Csapdahelyzet

Gulyás Márton nagyon forró őszt jósol Orbánnak

Október 23-áig engednie kell vagy jönnek a blokádok, útlezárások, épületfoglalások.

Gulyás Márton a Hír TV Online-nak azt mondja, most a korábban meghirdetett választási mozgalmát szervezi. Eddig nagyjából ezerötszázan jelentkeztek a Közös Ország Mozgalomba, őket képzik, illetve építik az aktivistahálózatot, hogy sikeres legyen a mozgalom, amelynek a lényege, hogy a Fidesz választási rendszere ellen az összes politikai párt, szervezet együtt lépjen fel és dolgozzon ki egy közös, javaslatot. Az aktivista bízik abban, hogy velük még a megosztott baloldal is tárgyal, mert nekik is érdekük a konszenzus, a szavazatszámnak megfelelő parlamenti mandátum, a tiszta kampány, a dedikált megjelenési idő a közmédiában.

Nemcsak a választójogi törvényt kell megváltoztatni, hanem a választás egészének a kereteit kell úgy átalakítani. Ebbe beletartozik a közmédia használata, a plakáthelyek, a kampányfinanszírozás – számos részkérdés, amelyekben most súlyos versenyhátrányban vannak az ellenzéki pártok.

Az egyeztetést informálisan minden parlamenti ellenzéki párt támogatta, egy közös javaslatnál pedig a Fidesznek már azt kell mérlegelnie, szembe mer-e menni a népakarattal. Ha az Országgyűlés október 23-áig nem fogadja el a tervezetet, akkor jön az erőszakmentes polgári engedetlenség, ezért is toborozzák az aktivistákat.

Az erőszakmentes ellenállástól pedig a kormány szépen lassan belátja majd, hogy el kell fogadnia az új játékszabályokat, ha le akarja vezényelni a 2018-as választásokat.

Gulyás úgy látja, csak az új keretek jelentenek valódi esélyt, hiszen az ellenzék láthatóan nem fog technikai koalícióra lépni, az irányított jelöltállítás teljes illúzió. Ő nehezen tudja elképzelni, hogy Vona Gábor visszaléptessen bárkit Gyurcsányék javára, vagy fordítva. Ha a mostani, igazságtalan rendszerben vernék meg a Fideszt, az sem jelentené a népakarat győzelmét, nem a társadalmi támogatottságot tükrözné a mandátumarány. Arra készülnek, hogy lesz változás. Ha a kormány mégsem tér jobb belátásra, felbontják az együttműködést a hatalommal és Orbán Viktornak fel kell készülnie a blokádokra, épületfoglalásokra, élőláncra. Ilyenek eddig csak elszórva voltak. Bár a mozgalom végig erőszakmentes lesz, de nem enged a követeléséből, hogy konszenzusos rendszert akar.
(Forrás: 24.hu)

Bal-Rad komm: „…Az egyeztetést informálisan minden parlamenti ellenzéki párt támogatta, egy közös javaslatnál pedig a Fidesznek már azt kell mérlegelnie, szembe mer-e menni a népakarattal…”

-„Ezek” legalább tudják mit akarnak! Mármint Gulyásék! „Ezeknek” vannak logikus TERVEIK!

Még a „másik” Bal-Rad-on foglalkoztunk a témával, miszerint ELSŐKÉNT „ELLENZÉKI KEREKASZTALT” kell alakítani, amely tárgyalásokra és megállapodásra kényszeríti a döbrögista hordát a választási rendszer VISSZAÁLLÍTÁSÁRA! Ez ugyan NEM ÉRDEKE a hordának, de kikényszerítendő!

Nyilvánvaló, hogy ez nemcsak-és főként nem-a parlamenti álellenzék érdeke!

