“Valcman is telefonozott” bővebben

"/>

Valcman is telefonozott

Megugorhat Valcman Nyalókakirály hivatali telefonszámlája. Tegnap ugyanis két interurbán hívást is indított. Donbassz miatt.

Fölhívta először a Germán Bestiát.

Mindenekelőtt határtalan békevágyáról tájékoztatta a Kanzlerinát. Aminek legnyilvánvalóbb jele, hogy ő mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogolycsere még az idén megtörténjen a felek között. De hát sajnos a’ zoroszok…!

Akik amúgy meg annyira sértődékenyek, hogy a folyamatos ukrán babusgatás dacára hazamentek az SzCKK bizottságból.

Hjaajj Petyám! Nehéz lehet neked most! – mondhatta Germánia éppen bukóban lévő carinája. De még azt is mondhatta, hogy utolső lehetőség lehet, ha a már éjfél óta élő legesleges…- legújabb donbasszi tűzszünetet okosan használja fel. Amíg az oroszok úgy nem döntenek, hogy visszatérnek az SzCKK-ba!

Valcman Nyalókakirály igyekszik okosan cselekedni:

Másik hívása Valcmannak már húzósabb volt, mert a világ másik felén csörgött a telefon. T. Rex amcsi külügyérnél.

Mindenek előtt kifejezte háláját és köszönetét T. Rexnek az újabb amerikai szankciók miatt Oroszország ellen.

Majd hosszasan koordinálták a tennivalókat a Donbasszba vezénylendő ENSZ békefenntartó csapatokkal kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy mindketten meg vannak győződve: A TERVÜK SIKERRE ÍTÉLTETETT!

T. Rex búcsúzóul megígért mindent Maradék – Ukrajnának. Amerikai pénzt, paripát, fegyvert!

Valcman pedig a Twitteren azonnal közzé is tette a győzelmi jelentést.

“Történelmünk során pédátlan nagy győzelmet arattunk az orosz agresszor elleni csatában. Ám a nyertes csata ellenére még nem nyertük meg a háborút. Még messze a győzelem!”

– Hogy mire gondolhatott?

