteni a munkavállalókat, oda kell édesgetni őket pluszjuttatásokkal” – ezt még egy márciusi szegedi konferencián mondta Baja Sándor, a Ranstad Hungary Kft. ügyvezetője.”160 ezer forintból meg lehet élni?” – tette fel a költői kérdést Baja a gazdálkodóknak. Akkor Farkas Sándor, országgyűlési képviselő is jelen volt, aki szerint ha tőkehiánnyal küzd az ágazat, akkor „nem Mercit és házat kell venni”. A képviselő mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat felelősnek nevezte azért, hogy akár évtizedeken át feketén, de legalábbis szürkén dolgoztak, illetve dolgoztattak. „Most majd mindnyájan isszuk a levét” – tette hozzá még a márciusban, kertészeknek szervezett konferencián a politikus.
Ezen is az áfa csökkentése segítene?
Nem csak az őstermelők nem tudják kigazdálkodni a magasabb béreket, egy több telephellyel is működő kertészet vezetője szerint ez még nekik is nehézséget okoz. „Addig, amíg a termékek után 27 százalékot kell befizetni, addig a foglalkoztatásnak nincs áfája, így nettó befizetők vagyunk” – a nevét nem vállaló gazdálkodó szerint mostanra égetően szükség volna a minden alapvető élelmiszerre, így a zöldségre, gyümölcsre is kiterjesztett áfacsökkentésre.
„A húszból tizennyolc hektáron azért kell termelni, hogy mindent kifizessen a gazda, a bért is beleszámítva” – ezt a 30 év körüli Zsófi állapította meg, miközben nyolc-tíz napszámos szedte fel földjéről a zellert Balástya környékén. „Mi ketten vagyunk a férjemmel, ő most éppen otthon a 8 hónapos fiamra vigyáz, én jöttem ki intézni a dolgokat” – a fiatalasszony a fóliák mellett felügyeli, amint autóval hozzák át a túloldalon felszedett zellert, amit elvermelnek, hogy azt még frissen lehessen eladni decemberben is. „Idősek és romániaiak dolgoznak, nézze meg” – mutat a fiatal nő a túloldalra. Mindeközben azt magyarázza a nő, hogy 6-700 forintnál több órabért nem tudnak fizetni, mert akkor gyakorlatilag a család is éhen halna.
„A múltkor együtt árultunk a polgármesterrel, mondtam neki, hogy adjon közmunkásokat ki munkára, de azt mondta, higgyem el, nem nagyon vállalják, inkább maradnak a kényelmes biztosban” – Zsófi szerint jószerivel már csak a nyugdíjasok maradnak, akik vállalják a nehéz munkát, hogy egy kis kiegészítő jövedelemhez jussanak.
(HVG)
Bal-Rad komm: „…A képviselő mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat felelősnek nevezte azért, hogy akár évtizedeken át feketén, de legalábbis szürkén dolgoztak, illetve dolgoztattak. „Most majd mindnyájan isszuk a levét…”
– Azaz: HIBÁS ITT MINDENKI, csak a politika nem! (A gépviselő úr pedig NEM FOGJA INNI A LEVÉT! ŐT TOVÁBBRA IS MEGVÁLASZTJÁK a migráncsoktól rettegők!)
Szóval hibás itt mindenki, csak a politika nem! Az a politika, amely FÖLSZÁMOLTA MAGYARORSZÁGOT, szétverve a magyar gazdaságot, benne a magyar mezőgazdaságot, annak piacait, HALÁLRA ITÉLVE A MAGYAR VIDÉKET!
A rendszerváltással a magyarság történelmének legnagyobb katasztrófáját zúdították a magyar nép nyakára. Vidék – Magyarország magyarságát éhhalálra ítélve. És most kiderül, hogy az éhezők a felelősek mindenért!
ÁTVITT ÉRTELEMBEN VALÓBAN ÍGY VAN! HISZEN A KÁRVALLOTTAK MÉG MOST IS HISZIK A POLITIKUSBŰNÖZŐK SZIRÉNÉNEKEIT, ÉS MÁR KEZDIK AZT IS ELHINNI, HOGY ŐK MAGUK RONTOTTÁK EL SAJÁT ÉLETÜKET!
Jöjjön aminek jönnie kell! Jöjjön a még emlékezni tudók kipusztulása!
A politikai bűnbandák csak egyet felejtenek kihosszú távú kalkulációikból:
A RATKÓ-GYEREKEK VOLTAK KATONÁK! LEGALÁBB ELEMI SZINTEN TUDJÁK KEZELNI A LŐFEGYVERT!
Ha pedig választani kell az éh, dög -vagy fagyhalál ÉS A „TŰZHALÁL” között, nagyon sokan inkább az utóbbit fogják választani!
„IGAZ FÉRFIEMBER ÁLLVA HAL MEG!” De magával visz KETTŐT! Két kifosztó élősdit!
Oszt’ jóccakát!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Legalább száz hohol neonáci randalírozott vasárnap Beregszászon, az ott élő zömmel magyarok életét felbolygatva.
A „Karpatszka Szics” nevű szélsőjobboldali szervezet hetvenkilencedik szülinapját „ünnepelték” a Tyahnyibok teszvír vezérelte „Szvoboda” és a „Szokol” társbandákkal együtt. Hang-és füstbombákkal kísért menetelés közben több magyar zászlót is letéptek és magyarellenes rigmusokat skandáltak.
Tomboltak a banditák Ungváron is. Ott is MAGYARELLENES ÉLE volt a dolognak. „Magyar szeparatista törekvések miatt.”
Érdekessége a történéseknek, hogy a magyarság lélekszámát kb. háromszorosan meghaladó románságot nem kóstolgatják, csak a Döbrögisztán által megvédelmezni képtelen magyarokat.
Zseléagyú külügyérünk mást nem tehetett, mint tegnap Pestről rikácsolva követelt nyomozást, és azavargók felelősségre vonását. (De ezt legalább megtette!)
Kárpátalja kormányzója Gennagyij Moszkal aggodalmának adott hangot a nácidúlás miatt, és komoly veszélyt lát benne.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!