Bár Gulyásék fölvetése teljességgel logikus, egyrészt az idő rövidsége, másrészt a döbrögista horda fenyegetettsége, harmadrészt pedig a valódi népakaratot megjelenítő, őszinte politikai erő hiánya miatt a megvalósítás lehetetlen! Amivel az ötletgazdák is tisztában vannak!

Döbrögisztán most egy nyugodt vajdaság látszatát mutatja! Ami csak látszat. Hiszen szinte nincs réteg/csoport, amelynek „ne viszketne a tenyere”! (Ami csak a döbrögisták szűk köre számára jelez gyors és bőséges pénzhezjutást!)

Számítani kell a demonstrációk eldurvulására! Mert azok bizony lesznek! Brüsszel tegnap leadta a startengedélyt!

Igazán csak most fog majd fájóan föltűnni egy valóban nemzetben-országban gondolkodó, őszinte politikai erő hiánya! Amely a népet képviseli!

Ennek híján csak egy újabb pesti Majdan lehetséges. Egy „CSAK elitváltással”!

Mi ez, ha nem csapdahelyzet?

Szergej Lavrovra elnöki fegyelmi vár

Tegnap Szocsiban tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón az orosz elnök azokra a Donald Trumpot ért vádakra is reagált, amelyek szerint az amerikai elnök a Fehér Házban szigorúan titkos információkat osztott volna meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

„Az Egyesült Államokban politikai skizofrénia van kialakulóban, semmi mással nem tudom magyarázni a hivatalban lévő elnök elleni vádat, miszerint valamiféle titkokat árult volna el Lavrovnak” – mondta

Az orosz elnök ezt követően azzal „fenyegetőzött”, hogy fegyelmit ad Lavrov külügyminiszternek, amiért a tudomására jutott titkos információkat csak a feleségével, de sem vele, sem az orosz titkosszolgálatokkal nem osztotta meg.

Az orosz elnök azt is felajánlotta, hogy Moszkva-ha abba az amerikai kormány is beleegyezik-a washingtoni kongresszus rendelkezésére bocsátja Trump és Lavrov tárgyalásának leiratát. Ha már nekik nincsenek pontos értesülések a Washingtonban elhangzottakról, szívesen kisegítik őket. Jurij Usakov elnöki szárnysegéd bejelentette: a leirat elkészült.

Amerikai sajtójelentések szerint Trump az izraeli titkosszolgálattól kapott értesülések alapján arról tájékoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy a rémkalfátus terrorszervezet egy, amerikai (Washington-Moszkva járat) utasszállító repülőgép felrobbantására készül, egy laptopba beépített pokolgéppel. Ami egy technikai újdonság.

Viszont nagy a valószínűsége annak, hogy az információ napvilágra kerülését követően az akció nem lesz végrehajtva. Így aztán párszáz ember nem válik áldozattá. Mert Lavrov a Trump által kifecsegett titkot megsúgta asszonyának. Az meg ellepcsekedte a piacon az urától hallott titkot egy halaskofának.

Evégett viszont a terrorszervezetbe beépült izraeli infomátor veszélybe került!

Persze abba is belegodolhatunk, hogy mi lett volna akkor, ha a készülődő akció tervét a moszkvai piaci kofa nem locsogja tovább!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Dübörög a Nemmzetthy Consultatio haknisorozata

Az udvari hírügynökség-MTI-beszámolói szerint Rétvári Majom és Lézerjani volt a soros a nemmzetthy konzultációhoz csatlakozó birodalomjáró haknisorozat tegnap esti állomásain.

Rétvári Vácon ijesztegette a döbrögisztániakat:

„jelenleg a korábbinál is nagyobb szükség van arra, hogy kiálljunk Magyarország mellett.”

„az ország akkor van jó kezekben, ha olyanok döntenek róla, akik beszélnek magyarul, ismerik a történetét és itt képzelik el a jövőjüket.”

„Ellen kell állni a folyamatos nyomásgyakorlásnak, mert ma az a tét, hogy meg tudjuk-e védeni a kerítést, vagy aktivisták Soros György és Brüsszel támogatásával lebontják-e azt.”