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

“Valcman is telefonozott” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Talán ideje.
    Az angolszász nácizmus és okos, stratégiailag bekerítő politikája teljesen hülyét csinált Kelet-európából, benne velünk. Úgy rabol ki gazdaságilag, forgat ki mindenünkből, süllyeszt gyarmati sorba, aljasít másodrendű nemzetté, (kell a fogyasztó piac ami azért egész Kelet-európát tekintve nem megvetendő ám!), hogy közben önként csatlóskodunk a védelmükben, sőt néhány a szokottnál is hülyébb népség (lengyelek, balti államok, románok, de elsősorban az ukránok), már a támadó ék szerepében tetszeleg . Épp ezért különösen érdekes, hogy a szláv tömböt milyen hatékonysággal verték szét. A délszlávok mesélhetnének, hogyan lettek európai politikai-gazdasági-katonai tényezőből (Yugoslavia), gyakorlatilag hűbérmegyékké.
    Persze a szlávok (és mi is) tényleg alsóbbrendű népek, merthogy a zsidókra, kollaboránsokra és/vagy idegen érdekekre bízták vezetésüket. Izgalmas kérdés lenne, hogy a világpolitika hogyan lett ilyen és hogy a németek mennyit rontottak amikor a zsidók kezébe casus bellit adtak, ahogy elnézem örök időkre. Ismét el kellene gondolkodni azon, hogy miért is volt két VH? Kiknek is volt érdeke? A németek szándékos provokálása valóban csak összeesküvés elmélet? És Friedman és társai, akik ott voltak és elmondják az igazat (Youtube)? Gondolom álmodták és egyébként is “pszichiátriai” esetek, plusz egyértelműen antiszemiták. Hogy Friedman maga is zsidó? Ugyan. Hogyan lett két VH gazdasági nyertese, gyakorlatilag veszteség nélkül a zsidók által irányított USA? Mintha csak egy álom vált volna valóra. Semmi kockázat, semmi veszteség, csak garantált nyereség, anyagilag, politikailag és a külön hozadék, mondhatni Isten ajándéka: a pozitív propaganda lehetősége, a pozitív országimázs. Ha megválaszolnánk ezeket a kérdéseket talán választ kaphatnánk arra is, hogy kiknek érdeke egy 3. VH?
    Ebben a partiban az oroszok a “shortstack”. Csak passzív módon reagálhatnak vagy “all in”. Tekintsen minden önkéntes stratéga a térképre. Nem véletlenül szerencsétlenkednek Donbbassznál.
    Nem gyengén stratégiai kérdés, hogy hogyan védhető meg egy ekkora ország, (határainak hossza >20000 km), amelynek még nem lerabolt természeti kincseire, túlzás nélkül az egész világ foga fáj.
    Szerintem kénytelenek lesznek ismét egy nyugat felől érkező területvédő háborúra berendezkedni (mint a történelem folyamán szinte mindig, teszik is, nem véletlenek a százezres hadgyakorlatok orosz-belorusz viszonylatban), azzal, hogy a szibériára áhítozó Kína és Japán bármikor hátbatámadja, északról pedig a sarkköri kincsekre vágyakozó Kanada támadja egyre nyíltabban. Mondhatni szarul állnak mit mondjak. (Az orosz nemzetet eláruló Gorbacsovot most kellene előhúzni, vagy fel? Ízlés kérdése.) A nemzetállammá zsugorított Oroszország tökéletesen körbe van kerítve, úgy, hogy minden potenciális ellenségével határos. A megelőző csapás azért nagyon súlyos és agresszív döntés, mindig kockázatot jelent, arról nem is beszélve hogy jelenlegi ismereteim szerint momentán az is zsidó privilégium. Talán nem véletlen az orosz “halott kéz” doktrína. Tegyük azért hozzá, hogy Oroszország még ma is birodalom. Az összes hibájával együtt. Így az is túlzás lenne, hogy ők a jók. Momentán. Na de holnap?
    Az érdekek! Igen, az érdek különös szövetségekre képes (mint látjuk). A legextrémebb az, hogy a jelenlegi felállás szerint a háborút magát egy szláv-szláv háború nyitja majd, ahol a szolganépek gyakorlatilag kivéreztetik egymást és így minden a zsidó-angolszász hegemónia ölébe hull. Geopolitikailag arra a kérdésre, hogy hogyan lehetnek olyan hülyék a Kelet-európai országok, hogy önként jelentkeznek frontországnak, míg a felbújtó angolszász -zsidó banda elég távolról szemlélődik majd, csak egyetlen magyarázat van. De mi lesz velünk?
    Írtam ezt a Úr 2017. esztendejének Álom hava 23. napján.
    Vállalom. Bocs, hogy próbáltam zanzásítani a véleményemet. Eredetileg több kötetes. Béke veletek.
    Kellemes Ünnepeket!