„A nemzeti konzultációt azért indították, hogy Magyarország a magyarok országa maradjon.”

Lézerjani a Csongrád megyei Kiszomboron vetített a híveknek.

Levetítette a „szaporodik azon események száma, amelyek miatt egyre inkább szükség van az összefogásra.”

„A kormány egyedül nem tud győzni a brüsszeli centralizációs törekvésekkel szemben, ezért fontos a választópolgárok támogatása.”

„Soros György szája ízének megfelelő módon ítélte az EP az országot azért, mert meg akarta vonni a Soros-egyetem privilégiumait.”

„A népességfogyásra nem az a megoldás, hogy idehozunk valakit Afrikából.”-című politikai rövid thrillereket.

Most képzeljük el a lehetséges következményeit annak, ha a KELLŐEN MEGRÉMÍTETT MAGYAROK hirtelen összefognának. (Amire viszont semmi esély momentán, hiszen nincs az a veszély, amire a magyarok összefognának!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ami itt most készül, ahhoz képest Mohács csak vásári vidámság volt!

Gyurcsány mégis kitálalt az állítólagos Orbán-aktákról

Mégis elment Gyurcsány Ferenc a parlament nemzetbiztonsági bizottságába, hogy az Orbán Viktort terhelő és zsarolhatóságát bizonyító információkról beszéljen – pedig egy hete még azt mondta, Orbán nélkül ő sem vesz részt a bizottsági meghallgatáson.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerdán találkozott Molnár Zsolttal, a nemzetbiztonsági testület MSZP-s elnökével – Molnár elmondása szerint Gyurcsány Ferenc most olyan dokumentumokat adott át a bizottságnak, amik összefüggnek a korábbi, Orbán Viktort érő vádjaival.

Molnár Zsolt az MTI kérdésére hozzátette, nem tudott és nem is tud meggyőződni az információk valóságtartamáról, mivel azokat csak a DK-elnök beszámolójából ismeri. Gyurcsány Ferenc pedig arról is gondoskodott, hogy más se derüljön ki: kérésére minősített (bizalmasan kezelt) adattá kellett tenni az általa közölt részleteket.

Az ügyet csak abszurdabbá teszi, hogy Gyurcsány Ferenc egyébként maga is nyíltan beszélt az Orbánt kompromittáló ügyekről: a Hír TV-nek nyilatkozva május 15-én azt állította, látta a miniszterelnök svájci és ázsiai bankszámláját, amin Orbán sok százmillió forintot tárolt – az ezt igazoló számlakivonatot pedig egy oroszos akcentussal beszélő közvetítő hozta el neki.

Korábban az MSZP kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, miután a volt miniszterelnök azzal vádolta meg a jelenlegi kormányfőt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt.

A meghívásra a Fidesz úgy reagált, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc rendezze a belső háborúit egymás között. Mint írták, azt javasolják, hogy Gyurcsány Ferencet a parlament egészségüggyel foglalkozó bizottsága hallgassa meg, a szocialistákat pedig négyes metró ügyében az ügyészség.
(mno)

Bal-Rad komm: Most ott tartunk, hogy VAN EGY ÜGY! Ami horderejét tekintve nem akármi. Még azt is ki merhetjük jelenteni, hogy népünk történelmének egyik legsúlyosabb vádja fogalmazódik meg az egyik főfő rendszerváltó, mostanság országunk miniszterelnökeként regnáló gazember-Döbrögi ellen.

A Döbrögit galádságokkal vádoló másik gazember-El Qro-hetek óta hülyíti a MAGYAR NÉPET a Döbrögi bűneit bizonyító dokumentumokkal. Amiket tegnap-állítólag-át is adott a POLITIKAI CIMBORÁKNAK!