    1. Boldog karácsonyt!
      Ha arról az alapról indulunk, hogy a zsidók irányítanak minden lényegeset, és mi, valamint a különféle szlávok, a románok, a baltiak alsóbbrendű népek lehetünk, mert… (mindegy), akkor a végeredmény csak rossz lesz ránk nézve. A zsidók átlag feletti gazdasági sikerét sokan a kamatszedés tilalmához kötik, ami keresztény kultúrkörben is felbukkant, annak történelmi sajátosságai miatt. De a tilalom csak a második lateráni zsinat (1139) óta vonatkozott az összes katolikusra (elvben), nagyjából a 18. század végéig, utána már egyre inkább kivételeket kerestek a kor változásai miatt, és volt rengeteg protestáns mozgalom is, ami ezt az egészet tovább puhította, meg óriási gyarmatosítások, amiknek gazdasági hasznából nagyon sokan akartak részesedni (nem csak zsidók).
      Az egyik “titkuk” inkább a több ezer év alatt megszokott városi életmód volt, ami még a vidékre került zsidóknál is olyan megélhetési formákat helyezett előtérbe, melyek nem igényelték az alapszintű termelési formák ismeretét. Mivel a vallásuk miatt elég zárt közösségeket alkottak, ahova egy ilyen család bekerült és szaporodni kezdett, ott egy idő után könnyen ellenszenvessé (parazitává) válhatott a helyiek szemében. Hogy jogosan-e vagy jogtalanul, az most teljesen mindegy. Ez az ellenszenv a közös vallásuk miatt még azokat is egy kalap alá vonta, akik ennek híján talán be is olvadhattak volna a többiek közé. Manapság az identitásuk erősítésének egyik sarkalatos eleme, a vallás megőrzése mellett, a velük szemben átfogóan érzett utálatra való rátelepedés (“nemzetközi” szervezeteik és együttműködő partnereik segítségével), illetve kivételesen fontos nekik a nagy sérelem, a második világháborús veszteségük, amiben egyébként nem európai társaik legfeljebb a későbbi keveredések révén lettek (részben) érintettek.
      A sikerük másik nagy “titka” a nyugati, főleg az angolszász gyarmatosításban (a régiben és a modernben egyaránt), illetve az európai nemesi ágak vetélkedéseiben, törekvéseiben való aktív részvétel, amiből üzleteik és bankjaik nőttek ki (nem csak nekik egyébként). Kedvező volt számukra a világi sikerekből való egyre nagyobb részesedésükkel párhuzamosan (kiugrott vagy felszínesen vallásos, illetve gyökereiket csak később felfedező zsidók növekvő társadalmi elfogadottsága) a mélyen vallásos közösségeik hosszú ideig való megkímélése (szórványos nyugati, illetve kiterjedt galíciai menedékek), ami a szaporodás közben mellékesen a rájuk elég nagy terheket rovó vallás béklyói alól kiugrók egész tömegét termelte ki. Mint egy keltető. Ezekből a kiugrottakból hitehagyott, de vallásuk sok szokását és jellemzőjét megőrző, azokat személyiségükben és (a továbbra is kevésbé nyitott szaporodási közösség miatt) génjeik között hordozó, vallásukhoz néha felszínesen visszatérő zsidók lettek. Ezeknek az embereknek az európai populációit elég hatásosan csökkentették a 20. század őket érintő eseményei, többek között Izrael megalapítása.
      A harmadik nagy “titok” az Európát legyaluló háborúk és Izrael megalapítása volt, ami végül kiszorította a briteket, és egy másik, protestánsok tömegeit befogadó hatalomnak ágyazott meg, mely aztán a közös (üzleti, geopolitikai, és részben vallásilag is támogatott) érdekek mentén szövetséget alakított ki a zsidók új országával.
      Talán lehet egy negyedik (meg ötödik, hatodik, hetedik… stb., de nem írom össze mind) “titok” is, a nagy ellenlábas, a katolikus vallás polgárosodási folyamatok mentén való kiüresedése, hanyatlása, protestáns felaprózása, ipari forradalom által jelentett változások miatt megjelenő világi ellenlábasokkal (szocialista, kommunista mozgalmak) szembeni inadekvát válaszadása, kristálytoronyban élő nagypolgárok szellemi irányzataival (szabadkőművesség) és a muzulmánokkal szembeni önfeladása, modern kori liberalizálódása és szétzüllése az anyagi, politikai, filozófiai szempontok miatt.
      Azt érdemes látni, hogy bizonyos társadalmi folyamatok a zsidó közösségeket nem igazán érintették, mivel esetükben elég nehéz népről beszélni, ha pontosak szeretnénk lenni. Régóta városi életmódhoz szokott vallási-szaporodási csoportként, adott esetekben teljes osztályok hiányoznak közülük, hiszen a történelem során gyakorlatilag elvesztették azon jellegzetességeik egy részét, amelyek őket összességükben néppé tennék, így a “zsidó nép” címke jelenleg legfeljebb az izraeli zsidókra ragasztható, erős jóindulattal. Ennek ellenére genetikailag van közük a Közel-Kelethez, az askenáziknak és a szefárdoknak Európához is. Egy meglehetősen agresszívan nyomuló, önmaga bizonytalan meghatározását ügyesen palástoló identitás a zsidó. Kissé olyan, mintha az európai népek egy-egy polgárosodott részét leválasztanánk, adnánk nekik egy zárt szaporodási közösségek kialakítására motiváló (elkülönülést sugalmazó) vallást vagy ideológiát, de előbb még megnyitnánk köztük a kereszteződések lehetőségét, közben meghódíttatnánk és átalakíttatnánk a többieket más népekkel, aztán hagynánk ezt a lefölözött maradékot rotyogni a fedő alatt jó sok generáción át (tulajdonképpen a mai “Európa” gazdasági-politikai elitjének egy része lényegében ezt tenné, ha hagynánk).
      A második világháborút egy rossz alapokra építkező eszmerendszerhez való végletes ragaszkodás tette reménytelenné a németek számára. Akkor Lengyelország volt, ma Ukrajna lenne a csapda, ráadásul két olyan terület, amelyeknek a múltja sokáig összefonódott. Putyin, az oroszok vezetője bolond lenne belesétálni és úgy viselkedni, mint a sovinizmustól fűtött német vezetés annak idején, amely a látszattal ellentétben nagyon is kényszerpályán mozgott, és elég volt néhány rossz döntés, hogy arról a pályáról többé ne is térhessen le.
      Ami Oroszországot illeti, én nem félteném annyira. Manapság minden fenyegetés dacára éppenséggel erősödik, és Ukrajnában, az orosz érdekszféra másik (Kaukázuson kívüli) “lágy altestében” pontosan úgy viselkedik, ahogyan azt egy egykor volt birodalomtól elvárnánk. Nem kezdeményez nyílt háborút, ahhoz nem elég erős, ám fellép, ha kell, és a feltételeket igyekszik a számára kedvező módon alakítani. Márpedig birodalmi törekvései újból vannak, ezt nem is tagadja.
      A szlávok háborúja érdekes. Azt gondolom, a közös szláv gyökerek hangsúlyozása orosz (birodalmi) érdek, míg azok tagadása vagy negligálása az ellenfeleiknek jön jól. A véleményem az, hogy természetesen a szláv nyelveket beszélőknek van közük egymáshoz, de például Ukrajnában lehetetlen volna egységes ukrán népről beszélni, tekintve, hogy történelmük során sokszor és hosszú ideig legalább kettő vagy több hatalom osztozott/vetélkedett a területükön, és igencsak sokféle népmozgalmi hatás érte őket. Ezek a hatások frissebbek, erősebbek is lehetnek, mint a valaha létezett közös eredet, amelynek jelentősége ráadásul a nyugat felé rajzó szlávság keveredései miatt a feltételezett magterülettől számított távolság növekedésével egyre csak csökken. Ez fokozottan elmondható a nyugati és a balkáni szlávokról is, akik valaha nem szlávok voltak, már abban az értelemben, ha kiválaszthatnánk és elkülöníthetnénk egyetlen csoportot, amire azt mondhatnánk, hogy ezek a szlávok, amazok pedig mások (nem igazán tudnánk ilyet egyébként, mert gyakran átmenetek vannak diszkrét “népek” változatlan ide-oda vonulása helyett, még ha a “nép” kifejezést használjuk is, de azért érdemes némi engedményt tenni ilyen esetekben). Arról nem beszélve, hogy a jólét, biztonság és a növekvő lehetőségek elég hatékonyan képesek átalakítani az emberek identitását, végül is ezen alapul az “Európa”-projekt, mint birodalmi próbálkozás. Tehát ha elég idő telt el a közös gyökerek óta, és nem lép fel egy ellentétes hatású egységesítő erő, akkor hiába szlávok, kijátszhatók egymás ellen a történelmi sérelmek vagy ambíciók mentén. Márpedig az európaiak történelme, Amerikába vetődött rokonaikkal elentétben, nagyon hosszú, az identitásukat erősebben meghatározza, tehát jobban felhasználható megosztásokra. A délszlávok ellentétei az igencsak “forgalmas”, ugyanakkor hosszú ideig tartó elkülönülésekre lehetőséget adó területeik révén, talán már egészen az ősi időktől kezdve fortyognak a hegyeik közt, és azóta újabb és újabb rétegek rakódtak rájuk. Úgy-ahogy együttműködő keretbe szervezésük nem ment demokratikusan, a közös néppé alakuláshoz természetesen nem voltak meg a feltételek, hatékony szétverésük pedig a “demokrácia” nyugati exportálásával sikerült, amikor a legerősebbnek bizonyult szerbeket kiütötték. Olyan nagyon nem is kellett őket megosztani, hiszen megvoltak az ellentétek. A többiek, a közép- és kelet-európai népek, szintén tele vannak sérelmekkel, vágyakkal, hagyományokkal. Vezetőik számára elég kiválasztani azokat, amelyekkel a lehető legtöbb ember beállítható egy zászló alá, aztán erős nyugati szövetségeseket keresni, hogy hatalmi törekvéseiket (ki uralja az új “európai” birodalmat, illetve ki döntse el, milyen értékek kerülnek be az értékrendjébe) megvalósíthassák. És azért nyugat felé nyőjtózkodnak, mert fekvésénél, történelménél és lehetőségeinél fogva az a terület egy kritikus időszakban előnyt élvezett a gazdasági vetélkedésben, így népei sikeresen meghódíthatták Közép-Európát. Ez az előny azonban amellett, hogy lassan elenyészni látszik a régen szintén lemaradt, ám mostanra rohamosan fejlődő Kelethez képest, a globalizálódó világ jobb életre vágyó tömegeinek elsőszámú célpontjává tette országaikat (leendő birodalmukat), melyre a hatékony válaszokat éppen a bennük kifejlődő “demokratikus értékek” gátolják. És ahol egy ilyen tömeg nagy számban összezsúfolódik a világ minden tájáról, ott előbb-utóbb rossz lesz az élet. Úgyhogy a zsidók és az angolszászok többsége is ráfizet, ez csak idő kérdése.