EZEKET A BIZONYÍTÉKOKAT A LAGFŐBB ÉRINTETT-A MAGYAR NÉP-AZ Ő SZÁNDÉKAIK SZERINT NEM ISMERHETI MEG!

Az a magyar nép, amely leginkább jogosult és hivatott POLITIKAI ÍTÉLETET HOZNI a bűnelkövetők fölött.

El Qro összevissza hazudozik! Eddig azt állította, hogy CSAK LÁTTA a bűnt bizonyító dokumentumokat, de azok még nincsenek a birtokában. Tegnap délelőtt pedig már át is adta az előző este még beszerzendő bizonyítékokat.

Sűrű éjszakája lehetett El Qronak! De talán nem is ez a lényeg. Korábban már megemlítettük, hogy SZERINTÜNK El Qro már birtokolja Döbrögi bűneinek bizonyítékait.

Innentől kezdve érdemes egy NEM Bal-Rad-OS MEGLÁTÁST elolvasni. A Gépnarancsról:

„…Gyurcsánynak már a kezében vannak a bizonyítékok, vagyis a bankszámlák hiteles (hitelesített) másolatai.

Gyurcsány most azt játssza Orbánnal amit Orbán és a Fidesz vele játszott 11 évvel ezelőtt. Miután 2006. május végén elmondta Őszödön a beszédét, amiről elhangzásakor csak nagyon kevesen tudtak, az ezt követő időszakban a közélet azzal volt tele, hogy Gyurcsány és kormánya hazudik. Azt persze nem értette senki, hogy miért annyira fontos ezt ezerszer elmondani – az ellenzék szokta hazugsággal vádolni a kormányt és a miniszterelnököt, nincs ebben semmi rendkívüli. De akkor ez ment egész nyáron, majd végig, szeptember első felében.

Szeptember 17-én aztán megtudtuk, hogy mire ment ki a játék.

Feltételezésem szerint Gyurcsány bizonyítani tudja, hogy Orbánnak Svájcban sok százmilliós bankszámlái vannak. És azt is tudja, hogy Orbán is tudja ezt, tudja, hogy Gyurcsány mindent tud róla, és retteg, hogy mikor fog robbanni a bomba.

Gyurcsány élvezi ezt a mostani helyzetet, és ha van stílusa, valamikor szeptember közepén, lehet, épp 17-én fogja beélesíteni a bombát. Nem kizárt, hogy a Hír TV-ben fogja mindezt elmondani. Abban a Hír TV-ben – pontosabban nem abban, mert a mostani Hír TV-nek már csak a neve az, ami volt régen – amely 2006-ban aljas és etikátlan módon lépett fel vele szemben.

Persze, lehet, hogy jobban jár, ha nemzetközi sajtótájékoztatón mutatja be azokat a bankszámla-másolatokat, amelyeknek Orbán a kedvezményezettje, és amelyeken az összeg rovatban százmilliós nagyságrendek szerepelnek.

Más kérdés, hogyha mindez megtörténik, mi lesz azután. Orbánt ugyanis már beárazta a közvélemény, tudják róla, hogy lop, tudják róla, hogy gazdagabb, mint amilyennek mondja magát. A híveket ezzel nem lehet megingatni a hitükben, Orbán tehet bármit, akár meg is ölhet valakit az orruk előtt, ők akkor is szeretni fogják. Akik nem kedvelik Orbánt, vagy közömbösek vele szemben, nyilván fel lesznek háborodva a bankszámlák láttán, és a miniszterelnök lemondását követelik, ám kérdés, hogy sikerül-e a 2006-os tüntetésekhez hasonló stílusú és harcmodorú tömegeket mozgósítani.

Lehet, hogy Orbánnak épp ez a célja: hogy erőszakkal lépjenek fel ellene, mert ez legitimálná az általa tervezett erőszakot. (Nem véletlenül mondta néhány héttel ezelőtt, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere.)