      1. Nem tévedtem amikor azt írtam Fergeteg a külügyminiszterem!
        Néhány apró részletben tudnék vitatkozni. Szememben, tekintélyed egyre növekvő hegye igen magas, ezért nem vállalkozom most megmászására. Olyasvalaki vagy akivel termékenyen tudnék együtt gondolkodni.
        Kérdésem is van a külügyminiszter úrhoz?
        Mi a véleménye, mi az oka, hogy ugyan felismerte már rég Kelet-európa, hogy nem véletlen darabolják fel (miközben az ítek, katalánok, baszkok, bretonok, flamandok szabadságtörekvéseit negligálják), nem véletlen a demokráciának nevezett diktatúra exportja, nem véletlen uszitják egymás ellen, nem véletlen hajszolják adósságcsapdába és mégsem tudnak ellene tenni? Vagy nem akarnak? Természetesen van álláspontom csak kíváncsi lennék.
        Egyébként javasolnám én az adminnak egy olyan oldal nyitását a balradon, melyben kizárólag az együtt gondolkodók beszélhetnének meg eseményeket, szituációkat, ideológiai, eszmei álláspontokat szigorúan a népfelség, az igazi népi köztársaság elvének betartása mentén. Hátha még értelmes dolgok is születhetnek. És mindenki feladatává tenni + + + + + + + + + fiatalokat bevonni, megfertőzni, együtt gondolkodni de nagyon sürgősen. Mi elmegyünk és sem emléke, sem nyoma nem lesz a magyar nép történelmi felemelkedésének. Amit ma olvasok a történelemkönyvekben………borzalom. A hamisítás szó nem is fedi le. Amit meg a médából hallok ………..arra már szavam nincs is.

        1. Balo, túldicsérsz! Nem érdemlem meg. Vannak dolgok, amikkel aligha vagyok népszerű, magyar létemre voltam itt már különféle okokból magyarellenes zsidó (mert általában nem fogadom el a klasszikus, sokszor egymással versengő guruktól és bölcsektől származó “mélynemzeti” alapvetéseket, inkább fordulok a tudomány igazolható eredményei felé), fasiszta (az könnyen elcsattan, mint ahogy a zsidó a másik térfélen), cionista (hinni merészelem többek között, hogy a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja), troll, sőt valaki elküldött a picsába is, úgyhogy csak várj! Még megutálhatsz. Antiszemitának egyelőre nem bélyegeztek, de alighanem az is lehetnék, viszont ez a vád a Bal-Radon eddig nem bukkant fel. Mindegy.
          Kérdésedre biztosan nem tudok válaszolni, feltételezem, hogy sokan megrekednek a hétköznapok információi között, vagy a téma különösebben nem mozgatja őket. Ebben szerintem Realista társunknak teljesen igaza van, sokszor kifejti. A vezetők tisztánlátása más kérdés, ők, akárcsak a befogadott barbár vezérek, el lettek kápráztatva a “birodalmi civilizáció” lehetőségeitől, ami erősebbnek bizonyult, mint a törzsi kötelékek, így a “törzs” egy része most az ő igényeik szerint rátelepszik ezekre, és megpróbálja a saját arculatára formálni a területet, miközben rengeteg dolgot át is vesz a régi lakóktól (bár azok a birodalmiakra lettek kitalálva). Más törzstagok csak fennmaradni próbálnak az új feltételek mellett. Hogy ez jó-e a “törzs” maradékának, amelyik a korábbi módon folytatná az életet, már nem érdekli őket, inkább kitalálnak valamit arra, hogy ez miért jó mindenkinek. Azt hiszik, elég erősek lesznek ahhoz, hogy végül átalakítsák a birodalmat, a birodalom pedig azt, hogy sikerül megszelidíteni őket. Te mit gondolsz erről?

    1. Mindenkinek+!
      Kivéve okostojást!
      T.Balo a régi BalRad-on volt ilyen,forum vagy blog, amugy nekem jobban tetszett a régi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com