Ebben a sakkjátszmában a külső szemlélő szemével jelenleg eddig lehet előre látni. Elképzelhető viszont, hogy asztal két oldalán ülő játékosok nálunk jobban kombinálnak, és legalább egyikük már látja, hogy mi lesz a játszma vége.”

-Félelmetes jóslat van ebben elrejtve! „…Lehet, hogy Orbánnak épp ez a célja: hogy erőszakkal lépjenek fel ellene, mert ez legitimálná az általa tervezett erőszakot…”

-Ha ez bejön-amire egészen kiváló esélyeink vannak-aligha kétséges, hogy annak ISMÉT A MAGYAROK fizetik meg az árát!

És lássunk csodát! Ez is „a’ zoroszok” miatt lesz! Azok forgatják fel békés létünket.

Mert kétségtelen, hogy egy orosz akcentussal angolul beszélő „szolgáltató” léte ezt bizonyítja.

Annak meg ne keressük a logikáját, hogy miért érné meg az oroszoknak az „emberük”-Döbrögi-ellen bizonyítékokat prezentálni. A Medve észjárása nekünk magas!

Saját „politikusainké” is! Akik éppen most készítenek elő egy olyan nemzettragédiát, amihez képest Mohács csupán vásári vidámság lehet csak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Rézművesék készülhetnek

336 millióból szállítják Karcagra a Sámándobot

A Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából tudni, hogy az állami Kárpátok-Alpok Zrt.
336 millió forintot fizet a KÉSZ Zrt.-nek, hogy lebontsa és Karcagra szállítsa a 2015-ös milánói expo magyar pavilonját, a fenséges Sámándobot.

Ezzel együtt már hatszázmillió fölött van az idei költsége a Sámándobnak, hiszen márciusban határozott úgy, hogy a 328 milliót ad Karcag városának a pavilon felállítására, beüzemelésére. Hogy mi lesz a hengerben, egyelőre rejtély.
(444)

Bal-Rad komm: 664 millió forint összesen. (Persze korántsem biztos, hogy ennyiból ki fog jönni az akció!)

Hogy mi lesz benne? Hát ott a Varga Mikhál meg a Fazekas Sándor miniszterek. Valamelyiket-vagy mindkettőt-bele kell ültetni. Amíg lesz mibe!

Mert valószínű, hogy Rézművesék már szemet vetettek a sámándobra.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Yoav Galant izraeli építésügyi miniszter tegnap Jeruzsálemben egy sajtótájékoztatón kijelentette: „Szíria elnökének nincs helye ebben a világban!”

Galant az újabb-a szíriai kormány által véghezvitt tömeges kivégzésekről és krematóriumban elégetett kivégzettekről szóló-horrortörténeteket taglalta, a holokauszthoz hasonlítva a HALLOTT, ÁM SENKI ÁLTAL NEM LÁTOTT-MÉG KEVÉSBÉ BIZONYÍTOTT-mesét.

„Véleményem szerint állunk egy általunk meghúzott piros vonalnál, amit Asszad átlépett. Itt az ideje megölni Asszadot!”-hangzott el a felhívás Yoav Galant izraeli építési miniszter, egykori generális szájából.

Trump Washingtonban tárgyal Kardigan szultánnal. A megbeszélések előtt újságíróknak elmondta: „Csodálatosan eredményes megbeszéléseket folytatott Szergej Lavrovval. Nem bánta meg amiket elmondott neki, és eljárásában semmiféle kivetni valót nem talál. Szövetségesek vagyunk a terrorizmus elleni háborúban. Segítenünk kell egymást!”-hessegette el a gáncsoskodókat.

A szíriai harci cselekmények két fő kategóriában dúlnak.

A levadászható/levadászandó ISIS és an-Nuszra bandák ellen harcol a hadsereg és a palesztin-iráni milíciák, míg a rémkalifátus és csatolt részei próbálnak védekezni és menekülni a kormányerők ellen/elől, ugyanakkor vadul irtják a kisebb rivális bandákat.

Mára virradóan a szír-jordán határon, de már jordániai területen lévő Ruk nevű menekülttáborba hatolt be a rémkalifátus egy öngyilkos merénylője, bombává alakított autócskájával. A táborban amúgy egy féltékenységre okot adó rivális horda, a „Jaish al-Ahrar Ashair” tanyázott.

Daraaban a kalifátusisták szabadtéri körömápoló bemutatókat tertanak. Pedikűr-manikűr kezeléseket mutatnak be. A’ la ISIS.

A képek alapján a „megcsinosított” még mindig jobban járt, mint a jordániai Ruk táborában meleg dauerral fazonítottak.

Kelet-Aleppo tartományban a hadsereg ofenzívája elérte Tel-Hassan kalifátusista erősséget. A település már az Aleppo-Raqqa tartományok határán fekszik. Jelentések szerint a terrorhorda már teljesen ki van merülve, demoralizált-megtépett állapotban menekül Raqqa felé.

Deir ez-Zornál tegnp délután ismét kumoly bukiba futott bele a kalifátusista csürhe. Támadni akarták a város repülőterét, de rosszul időzítettek megint. Pontosan akkor érkezett az orosz légierő néhány gépe.

Homsz és Hama tartományokban sincsenek boldogító élményeik az ISIS pribékhordáknak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Brüsszel felől borul az ég

Megszavazta az EP a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát

 

 

 

Az Európai Parlament szerda délután 393 igen szavazattal elfogadta a magyar jogállamiság leépülése miatt aggódó határozatát.

A javaslatot négy frakció (szocialisták, liberálisok, zöldek, egyesült baloldal) nyújtotta be, de többen támogatták, mint ahányan ezekben a frakciókban ülnek.

Elindították a 7-es cikkely élesítésének ügyét

A határozat nyomán a parlament igazságügyi bizottságának elő kell készítenie egy szavazást arról, hogy elinduljon-e a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését indítványozó eljárás. Ilyen súlyos büntetést még soha, egyetlen tagállam ellen sem érvényesítettek. Ha ez az eljárás végigmegy, akkor a magyar kormány elveszti a szavazati jogát az Európai Tanácsban, vagyis a minisztereket és miniszterelnököket tömörítő szervezetben, ami az EU legerősebb intézménye.

Vonják vissza a vitás törvényeket

A határozat felszólítja a magyar kormányt, hogy

Vonja vissza a menekültek tranzitzónába zárását előíró törvényt.
Vonja vissza a lex CEU-t.
Vonja vissza a civil szervezetek elleni törvényjavaslatot.

Az Európai Bizottságot azzal is megbízzák, hogy alaposabban vizsgálja meg, hogyan költik el az EU-s pénzeket Magyarországon.

A határozat szerint Magyarországon rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamiságot, a korrupció mértéke és a demokratikus intézményrendszer leépítése miatt.
-írja a 444.hu

De hogy a jóból még több jusson:

Figyelmeztetést kaptunk Brüsszeltől a menekültkvóta teljesítésére

Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy a 2015-ös EU-s megállapodásnak megfelelően a kormány kezdje el 1294 menedékkérő átvételét Görög- és Olaszországból – írja az Európai Bizottság tegnapi közleményére hivatkozva az Eurológus.

Az áthelyezésről – többek között magyar ellenszavazattal – 2015-ben döntöttek az uniós országok a tagállamok gazdasági ereje, munkanélküliségi mutatója és lakosságszáma alapján. Bár a magyar és a szlovák kormány is pert indított a döntés miatt, ennek ellenére az Európai Bizottság elvárja a ránk eső rész teljesítését is.

Elvileg idén szeptember végére kellene befejezni az áthelyezéseket, ám a magyar és a lengyel kormány eddig még vállalásokat sem tett.

A Bizottság tegnap közleményben szólította fel Magyarországot és Lengyelországot, hogy kezdjenek vállalásokat tenni és azonnali áthelyezéseket végezni, a Cseh Köztársaságot, hogy haladéktalanul kezdjék meg újra az áthelyezéseket, valamint Ausztriát, amely most vállalást tett Olaszország tekintetében, hogy Görögország tekintetében is tegyen vállalást.

A felszólított országoknak a következő, 2017. júniusi jelentés előtt érdemi erőfeszítéseket kell tennie az ügyben, ha ez nem történik meg, akkor akár kötelezettségszegési eljárások is indulhatnak az érintett tagállamok, köztük Magyarország ellen.
-erről már a portfolio.hu-n olvashattunk.

Bal-Rad komm: Gyülekeznek a viharfelhők a MI FEJÜNK FÖLÖTT! Merhogy NEM Döbrögi és hordája lesz a kárvallottja az uniós retorzióknak!-az már biztos. Még ha „atomot” nem is dob a vajdaságra Brüsszel, egy jó kis vegyitámadásra számíthatunk.

Migránsok hordáinak formájában.

Mert azok jönni fognak! Még a „másik” Bal-Rad-on foglalkoztunk a qrmányzati pályázati kiírásokkal, amelyek a migránsok integrálását elősegítő ötletekre írtak ki. És ez még a kvótanépszavazás előtt volt!

Tehát a migráncsok jönnek, CEU maradni fog és virulni. Döbrögiék meg majd bebizonyítják Brüsszelnek, hogy BÁRMIT TELJESÍTENEK!-csak a júdáspénzt azt…!

Marcsi néninek meg majd bebizonyítják, hogy ezek a migráncsok nem erőszakolni akarják. Csak szondázni. Mert amúgy doktorok.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögi kegyet gyakorolt

Micsoda fordulat: a kormány megteszi, amit a Fidesz kért tőle

Elképesztő fejlemények a nemzeti konzultáció ügyében.


A Fidesz kedden kérte meg a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a nemzeti konzultációs kérdőívek visszaküldésének határidejét és láss csodát, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán kiadott egy közleményt, amelyben azt írják:

A kormány a Fidesz-frakció javaslata alapján május 31-ig meghosszabbítja a nemzeti konzultációs kérdőívek visszaküldési határidejét.
Hiába kell azonban meghosszabbítani a határidőt, a kormány szerint „már biztos, hogy a mostani lesz az eddig legsikeresebb kormányzati konzultáció, mivel a résztvevők száma elérte a másfél milliót”.

Kósa Lajos egyébként azért kérte, hogy tovább tartson a konzultáció, mert szerinte egyes országrészekbe későn mentek ki a levelek, a kormány meg most azt írja, hogy „a határidő meghosszabbítása azért indokolt, mert változatlanul több tízezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és a kormány szeretné biztosítani, hogy minden állampolgár elmondhassa a véleményét”, illetve hogy „a határidő-hosszabbítást a Brüsszellel folytatott jelenlegi viták is indokolják”, és ez „az ellenzéki pártok számára is jó lehetőséget jelent arra, hogy végre ismertessék álláspontjukat az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekben”.
(HVG)

Bal-Rad komm: Na ilyen egy jó vajda! Bihar Ura tegnap előterjesztette a horda alázatos kérelmét, a vajda pedig már ma kegyet gyakorolt. TELJESÍTTETTI/teljesítette. (Hisz nagy az Ő Hatalma! Áldassék a Neve Mindörökkön Örökké! Hozsánna Néki!)

Természetesen az ország jövőjét szem előtt tartva! Mindenki boldog és elégedett! Kell még valami?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Sztyepan Poltorak bejelentette: a Medve ugrani készül! Valcman hadügyére szerint a Krímből és a DNR-területén lévő Pavlopol térségéből fog a Medve rárontani az ártatlan hoholszűzre.

Az pedig a jelek szerint megelőző csásokkal kívánja ezt megakadályozni. Főként tüzérségivel.

Donyeck északi íve rettenetes latortüzérségi támadást kapott tegnap kora délutántól. Kiváltképpen a Gorlovka-Zajcevo térség, illetve a donyecki repülőtér, a Volvo Center, és Szpartak.

A Gorlovka „szomszéd”-de már LNR-területen fekvő-Pervomajszk lakói számára is a „régi szép emlékek” jutottak az eszükbe a tegnap délutáni-mára virradó éjszakai latorostrom alatt.

Ma reggel Jaszinovataja és Makejevka élhet át ismét hasonlókat.

Kominternovo „megviselt” iskolája tegnap feladta a közdelmet. Délelőtt ismét gránát csapódott az udvarra. Szerencsére nagyobb baj nem történt, de a hivatalos szervek azonnal leállították az iskola működését.

Az LNR-területe elleni támadások is alaposan megszaporodtak mára virradóan. Szokolnyiki mellett egy népköztársasági milicista sebesült meg súlyosan.

Frunze ellen immár mindennaposakká váltak a valcmanisták támadásai.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hittük volna ezt a rendszerváltáskor?

Megdöbbentő hány gyermek éhezik Döbrögisztánban

Magyarországon ma a gyermekek 25%-a él szegénységben, számuk 433 000. Megdöbbentő, hogy 200 ezer gyermek egyenesen alultáplált, és 40 ezer magyar gyermek rendszeresen éhezik. Van egy alapítvány, aki már 24 éve segít a gyerekeknek ennivalóval, sőt újabban gyógyszerekkel is. A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) arra kéri Önöket, hogy adójuk 1%-ával támogassák ügyüket!

Az elmúlt évek során a GYEA 500 településen 1 500 000 rászorulónak 23 millió kilogramm tartós élelmiszert osztott szét. Mellette országos gyermek-rendezvényeket szervezett, karácsonyi élelmiszercsomagokat osztott, tehetséges gyermekeknek segített képességeik fejlesztésében. Bemutatjuk Önöknek az Alapítvány három legfontosabb célját.

1./ Mindenki ebédel

A gyermekintézmények étkezdéi az év 162 napján zárva tartanak és ilyenkor több tízezer gyermek marad éhesen azok közül, akik a szorgalmi időben ingyen kapnak ennivalót. Támogatóink segítségével arra törekszünk, hogy ők jól lakhassanak a hétvégeken és a szünetekben is.

2./ Fel a fejjel

Családtámogatási programunk pályázatán olyan eladósodott családok indulhatnak, amelyek megpróbálják kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesíteni, de így napi megélhetésük veszélybe került. A jelentkezők rászorultságát családsegítők közreműködésével ellenőrizzük, a pályázatokon győztes családok havonta 25 ezer forintot kapnak, amellyel gondosan elszámolnak. A programban jelenleg 100 család vesz részt, a támogatásra váró családok több százan vannak.

3./ Szegények patikája

Magyarországon százezernyi gyermek él, akiknek szülei a pénzszűke miatt nem váltják ki az orvosok által felírt gyógyszert. Közülük sokan eleve kis súllyal születtek tehát sérülékenyebbek kortársaiknál. Az alapítvány jelenleg tíz községben, falvanként havi százezer forinttal segít az orvosság kiváltásában – egy egészséges élet esélyének növelésében. Tervezzük a program kiterjesztését.
(vital)

Bal-Rad komm: Mellőzzük most a szokásos-zsigerből jövő-sztereotipiákat! Csak a tényre figyeljünk! Még akkor is, ha csak egy reklámírásról van szó!

A tények pedig szomorúak. Elkeserítők.

„A keleti blokk legvidámabb barakkjából…”-hát ide jutottunk! Gondoltuk volna ezt a rendszerváltás igéretözönében?

MEGÉRTE? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com